Kisebbségkutatás - 2009. 2. szám

Csókáné Prakatúr Mária

A MOHÁCSI SOKÁCOK LAKODALMI SZOKÁSAI

In my work I show the wedding habits of the hungarian etnical group, called: sokác. I follow the events from the engagement to the next day of the wedding. I speak about the most important people of the bridal, and about the rolls what played they on this event. I wrote about the gifts (money, clothes, food) what the people gave to the couple, and they gave to the guests. The traditional wedding had strickt screenplay, this based on the old costum. The gifts, words and gestures kept own special means. I illustrated my work with old pictures and drawing. This way the reader can more imagine these traditional clothes and objects. My intention was: acquainted the people with the culture of one another etnical group, and so save this costum from the sinking into oblivion.

Lakodalom előtti népszokások

Az 1930-as és 1940-es évekig a sokác származású gyerekek általában 12 éves korukig jártak iskolába. Ez idő alatt hat osztályt végeztek el. Mindezek után az úgynevezett " vasárnapi iskolában" tanultak, vagyis hetente egyszer, szombaton vagy csütörtökön délután kellett csak iskolába menniük.

A sokác családok idősebb tagjai ekkor már azon voltak, hogy leánygyermeküket minél előbb férjhez adják, illetve fiúgyermeküket megházasítsák. Ennek egyik jele volt, hogy a templomban a leánygyermekek ott ülhettek, ahol az eladósorban lévő lányok foglaltak helyet. Már megengedett volt, hogy a fiatalok szórakozás céljából összejöjjenek, úgynevezett " pudarinába" ¹menjenek, azaz a Mohácsi-sziget egy-egy tanyáján együtt énekeltek, táncoltak a felnőtt férfiakkal-nőkkel. Az idősebb emberek elfogyasztottak némi bort, tréfálkoztak és jól érezték magukat együtt. A " pudarina" -összejövetel délután kezdődött és éjfélig tartott. Ez volt az egyik alkalom, hogy a fiatalok megismerjék egymást és esetleges udvarlási szándékukat kifejezzék.

Ezenkívül Mohács városában ilyen kapcsolatteremtési lehetőség volt minden év júniusában az Antal-napi búcsú. Ha a legény véglegesen elhatározta házasodását, illetve a lány a férjhezmenetelét, akkor ezen a napon kellett megkapnia a lánynak a legénytől a döntést jelképező mézeskalácsot, fejkendőt vagy kötényt. A férjhez menő lányok viszonzásul bársonyrózsákkal díszítették jövendőbeli férjük kalapját, és csak ezután mehettek együtt a nagy Antal-napi bálba. A Mohácsi-szigeten, Kandában 1937-től ősszel, októberben, Vendel napján tartották a búcsút. Itt ugyanúgy vidáman szórakoztak, énekeltek, táncoltak, mint a városban.

A fiúgyermekeknek már 14-15 évesen ismerniük kellett minden nehéz fizikai munkát, és képesnek kellett lenniük elvégezni a mezei munkákat, például az aratást, kaszálást. A lányoknak ebben az életkorban pedig tudniuk kellett: főzni, szőni és a mezőgazdaságban végezendő összes női tevékenységet. Nagy szégyen volt a fiú vagy lány családjára nézve, ha gyermekük valamely munkához nem értett. Csúfolódások is születtek az olyan lányokra és legényekre: " Legény és nem tud kaszálni" , " Nagylány és nem tud vizet hordani" .

Az udvarlás időtartama nagyon különböző volt: néha egy esztendőnél is hosszabb, néha pedig egy-két hónapnál is rövidebb.

A legény a lányos ház elé való érkezését fütyüléssel jelezte, így hívta ki a házból a szeretett leányt. Abban az esetben, ha a lány is találkozni kívánt a legénnyel, kijött a kapu elé, és ott akár késő estig is beszélgethettek. Akkor, ha a legénnyel való találkozás a lány számára nem volt kívánatos, azt felelte: " Aludni kell menni!" Ily módon mutatták ki a fiatalok egymás iránti első érzelmeiket.

Előfordultak olyan esetek is, amikor tiltották a legénynek, hogy elvegye a számára kedves leányt, vagy a lánynak nem engedték meg, hogy férjhez menjen a neki tetsző legényhez. Néha a lány megszökött az általa kedvelt fiúval, és a fiú szülei befogadták őt. Abban az esetben, ha a fiú és a lány családja is ellenezte az egybekelést, előfordult, hogy az ifjak együtt szöktek meg.

A leánykérés

A lányok általában a 16-18. életévükben mentek férjhez, a fiúk pedig 18 éves koruk környékén nősültek meg. A legény, mielőtt megkérte volna a leendőbelije kezét, szüleitől meg kellett kérdeznie, hogy nősülhet-e. Csak ezután kérdezte meg a kiválasztott leányt, aki bejelentette ezt a szüleinek, és megtudakolta, hogy a kérője kikérhet-e a kezét. A leánykérés a mohácsi sokácoknál nagyon szép és ünnepélyes volt. Leggyakrabban a leányt advent első vasárnapján a reggeli mise alatt, vagy karácsony másnapján kérték ki. A leánykérés díszített almával történt, mivel az alma a termékenység és az egészség szimbóluma. Az almát pénzérmékkel, illetve a gazdagabb családoknál arany dukátokkal ékesítették.

