A népcsoportok közötti házasság és Kanada letelepítési politikája

Nogle, June Marie: Settlement Assistance and Intermarriage for Immigrants to Canada.= Immigriants & Minorities. 17. vol. 1998. 2. no. 23-35. p.

Az Egyesült Államok és Kanada egész történelme során fogadott bevándorlókat. Amíg viszont az USA a fő hangsúlyt a családok újraegyesítésére helyezi, Kanada átgondolt politikát folytat annak a célnak az elérése érdekében, hogy minden lehetséges kérvényező a lehető legjobban beilleszkedjen a társadalom életébe. 1967-ben egy pontozáson alapuló rendszert vezettek be, amely nemzetiségre való tekintet nélkül azokat a pályázókat választja ki, akik a pontok alapján várhatóan a legjobban be tudnak illeszkedni a fogadó ország társadalmi és gazdasági életébe. A pontokat a jelöltek iskolai végzettségre, szakképzettségre, nyelvtudásra kapják, és arra, milyen mértékben tart igényt rájuk ezek alapján Kanada, illetve hogy kezességet vállal-e valaki eltartásukra. Három kategória alakult ki ezek alapján: "független" bevándorlók, akiket saját teljesítményük alapján soroltak a Kanada számára kívánatos kérelmezők közé, a "javasolt" bevándorlók, akikért rokonok vagy barátok rövid távú anyagi felelősséget vállaltak, illetve a "támogatott" bevándorlók, akiket családtagok fognak hosszú távon is eltartani az országban.

Az új országba való beilleszkedés mértékét jól mutatja az ott kötött házasságok száma. A témában lefolytatott vizsgálatok szerint a saját népcsoporton belüli házasságok magas aránya azt sugallja, hogy léteznek a társadalmi határok a bevándorlók és a többiek között. Miután elég nagy kulturális távolságot kell áthidalni a népcsoportok között a házasság előtt, a csoporton belüli házasság az első generációs bevándoroltakra jellemző. Ha azonban a pontokra alapozott engedélyezési eljárás eléri célját, vagyis a leginkább alkalmazkodni képes kérelmezőket választják ki, akkor az így bekerült emberek inkább a nem saját népcsoportjukba tartozókkal lépnek házasságra.

A cikk szándéka az, hogy bemutassa az asszimilációs politika hatását a népcsoportok közötti házasságok példáján. Hipotézise a következő: azok a bevándorlók, akiket nem támogatott senki gazdasági téren, könnyebben házasodnak úgy, hogy nem veszik figyelembe házastársuk születési helyét. Azok a bevándorlók viszont, akik letelepedésük idején segítséget kaptak közvetlen környezetüktől, jobban kötődnek saját etnikai csoportjukhoz, és inkább innen választanak házastársat.

A népcsoportok közötti házasságot három tényező befolyásolja, vonatkozó vizsgálatok szerint: egyéni tulajdonságok, hajlam az ilyen házasságra és a lehetőségek. Az idősebb emberek, a nők és azok a bevándorlók, akik erős tradíciókkal rendelkező népből származnak, inkább saját etnikumukból választanak házastársat. Ezzel ellentétben a tanulás és a nyelvtudás a népcsoporton belüli házasság ellen hat.

A házasság létrejöttének körülményei is fontosak, hiszen a népcsoporton kívüli házasság nem lehetséges akkor, ha a különböző népek nem találkoznak, nem élnek földrajzilag közel egymáshoz. Az elérhetőség szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy a különböző etnikumok kommunikálni, barátkozni kezdjenek egymással, majd pedig házasodni egymás közt.

A család és a barátok megkönnyíthetik az új bevándorló beilleszkedését, de ez elsősorban a saját népcsoportjára érvényes. A még nem házas immigránsokat abban a reményben, hogy "kiházasítják" őket, etnikumukhoz tartozóknak mutatják be. Legtöbbször be is következik a házasság. Azok viszont, akiket függetlenként nem segített senki, hajlamosabbak lehetséges partnerüket saját személyes igényeik szerint keresni, tekintet nélkül származásukra.

Az 1967-ben bevezetett, pontozásos szisztémán alapuló kiválasztás hatásának elemzésére a Bevándorlási és Munkaügyi Hivatal egy vizsgálatot indított. Véletlenszerűen választották ki a vizsgálati alanyokat az 1969 és 1971 között Kanadába érkezett bevándorlók közül. Egészen pontosan 16 668 embert ölelt fel a kutatás. Kérdőíves módszerrel dolgoztak: érkezésük után hat hónappal, egy évvel, két évvel és három évvel küldték ki számukra a kérdéssorokat. (Így az adatgyűjtést 1974-ben fejezték be.) Az első két kérdőív kitöltése során még tíz nyelv közül választhatott a bevándorló, a harmadik és a negyedik már csak vagy angolul, franciául, olaszul, görögül és portugálul volt kitölthető. A kérdőíveken nem pontosan ugyanazokat a kérdéseket tették fel: az első például tudakolta a bevándorlás okát, a negyedik pedig már a társadalmi elfogadottságot is firtatta. Voltak állandóan feltett kérdések is, ezek a tartózkodási helyet, családi állapotot, munkaviszonyt, gazdasági helyzetet kérdezték.

A válaszadókat négy csoportba sorolták a harmadik év végi családi állapot szerint:

- nem házas,

- házastársa kanadai,

A vizsgálat nem, életkor, iskolai végzettség és származási hely szerint is különbséget tett a házasodási szokások között. A nők 77,4 %-a, míg a férfiaknak csak 58 %-a maradt egyedülálló a harmadik év végére. 7,4 %-kal többen döntöttek az egyedüllét mellett a felsőfokú végzettséget szerzettek közül, mint azok, akik legalább középiskolát végeztek. Az Ázsiából, Latin-Amerikából vagy a Karib-tenger vidékéről jöttek majdnem harmada az ugyanonnan bevándoroltak közül választott párt magának, Európából, Amerikából, illetve a Csendes-óceán szigetvilágából jötteknél ugyanez az arány jóval kevesebb, mint 25 %.

Az eredmények tehát egybevágnak azokkal a korábbi megállapításokkal, melyek szerint a társadalmi kapcsolatok, elsősorban saját etnikumon belül, különböző mértékben ugyan, de befolyásolják a befogadó társadalomba történő beilleszkedést.

A korábbi kutatások inkább az alkalmazkodást és a társadalomba való beilleszkedést vizsgálták, ez a mostani azonban az asszimilációt tekintette kutatási tárgyának. Ezen belül kiemelte a népcsoportok közti házasságot - mint hipotézise szerint - megfelelő mutatót az asszimiláció mérésére, s a kutatás megpróbálta tesztelni, vajon valóban képes-e ez a kiemelt pont megmutatni a bevándorlók befogadó társadalomba történő asszimilációját. Azonban a három év rövid időnek bizonyult, a vizsgálat nem igazolta egyértelműen a kanadai új bevándorlási politika megfelelő vagy nem megfelelő voltát. A vizsgált időszak alatt az új módszerrel kiválogatott bevándorlók megtartották nemzetségükből adódó sajátosságaikat, a vizsgálat esetében házasodási szokásaikat. Bár apró jelek már mutatnak arra - például a függetlenként érkezettek kevésbé választanak azonos népcsoportból társat -, hogy hosszabb távon a politika eléri célját, a kiválasztott idegenek gond nélkül be tudnak illeszkedni a kanadai társadalom életébe, akár az asszimiláció szintjéig is eljutnak.

fordította: Biczó Krisztina

Vissza