Erdélyi sikertörténet. De szűkítve a kört mondhatnánk mezőségit is, hisz helyszíne a Marosvásárhely melletti nagyközség és annak szomszéd települései a Mezőség kapujában. Isten hozott Mezőpanitba! – olvasható a falu bejáratánál a jókívánság a cég nevében, amely 2000-ben a minőség és menedzsment terén a legjobbaknak kijáró ISO-mi-nősítést kapott, s Maros megyében a tejtermelő cégek között az első helyet szerezte meg, miközben országos szinten is ismertté vált a neve. Tulajdonosai – Bartha Márton és Bartha Jolán – az  1994-ben alapított tejfeldolgozó üzemet THEREZIA névre keresztelték. A cég jelmondata: nélküled egy nap sem. Jelképe a zöld szalagon levő piros pecsét a család címerével, illetve a sajtárból kiömlő tej. A THEREZIA termékei – az országszerte ismert forrázott sajtok, valamint a  saját recept alapján készült  sajtkülönlegességek – ma már a nagy áruházaktól kezdve a kisboltok hűtőpultjáig szinte mindenütt megtalálhatók. Frissességük, minőségük révén kedvencei lettek a fogyasztók, az ínyencségeket kedvelők mind népesebb táborának.

Ausztriában tanultunk

A kora reggeli órákban már „nagyüzem van” a THEREZIA-nál. Tejeskocsik érkeznek, hozzák az alapanyagot a szomszédos falvakból is, hogy a mintaszerűen kialakított patyolattiszta csarnokban elkezdődjön a feldolgozás. A beszélgetést Bartha Márton cégvezetővel az irodájában kezdjük, amelynek falán egymást érik az oklevelek. Mielőtt számba vennénk őket, a kezdetekről, az elismerésig vezető útról érdeklődünk.

– 1994-ben alapítottuk a vállalkozást feleségemmel, Bartha Jolánnal együtt. Korábban a marosvásárhelyi Metalotechnica vállalatnál dolgoztunk. A tejfeldolgozást Ausztriában tanultuk még a kilencvenes évek kezdetén. Osztrák szakemberek hívtak meg, akikkel Illyefalván mezőgazdasági tanfolyamot szerveztünk. 1993 tavaszától késő őszig egy olyan mezőgazdasági üzemben dolgoztunk, ahol a szarvasmarhák takarmányozásától a tej feldolgozásáig minden területen tanulni lehetett. Amikor kikerültünk Ausztriába, gyatra angol nyelvtudásomat vettem igénybe, ott azonban úgy megtanultunk németül, hogy ma folyékonyan beszéljük a nyelvet. Hazatérésünk után úgy terveztük, hogy párhuzamosan foglalkozunk mezőgazdasággal és tejfeldolgozással, a saját farmunkon termelt tejre alapozva.

1993-ban megválasztottak az Osztrák–Román Magvető Alapítvány országos alelnökévé. A magyar nyelvű tanfolyamokat szerte az országban Illyefalvától Mára-marosig én szerveztem. A háromhetes képzések során osztrák szakemberek tartottak előadást a vetésforgóktól kezdve a szarvasmarha-tenyésztésig. A tanfolyamok által magam is alapos ismeretekre tettem szert, s egyre jobban kezdett érdekelni a tejfeldolgozás.

Dönteni kellett. Mivel időközben visszakaptuk a családi földeket, a farm létrehozásán gondolkodtunk. Svájci barátainktól kapott magánkölcsönnel fogtunk hozzá a tejfeldolgozó üzem építéséhez. Előzetesen azonban a szakemberekkel megtanácskoztuk, mit és hogyan szeretnénk, és milyen követelményeknek kell megfelelni. Az építkezést 1994 kora tavaszán félbehagytuk, és visszamentünk Ausztriába, ahol tanulással és pénzkereséssel töltöttük a nyarat. Az elkövetkező időszakban párhuzamosan több befektetésbe kezdtünk, mezőgazdasági gépeket vásároltunk, és folytattuk az építkezést. Amikor azt vettük észre, hogy anyagi lehetőségeink kimerülnek, mielőtt még valamelyiket is be tudnánk fejezni, elhatároztuk, hogy a mezőgazdasági résszel felhagyunk, s a meglévő gépeket és állatállományt értékesítve a pénzt a tejfeldolgozó üzem építésébe fektetjük, amely így el is készült. Ebben az épületben ma már nem termelünk. Az emeleti irodák megmaradtak, lent a feldolgozórészleg helyén  hűtőszobákat s egy bemutatótermet alakítottunk ki.

