A többnyelvűség igénye az oroszországi könyvkiadásban

Solov'ev , V.: Sto âzykov rossijskoj knigi. = Biblioteka, 2000. 4. no. 11-13. p.

Az említett etnikumok körében az azonosságtudat a 80/90-es évek fordulóján erősödött meg annyira, hogy határozottan elvetették a tézist, miszerint legfontosabb az orosz nyelv, és az anyanyelv csak utána következik. A hosszan tartó ideológiai manipulációnak az lett az eredménye, hogy a nem orosz etnikumhoz tartozó állampolgárok sokasága (némely etnikum esetében: a többség) ma is jobban beszél oroszul, mint anyanyelvén.

A beolvadási tendenciát az anyanyelvű oktatáson és tömegtájékoztatáson kívül elsősorban a nemzeti nyelvű könyvkiadás és terjesztés képes csak megfordítani. Ám ez a felismerés oroszországi körülmények és feltételek közepette a legnagyobb jó szándék mellett sem ültethető át minden továbbiak nélkül a gyakorlatba.

Noha a nemzeti köztársaságoknak a Föderáción belüli léte az első "ránézésre" a megoldás tekintetében reménykeltőnek látszik, csakhogy a valóságban más a helyzet: e "kvázi államok" korántsem "egy nemzetűek". Lakosságuk nemzetiségi összetétele szerint három csoportjukat lehet megkülönböztetni. Így léteznek azok,

amelyekben a névadó népesség aránya több mint 50%-os (pl. Tuva 64,3%, tuvaival és 32% orosszal - Csuvasföld 67,8% csuvassal, 26,7% orosszal és 2,7% tatárral);

amelyekben a névadó népesség 50-30%-ot tesz ki (így Kalmükföld 45,4% kalmükkel és 55,9% orosszal - Tatárföld már majdnem 50%-nyi tatárral);

amelyekben a 30%-ot sem éri el a névadó népesség aránya (köztük Karélia 10% karéllal és 73,6% orosszal - Baskírföld 21,9% baskírral, 26,4% tatárral és 39,9% orosszal).

További probléma, hogy a névadó etnikumoknak korántsem valamennyi tagja él saját nemzeti köztársaságában, illetve hogy sok etnikum elégtelen számosságánál és/vagy végletesen diszperz települtségénél fogva nem is szerveződhetett nemzeti köztársasággá, hanem valamelyik vagy akár több oroszországi régió területén él. Így pl. a tatárok 75%-a , a karélok és a csuvasok 45-50%-a, a baskírok és a burjánok 30-40%-a található eredeti szállásterületén kívül, miközben a nemzeti köztársaságok 17 millió lakosából 7 millió nem tartozik a névadó etnikumokhoz. A Föderáció régiói közül a Volgamente, Nyugat- és Észak- Szibéria a leginkább soknemzetiségű. Területükön - bízvást mondhatni - minden oroszországi etnikum megtalálható.

Ebből a nemzeti "promiszkuitásból" következik, hogy hiba volt a mindinkább megkövetelt anyanyelvű kiadást és terjesztést a nemzetiségi köztársaságokra és az egyéb régiókra bízni az új társadalmi-gazdasági rendszer beköszöntekor. Az általános pénzhiány következtében a piaci elveken működni kezdő könyvkiadók mindenekelőtt az immár nem dotált kis példányszámú (értsd: főként nem orosz nyelvű) művek kiadásáról mondtak le. Burjátföldön negyedével, Kalmükföldön pedig felével csökkent az anyanyelvű kiadványok száma. Másutt még jelentékenyebb volt a visszaesés: minél kisebb példányszámú nemzetekről-nemzettöredékekről volt szó, annál inkább. (Általános tendenciaként mindenütt az anyanyelvű tankönyvekből és a gyermekirodalomból keletkeztek a legnagyobb hiányok.)

Az átállás nehézségei és fogyatékosságai ellenére a nemzetiségi köztársaságokban az anyanyelvű könyv azért nem tűnt el az újonnan kiadott művek közül, s ma is 20-50%-át teszi ki az ottani összprodukciónak. Ez a tény, miközben jelzi a nem orosz nyelvű állampolgárok igényeit az anyanyelvű irodalomra, egyszersmind arra is felhívja a figyelmet, hogy a "helytelen" helyen élő nemzettársak az így kiadott és csak a saját terrénumon terjesztett művekhez nem (vagy csak "protekcióval") jutnak hozzá.

A 90-es évek javuló anyagi lehetőségei közepette immár felmerülhetett egy olyan soknyelvű (kb. százról van szó) könyvkiadói és terjesztői szervezet koncepciójának kimunkálása és megvalósítása, amely a különféle nemzetiségek tagjait a Föderáció egész területén igényeknek megfelelő számú és példányszámú anyanyelvű művel látja el, és vállalja a tényleges lakóhelyekre történő szállítást is. E tekintetben az oroszországi tatárok törekvései és erőfeszítései látszanak mérvadónak, ők ui. a tatárföldi nemzeti könyvkiadást megkísérlik kombinálni az oroszországi terjesztésűvel, s így a tatár nemzet tagjai számára a lakóhelytől függetlenül elérhetővé tenni az anyanyelvű irodalmat.

Egy ilyen, valamennyi nem orosz népet és néptöredéket ellátó kiadói és terjesztői szervezet létrehozásához egyfelől központi erőforrásokra (nem utolsósorban a kis példányszámú műveket is rentábilisan megjelentetni tudó berendezések beszerzésére), másfelől a centrum és a decentrumok ebbéli tevékenységének koordinálására van szükség. Végül nem nélkülözhetők e téren a tudományos kutatások-felmérések sem, köztük a Föderáció részletes és aktualizált etnikai térképei.