Kisebbségkutatás - 2008. 2. szám

Jarolimek, Stefan

A Fehéroroszországi Lengyelek Szövetségének 2005. nyári incidense

Egy klasszikus példa a politika és média működésére napjaink Fehéroroszországában

The Case of Union of the Poles in Belarus in summer 2005 = Intellectual and Cultural Change in Central and Eastern Europe, 107-122. p.

A 2005 nyarán a Fehéroroszországi Lengyelek Szövetségét ért incidens két szempontból is jelzésértékű: egyfelől rávilágít az immár posztkommunista országokkal is kibővült Európai Unió és a mindinkább elszigetelődő Fehéroroszország viszonyára, másrészt ráirányítja a figyelmet a médiatudósítások fehéroroszországi, de a tágabb értelemben vett közép-és kelet-európai térségre is jellemző, eddig nem kellőképpen tanulmányozott, sajátos helyzetére. A legutóbbi elnökválasztást fölényesen megnyerő Aljakszandar Lukasenka sikerének titka, a tanulmány szerzőjének meglátása szerint, mindenekelőtt a fehéroroszországi tömegmédia feletti csaknem százszázalékos elnöki ellenőrzésében keresendő. A tanulmány egyetlen választott példán mutatja be, hogy a közszféra jelentős szereplőjének tekinthető hivatásos újságírás szabad működését miképpen akadályozzák és ezáltal miért nem képes a más társadalmakban olyannyira jelentős társadalmi kontroll szerepének a betöltésére Fehéroroszországban.

A 2005-ös eset tanulmányozása világossá teszi, hogy Lukasenka elnöki újáválasztásának az alapjai már egy évvel az elnökválasztást megelőzően rendkívűl szilárd formát öltöttek.

350 SZEMLE

A Fehéroroszországi Lengyelek Szövetségét ért incidens

Fehéroroszországban hozzávetőleg mintegy négyszázezer lengyel származású személy él, akik az ország népességének körülbelül a négy százalékát teszik ki. A fehéroroszországi lengyelek érdekeit hivatalosan a mintegy ötvenezer tagot számláló és egyben az ország legnagyobb nem kormányzati

(angol betűszóval: NGO) szervezetét jelentő Fehéroroszországi Lengyelek

Szövetsége képviseli. A lengyel nyelvhasználat, kultúra, történelemoktatás,

vallás- és oktatásügy érdekeiért kiálló szövetség tizenhat úgynevezett

„lengyel házat” működtet Fehéroroszországban, főként az ország nyugati,

a XVIII. század végéig és a két világháború között Lengyelországhoz tartozó

területein.

2005 májusában a Lengyelek Szövetségének választmánya, nagy

megleptésre a Lukasenkához hű Kruczkowskival szemben a rezsimmel

kritikus Andżelika Boryst választotta elnökévé, a fehérorosz igazságügyminisztérium

azonban felülbírálta a döntést: Boryst kizárták a szövetségből

és államcsíny előkészítésének vádjával állították a hatóságok elé. Ezt

követően újabb elnökválasztásra került sor, amelynek során az egyedüli

pályázóként talpon maradt 68 esztendős Józef Łucznikot választották a

szövetség élére a Hrodna melletti Volkoviszk városában, az állami média

kivételével a nyilvánosság kizárásával lezajlott elnökválasztáson. Megválasztását

követően az új elnök kinyilvánította, hogy nem fogja bírálni Lukasenka

elnök rendszerét, amire válaszul a lengyel kormány – valamennyi

lengyel parlamenti párt támogatásával – beszüntette a szövetségnek szánt

félmillió eurós költségvetési támogatást, és megszakította kapcsolatát az

új elnökkel.

A választást követő héten (július 27-én) a fehérorosz hatóságok megrohamozták

a szövetség székházát, és őrizetbe vették a szövetség számos

aktivistáját és néhány újságírót, akiket később szabadlábra helyeztek. Az

eset kommentálásától a Belügyminisztérium elzárkózott, Lukasenka pedig

azzal vádolta meg az országban élő lengyeleket, hogy a varsói kormány segítségével

egy felkelés kirobbantását tervezték (ami korántsem volt meglepő,

tekintettel arra, hogy a fehérorosz elnök Lengyelországot már évek óta

a Fehéroroszország-ellenes amerikai politika európai hídfőjeként aposztrofálja).

A lengyel külügyminisztérium azzal vádolta a belorusz hatóságokat,

hogy beavatkoznak egy nem kormányzati szervezet belügyeibe, majd pedig

az Európai Unióhoz fordult segítségért. A lengyel-fehérorosz viszony

azonban már a székház ostroma előtt egy héttel fagypontra jutott, amikor

a belorusz hatóságok kiutasítottak három lengyel diplomatát az országból,

amire Lengyelország hasonló lépéssel válaszolt, és hazarendelte minszKisebbségek

kultúrája 351

ki nagykövetét, Tadeusz Pawlakot, ezt követően pedig Fehéroroszország

megtiltotta egy lengyel kormánydelegációnak, hogy az ország területére

lépjen. Lengyelországban 2005. augusztus 28-án az ország legfontosabb

pártjainak vezetői részvételével zajló kerekasztal felszólalói a Lukasenka-

rezsim elleni erélyesebb nyomásgyakorlás mellett emeltek szót.

