Kisebbségkutatás - 2009. 2. szám

Clarke, Michael

Kína terrorizmus elleni háborúja Hszincsiangban: Humán biztonság és az erőszakos ujgur szeparatizmus okai.

China's "War on Terror" in Xinjiang: Human Security and the Causes of Violent Uighur Separatism = Terrorism and Political Violence, 2008, 20. évf. 271-301. p.

2001. szeptember 11. óta az ujgur szeparatizmus ügye a nemzetközi sajtóban és kutatásokban összekapcsolódott a közép-ázsiai és afganisztáni muszlim mozgalmakkal. A kínai és az amerikai kormány több ujgur szervezetet is terroristának nyilvánított. A kérdés az, hogy az ujgur ellenállás valóban terrorista jellegű-e, ápol-e kapcsolatokat az al-Kaidával és más terrorista hálózatokkal?

Az ujgur szeparatisták ideológiája szerint a kínaiak elnyomják az ujgurokat, így harcuk az önálló Kelet-Turkesztánért, a demokráciáért és az emberi jogokért folytatott küzdelem is. Ez az érvelés különösen szeptember 11. után erősödött föl, amikor a kínai kormány az összes ujgur szeparatistát terroristának akarta láttatni. Az ujgur emigráns kormány szerint a kínaiak meg akarják semmisíteni az ujgur kultúrát és identitást, hogy ezeket a han kínaival helyettesítsék. A humán biztonság elmélete pedig éppen ezt állítja, hogy a terrorizmus ott üti fel a leggyakrabban a fejét, ahol egy közösség identitása kerül veszélybe. Vajon jól magyarázza-e a humán biztonság elmélete az ujgur esetet?

Az ujgur ellenállás a XVIII. század óta folyamatos a kínai központ ellen. Kelet-Turkesztán állam kétszer is létrejött (1933-ban, illetve 1944 és 1949 között), aminek az emlékezete élénken él az ujgur nép körében. A hivatalos kínai álláspont szerint a történelmi ujgur szeparatizmus okai a külső erők mellett nacionalizmus és a vallási ideológia, azaz a kínai értékek kategorikus elutasítása. A kínai álláspont tehát Peking mai félelmeit vetíti vissza a múltba. Sőt, az ujgur területekre is úgy tekintenek, mint Kína és a kínai civilizáció örökös részére.

1949 óta az ujgur-kínai konfliktus tovább éleződött. Az ujgur identitás legfontosabb alkotórészei (nyelv, vallás) különbözik a han kínaitól, az ujgurok ráadásul önálló állam alakítására törekedtek – a konfliktus a kommunista Kínával egyértelmű volt. A maoista korszak radikális változásai okozták a legnagyobb feszültséget a tartományban. Han kínai kolóniák jöttek létre, egyre jobban kiterjesztették az állami ellenőrzést a gazdaság, a vallás fölött. Az ujgur ellenállást a háttérben a Szovjetunió is támogatta.

Az 1980-as években lazult a rendszer, a vallás gyakorlása is könnyebbé vált. A tartomány vezetői viszont attól tartottak, hogy a túlzott szabadság a függetlenségi igényeket fogja felszítani. A gazdasági nyitás következménye az lett, hogy Hszincsiang kapcsolatai Közép-Ázsiával jelentősen nőttek. Az 1990-es évektől Peking célja az volt, hogy a tartományon keresztül úgy növelje a gazdasági kapcsolatokat Közép-Ázsiával, hogy közben Hszincsiangot is jobban integrálja Kínába. Ugyanakkor Közép-Ázsiából a radikális iszlám is könnyebben tudott bejutni az ujgurok közé. A tartományt ellenőrzendő, elősegítették a han kínaiak bevándorlását, illetve a helyi etnikai és vallási szervezetek kontrollját. A kormány infrastrukturális beruházásai is a kínaiak tömegét vonzzák a térségbe. Ennek eredménye, hogy a városok kínai, míg a vidék ujgur többségű. Ugyanakkor az államilag támogatott külföldi turizmus fellendülésével az ujgur kultúra piacképes lett, és Peking bizonyos határig tolerálja az ujgur identitás legfontosobb hordozóját, az iszlámot. Kína számára viszont az iszlám alapvetően gyanús, sőt veszélyes jelenség marad, ezért teljes vallásszabadságról nem beszélhetünk. A terület politikai vezetése han kínai kézben van, bár hivatalosan Hszincsiang etnikai alapú autonóm terület.

