Kisebbségkutatás - 2009. 2. szám

Herreros, Francisco - Criado, Henar

Az állam és a szociális bizalom fejlesztése

The State and the Development of Social Trust = International Political Science Review, Vol. 29, No. 1 53- 71 p.

Bevezetés

A társadalmi tőkéről szóló szakirodalom nagy hangsúlyt helyez a bizalom és a közintézmények közötti kapcsolatra. Számos munka szerzője pozitív kapcsolatot feltételez a közintézmények és a bizalom között, míg mások azt hangsúlyozzák, hogy az állam szerepe: kikényszeríteni a társadalmi bizalmat. Néhány tanulmány megpróbálta empirikusan tesztelni az állam befolyását a társadalmi bizalom kiépítésében. Ezek közül vannak, amelyek kapcsolatot találtak a bizalom és a demokrácia között, azonban voltak olyanok is közöttük, amelyek vegyesebb vagy negatív kapcsolódást mutattak.

Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb empirikus kutatás, amit ebben a témában folytattak, elméleti módszerek alapján vizsgálta a feltételezett kapcsolatot. Azt valószínűsítették, hogy az állam által keltett bizalom egyenlő mértékben oszlik meg a társadalomban. Nem vizsgálták azt, hogy az egyes társadalmi csoportok között milyen eltérések lehetnek a bizalom megoszlása szempontjából. Ez a feltevés megingathatja az eddigi nézeteket, különösen a modern, etnikailag és kulturálisan heterogén társadalmak esetében. Az etnikai kapcsolatokkal foglalkozó irodalomból az tűnik ki, hogy a különböző etnikai csoportok másként viszonyulnak a közszféra legitimációjához. Ezért elvárható lenne, hogy megvizsgálják azt is, hogy az eltérő etnikai csoportok miként részesülnek az állam által generált társadalmi bizalomból, különösen ott, ahol a többség sokkal kedvezőbb helyzetben van az állami életben való részvétel tekintetében, mint a kisebbség.

A szerzőpáros ebben a cikkében a fentebbi kérdések megválaszolására tesz kísérletet. Első lépésben egy elméleti mechanizmust szeretnének felvázolni a közintézmények és a társadalmi bizalom között, nagy hangsúlyt fektetve az emberek egymás közötti viszonyaira, illetve az eltérő etnikai csoportok egymással való kapcsolatára. Második lépésben pedig empirikusan tesztelni szeretnék a fenti viszonyt egy 22 európai államot felölelő, 2002- 2003-as európai társadalmi kutatás adatain.

Állami hatás és társadalmi bizalom

Az állam szerepének a vizsgálata előtt a szerzők egy racionális döntésleírással megpróbálják meghatározni a bizalom fogalmát. Ehhez Coleman és Hardin definícióit vizsgálják meg. Coleman úgy definiálja a bizalmat, mint egy együttműködésről való döntést bizonytalanság közben. Ezt azért ítélik meg problematikusnak, mivel a bizalmat egyenértékűnek tartják magával az együttműködéssel, így a fenti definíció szerint maga a bizalom feleslegessé válik. Hardin definíciójában a bizalom egy egységbe forrt érdek. Harding szerint: „Én bízom benned, mert a te érdeked egybefonódik az enyémmel, ami miatt érdemes vagy a bizalmamra.” Ebben a definícióban a bizalom elvárás arra vonatkozóan, hogy a megbízó érdeke összefonódik a megbízottéval. A cikk további részében ezt a bizalomkoncepciót használják. Ez köztes megoldás, ahol a bizalom nem vak hitre épül, viszont nem feltételezi, hogy birtokoljuk az összes információt a teljes megbízhatósághoz. Ez az elképzelés könnyen összeegyeztethető a társadalmi bizalommal, amelyen az idegenekkel szembeni bizalmat értjük.

A szerzőpáros úgy látja, hogy a bizalom egy racionális és egy szubjektív elvárás a megbízott személy viselkedésével kapcsolatban. Azért racionális, mert érdekegyezésre épít, és azért szubjektív, mivel sohasem lehet biztos a megbízó abban, hogy a megbízott nem csapja be. A kockázat csökkentése úgy érhető el, ha egy harmadik fél a feleket rákényszeríti a megegyezések betartására. Ez a harmadik fél lehet külső erő, mint például a közhivatalok vagy bíróságok, amelyek megbüntethetik vagy elítélhetik az egyezmény megszegőjét.

