Domus Hungarica – előtérben a fiatal kutatók

„Nemzeti feladataink megoldásában az értelmiség szerepe, a tudomány és a kultúra jelentősége felbecsülhetetlen. A globalizáció, a világméretű gazdasági verseny, a környezeti, energetikai válságjelenségek, az információs forradalom, a fenntartható fejlődés és posztmodern korunk megannyi más kihívására egyedül a tudomány világa adhat, kínálhat megfelelő válaszokat, megoldásokat. Hatalmas tehát a felelőssége a nemzetközi s azon belül az európai, valamint a nemzeti keretek közt szerveződő tudományosságnak” – ezekkel a szavakkal méltatta Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Hiller István oktatási és kulturális miniszter az idén tízéves Domus Hungarica Scientiarum et Artium ösztöndíjprogramot, amely szerintük „a legelső olyan kezdeményezés, mely figyelemre méltó eredményeket ért el a magyar tudományosság integrációja terén. […] A Domus kicsiben az európai ház metaforája, az Európában ismét közös hazára, otthonra talált magyar és közép-európai tudományosságot szolgáló tudományos műhely.”1

Az MTA intézményesen 1990-től foglalkozik a határon túli magyar kutatókkal, amikor is a Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága keretében működő Albizottság kezdett foglalkozni e kérdéssel, s adatgyűjtési feladatokkal bevonta a munkába a Kutatásszervező Intézetet. Az 1996-ban meginduló akadémiai reform keretében Glatz Ferenc kezdeményezésére a határon túli tudományosság ügye külügy helyett belső tudománypolitikai kérdéssé nőtte ki magát, többek között létrejött a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság, és elindult az oktatási és kulturális tárca által is támogatott Domus Hungarica ösztöndíjprogram (1997).

A Domus Hungarica biztos intézményi hátteret nyújt a külhoni magyar kutatók magyarországi tudományos kapcsolattartásához, és mint ilyen kimagaslik az MTA és az OKM sajnálatos módon kevés számú közös határon túli kezdeményezései közül. A pályázattal az MTA, valamint az OKM lehetővé teszi, hogy a magyar tudományosságot külföldön képviselő kutatók bekapcsolódhassanak a magyarországi tudományos életbe, az akadémiai és egyetemi intézetek kutatómunkájába. Pályázatot nyújthatnak be évente egy alkalommal külföldi vagy kettős állampolgársággal, külföldi állandó lak- és munkahellyel rendelkező, magukat magyarnak vagy magyarnak is tartó kutatók, továbbá azok a külföldi nem magyar kutatók, akiknek magyar tárgyú kutatásaikhoz, illetve magyarországi partnereikkel történő együttműködéshez néhány hónapos magyarországi tartózkodásra van szükségük. A Domus első tíz évében közel két és fél ezer pályázatot bírált el a megalakuláskor Hanák Péter, majd tíz éven át Berényi Dénes, jelenleg pedig Görömbei András által vezetett kuratórium, és ebben az évben már elérte a kétezret az elnyert Domus-ösztöndíjas hónapok száma. Ez – a rendszeresen visszajáró kutatókat figyelembe véve – mintegy 750–800 kutatót jelent, akik junior és szenior kategóriában kaptak lehetőséget magyarországi kutatásra. Az évenkénti átlagos 300 ösztöndíjas hónap eredményességét jelzik a program keretében végzett kutatásokból született könyvek, tanulmányok (melyek a Domus Hungarica Könyvtárában megtalálhatók), illetve a magyarországi kutatóhelyeken szerzett szakmai ismeretek, szakmai kapcsolatok.

Évről évre nő a beadott pályázatokban a juniorok aránya. A kezdeti egyharmadról mára 50 százalék fölé emelkedett a számukra jóváhagyott hónapok száma. A tapasztalatok szerint a junior-ösztöndíjasok többsége a vidéki egyetemeket/kutatóhelyeket választja, a szeniorok pedig inkább budapesti fogadó intézményt jelölnek meg. Junior-ösztöndíjra pályázhatnak a doktori fokozattal még nem rendelkező, harmincöt éven aluli kutatók közül azok, akik dokumentálható tudományos munkássággal rendelkeznek, és a származási ország valamely kutatóintézményében (egyetemi, főiskolai tanszéken, múzeumban, levéltárban, tudományos munkahelyen) dolgoznak.

A Domus-ösztöndíjasok megoszlása országok szerint:

A Domus-program hatékonyságát mérték a különböző határon túli régiókban, ahonnan a kutatók érkeztek. E mérések eredményei nagyon tanulságosak. Szlovákiában úgy gondolják – Mészárosné Lampl Zsuzsanna szociológust és Tóth Károlyt, a Fórum Intézet igazgatóját idézve –, hogy a program a határon túli tudományszervezés és tudományos kutatómunka ösztönzése terén az elmúlt időszak egyik leghatékonyabb és legsikeresebb eszköze volt. Egyfajta szellemi szolidaritásvállalást, szakmai elismerést jelentett a határon túli kutatók és intézmények számára a rendszerváltás után. Bár az EU-s csatlakozással kibővültek a kutatók lehetőségei, de az anyaországgal való intézményes kapcsolattartásnak változatlanul nélkülözhetetlen formája maradt ez a program. Olyan körülményeket teremt, amely lehetőséget ad a magyarországi kutatásokra, de a szülőföldön maradást is szolgálja egyben. Ukrajnában, Kárpátalján Orosz Ildikó oktatáskutató és Csernicskó István nyelvész kiemelik, hogy a határon túli magyar kutatók és kutatóhelyek saját kutatási programjaik mellett kialakították az együttműködés kereteit és lehetőségeit egymás között, illetve a határon túli magyar kutatókat fogadó magyarországi intézményekkel és kutatókkal. Így ma már egyáltalában nem számít szokatlannak, ha egy-egy pályázaton közös munkacsoportot alkotva jelentkezik akár öt-hat határon túli magyar kutató és/vagy kutatóintézet. Részben a Domus-program révén ma már ismerik egymást a magyarországi és a csíkszeredai, kolozsvári, pozsonyi, kassai, újvidéki, szabadkai, ungvári és beregszászi kutatók, van élő kapcsolat a legtöbb hasonló profilú magyar tudományos műhely között. Szerbiában, a Vajdaságban az utánpótlás nevelésében betöltött szerepet hangsúlyozzák – Gábrity Molnár Irén politológus összegzése szerint.