Ez a pénzzel csinosított alma foglalóként szolgált a leánykéréskor. Az almát a vőlegény lánytestvére, vagy fiútestvére felesége vitte, ezen személyek hiányában esetleg a fiútestvér, vagy maga a vőlegény is hozhatta. A vőlegénynek nem volt különösebb szerepe a leánykérésben, azt a szülei végezték el. Az almát mindig kázsmérkendőn² vitték. Ezt az almát őrizték mindaddig, amíg el nem rohadt, később kivették belőle a pénzt, és a legény és a lány megették, vagy kiosztották a rokonság gyermekei között.

A leánykérés mindig reggel történt, és a fiatalasszonynak, aki az almát vitte, azt kellett mondania: " Dicsértessék a Jézus Krisztus! Szeretnének vendégeket?"

Ha azt válaszolták, hogy igen, akkor következett a legfontosabb kérdés:

" Hozzáadják-e lányukat,…….-t a mi …………-hoz?"

A válasz az volt: " Hozzáadjuk!" Erre a válaszra a kázsmérkendőn lévő feldíszített almát a fiatalasszony letette az asztalra és megcsókolta a kikért lányt.

Ugyanezen az estén hét-nyolc asszony jött a lányos házhoz, ők voltak a szvaticek³. Ezek az asszonyok a legény anyja, lánytestvére, nagynénje, és a rokonsága nőtagjai közül kerültek ki, esetleg a szomszédasszonyokkal együtt. Fontos beszélgetést folytattak a háziakkal a férjhezmenetelről, nősülésről. Ugyanezen az estén a kikért leánynak a selyemkendőt kellett adnia a fiú édesanyjának, jövendőbeli anyósának, aki tagja volt a szvaticek csoportjának. Ez volt a jele annak, hogy ő is egyetért a kikérésével.

Eljegyzés

Ezen az estén beszélték meg, mikor lesz a lakodalom előtti fontos összejövetel, az eljegyzés. Az eljegyzést mindig a kikérés után egy héttel tartották. Leggyakrabban vasárnap este történt. A lehetőségekhez mérten a vőlegény ilyenkor hozta a jegygyűrűt, és felhúzta a leendőbeli párja ujjára. Abban az esetben, ha nem tudott jegygyűrűt venni, akkor azt később pótolta. Volt olyan eset is, amikor csak a menyasszonynak volt jegygyűrűje, a vőlegény csak az esküvő napjára kért kölcsön egy gyűrűt valamelyik rokonától.

Az eljegyzésen részt vett a vőlegény, az ő szülei, fiú vagy lánytestvére, és ugyanennyien a menyasszony családjából. Ekkor elsősorban megbeszélték a lakodalom pontos idejét, és a lebonyolításának részleteit, valamint az eseménnyel kapcsolatos egyéb részleteket.

Ezen az estén a vőlegény édesanyja, a menyasszony anyósa visszaadta a lánytól kapott selyemkendőt; ez a gesztus jelezte, hogy egyetért a házasságkötéssel. A lakodalmat általában az eljegyzéstől számított 5-6 hét múlva tartották meg.

A vőlegény szüleinek fel kellett tenniük azt a kérdést a menyasszonynak, hogy milyen nászajándékot kér tőlük, ez leggyakrabban a menyasszonyi ruha volt. Ez a selyemből, bársonyból, vagy más drága anyagból készült felsőszoknyát jelentette, a vőlegényes ház anyagi helyzetétől függően. Ezen kívül flitterezett vagy azsúrozott sokác blúz, kötény, fejkendő, bütykös harisnya, és cipő tartozott hozzá.

A megbeszélés végén következett a vacsora, amely tyúklevesből és –pörköltből állt; hozzá bort és pálinkát ittak. Búcsúzáskor megajándékozták egymást, a menyasszony vőlegény anyjától kázsmérkendőt vagy kötényt kapott, ő pedig a vőlegénynek inget, leendőbelije szüleinek pedig sokác törülközőket ajándékozott.

Lakodalmi előkészületek

Az eljegyzés után a fiatalok szülei együtt vásároltak egy üszőt, amelyet a lakodalomig hizlaltak. A leendő szakácsnővel előre megbeszélték, mi mindenre lesz szükség a lakodalmi főzéshez. A lakodalmat külön-külön tartották a vőlegény, és a menyasszony rokonainak.

Az eljegyzés után azt mondták, hogy a lányt, akit kikértek és jegygyűrűt kapott, " eljegyezték" . Az egész rokonság, sőt, néha a szomszédok is együtt hímeztek, varrtak kötöttek, horgoltak, slingeltek a menyasszony részére ajándékképpen. Nagy figyelmet fordítottak annak a díszes sokác törülközőnek az elkészítésére, amelyen a menyasszony vitte a " gyűrűs" pogácsát.

A menyasszony kötelessége volt, hogy a lakodalomig aranyfonállal, vagy más ünnepi módon kihímezze a vőlegény esküvői ingének elejét.

Ez az " előke" így nézett ki:

A menyasszony hozománya a kővetkezőkből tevődött össze: egy szekrény, egy láda fiókkal, egy ágy, két dunyha, négy párna, egy keskeny párna, harminc-hatvan alsószoknya, tizenöt-húsz nagy felsőblúz, tizenöt-húsz kisebb (nyári) blúz, húsz törülköző, nyolc-tíz lepedő (alvásra), három-hat színes szőtt lepedő, és egy vastag lepedő, amelyet paplan helyett használtak. Ez gazdag hozomány volt, amely a menyasszony családjának gazdagságától függött. A vőlegénynek csak néhány gatyával, inggel, és törülközővel kellett rendelkeznie.