Azonban az erő nem garancia a bizalomra, még ahhoz sem elég, hogy az emberek tiszteljék a törvényeket. Fontos azt vizsgálni, hogy a közintézmények miként képesek betölteni a kikényszerítő szerepet. A két szerző arra is hangsúlyt fektet, hogy a bizalom ismétlődő cselekvések által változik. A megbízó emlékezetében megmaradnak a korábbi megbízások emlékei, és a jövőben ezek tudatában dönt. Ha az állam képes betartatni a megállapodásokat, akkor az a bizalom növekedéséhez vezethet. Azonban az államok a valóságban nem képesek tökéletes betartatókként viselkedni. Továbbá az is elképzelhető, hogy az állam ezt a szerepet másként tudja ellátni más-más társadalmi csoportok körében. Ha az állam nem hatékonyan szankcionálja az egyezmények megszegését, akkor az csökkenti a társadalmi bizalmat. A fentiekből következően megfogalmazzák az első általános hipotézisüket: „Ha az állam nem hatékony a magánegyezmények betartatásában, akkor kisebb a valószínűsége annak, hogy az emberek megbíznak polgártársaikban, mintha az állam hatékony vagy nem korrupt.”

Társadalmi bizalom, etnikai csoportok és az állam

A különböző társadalmi csoportok között eltérés van a politikai intézményekkel való azonosulás tekintetében. Ezért a szerzők arra számítanak, hogy az állam hatása valószínűleg másként fog érvényesülni az etnikai többség, mint az etnikai kisebbség körében. Ezt fontos kikötésnek tartják az állam szerepével szemben, különösen ott, ahol fokozott az etnikai sokszínűség. Egyre növekszik az a szakirodalom, amely az etnikai különbségek szerepét vizsgálja a társadalmi tőke és társadalmi bizalom tekintetében. Számos szerzőre hivatkoznak, akik arra a megállapításra jutottak, hogy ott, ahol etnikailag heterogén a társadalom, ott alacsonyabb a társadalmi tőke szerepe, és az etnikai elkülönülés a társadalmi bizalommal negatív viszonyban áll. Úgy tűnik, a bizalmatlanság a kulturális sztereotípiákon alapul, vagy egy másik olyan racionális mechanizmus feltételezhető, amely megnehezíti a bizalom fenntartását a társadalmi csoportok határvonalain túl. Egy etnikailag heterogén társadalmon belül még akkor is, ha az állam növelni szeretné a társadalmi bizalom általános szintjét, akkor sem feltétlenül következik be az, hogy ez a növekedés egyenlő mértékben érinti a különböző etnikai csoportokat. A szerzők konkrétan azt feltételezik, hogy az állam hatása különböző az etnikai többségre, mint a kisebbségre.

Ha egy társadalomban van két etnikai csoport, és az egyik többségben van, míg a másik kisebbségben, akkor mindkét csoport nagyobb bizalommal fog viseltetni a saját csoporttársai iránt, mint a másik csoporthoz tartozókkal. A legtöbb tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a társadalmi bizalom szintje az etnikai kisebbségben alacsonyabb, mint a többségben. Ugyanakkor a többségnek kisebb a bizalma a kisebbséggel szemben, mint fordítva. A kisebbség viszont az állammal szemben viseltet nagyobb bizalmatlansággal. Amerikai kutatások ezeket az állításokat támasztották alá, mind a fekete kisebbség, mind a spanyolajkú kisebbség esetében. Az is megállapítható, hogy ha az állam növelni akarja a társadalmi bizalmat, akkor a hatása erősebb a többségre, mint a kisebbségre, mivel az állam nagyobb mértékben védi a többség érdekeit. Összefoglalóan egy második hipotézist fogalmaz meg a két szerző: ahogy az állam hatékonyabbá válik a társadalmi bizalom növelése szempontjából, úgy növekszik a bizalmak különbsége a többség és a kisebbség között. Még pontosabban: az állami hatékonyságnak nagyobb a hatása a többség bizalmi szintjére, mint a kisebbségéjére.

A hipotézisek tesztelésére a szerzők egy 22 európai országban (Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Izrael, Lengyelország, Luxemburg, Magyarország, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország és Szlovénia) felvett kutatás eredményeit használták fel, amelyekben az intézményi és az egyéni szintet külön lehetett vizsgálni.