Az incidenről tudósító médiabeszámolók a sajtóban

A szerző megállapításai szerint a közép- és kelet-európai médiák átalakulásaival

foglalkozó tanulmányok egyik legfőbb hiányossága, hogy kevés

figyelmet szentelnek a médiatudósítások tartalmi vizsgálatára és azok átalakulásaira,

tekintve, hogy leginkább a törvényi, politikai, példányszámbeli

és terjesztési változásokra fókuszálnak. Márpedig az előbbihez nem

csupán a nyugati kommentárok, hanem az adott ország – esetünkben Fehérorország

– állami és független sajtótermékeiben megjelenő tartalmak

behatóbb tanulmányozására is szükség van.

A vizsgálat tárgya nem pusztán a média mint olyan, hanem a német

kommunikációtudományi rendszerelmélet által leírt nyilvános szféra és

annak legfontosabb alrendszere, az „újságírás” számára biztosított pluralitás

feltárása. A társadalmi kontroll és orientációs szerepet betöltő pluralitás

négyféle indikátor mentén vizsgálható: 1. az információhoz való szabad és

nyitott hozzáférés; 2. a politikai vélemények; 3. az összetettségi szintek és

4. a kommunikatív visszacsatolás pluralitása szempontjából.

Általánosságban megállapítható, hogy a fehéroroszországi médiumok,

rádió- és televíziótársaságok szinte kivétel nélkül állami kézben vannak,

a kevés számú magánszolgáltató pedig főképp szórakoztatásra korlátozza

a tevékenységét, ezért leginkább a nyomtatott sajtótermékek terén

nyílik mód az alternatív vélemények megszólaltatásra, jóllehet, a magánkézben

lévő sajtótermékek kisebbségben vannak, és gyakorta maguk is ki

vannak téve a hatósági zaklatásoknak.

A szerző lényegében két fehérorosz sajtótermék, az elnöki adminisztráció

kezében lévő és hivatalos propagandakiadványként szolgáló legnagyobb

példányszámú napilap, a Szovjetszkaja Belorusszija és a magánkézben

lévő, manapság már csak külföldön (az oroszországi Szmolenszkben)

nyomtatott és a korábbiakkal ellentétben csupán heti két alkalommal megjelenő

(a 2004 óta betiltott Belorusszkaja Delovaja Gazeta utódjának tekinthető)

Delovaja Gazeta három-három tudósítását veti össze egymással

a fentebb ismertetett eseménysorral kapcsolatban.

A Szovjetszkaja Belorusszija tudósításaiban a konfliktus maga egy

Lengyelország és Oroszország közötti szélesebb nemzetközi konfliktussorozatba

ágyazódik, ezáltal alapvetően lényegtelenné válik. Kiemelik

352 SZEMLE

továbbá ezen írások, hogy a lengyel politika illetéktelenül avatkozik belorusz

belügyekbe, és hogy ezt maga a lengyel közvélemény is sérelmezi.

Lengyelország félreérthető magatartása ellenére azt hangsúlyozzák, hogy

Fehéroroszország nyitott a problémák konstruktív rendezésére, mindazonáltal

megkérdőjelezik a Fehéroroszországi Lengyelek Szövetsége létezésének

az értelmét. Végeredményben pedig leszögezhető, hogy a fentiekben

részletesen ismertetett konfliktust magát és annak kiváltó okait egyáltalán

nem ismertetik.

A kormányzati állásponttal szembeni (jóllehet, mérsékelt hangvételű)

alternatív vélemények tipikus példájának tekinthető Delovaja Gazeta

beszámolóiban tényszerű tudósítást kapunk az incidensről, az események

időbeli sorrendjéről és az újságírókat ért atrocitásokról. Emellett a vélemények

pluralitását azáltal igyekeznek megvalósítani, hogy az események

tényszerű bemutatása mellett kommentár nélkül idézik a politikusok és az

állami média megnyilvánulásait. A konfliktust ráadásul egy demokratikus

átmenet vagy forradalom lehetséges kiindulópontjaként láttatják, a lengyel

kormány álláspontját pedig az állami médiától eltérő hangsúllyal ismertetetik

és az előbbiek által nem idézett politikusokat is megszólaltatnak.

Konklúziók

A vizsgálat egyik – ha nem a legfőbb – tanulsága a fehéroroszági

állampolgárokat sújtó krónikus információhiány jelenségének a tanulmányozása.

A belorusz hatóságok teljes mértékben tudatában vannak a média

felett gyakorolt ellenőrzés biztosította hatalom jelentőségének – korántsem

véletlen tehát, hogy miért szűnt meg az utóbbi években annyi sajtótermék,

és tiltottak ki annyi külföldi hírügynökséget az országból. A fentebb bemutatott

rövid esettanulmány világossá teszi, hogy a sajtótudósítások terén

napjaink Fehéroroszországában aligha lehet pluralitásról beszélni (még a

független sajtótermékek esetében sem, legalábbis ami a pluralitás négy indikátora

jelölte szinteket illeti), márpedig – a közép- és kelet-európai átalakulási

folyamatok jobb megértése érdekében – ezen jelenség vizsgálatára

mind a politika- mind pedig a kommunikációtudománynak a jövőben nagyobb

és szisztematikusabb figyelmet kellene szentelnie.

Lajtai L. László