A lakodalom előtti napon

A mohácsi sokácok általában télen – karácsony és farsang között – hétfőn vagy szerdán tartottak lakodalmat. A szakácsnő és segédei néhány nappal a lakodalom előtt kezdték előkészíteni a húsokat, és a lakoma többi fontos kellékét.

Abban az esetben, ha a lakodalom hétfőn volt, már szombaton elkezdték gyúrni a tésztát, és összevágni a metéltet; körülbelül húsz-huszonöt levéllel. Vasárnap már összegyűlt húsz asszony és néhány férfi, akik egész nap dolgoztak a másnapi ételek előkészítésében. Asszonyok jöttek a rokonságból és a szomszédságból, ők vágták le a csibéket, dagasztották a kalácsot és nyújtották a rétest. A férfiak levágták az üszőt, feldolgozták a húsát; előkészítették a lakodalom színhelyét: asztalokat, székeket és padokat állítottak fel. A szükséges tányérokat, evőeszközöket, kanalakat, villákat, késeket különböző házaktól kérték kölcsön. Mindezek az előkészületek külön-külön folytak a menyasszony és a vőlegény házánál. A fent említett segítők, amikor reggel megérkeztek a " lányos" , illetve a " fiús" házhoz, megcsókolták a menyasszonyt avagy a vőlegényt, és megajándékozták pénzzel: húsz fillért, néha egy pengőt is adtak ajándékba.

Vacsora előtt a vőlegény a vőféllyel együtt elment a zenészekért, akik éjfélig szórakoztatták a lakodalmas házban levőket. Mielőtt elkezdték a vacsorát, a vőlegény, néha az édesapja, elmentek és vacsorára hívták a keresztapát és a keresztanyát. Mindannyian együtt szórakoztak éjfélig, utána valamennyien hazatértek.

A lakodalom napja

Amint már említettem: a lakodalmat általában hétfőn vagy szerdán tartották, külön-külön a vőlegény és a menyasszony házánál. Mindkét helyen a lakodalom reggelén összejött tíz-húsz ember, akik – a zenészek kivételével – a vőfély vezetésével elmentek a keresztszülőkért. A keresztszülők háza előtt a következőket énekelték:

" A mi esküvői kománk

vállán fehér galamb áll.

Fehér galamb volt és elrepült

és én a komaasszonyommal vörösbort ittam."

A keresztszülőknek, esküvői komáknak külön kellett ajándékba hozniuk a következőket: öt tál kalácsot, egy tál sült húst, száraz gyümölcsökkel (szilvával, meggyel), pattogatott kukoricával, mézesbábbal díszített ágat, és más ajándékokat. A vőlegény a komáitól inget kapott, a menyasszony fejfedőt, szoknyát, de a menyasszony komái csak az arának ajándékoztak kendőt, fejfedőt, kötényt és egyebeket.

Az esküvő napján, amikor a meghívottak a lakodalmas ház bejárata előtt gyülekeztek, két fiatalasszony rozmaringágat osztogatott az egybegyűlteknek, akik ezért néhány fillért fizettek, ami a fiatal pár ajándékát képezte.

Reggelire mindkét helyen leggyakrabban kocsonyát ettek marhahúsból. Néhányan tréfálkoztak, és nem engedték, hogy az ifjú pár ebből egyen, mondván: gyermekeik " taknyosak" lesznek (folyni fog az orruk). Ezután délig vigadtak, mindenki a saját lakodalmas házánál, annak zenészeivel. Ebédre marhapörköltet főztek és kalácsot sütöttek.

Evés után a vőlegényes házban gyülekeztek mindannyian, a zenészekkel együtt, és így mentek a menyasszonyért. A lakodalom jelképe volt a lakodalmi zászló is, amelyet a vőlegény házának kerítéséhez kötöttek vagy a földbe szúrtak. Ezt a zászlót a lakodalmas menet elején egy legényke vitte, őt zászlóvivőnek (barjaktar) nevezték. A zászló alapanyaga általában selyem volt, vagy egyszerűen egy sokác selyemkendőt kötöttek a zászlórúdra.

A lakodalmas menet mindig gyalogosan haladt, legelöl a zászlóvivő, utána a gyerekek, majd a vőfély, őt követte a férfinép és a vőlegény a zenészekkel, legvégül pedig a lányok és asszonyok mentek. Voltak olyan esztendők, amikor az egész lakodalmas menet átkelt a befagyott Dunán gyalog, vagy csónakkal a Mohácsi-szigetről, és Mohácsra jött be az esküvőre.

Ősidők óta él az emberek tudatában a kuruzslós babonaság hite, amely ebben az esetben arról szólt, hogy nem szabad senkinek sem átmenni a lakodalmas menet előtt az úton, mert ezzel félbevágja a vőlegény szerencséjét a házaséletében.

Ebben a lakodalmas felvonulásban a komaasszony kezében vitte a menyasszony esküvői ruháját. Számukra kötelező volt ezt úgy vinni, hogy mindenki jól láthassa, mibe fog öltözni majd a menyasszony. Egy másik női személy, aki az eljegyzésre vitte a feldíszített almát, most a " gyűrűs" pogácsát hozta.

