Hedges, Chris: The new palestinian revolt. = Foreign Affairs, 2001. 1. no. 124–138. p.

Nem tudjuk, hogy ki lőtt először. Palesztin fiatalokból álló tömeg, velük szemben posztjukon az izraeli katonák – bármelyik fél megtehette. Most már nem lényeges, hogy ki kezdeményezett. Az új izraeli felkelés kezd hasonlítani az 1987 és 1993 közöttire, amelyet az oslói békekötés zárt le. Akkor a békében kijelölték a palesztin önigazgatás kereteit a gázai területeken.

Az öngyilkos palesztin fiatalok már sok ember halálát okozták. Ők a közösségen belül mártíroknak számítanak, a ravatalon testüket palesztin lobogóval takarják le, és rengetegen kísérik őket utolsó útjukra. Mindig lesznek újak, akik hajlandók az öngyilkosságra azért, hogy kárt tegyenek az izraeliekben. Hogy miért? Talán magyarázatot adhat a körülmények felvázolása.

A gázai övezetben egymillió palesztin él, 70%-uk izraeli menekült vagy azok leszármazottja. A legtöbbjük sohasem hagyta el azt a területet. Az egész gázai övezet tulajdonképpen egy hatalmas nyomornegyed. A családok összezsúfolódva élnek betonfalak között, hullámpapír-tetők alatt. Nagyon kevés bútoruk van, a víz- és az áramszolgáltatás szórványos és esetleges. Mindezek ellenére a népszaporulat a világon itt egyike a legmagasabbaknak, több mint kétszerese az izraelinek.

Csak 28 ezer, gázai övezetben élőnek van Izraelben munkavállalási engedélye, ők is főleg középkorú férfiak, akiktől kevésbé félnek az izraeliek. A fiatalok nem kapnak munkát sehol, és elmenni sem tudnak. Házasságkötésre nem igazán gondolhatnak, mert nem jutnak lakáshoz, nincs hol élniük. Ráadásul az utcák tele vannak plakátokkal: a „mártírok" kinagyított képeivel találkoznak nap mint nap. Ezek után nem csoda, ha a mártíromság, az Izraellel folytatott harcban elszenvedett halál az egyetlen útja a palesztin fiatalok „boldogulásának". Ha megkérdezünk egy kisfiút, hogy mi akar lenni, ha nagy lesz, már a kétéves is azt vágja rá, hogy mártír.

A családokban újra és újra elmondják, hogy mi történt Izrael Állam 1948-as megalakulásakor, az arab–izraeli háborúkban, hogyan halt meg a nagyapa, milyen körülmények közé kerültek, mikor elűzték őket otthonaikból stb. Egy egyetemi professzor a következőképpen fogalmazott: „Egyetlen este sem múlik el anélkül, hogy ne gondolkodnánk és ne beszélnénk Palesztináról". Három fia azok között a palesztin fiatalok között tölti az idejét nap mint nap, akik kövekkel dobálják az izraeli ellenőrzőpontokat. Apjuk imádkozik értük: legyenek mártírok Palesztináért.

Izrael teljes gazdasági blokád alá veheti Palesztinát, ha a vezetés úgy dönt: az élelem, az áram, a fűtőanyag, a telefonszolgáltatás mind Izraelből jön, még saját pénzük sincs. A blokád ma még nem teljes, de például Ramadánkor 120 ezer palesztin elveszítette izraeli munkahelyét, fizetés és munka nélkül pedig gazdaságilag nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Sokan feketemunkából próbálnak megélni.

A határokat gyakorlatilag lezárták, emiatt sok palesztin mezőgazdasági termelő nem tudja exportálni terményeit, sokan tönkrementek. Aki elvesztette munkáját vagy tönkrement, az nem tud vásárolni, így a kereskedők sem tudják áruikat eladni. Azok az izraeliek, akik általában 500 millió dollárt költöttek el évente bevásárlásra a palesztin területeken, már nem járnak át. A turisták sem merik meglátogatni az itt lévő szent helyeket, elmaradt az évente félmillió betlehemi látogató is.

Izraelben a szélsőségesek a palesztin kérdés kezelést úgy képzelik el, hogy a vezetés „hagyja végre győzni a hadsereget". Ehud Barak miniszterelnöknek felróják azt, hogy a nemzetközi felháborodástól való félelmében nem engedi bevetni a fegyveres erőt.

A palesztinok szemével nézve a békefolyamat csak akkor érhet véget, ha elérik a teljes függetlenséget, ha befejeződik az izraeli okkupáció, és saját területük, határaik és gazdaságuk felett maguk gyakorolhatnak ellenőrzést. Természetesen szeretnék visszakapni Kelet-Jeruzsálemet, amely hét évszázadon keresztül, egészen 1967-ig muzulmán kézen volt. A menekültek visszatérését is szeretnék elérni, mégpedig úgy, hogy visszakaphassák otthonaikat és tulajdonukat. Amíg ezek az igények nem teljesülnek, addig a palesztinok folytatják harcukat, különösen most, az oslói béke kudarca után.

Az erőszakos cselekményeket manapság nem Arafat emberei, hanem a Hamas terrorszervezet tagjai követik el. Így nyilatkoznak: „A világ magunkra hagyott bennünket. Nincsenek tankjaink, nincsenek rakétáink, és nincsenek helikoptereink. Hogyan lőjünk vissza? Mégis megtesszük. Mindenki kész feláldozni magát közülünk."

Arafat most azon dolgozik, hogy ez a terrorhullám ne veszélyeztesse vezető szerepét a palesztinok között. A probléma vele ott van – legalábbis a palesztinok számára –, hogy elfogadta Izrael legitimitását, amellyel formálisan feladta az izraeli területekre vonatkozó palesztin igényeket. Csak az eredetileg elvett területek 30%-át biztosította népének, amely az egész térséget a magáénak érezte. Sokan úgy érezték, hogy az oslói béke megfosztotta őket Jeruzsálemtől, a menekültek visszatérése is lehetetlen, ráadásul az izraeli telepesek is tovább özönlenek az ő területükre. A békekötésben a palesztinoknak ígért térség kiürítése sem haladt olyan ütemben, ahogy azt előírták. A palesztinok egyre kevésbé bíznak meg az Arafat vezetette Fatah-mozgalomban, mert korruptnak és nepotistának tartják.

Barak 1998-as hatalomra kerülésekor alábecsülte a palesztinkérdést. Egy hosszú év eltelte után tett csak ajánlatot Arafatnak a békés rendezés érdekében. A 2000-ben Camp Davidben lezajlott palesztin–izraeli tárgyalások tulajdonképpen eredmény nélkül értek véget. Arafat nem tehetett mást, megmakacsolta magát Jeruzsálem, a menekültek visszatérése és a megszállt területek feletti rendelkezés tekintetében. Ha engedett volna az izraelieknek, akkor elveszítette volna vezető szerepét a palesztinok között. Így nagy éljenzések közepette érkezhetett haza. A Camp David-i béketárgyalások sikeres befejezése az Egyesült Államoknak is érdekében állt, de Clinton elnök erőfeszítései sem hoztak eredményt.

A palesztinok megkeményítették magukat, és kevés az esély, hogy a békefolyamat tovább folytatódjon. Hiába próbál meg Barak békés eszközökkel véget vetni a palesztinok Izrael elleni támadásainak, elkerülni a fegyverek beavatkozását, félő, hogy ezt a rendelkezésre álló kevés időben nem tudja végrehajtani. A soron következő választáson ugyanis olyan személy is győzhet, aki gyorsan és erőszakos eszközök bevetésével próbálja megoldani a „palesztinkérdést".

Vissza