A modell

A kutatók az empirikus modellben az adatok két szintjét kombinálták: a kontextuális aggregált adatokat az egyéni szintű adatokkal, majd mindehhez többdimenziós elemezést alkalmaztak. Ez a megoldás lehetővé tette számukra, hogy mérjék a társadalmi bizalom hatását az állampolgári karakterre, illetve az intézmények hatékonyságát. Függő változónak a szociális bizalmat választották, amit úgy mértek, hogy megkérdezték, mivel ért egyet: hogy az emberek többsége megbízható, vagy pedig nagyon meg kell fontolni, hogy kiben bízik meg az ember. Ezt 1- 10-ig kellett a kérdezetteknek megválaszolnia, amely eredményeket végül két 5-ös csoportba vonták össze a kutatók. 0- 4-et válaszolók bizalmatlannak minősültek, míg az 5- 10-et válaszolók, a bizalommal bírók közé kerültek. Ezután két független változót készítettek. Az első feladata az volt, hogy az állami intézmények hatékonyságát mérje, ehhez a Közintézményi Indexet használták, ami két alindexből áll. Az egyik az igazságszolgáltatás függetlenségét, a magántulajdon védelmét, a kormányzat semlegességét a közszerződésekben és a szervezett bűnözés mértékét súlyozta. A másik egy korrupciós alindex, amely a megvesztegethetőséget és átláthatóságot mérte a gazdasági változásokban és az adófizetésben. A kapott eredmények azt mutatják, hogy komoly eltérések vannak az országok között. A skandináv országokban a leghatékonyabb az állam a társadalmi bizalom tekintetében. Összesen 7 állam (Dánia, Finnország, Svédország, Svájc, Németország, Hollandia és az Egyesült Királyság) kapott 6-nál magasabb pontértéket, ami hatékony állami adminisztrációt feltételez, míg 5-nél alacsonyabb pontokat kapott Görögország, Olaszország, Csehország és Lengyelország. (Magyarország a 17. lett 5,18-as értékkel)

A másik változó a Gini index volt, amely a jövedelmi egyenlőtlenségeket méri. Ebben az esetben a független változó az etnikai hovatartozás (többségi vagy kisebbségi), az iskolázottság, a nem, a jövedelem és a közösségi részvétel volt.

Eredmények

A szerzők két faktort hoztak létre. Az első egy adalék faktor volt, míg a második tartalmazta az interakciót a Közintézmény Index és a kisebbségi lét között. Az eredmények megerősítették azokat a korábbi eredményeket, amelyek rámutattak a társadalmi tőke pozitív kapcsolatára a közösségi tagsággal, a jövedelemmel és az iskolázottsággal. Ezekkel ellentétben a nem és az egyenlőtlenség szintje nem mutat szignifikáns eredményt a társadalmi bizalommal. Az első hipotézis vizsgálatához az első faktort használták. A változó együtthatója szignifikánsnak mutatkozott; tehát azokban az országokban, ahol nagyobb az állami szervek hatékonysága, ott nagyobb a társadalmi bizalom. Ugyanakkor a jövedelemkülönbségek esetén a növekvő jövedelem nem magyarázta a bizalom változását. Az eredmények megerősítették az első hipotézist, tehát a hatékonysággal nő a bizalom.

A második hipotézisre áttérve azt láthatjuk a második faktor segítségével, hogy az együttható szignifikáns, tehát van kapcsolat. A kapott eredményekből létrehoztak két általános típust. Az egyik egy középfokú végzettségű, legalább egy közösségi szereppel bíró többségi személy, míg a másik egy ugyanilyen karakterisztikájú kisebbségi személy. Megvizsgálták az ő eredményeiket, és arra az eredményre jutottak, hogy a kisebb általános bizalommal rendelkező országokban szúkebb a két típus között a bizalmi különbség, és ahogy nő az általános bizalom az egyes országokban, úgy nő a bizalmi különbség is kettejük között. Ez az eredmény szintén pozitívan viszonyult a szerzők hipotéziséhez.

Összefoglalóan: a két szerző arra a következetésre jutott, hogy a társadalmi bizalom állam általi növelésének eltérő hatásai a társadalom különböző csoportjaiban rávilágítanak arra, hogy nem lehet automatikusan megváltoztatni a társadalmi legitimitást, mivel az egyes csoportokat eltérő mértékű reakció jellemzi. Hogy mégis mit lehetne tenni? Nos, ennek vizsgálata, a szerzők bevallása szerint, immár túlmutat cikkük határain.

Lajtai Mátyás