Hogy miért döntöttünk a tejfeldolgozás mellett? Természetemnél fogva azt szeretem, hogy egy dologgal foglalkozzam, és azt a lehető legjobban tegyem. Azt tanácsolom a gazdáknak is, hogy egy állatfajtára szakosodjanak, s abból többet szakszerűen tartsanak, mert ma már csak így lehet kifizetődő  módon gazdálkodni. A szomorú az, hogy a meglévő gazdaságok Noé bárkájához hasonlítanak, ahol minden állat megtalálható: libák, kacsák, tyúkok, juhok, kecskék, disznók, lovak… Az 1700–1800-as évekből örökölt önfenntartó rendszer a későbbiekben nem fog működni, mert hobbinak sok, megélhetésnek viszont kevés.

Svájci technológia

– A tejfeldolgozó üzembe Svájcból vásároltuk meg a felszerelést. Döntésünket az is befolyásolta, hogy olyan kis kapacitású gépeket, amelyek párszáz liter tej feldolgozására alkalmasak, nem lehet kapni. Másfelől a követelmények az állami ellenőrző szervek és intézmények részéről ugyanolyan szigorúak akkor is, ha tíz vagy ha tízezer liter tejről van szó. Kénytelenek voltunk olyan gépeket beszerezni, amelyek több ezer liter tej feldolgozására alkalmasak. Ösztönző tényezőként hatott, hogy akkoriban az állami tejgyár volt az egyetlen felvásárló, és többhónapos  késedelemmel fizetett. Mi úgy gondoltuk, hogy ennek a kistérségnek jól fogna, ha egy helybeli tejgyár vásárolná fel a tejet, s a gazdáknak rendszeresen kifizetné a tejért járó pénzt.

A minőség jegyében

– 1997-ben megindult a termelés. A kezdeti 500 liter tejet öten dolgoztuk fel, a feleségem mellett alkalmazottként három kollégával. Az év végére Mezőpanitból mi vásároltuk fel az egész tejmennyiséget, ami elérte a 2000 litert is. Jó érzés volt látni, hogy miközben országszerte csökkent  a tejtermelés, a mi körzetünkben fokozatosan növekedett. Panit után a székelykövesdi tejet is feldolgoztuk. Kezdetben kétféle sajtot készítettünk, a Rucãrt és a Daliát.

Számomra mindig nagyon fontos, hogy az ember szakszerűen végezze a dolgát. Ausztriában a vállalkozásvezetésről és -irányításról is sokat tanultunk. Első perctől nagyon fontosnak tartottam a minőséget, és azt, hogy minél többet be kell fektetni ahhoz, hogy valóban európai színvonalon dolgozva a legigényesebb követelményeknek is eleget tegyünk.

Időközben sikerült úgy fejleszteni a céget, hogy a nyersanyagbegyűjtés, a feldolgozás és az értékesítés ugyanazon a színvonalon működjék. Lassan növekedtünk, Székelykövesd után felvásároltuk a Harcón megtermelt tejet is, 1998-ban már Mezőbergenyéről is szállítottuk, majd Mezőmadaras és a szomszédos Szénáságy következett. Amikor elkezdtük Madarasról hordani a tejet, a két faluban 700 litert termeltek. Akkoriban nem volt mit kezdeni vele (a régi tejgyár ugyanis nagyon le volt maradva a kifizetéssel), s emiatt sokan a disznóknak öntötték a fölösleget. Ezzel szemben 2003-ra 3150 literre gyarapodott a megtermelt tejmennyiség. Mivel az egykor fontosnak számító út Panit és Madaras között  annyira tönkrement, hogy az elsüllyedt utánfutónkat három traktornak kellett kihúznia, a madarasi gazdákkal összefogtunk, és járhatóvá tettük az utat. Ma Vásárhely felé ezen közlekednek, mivel sokkal rövidebb, mind Mezőbánd irányában. Számunkra nagyon fontos volt, hogy minden csarnokban ugyanazon a napon fizessünk a gazdáknak, ami érvényes a mai napig is, és meghozta az eredményét. Ma a feldolgozásra kerülő tej átlagos zsírtartalma 3,8 fok fölött van, ami nagyon jó minőségnek számít, s a termelőknek átlagosan 6300 lejt fizetünk literéért. Időközben felvásároltuk a csittszentiváni és a malomfalvi, valamint  a náznánfalvi tejet is, s az idén nyáron 12 000 literre emelkedett a naponta feldolgozott mennyiség.