A bejárat előtt a vőlegény vőfélye és a menyasszony vőfélye egymással tréfálkozott a vízhordófa alatt, hogy beengedik-e őket a lányos házba vagy sem? Végül mégis bementek a házba. Belépéskor a ház kapujában állt az a fiatal, közeli nőrokon, aki az érkezett személyeket üdvözölte és csókkal köszöntötte. Mögötte állt a menyasszony, egyszerű " pargetszoknyában" és -blúzban, azonban a fején már az a menyasszonyi koszorú volt, amelyet a templomi esküvőn is viselnie kellett. A menyasszony szintén üdvözölte és megcsókolta a menet résztvevőit, akik őt ezért pénzzel ajándékozták meg.

Ezután a menyasszony elfogadta a " gyűrűs" pogácsát: egy előre elkészített, kihímzett törülközőre tette, és osztogatni kezdte először a lányok között, majd mindenki, aki akart, ehetett belőle.

Ekkor következett a lakodalom legérdekesebb pillanata: a menyasszony felöltöztetése. Ez idő alatt mindkét lakodalmas ház zenészei együtt muzsikáltak, és a mindenki vidáman énekelt, táncolt.

A diver⁴ volt a felelős a menyasszony öltöztetéséért: ő kísérte figyelemmel a folyamatot, és végül odavezette a nagy asztalhoz, ahol a koma, a vőlegény, és a stari svat⁵ ült. Ott ezeket a szavakat mondta:

" -Dicsértessék a koma és a násznagy! Mit szeretnének?"

Erre a koma válaszolt:

" -Bárányt!"

A diver így fejezte be:

" -Adja Isten, bárány legyen!"

Mindezt háromszor ismételték meg.

A szertartás

A lakodalmi szertartás legszomorúbb része az volt, amikor a menyasszony búcsúzott a szüleitől, akik felnevelték őt. A vőlegény kilépett az asztal mögül, és odaállt a menyasszony mellé. Ezt a szertartást valaki a menyasszony rokonságából vagy szomszédságából vezette le.

Először feltette a kérdést:

" - (Marica), lányom, kitől szeretnéd kapni Isten áldását?"

Erre a menyasszony azt válaszolta:

" -Először az Úristentől és a Boldogságos Szűz Máriától, majd édesanyámtól és édesapámtól, és minden idősebbtől."

Ezt háromszor ismételték, és a végén mindig hozzáfűzte a búcsúztató ember a következő szavakat:

Először:

" -Éljetek egészségben és boldogságban!"

Másodszor:

" -Legyetek boldogok az életben, éljetek békében és áldásban!"

Végül:

" -Legyenek boldogok a gyermekáldásban és egészséges gyerekeik szülessenek!"

Minden elhangzott sor végén a szertartást vezető ember egy kicsit ivott a kezében tartott pohárból, és ugyanúgy kellett innia a vőlegénynek és a menyasszonynak is. A legvégén a poharat odaadták a vőlegénynek, és ő a maradék bort kiöntötte a háta mögé, de nem volt szabad ezután hátrafordulnia.

A ceremónia a vőlegény köszönetet nyilvánító szavaival ért véget, amiket a menyasszony szüleihez intézett:

" - Köszönöm, apa és anya, hogy páromat felnevelték!"

Hálája jeléül megcsókolta apósa és anyósa kezét.

A vőfély ekkor jelt adott a lakodalmi menet gyülekezésére, ezt kiáltotta:

" - Gyertek. mieink!"

A vonulás sorrendje ugyanaz volt, mint az idefelé vezető úton, azzal az eltéréssel, hogy a zászlóvivő nem ment velük. A menyasszony a lányok között helyezkedett el, és koszorúslányok kísérték. A menyasszony a kezét imára kulcsolta, amin rózsafüzér volt. A menetet az asszonyok zárták.

A templomba vezető úton az egész lakodalmas menet a következő dalt énekelte:

" Ó leány, leányka

amikor férjhez mégy

lány vagy, piros alma.

Hívj meg engem egy pálinkára,

hogy láthassam a vőlegényed

leány és piros alma.

Vőlegényedet és anyósodat,

apósodat, anyósodat

leány és piros alma.

De a komád is, násznagyod,

a diver öccsét,

leány és piros alma."

Általában délelőtt esküdtek a városházán magyar nyelven, ott csak a vőlegény, a menyasszony, a koma és a násznagy voltak jelen.

A templomban elöl állt a vőlegény a menyasszonnyal, mögöttük a koma és a komaasszony. A templomi esküvő mindig sokác nyelven zajlott. A koma és a komaasszony kötelessége volt, hogy egy kis rozmaringkoszorút készítsen, és azt elhozza a templomba. Ez a kis koszorú az esketés ideje alatt először a vőlegény, majd a menyasszony fején volt. Amikor véget ért a templomi esküvő, a koszorút a menyasszony a blúzába, a mellére tette, és ennek ott kellett maradnia egészen hajnalig, amíg át nem öltöztették. Ekkor a fejére " kapica" , azaz sokác női fejfedő került. Az esketés végén a pap kikísérte a fiatal házaspárt a templomajtóig, és ott a pap kezét tiszteletük jeléül megcsókolták.

Mohácsi sokác fiatal házaspár közvetlen az esküvőjük után az 1930-as évekből:

A lakodalmas menet újra összeállt, ugyanabban a sorrendben, ahogy a templomhoz érkeztek; tehát a menyasszony továbbra is a koszorúslányokkal ment, és nem a férjével. Mindannyian együtt indultak az ifjú férj lakodalmas házához.

