Ráakasztotta testét gerincére,

csendesen magához vette árnyékát,

figyelte

a szemöldöke fölé kúszott kabát,

hogy csontos árnyékot vagy embert lát.

Bukdácsolva, rímbe szedte szanaszét-lábait,

majd fejét szemöldökéhez imádkozta,

„hogy ott maradjon” – intett.

Lopott szemével új, koszos arcát áztatta,

ujjaival izgatottan kitapogatta

elnyúló ráncai mélységét,

kopaszodó izzadt homlokát,

veszteségét. Várja

a sor közeledő válaszát,

élete utolsó szakaszát.

Tulajdon és Tulajdonos

így bandukoltak rímbeszedve, ketten,

a tökéletes páros,

szelíd büszkeséggel várták csendesen,

hogy megtudják, halálos.