Borkowicz, Jacek: Kaszuby nie nalezˇa do Polski. = Wiçzˇ, 1998. 11.no. 97-104.p.

A kasubok identitástudata a 80-as években a Szolidaritás mozgalmának hatására erősödött fel ismét. A második világháború vége óta ui. e téren a hanyatlás, a megfogyatkozás volt a fő trend: az új és új évjáratok mind kevésbé használták anyanyelvüket, az értelmiségivé vált kasub fiatalok lengyelként futották be karrierjüket. Ezt a folyamatot a kommunisták irányította lengyel állam erőteljesen ösztönözte.

A "visszakasubosodás" jelenségét az itt referált írás szerzője két értelmiségi példával, a szociológus egyetemi tanár, Brunon Synak és a festőművész Zenon Go??bek példájával érzékelteti. Noha mindketten más és más "élményeket" szereztek a tengermelléken élő néhány százezer kasub nép helyzetével-kezelésével kapcsolatban, de a sok negatív tapasztalat ellenére és öntudatos "újkasubként" sem váltak lengyelellenessé. Már csak azért sem, mert a kasubok - mondják - nyitottak a másság iránt. Ezen felül inkább a dolgosság, a felelősségvállalás, az igazmondás és a hagyományok tisztelete jellemzi őket, kevésbé a politikai konfrontálásra való hajlam.

A kasub identitástudat kialakulása és alakulása történetileg három személyiséghez kötődik. Az első Florian Ceynova (1817-1881) volt, aki sikeres orvosként néprajzzal is foglalkozott. 1850-ben a kasubok kulturális önállóságának programjával lépett fel, miközben az őket uraló németektől és a közeli rokon lengyelektől egyaránt elhatárolódott. Tömeges visszhangot elképzelésével azonban nem váltott ki.

Ceynova ún. szeparatizmusát Jan Hieronim Derdowski (1852-1902) - a porosz rabság és a lengyelekkel közös katolicizmus okán - lengyelpártisággal helyettesítette, mondván: "Nincs Kasubföld Lengyelország nélkül, és Lengyelország sincs Kasubföld nélkül."

Végül az "ifjú kasubok" mozgalmát reprezentáló Aleksander Majkowski (1876-1938) hatott e kis nép identitástudatára. ő a kasubokat ugyan a lengyel nép részének tekintette, de erőteljesen hangsúlyozta kulturális sajátosságaik intenzív ápolásának szükségességét. 1920-ban, amikor a lengyel hadsereg bevonult a Kasubföldre, a lakosság e mozgalom hatásának köszönhetően is felszabadulási eufóriát élt át.

A beáramló és értetlen belső lengyelországi tisztviselők a kezdeti lelkesedést azonban csakhamar lehűtötték, úgyhogy egy "kasubügyi" folyóirat, a Zrzesz Kasëbskő köré csoportosulva ellenzék is szerveződött fékentartásukra.

A kasub értelmiségiek zöme a lengyel állam barátságtalan volta ellenére is hű maradt a kasub-lengyel önazonossághoz, amit mi sem tanúsít érzékletesebben, mint az, hogy a német megszállók jelentős hányadukat az ellenállásban való részvételük miatt kivégezték. Más kérdés: az egyszerű kasubok többsége népi német lett. Ez nem kiváltságok szerzése érdekében történt meg, hanem tulajdonvédelemből. A hajdani Főkormányzóság, tehát belső Lengyelország lakói, akiket nem fenyegetett a tulajdonvesztés és a kitelepítés réme, a kasubok "árulását" képtelenek voltak megérteni.

Napjainkban az identitástudat kasub-lengyel, más szóval: "ifjú kasub" válfaja az, amely megújuláson esik át. Noha a "nagylengyel" közvélemény a kasubokkal szemben időről-időre szeparatizmust emleget, a mai állam részéről velük kapcsolatban nem érezhető semmiféle tanügyi és kulturális diszkrimináció. A televízió Kasub magazinját hétről-hétre 200 ezren hallgatják-nézik. A Dziennik Ba?tycki (Balti Napló) kasub nyelvű heti mellékletére, a Nordára 60 ezren fizetnek elő. Szó van arról, hogy a Tengermellék vajdaságot Kasub-Tengermellék vajdaságra "keresztelik át".

A kasub aktivisták célja: olyan státuszba hozni népüket, mint amilyet a hollandiai Frízek élveznek. Hogy ezt minek jegyében kell elképzelni, arra a neves nyelvtudós pap, Bernard Sychta megfogalmazása ad választ: "Hogy Kasubföld Lengyelországhoz tartoznék? Dehogyis! Ez a föld nem tartozik Lengyelországhoz. Az maga Lengyelország."