Fontos volt, hogy a házat elölről közelítsék meg, ne pedig hátulról. Esküvő után a vőlegény háza előtt ezt énekelték:

" Nyissák ki az ajtót és a kaput,

Jön a menyük az udvarba.

Nyissák ki az ajtót és az ablakot,

Mindenki hallja meg a vigasságunkat!"

A vőlegény házába csak az ő rokonsága ment be, a menyasszony rokonsága a ház előtt, az utcán maradt. A menyasszony először rálépett a küszöbre, és amikor bement, nem volt szabad lenéznie a földre, mert akkor mindig szundítani fog. Miközben állt a küszöbön, háromszor ezt kellett mondania:

" - Dicsértessék a Jézus, apa és anya! S házukban van az Isten és Mária, jól teremjen a gabonájuk és kenderük!"

Erre e legény szülei így feleltek:

" - Légy egészséges!"

A végén az anyós a menyasszony fejére egy kis búzát szórt, és szentelt vízzel megszentelte. Mindezekért a menyasszony megcsókolta az anyósát.

A hozomány

A menyasszony egész rokonsága ezután átvonult a menyasszonyi házhoz, és ott egy kicsit vigadtak, majd arra vártak, hogy a vőlegény és a komája eljöjjön lovas kocsival a hozományért.

Ez idő alatt a vőlegény házában a komát a zenészek kikísérték, mert ő ment a násznaggyal és rokonság néhány tagjával a lovas kocsiért. Megérkezvén a vőlegényi házhoz, a lovakat arany díszítéses kis törülközőkkel ékesítették, ezután felültek a lovas kocsira és mindannyian együtt mentek a menyasszonyi házhoz. Az első kocsin ült a koma és a komaasszony, őket követte a násznagy és a többi rokon. Öt-hat lovas kocsi is ment, a legutolsóban volt a vőfély és a zenészek. A menyasszonyi ház elé kijöttek annak zenészei, és a lovas kocsikkal együtt mentek be az udvarba. Itt a menyasszony vőfélye és a vőlegény komája alkudoztak, hogy mennyit kell fizetniük a menyasszony ágyáért. Eközben itallal kínálták őket. A végén a vőlegény komájának ki kellett fizetnie a kialkudott összeget. Ezután felrakodták a hozományt és elszállították. Az első lovas kocsin, a kománál volt az ágy, a másodikon szekrény és a szekrényben a dunyha és két párna, a harmadikon a fiókos láda, rajta is egy dunyha és két párna, valamint a hozomány többi része. Mindezeket átkötötték széles szalagokkal és a szalagokat lányok tartották a kezükben. A vőfély élő, nagy kakast kapott, amelyet pénzzel tömtek, és ezt folytatták a legény házánál is, ezért a " szegény" kakast másnap le kellett vágni. Útban a vőlegény házához ezt az éneket dalolták:

" Tarka az ágy, derék leány,

tarka az ágy, mint a hímes tojás.

Merem mondani, aki majd ráfekszik,

merem mondani, aki majd ráfekszik.

Ivo galamb, Marica galambleány,

Ivo galamb, Marica galambleány."

A vőlegény házában külön szobában helyezték el az ágyat és a menyasszony összes hozományát, úgy, hogy a lakodalomban részt vevők bármikor jól láthassák. Ezután a kocsisok hazavitték a lovas kocsikat, és a komát, akit zenészek újra kikísértek. Amikor a koma visszatért, a vőfély elément, a zenészek pedig a ház előtt várták. A komának imponált a nagy tisztelet, amit a lakodalom folyamán végig megkapott.

A vacsora és a lakodalom éjszakája

A vacsorát Mohácson " uzsinának" hívták. A nagy asztaltól a következőképpen helyezkedtek el a kiemelt szereplők: komaasszony, menyasszony, vőlegény, koma, násznagy, násznagyné.

Az első ételt mindig a nagy asztalhoz vitték és a vőfély a következőket mondta:

" - Utat, utat, jön a leves!

• Utat, utat, jön a hús!

• Utat, utat, jönnek a sültek!"

A nagy asztalnál megállt a vőfély és így szólt:

" - Dicsértessék koma és násznagy, jön a leves!

- Dicsértessék koma és násznagy, jön a hús!

- Dicsértessék koma és násznagy, jönnek a sültek!

- Dicsértessék koma és násznagy, jön a túrós rétes!"

Mindjárt a vacsora után a menyasszonnyal táncolt valamelyik fiatal legény, akinek a lábát lánccal hátrakötötték, ennek a végét a vőfély fogta, nehogy megszökjön a szép menyasszonnyal. A tánc végén a legényt odavezette a vőlegény a koma elé, ahol alkudoztak, hogy mennyit kell fizetnie a menyasszonnyal járt táncért. Ez többször is megismétlődhetett, ily módon tréfálkoztak a lakodalomban. Néha a menyasszonynak így énekeltek vidáman:

" Jött a menyasszony tanyáról,

De jól lakott paprikással,

Hadd menjen, de újra vissza is jöjjön!"

A vacsora végén a menyasszonyi lakodalmas házból a vőlegény házához két fiatal leány érkezett, akik a vízhordófán hozták az ajándékokat a vőlegénynek és rokonságának, amelyeket a menyasszony küldött. A vőlegény általában inget, a koma és komaasszony nagy törülközőket, a koszorúslányok, az após és anyós kisebb törülközőket és szalagokat, a vőfély felesége és a szakácsnő szintén törülközőket, a közeli rokonságban lévő gyerekek hajas babákat, kendőt, szalagot és csokoládét kaptak.