Több tej, többféle sajt

– A termékskálát folyton bővítettük, jelenleg öt csoportban harmincféle sajtot állítunk elő, ami naponta másfél tonnát jelent. A friss sajtokhoz tartozik a Telemea és a Mozarella, készítünk huszonegyféle forrázott sajtot, az országos receptek alapján előállított Dalia, Brădet, Rucăr, Penteleu, Vrancea és mások mellett saját recept alapján készül a Panet, valamint a paprikával, borssal fűszerezett, a kolbászos, illetve a fonott Therezia sajtok. Az olvasztott sajtokból már tízféle terméket állítunk elő, ezekkel most törtünk be a piacra.

1998-ban tapasztalatszerzés céljából Svájcban jártunk, ahol az érlelt sajtok gyártását tanulmányoztuk, s egy hetet a termelésben dolgoztunk. Az utunk során több mint tíz sajtgyárat látogattunk meg, hasznos tapasztalatokkal gazdagodva. Svájci barátaink, akik az indulásnál segítettek, azóta is visszajárnak, s együtt dolgozunk egy-két héten át.

1998-ban négyszintes, több mint száz négyzetméter alapterületű részleget építettünk, amelynek föld alatti részén elkészült a pince is, amely az érlelt sajtoknak biztosít megfelelő klímát.

A tejfeldolgozóba a külső lépcsőn, a negyedik szinten lépünk be, ahol az alkalmazottak öltözője, zuhanyozója található, ezeken túl az ebédlőt, valamint a mosodát alakították ki. A belső lépcsőn lefelé haladva a harmadik szintre jutunk,  ahol hosszú polcokon érlelődnek a sajtok, s enyhén füstös illat lengi be a helyiséget. A legalsó szinten található a csomagoló is, ahol fóliabevonat kerül a kész termékre. Az épületegyüttes másik szárnyában működik a laboratórium, ahol a tej zsír- és fehérjetartalmát, sűrűségét ellenőrzik, s a benne levő vizet is ezrednyi pontossággal kimutatják. A bakteriológiai elemzés során derül ki, ha az állat beteg vagy antibiotikummal kezelik. Az össztej mellett naponta két csarnok tejmennyiségét ellenőrzik, s mindennap minden csarnokban 10–15 gazda termékéből vesznek szúrópróbát. Amint a Vészi Ernő vegyészmérnök vezette laboratóriumban Bodó Gyula laboráns elmondja: ahhoz képest, hogy 900 tejtermelővel dolgoznak, egyre ritkábban adódik gond a tejjel, amelynek kiváló a minősége.

Forrázott sajtok

Az új részlegen készülnek az olvasztott sajtok, s a földszinti csarnokban folyik a termelés. Az úgynevezett normalizált (lefölözött tejet) melegítik, beoltják, alvasztják, a keletkezett gomolyasajtot vágják, szárítják, préselik, szeletelik s állni hagyják, hogy leszívódjon a savó. Ezt követően olvasztják, gyúrják, formálják, majd lapítón szárítják. A füstölés is korszerű kamrákban történik, a végterméket légmentesen fóliázzák – vezet végig  a folyamaton Barabási Sándor sajtmester.

A THEREZIA-nál az elmúlt évek során nem volt megállás. Merre tovább,  milyen terveket dédelgetnek? – kérdezzük a cégvezetőt.

– Ha elgondolom, hogy mit szerettünk volna, és hova jutottunk?!… Friss termékeket szerettünk volna előállítani, a feleségem ugyanis  Ausztriában nagyon jól elsajátította a joghurt, gyümölcsös joghurt, tehéntúró, friss sajtok készítését, de mivel úgy láttuk, hogy ezeknek a termékeknek a szórása abban az időben több pénzt, időt, utánajárást igényelt volna, a sajtokra helyeztünk nagyobb hangsúlyt. Érlelt alpesi sajtokat szerettünk volna készíteni, de mivel láttuk, hogy a romániai piac nem értékeli kellőképpen ezeket, és nekünk a profitra is szükségünk volt,  felhagytunk a gyártásukkal, s már csak nagyobb megrendelés  esetén készítünk. Arra alapozva, hogy a legnagyobb kereslet a forrázott sajtok iránt mutatkozik, amelyek olcsóbbak, és négy, hat, hét hónap érlelést igényelnek (szemben például a Tilsittel, amelynek öt-hat hónapig kell érnie), ráálltunk ezeknek a gyártására…

Védett minőség

– Hogyan alakult ki a felvevőpiac?