Egy 2004-ben lezárt Kárpát-medencei kutatás záró tanulmányában ezt olvashatjuk: „A válaszadók egyöntetű megítélése szerint a Domus-program elindítói valós igénynek feleltek meg. A résztvevők szakmai fejlődésében az ösztöndíjprogram pótolhatatlan szerepet játszott, mert lehetőséget biztosított az egyéni szakmai fejlődés előmozdítására, az infrastrukturális hiányok áthidalására, kísérletek, laboratóriumi programok lebonyolítására, szakirodalom beszerzésére és az adott szakterületen történt tudományos tájékozódásra.”2 Ezzel együtt természetesen szükséges a Domus-ösztöndíjprogram működésének az aktuális igényekhez, a változásokhoz való igazítása annak érdekében, hogy céljait minél eredményesebben szolgálhassa – folytatja az összegzést az említett kutatás, s dolgozik ennek szellemében kezdettől fogva a Kuratórium.

Kárpát-medencén kívüli szemmel nézve, Csizmadia G. Imre, a Torontói Egyetem tanárának véleménye szerint azok az országok, amelyeket nemzetközi szinten „jegyeznek”, két területen állnak az élvonalban: a kultúra és gazdaság területén. A kultúra a művészetek mellett a tudományt is magában foglalja, de a tudomány, a technológián keresztül, a gazdasági élet rugója is. Éppen ezért a megfelelő tudományos háttér nélküli országok lemaradnak a mezőnyben. A tudományt a gazdaság finanszírozza, a megfelelő humánerőforrás megteremtése az oktatás feladata. Ez a rendszer sehol nem működik tökéletesen, de viszonylag eredményesnek mondható az USA-ban. Az EU is próbál felzárkózni. A kis országokban, beleértve Magyarországot is, a helyzet még messze áll az elvárhatótól. Ilyen körülményekben két elvileg különböző szempont közül választhatunk. Vagy semmittevésünkkel beletörődünk a végletes lecsúszásba, vagy olyan utat választunk, amivel kikerüljük a gazdasági akadályokat. A Domus Hungarica az az intézmény, amely a második opciót segíti, ugyanis egyesíteni próbálja az országhatáron belüli magyar tudományos társadalmat az ország határain kívül működőkkel.

És végül, de nem utolsósorban ne feledkezzünk meg a legtöbb Domus- ösztöndíjast adó Romániáról. Itt a legfőbb tapasztalat az, hogy a külső régiók magyarsága, törékeny oktatási és kutatási intézményei ismét kritikus, bizonytalan évek elé néznek. Péntek János, az MTA külső tagja, egyetemi tanár szerint a felsőoktatási intézményekben javult ugyan a középnemzedékhez vagy éppen a fiatalok körébe tartozó oktatók pozíciója, maguknak az intézményeknek a helyzete viszont instabil. Nem sikerült stabilizálni a magyar nyelvű oktatás intézményi helyzetét a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen belül, pedig ennek meg kellett volna előznie a bolognai rendszerre való áttérést és az ország európai integrációját is. A két alapítványi egyetem, a Sapientia és a Partium az akkreditálással került abba a fázisba, amelyben további személyi, szakmai és költségvetési erősítésre volna szüksége. A felsőoktatási intézmények további sorsáról van szó és az oktatók újabb nemzedékének elitképzéséről, olyan feladatokról, amelyeket sem az Oktatási Minisztérium, sem az Akadémia nem háríthat át európai intézményekre. Felelősen mindezt csak a nemzeti integráció keretében lehet végezni, többek között a Domus-program folytatásával, annak a tudományos utánpótlásban betöltött/betöltendő szerepének erősítésével.

Az Akadémia tehát nem mondhat le a hasonló programokról, reményeink szerint ebben egyetértés van az oktatási tárca vezetésével. A tudomány nemzetközi volta, jellege vitathatatlan, ugyanakkor azt is leszögezhetjük, hogy az intézményeiben is egyre inkább nemzetközi tudományosságnak mindig lesznek nemzeti feladatai.

Jegyzetek

1. Az együttműködés esélyei. A Domus Hungarica ösztöndíjprogram első 10 éve. 1997–2007. Debrecen, 2007.

2. A határon túli magyar felsőoktatási és kutatásfejlesztési tevékenység támogatásának vizsgálata, elsősorban hazai és külföldi humánerőforrások bevonásával. NKFP 5/150/2001. Zárójelentés. Projektvezető Berényi Dénes akadémikus, Budapest, 2004. július.