A kínai kormány szerint a kelet-turkesztáninak nevezett terroristák 1990 és 2001 között 200 terrorcselekményt hajtottak végre, összesen 162 halálos áldozattal. Az a jelentés azonban, ami ezeket a számokat is tartalmazza, több ponton is önellentmondásba keveredik. Számos eset nincs részletezve, sőt olyan gyilkosságokat is az ujgur terrorizmus számlájára írnak, amiknek nyilvánvalóan semmi közük nincs az ujgurokhoz. Fokozza a jelentés gyanús voltát, hogy több olyan esetről is beszámol, amikről semmilyen más forrás nem áll rendelkezésre. A legtöbb esetről tehát nem lehet eldönteni, hogy valóban terrorcselekmény volt-e, vagy csak egyszerű köztörvényes bűncselekmény. A meggyanúsított ujgur szervezetek nem indítottak koherens Kína-ellenes támadást. Több terrorcselekménynek minősített esetről pedig kiderült, hogy spontán módon történtek (pl. bizonyos tüntetések).

Kína külpolitikája és a regionális fejlemények jelentősen befolyásolták Hszincsiang helyzetét. A közép-ázsiai szekuláris köztársaságok a kilencvenes évek közepére stabilizálódtak, bár ugyanekkor vette át a hatalmat Afganisztánban a tálib rendszer. 2000 óta a Sanghaji Együttműködés keretében Kína hivatalosan is szoros kapcsolatokat ápol a közép-ázsiai köztársaságokkal. A Sanghaji Együttműködés egyik célja a terrorizmus elleni harc, ezért közösen lépnek fel a határok ellenőrzéséért, a csempészet és a fegyverkereskedelem ellen. Kína célja, hogy a közép-ázsiai köztársaságok számára első számú partnerré váljon, tehát kiszorítsa a térségből az Egyesült Államokat. A kirgíziai tulipános forradalom és az andizsáni vérengzés a térség stabilitását veszélyeztették, és amíg az Egyesült Államok a demokráciát és az emberi jogokat kéri számon a térség államain, Kína a stabilitást pártolja, további szimpátiát szerezve a térség vezetőinél. Kína barátságának meg is lett az eredménye. Üzbegisztán egy fontos ujgur szeparatista vezetőt adott át Pekingnek, akit a kínai hatóságok életfogytiglani börtönre ítéltek.

A legfontosabbnak tartott ujgur szeparatista szervezetről, a Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalomról a kínai kormány azt állítja, hogy szoros kapcsolatban áll az al-Kaidával, sőt vezetőjük többször találkozott Oszama bin Ladennel, akitől instrukciókat és pénzt is kapott. A hiteles információk hiánya miatt ezt az állítást elég nehéz ellenőrizni. Az Egyesült Államok hadserege 23 ujgurt tartóztatott le Afganisztánban, és szállított Guantanamóba. A kínai kormány ebben saját állításainak bizonyítékát látta, viszont a foglyul ejtett ujgurok vallomásai alapján nem sikerült bizonyítani valós kapcsolatot a tálibok és az ujgur szeparatisták között. A legtöbb fogoly nem is hallott korábban a Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalomról, és kiképzésükben nem vett részt az al-Kaida. Ugyanakkor többségük azért ment Afganisztánba harcolni, mert Hszincsiangban a kínai hatóságok elnyomták, és ezért Kína ellen szeretett volna harcolni. Többségük emigrációja kezdetén Kirgíziában és Kazahsztánban élt, de a közép-ázsiai államok és Kína egyre erősödő együttműködése miatt kénytelen volt Afganisztánba húzódni. Ez azt mutatja, hogy a kínai stratégia alapvetően sikeresnek bizonyult. A siker további fokmérője, hogy a kínai hatóságok által terrorcselekménynek minősített esetek száma a kilencvenes évek második felétől csökkent. A kínai sikernek három oka van: az ujgur szeparatistáknak korlátozott eszközök állnak rendelkezésére, a Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalom sokkal kevésbé veszélyesebb, mint Peking állítja, illetve a sikeres együttműködés Kína és a közép-ázsiai köztársaságok között.

Az ujgur szeparatizmus szerény eredményei arra is visszavezethőtek, hogy Hszincsiangban a kínai kormány nem folytat annyira kemény elnyomó politikát. Hszincsiang békésnek és csendesnek tűnik a valódi szeparatista régiókhoz (pl. Koszovó, Palesztina, Szudán, Csecsenföld) képes. A tartományban kevés katonát lehet látni, bár a kínaiak és az ujgurok közötti feszültség érezhető. Ennek a feszültségnek nincs feltétlenül szeparatista oldala, inkább a gyarmati viszonyra emlékeztet.

Varga-Kuna Bálint