A vőfély ekkor felállt az asztalra vagy a padra, és így osztotta ki az ajándékokat:

" - Dicsértessék koma és násznagy, bárhol is legyen a mi kománk, róla a menyasszonyunk gondoskodott, és szép ajándékot hozott. Széles is, hosszú is és színes is. Vagy kifizeti vagy visszaadja? Ha nem fizet, megtartom magamnak, jó lesz gatyának, ingnek!"

A koma válaszolt:

" - Fizetek!"

A vőfély és felesége voltak talán a legfontosabb személyek a lakodalomban. Nekik ekkor a legszebb ruhájukat kellett felvenniük.

A képen látható vőfély egész családja szép, lakodalmi sokác népviseletbe öltözött::

Ez idő alatt a menyasszonyi házban arra készülődtek, hogy maskarák⁶ mennek a vőlegényi házhoz. Mindenki ment, csak az idősebbek maradtak otthon. Szépen feldíszített ágat vittek ajándékba a násznép részére. Az ágon kendők, kötények, fejkendők, női nyári blúzok, arany csipkék és bütykös harisnyák voltak. Ezen kívül egy nagy fából készült sokác ruhába öltözött babát is vittek, ez is többek között a menyasszony ajándékát képezte. Másnap a babát levetkőztették és visszaadták annak, akitől előző napon kölcsönkérték.

Amikor együtt volt a menyasszonyi és vőlegényi násznép, a két anyósnak a következő tréfát énekelték:

" Hej, hej, összetalálkozott a két nem kedvelt anyós,

egyik a másikat a kenderről kérdezgeti,

jaj anyós, megfontad-e a kendert,

hagyd az ördögbe, még bele sem kezdtem,

hétfő a vasárnap után ünnepnap,

kedden talán el is fogom kezdeni,

szerdán pedig tüzes Mária-nap van,

csütörtökön pedig az orsó nem pereg,

pénteken a rokka ünnepe van,

hej, szombaton kell hogy mossak,

hogy vasárnap szépek legyünk, drága lánybarátnőm!"

A nagy asztalon már vacsora óta ott állt a " koma ága" , és mellette réztepsi,amelybe pénzt dobáltak, és közben ezt kiáltozták: " A koma erdeje!"

Ez idő alatta vőfély az asztalon vagy padon állt, és fokosával ütögetve ezt a mondatot ismételgette.

Először a komának kellett pénzt dobnia a tepsibe, és ezért kiáltották, hogy övé az erdő. Ezután aki pénzt dobott, annak a neve hangzott el.

Például: " Ferencé az erdő!" vagy " A násznagyé az erdő!"

Leggyakrabban a pénzt ajándékozó csúfnevét kiáltották. A koma egy pengőt vagy ötven fillért adott, a rokonság többi tagja kevesebbet: egy-két fillért vagy húsz fillért.

A legvégén a vőfély ezt kiáltotta:

" - Anyósé az erdő! Apósé az erdő!"

Amikor már nem nagyon adtak pénzt, a vőfély tréfálkozott:

" -Ugassatok és dobáljatok!"

Utoljára ezt ismételgette:

" -Komáé az erdő először!"

" -Komáé az erdő másodszor!"

" -Komáé az erdő harmadszor!"

A vőlegény vőfélye és a menyasszony vőfélye, hogy el ne fáradjanak, váltották egymást, és úgy látták el feladatukat.

Az esemény végén, amikor már senki nem ajándékozott semmit, a vőfély az ifjú pár után dobott egy tányért, amikor azok kifutottak a teremből. Azt tartották: ha a tányér darabokra törik lesz gyerekük, de ha egyben marad, a házasságból nem születik utód.

Az asztalon álló ágra három, rozmaringgal díszített almát szúrtak fel, ez a vőlegényt és a menyasszony ajándékba kapták. A többi ágon található tárgyat (aszalt szilvát, meggyet, pattogatott kukoricát, mézeskalácsot) a már említett módon a menyasszony elajándékozta a többi vendégnek.

A lakodalmi ág:

Mindezek után a menyasszony vőfélye az ara rokonságának azt kiáltotta:

" - Gyertek, mieink! Gyertek, mieink!"

Erre a menyasszony lakodalmasai összegyűltek, és a zenészekkel együtt visszatértek a saját lakodalmas házukhoz. Mindkét helyen folytatódott a vigasság, és éjszaka folyamán a következő sokác népi táncokat táncolták:

• mohácsi sokac kolo

• tanac

• truse

• snase párban

• tidirancse párban

• todore hármasban

• almácskák

Éjfél táján a komaasszony kiosztotta a komák ajándékát, öt-hat tál süteményt, a násznagy pedig egy tál sült húst és két-három tál süteményt.

Éjfél után leggyakrabban töltött káposztát, rétest és süteményt (kalácsot) ettek. Miután jóllaktak, újra táncoltak, közben kicsit szundítottak, pihentek.