– Kezdetben magam mentem el a cégekhez, és ajánlottam a termékeinket a megye területén. 1997-ben még nem volt akkora versengés, mint ma, a választék sokkal kisebb volt, és sokat számított a minőség is. Ma a fő felvásárlóink a Selgros, a Metro, a Carefour, a Cora…

Bartha Márton szerint folytonosan nagy hangsúlyt fektetnek a minőségre, s ennek eredménye, hogy 2000-ben ISO-tanúsított lett a cég az EU-s követelményeknek megfelelő minőségirányítási rendszer bevezetése és hatékony működtetése alapján. Az  elmúlt évben sikerült a Renar-akkreditált laboratóriumot felépíteni és felszerelni, több mint egymilliárd lejes beruházással. A nyersanyag és a késztermék vizsgálata mellett a laboratórium a kutatómunkára is alkalmas, s szolgáltatásképpen más cégeknek is elemzéseket végezhetnek. Mindezeken túl arra is volt gondjuk, hogy az Állami Találmányi és Védjegy Hivatalnál a szarvasmarha-tenyésztők egyesületével közösen levédették Mezőpanit  övezetét. A cég pedig levédette saját készítésű termékeit mint a térségben termelt tejből előállított hagyományos termékeket. Bartha Márton történelmi fontosságú eseménynek nevezi, hogy a Hivatalos Közlönyben a mezőpaniti gazdák neve külön-külön is megjelent..

– Mi egy közepes cég szeretnénk maradni, sem túl kicsi, sem túl nagy. A cég egész fejlődése során szem előtt tartottuk,  hogy olyan mértékben fejlesszük az üzem határait és működését, amennyit át tudunk tekinteni, egyébként beláthatatlan következményekre lehet számítani. Külföldön az emberi hozzáállás lehetővé teszi, hogy mamutcégek működjenek, nálunk viszont nagyon fontos szempont az áttekinthetőség. Jó érzés tudni, hogy  nagyon becsületes, szorgalmas munkaközösség dolgozik a THEREZIA-nál. Fogékonyak, tanulékonyak, ami lehetővé teszi, hogy minél több tanfolyamon, képzésen vegyenek részt. Nagyon odafigyelünk az új kollégákra is, akiket  megfontoltan, körültekintően alkalmazunk, majd arra törekszünk, hogy megtartsuk őket. A cég teljesítményével összhangban a jutalom sem marad el. A termelőkkel is a legjobb partneri és üzlettársi kapcsolatot alakítottuk ki, hisz kölcsönösen függünk egymástól. Megszokták már, hogy pontosságot, minőséget várunk el tőlük, és hasonlóképpen viszonyulunk mi is hozzájuk. Ugyanakkor azt is szeretnénk megértetni velük, hogy Európában magasak a követelmények a tej tisztaságát és minőségét illetően, emiatt egy idő után kényszeríteni fognak, hogy sokkal „drasztikusabb” feltételek között vegyük át a nyersanyagot. Akik nem készülnek fel, hogy a legszigorúbb elvárásoknak megfelelő nyersanyagot állítsanak elő, azok kiesnek.

Országosan is az elsők között

Mivel a beszélgetés során az oklevelek is szóba kerültek, hadd említsük meg, hogy az ISO-tanúsítvány mellett, a falon látható a HACCP-felülvizsgálatról, azaz az élelmiszerhigiéniai megfelelőségről szóló igazolás, s a romániai Kis- és Középvállalkozók Országos Tanácsának diplomája, amely szerint a 2002-es évi országos rangsorban a THEREZIA a harmadik helyen végzett.

Hogy irigylik-e a faluban?

Bartha Márton azt válaszolja: bár időhiány miatt jóformán csak a templomba jár, sem irigységet, sem rosszindulatot nem tapasztalt, inkább segítőkészséget és büszkeséget, hogy egy olyan tejgyár működik a faluban, amely a település hírnevét öregbíti.