Kisebbségkutatás - 2009. 2. szám

Unterberger, Andreas

Ausztria átalussza a történelmét

Ein Land verschläft seine Geschichte. = Europäische Rundschau. Jg. 2008. H. 4. p. 23-29.

Andreas Unterberger prominens újságíró, befolyásos főszerkesztő (Die Presse, Wiener Zeitung) és mindenekelőtt kiváló belpolitikai szakértő, aki a bécsi egyetemen is előad. Újabban minden erejével ébresztené honfitársait álmukból, hogy figyeljenek oda arra, mi történik körülöttük, ne érje őket felkészületlenül az elkerülhetetlennek látszó sorsforduló: a mainál csak súlyosabb és hosszan tartó válság.

Ausztriát nem könnyű "észretéríteni" . Első világháború utáni nehéz korszakát követően ugyanis elszédítette az évtizedekre kinyúló szerencse: a nyugat-német gazdasági felvirágzás áthatása - csekély saját befektetéssel, védettsége és belső békéje a vasfüggöny nyugati oldalán. A tartalékok épp kezdtek kimerülni, és már-már krízis-helyzet állt elő, amikor elérkezett a keleti rendszerváltozás hulláma, ami által Ausztria, földrajzi helyzetéből adódóan elsőként, a 90-es évek kezdetén új piacokhoz jutott, olcsó munkaerőt szívhatott fel, és befektetési exportba kezdhetetett. Főképp a bank-, a biztosítási és az energiaszektor jutott új szerephez, illetőleg kis- és középüzemi vállalkozások ezrei nyertek mentőövet. A megint csak helyzetkövető fellendülés ezúttal nem tartott sokáig: a vákuum kezdett telítődni, az új demokráciák kezdtek felnőni a feladatokhoz, csökkent az erőfölény. De akkor 1995-ben jött az EU-csatlakozás: versenykihívás, modernizálás, dereguláció. Ausztria fejlődése újabb gyors növekedési szakaszba jutott. Ám az új lendülettel sem futhatta többre öt, maximum tíz kövér esztendőnél.

Négy-öt évtized létbiztonság, sőt jólét, életminőség a világelsők között: az osztrákoknak szinte az ölébe pottyant a sok áldás, és kioltotta az örök munkálkodás, iparkodás, egyszersmind a mértékletesség ösztönét, ami kell a saját erőből történő szinten tartáshoz és továbblépéshez. Az új generációk mindezt már szolgáltatásszámba veszik, és követelik az államon a kimaradást. Az elégedetlenség kikényszeríti a versengő politikai pártok képmutató populizmusát, azzal bénítva a reálpolitikát. Avagy Ausztria megengedheti magának a szociális ráfordítások példátlan 29 százalék körüli szintjét? Küszöbön is állt már a megfeneklés, amikor beütött a nemzetközi pénzügyi válság. Ausztria problémája ennél azonban mélyebb, és félő: hosszabb ideig nem lesz képes az európai átlagt szintjén konszolidálni helyzetét és fejlődő pályára visszaállni. A korábbról datálható beidegződések mellett újabb keletű belső tényezők is negatívan hatnak a gazdasági teljesítmény alakulására. Ezek, csak a legfajsúlyosabbakat véve, a következők:

• a társadalom elöregedése, cserélődése Európán kívüli bevándorlókkal, az improduktív szektorok terhelésével,

• a hagyományos munkakultúra gyengülése,

• elszegényedés, identitásvesztés, etnikai és kulturális gettósodás,

• a tartományi bürokrácia és a korrupció elhatalmasodása.

A tisztánlátást, sajnos, a politika, sőt a bankszektor "bizakodást" sugárzó magatartása sem segíti. A szőnyeg alá söprik a problémát. A sajtó nem szégyell hazug módon az államszocialista paradigmával példálózni, pedig az őszinteségben kellene elöljárnia. Minél később néz szembe az osztrák társadalom a realitásokkal, annál nehezebbé válik az újjárendezés. Elnézve a felelőtlenség veszedelmes mértékét, Ausztriára igencsak siralmas jövő vár.

Komáromi Sándor