Tündérek (vile) – lakodalmas táncjáték

Hajnal előtt, négy-öt óra körül készülődni kezdtek a tréfás " Tündérek" játékhoz. Ez egyike a legérdekesebb mohácsi sokác lakodalmas jellegzetességeknek. Egy férfi ördögnek öltözött: korommal bekenték az arcát, fekete nadrágot és felsőruhát (zakót) húzott magára, kályhatisztító kefét kötöztek rá farok gyanánt, fejére fekete kendőt vagy sapkát húzott, és erre hüvelyes piros paprikából szarvat erősítettek. Rajta kívül egy másik férfi seprűvel őrt alakított. A fiatal sokác asszonyok mögé bújva sorakoztak asztalterítővel letakart háttal, és így lassú tempóban kettő lépést jobbra, kettő lépést balra táncoltak. Az ördög mindvégig azon mesterkedett, hogy egy-egy asszonyt ellopjon az őrtől. A végén, amikor már az összes asszonyt elvitte, az ördög összeverekedett az őrrel. Ezzel a tréfás játékkal tették érdekesebbé a hajnali órákat a lakodalomban.

A játék dallama:

Hajnal előtt a lakodalom minden nőtagja kiflit, kockacukrot, perecet és húst szolgált fel a vendégeknek.

Hazamenetel

Mindezek végén a koma és a komaasszony hazakészülődtek a lakodalomból. Amíg ők nem indultak haza, addig senkinek nem volt szabad távoznia. A komát és a komaasszonyt kikísérték a zenészek, néhány fiatalember és -asszony, valamint a vőfély, a gazda és a vőlegény. Abban az esetben, ha a koma szerette a vígasságot és a zenét, a zenészek egészen az utcasarokig vagy útkereszteződésig is zeneszóval kísérték. A koma ezért pénzt adott a zenészeknek, akik ezután visszamentek a lakodalmas házhoz.

A következőket énekelték a zenészek a komának:

" Zenéljetek ti heten, tamburások,

a tanyáig egy ötös a tiétek lesz.

Ó, nagyon szeretem, ha szól a tambura,

amikor megszólal, a szívemhez ér."

Ezután a násznagy készült hazamenni, őt ugyanúgy, mint a komát, zenével kísérték ki. A koma és a násznagy is egy-két pengőt adott a zenészeknek. Ezt követően újra zenéltek, táncoltak, vigadtak a lakodalmas háznál.

Reggel hat óra táján az új asszony fejére fejkendőt tett az a fiatalasszony, aki a leánykérésnél hozta az almát. Ezt a fejfedőt a vőlegény szülei adták ajándékba. Reggeltájban a lakodalom minden résztvevőjének meg kellett mosakodnia egy teknő vízben, amelyben kis darab tégla volt. Ez a tisztaság és frissesség jele volt. Fejfedőjében az új asszony mindenkit megcsókolt, és ezért újra pénzt kapott. Az új nap reggelén az új asszonyt egy asszony a közeli rokonságból a templomba vezette. Itt általában mise keretében a pap megszentelte az új asszonyt, aki égő gyertyával a kezében térdelt az oltár előtt, amíg a pap imádkozott érte.

Miután ez véget ért, mindenki hazament a lakodalomból, az új asszony pedig átöltözött valami egyszerűbb ruhába, esetleg az ajándékba kapott szoknyát vette magára.

Reggel 7-8 óra tájban, amikor már felkelt a nap, a vőlegényes házban maradt vendégek átmentek a menyasszonyi házhoz maskarába. A zenészeket is magukkal vitték, és ott egyet-kettőt táncoltak, esetleg ettek-ittak, majd újra visszatértek a vendéglátó házhoz. Ekkor már véglegesen befejeződött a lakodalmi mulatság, és hazaindultak valamennyien; csak azok a rokonok, esetleg szomszédok maradtak még ott, akik segítettek az elpakolásban és egyéb rendrakási munkálatokban. Kivételes esetekben, ha nagyon vidám, jókedvű társaság jött össze a lakodalomban, akkor délig, néha még egész nap is eltartott a mulatozás, táncolás.

A zenészekről: általában öttagú volt a zenekar, akik fejenként öt pengőt kaptak a zenélésért. A zenekarban a következő hangszerek fordultak elő: tamburica, brácsa, mélyhegedű, hegedű és néha duda. Mohács leghíresebb sokác zenészei Stipo Pavkov (Patak), Tuna Ivankov, Matija Barac (Madudin), Ilija Bubreg (Imrikin), Ivo Simić (Kanja), Andrija Janjić (Dugački Janjić vagy Fater) voltak. A leghíresebb dudás Prcko volt.

Élet a lakodalom után

Mohácson az volt az általános szokás, hogy a lány férjhezmenetele után menyként jött át a férje házához, odaköltözött, de ha a fiú " vőnek ment" , akkor ez fordítva történt, az ifjú férj költözött a menyecske házába. Inkább az előbbi volt elterjedt, de az utóbbi változat is előfordult.

A mohácsi sokác lakodalom fő résztvevői

Vőfély

A vőlegényen és a menyasszonyon kívül talán a legfontosabb szerepet töltötte be a vőfély (lakodalmi szervező, hívogató). Vőfély lehetett valaki a rokonságból, esetleg a legjobb barát, szomszéd. Csak olyan férfi vállalhatta el ezt a feladatot, akinek adottsága volt a szép beszéd, a jó modor, és képes volt az egész lakodalmi szertartás levezetésére. Egy nappal a lakodalom előtt a vőfély végigjárta a rokonságot és a barátokat, és a következő szavakkal hívta őket a nagy eseményre:

" Ajándék és üdvözlet az Úristentől és a Boldogságos Szűz Máriától, a házigazdánktól és gazdaasszonyunktól, hogy készüljenek a lakodalmunkba (vagy: jöjjenek a lakodalmunkba, esetleg: göndörítsék hajukat a lakodalmunkba)."

