Kula, Marcin: Polacy i Żydzi: stereotypy jak zaraza.= Więż, 43. rok. 2000. 4. no. 89-97. p.

A sztereotípia méltánytalan és szimplifikáló általánosítás, egyszersmind makacs "állításkövület", melyet bárki, bármikor gondolkodás nélkül felhasználhat. Európa- és világszerte meglehetősen gyakori annak a sztereotípiának hangoztatása, hogy Lengyelország antiszemita ország.

Mind a lengyel, mind a zsidó közösség bőven rendelkezik olyan "kis sztereotípiákkal", amelyekből az iménti nagy építkezik mindmáig. Ezek az általánosítások történetileg a két világháború közötti, nemzetinek kikiáltott és így irányított állam talaján kezdtek kialakulni, mivel ez a "nemzeti" állam 30%-nyi kisebbségit, főként zsidókat tartott (jó esetben) megtűrt vendégként. A katolikus egyház akkori antiszemitizmusa (antijudaizmusa) ugyancsak hozzájárult ahhoz, hogy az országban, amely a zsidók szerint felettébb atavisztikusnak bizonyult, a lengyelek és a zsidók elzárkózzanak egymástól. Az autochton lakosság nyomora időnként pogromokat robbantott ki. Ezeknek - mondhatni: természetesen - az ugyancsak nyomorban élő zsidók lettek az áldozatai.

Így aztán nem csoda, hogy az 1939-ben az ország keleti részére betörő szovjet csapatokat sok zsidó üdvözölte, és a lengyelek ellen tüzelte. Ezt felemlegetve a lengyelek elfeledkeznek arról is, hogy egyrészt a zsidók számára a szovjet megszállás a német uralomtól való megmenekülést is jelentette, másrészt az antiszemitizmusban elmarasztalható számos lengyel - de e helyt is hangsúlyozni kell: a lengyelség töredéke - mintegy rászolgált a "szemet szemért, fogat fogért" alkalmazására.

A németek által megszállt országrészekben nyomban gettókat hoztak létre, amelynek végrehajtásában a lengyel rendőrség ugyan nem követett el égre kiáltó bűnöket, és számos tanújele volt a lengyelek segítőkészségének is, a zsidók mégis súlyos árulásnak tekintik ezt az akciót. Ezzel szemben a lengyel fél nem akarja elismerni a zsidók ellenállását, a varsói felkelést. Egyes történészek "önvédelemnek" tekintik ezt az akciót, nem pedig az ország felszabadítása érdekében is kifejtett hősi tettnek.

A második világháborút követően is feltámadt az antiszemitizmus (a kielcei pogrom sokáig, egészen a jugoszláviai népirtásokig az utolsó pogrom volt Európában). Az ok, megint csak eltekintve a nagyságrendektől, a sztalinista zsidó megjelenése és önkényeskedése volt a párt- és az állami élet teljes vertikumában, de különösen az erőszakszervezetekben. Ennek az antiszemitizmusnak a hullámverése 1968-ban volt a legintenzívebb. Kihatásában "olajat öntött a tűzre", azaz felerősítette az antiszemita Lengyelország sztereotípiáját.

Az ún. népi Lengyelország bukása nyomán anti- és filoszemita jelenségek egyaránt előfordulnak. A valóságban megesnek aktív antiszemita megnyilvánulások is az országban, ám ezek mértéke igen korlátozott. A legnagyobb baj azonban, hogy tovább élnek és hatnak a negatív sztereotípiák, amelyek a körülmények kedvezőtlen alakulása esetén aktivizálódhatnak. Tény: kevesen tiltakoznak az antiszemita publikációk megjelenése és az ilyen rendezvények-viták megrendezése ellen. Pozitív fejlemény viszont, hogy 1999-ben megalakult a Nyílt Köztársaság Egyesülete, amely hadat üzent az antiszemitizmusnak és általában az idegengyűlöletnek. Az auschwitzi események átértékelésére tett kísérleteket az egyetemi fórumok határozottan visszautasították.

Szerző véleménye szerint a felszín alatti antiszemitizmusnak az ország modernizálódása, nyílt társadalommá fejlődése, továbbá a katolikus egyház dialógusra való törekvése vethet majd fokozatosan véget.

Az értelmiségnek, ezen belül a történészeknek sokkal intenzívebben kellene foglalkozniuk az antiszemitizmus jelenségével, s úgy cáfolni a mindkét oldalon megnyilvánuló sztereotípiákat, hogy azt Európa és a nagyvilág is meghallja. Egy ilyen átfogó értelmiségi akcióhoz azonban több kutatóhelyre és kutatóra lenne szükség.

Vissza