Hasonló szavakkal hívta a vendégeket a vőlegény és a menyasszony édesapja is, kizárólag a lakodalom előestéjén.

A vőfély sokszor elfáradt a lakodalom folyamán, hiszen neki mindenütt ott kellett lennie, mindent látnia és hallania kellett, mindenről tudomást kellett szereznie; ezért néha így csúfolták:

" Vőfély, van-e vized, borsod?" - Ilyenkor gondoskodnia kellett ételről és italról.

" Vőfély, táncolj, énekelj!" – Ilyenkor a jó hangulat megteremtése volt a feladata.

Egy nappal a lakodalom előtt a menyasszony és a vőlegény szüleitől egy nagy törülközőt kapott. Mint már említettem, külön volt vőfélye mindkét lakodalmas háznak.

Így nézett ki egy vőfély:

A vőfély öltözéke általában fehér sokác gatyából, fekete csizmából, fehér len férfiingből állott. A gatyáját térd alatt piros gyapjúsállal vagy szalaggal kötötte meg. A fent említett vőfélyi törülközőt a nyaka köré tekerte, egyik vége a mellén, a másik pedig a hátán lógott.

Fején aszparágusszal, bimbós rózsákkal és rezgővel gazdagon díszített kalap volt. Kezében a háziúrtól kapott illatos rozmaringgal ékesített kulacs látható.

Koma és komaasszony

Komának és komaasszonynak a legjobb barátot választották, és ezt a kapcsolatot több generáción keresztül is fenntartották. A komáért és komaasszonyért mindig a zenészek mentek, és kísérték is őket. Mindketten résztvevői voltak a leánykérésnek, és a leány hozományának a fiús házba való szállításának; sőt, az ő lovas kocsijuk volt az első, ami a leány ágyát és egyéb holmiját szállította.

Az esküvőn a vőlegény komája és komaasszonya voltak a menyasszony tanúi. A lakodalmi vacsorára szokás szerint hozniuk kellett több tál süteményt, sült sertés- és csirkehúst, amit ott felszolgáltak.

Násznagy és násznagyné

A násznagy és felesége általában a rokonságból kerültek ki, gyakran a nagybácsira és a nagynénire hárult ez a szerep. A templomban a komák mellett álltak az oltár előtt. Hozzájuk hasonlóan, ők is tanúként voltak jelen, és az ajándékozásból is azonos módon vették ki a részüket.

Diver

Hagyományosan a vőlegény fiútestvére volt, leggyakrabban a vőlegény nőtlen fiútestvére. Abban az esetben, ha a vőlegénynek nem volt fiútestvére, akkor ezt a szerepet a vőlegény rokonságából vállalta egy legény. Esküvő előtt elment, hogy megtekintse a menyasszony készülődését, és ő vezette fel a teljesen elkészült menyasszonyt a nagy asztal elé.

Koszorúslányok

Azok a fiatal leányok, akik karonfogva vezették a menyasszonyt a templomba az esküvőre. Az eseményhez méltóan, a legszebb ruhájukat vették fel. Mindig két koszorúslány volt, ők általában a vőlegény leánytestvérei, vagy rokonság fiatal lányai voltak; esetleg a szomszédok leánygyermekei lehettek.

Munkámban a mohácsi sokác lakodalmi népszokásokat igyekeztem bemutatni. Szeretném kiemelni, hogy csak érintőleges bemutatását adtam ennek a valóban szép és sokrétű témának. Mivel mohácsi sokác származású vagyok, Mohácson élek, így gyermekkorom óta hallottam nagyszüleimtől ezekről a hagyományokról. Ez is indokolta választásom, hogy papírra vessem a jövő nemzedéke számara a Mohácson élő sokácok életének eme részeit. Szeretem a sokác népet, büszke vagyok származásomra, gyönyörködtetnek a mohácsi sokác táncok, énekek, népszokások, népviseletek.

Hosszú éveken keresztül magam is aktívan táncoltam és tanítottam ezeket a népi táncokat, ahol a maga valójában éltem át e lépéseket, dallamokat, zenei élményeket.

Munkám célja az, hogy más népek is ismerjék meg lakodalmi szokásainkat, amelyek számomra mérhetetlenül kedvesek és nagyrabecsültek.

A horvát nyelv tanáraként éveken keresztül több nemzedéknek is igyekeztem megtanítani nemcsak a nyelvet, hanem ennek a népcsoportnak minden jellemzőjét, mert úgy érzem, ezzel tartozom elődeimnek, nagyszüleimnek, szüleimnek.

Dolgozatomban kizárólag a ma élő idős sokác származású emberek által elmondottakat használtam fel. Igyekeztem csak " tiszta forrásból" meríteni, és hiteles képet adni erről a szép népszokásról.

Segítőim és adatközlőim voltak:

Bárácz Kata 85 éves, Újmohács, Felsőkanda 10. sz.

Madlić Marica 67 éves, Mohács, Ady Endre utca 38.

Bárácz Mija 70 éves, Mohács, Ady Endre utca 38.

Somogyvárácz Ilka 76 éves, Újmohács, Alsókanda 55. sz.

Bosnyák Marica 73 éves, Újmohács, Alsókanda 23. sz.

Bubreg Marica 54 éves, Mohács, Bajcsy-Zsilinszky utca 63.

Bárácz Anka 63 éves, Mohács, Hősök tere 1.