Kisebbségkutatás - 2009. 2. szám

Maćków, Jerzy (et al.)

Stagnáló lengyel-német kapcsolatok

Deutsch - polnische Beziehungen. = Politische Studien. 59. Jg. 2008. Nr. 420.16-52. p.

A varsói Európa-Központ (Centrum Europejskie Natolin) kutatói német egyetemeken munkálkodó, szintén lengyel politológusokkal közösen a lengyel- német viszony aktuális hangsúlyainak szenteltek ülésszakot (München, 2007). Forrásunk néhányat közöl a főbb előadásokból Jerzy Maćków (Regensburg) bevezetőjével. A szóban forgó viszony a történelem folyamán nem egyszer antagonisztikusan alakult, és némely, továbbra is meglévő vagy felújuló ellentétek EU-keretek között sem ígérnek maradéktalan és gyors feloldást. A hivatalos kapcsolatok rendezésétől, német engesztelő gesztusoktól függetlenül erős negatív reflexek maradtak vissza főként a második világháborús, illetve háború végi időszakból.

A nézeteltérések és sérelmek feldolgozását hosszú időn át a globális kelet-nyugati szembenállás és tömbpolitika akadályozta, és nagyban fékezte önmagában Németország kettéosztottsága is. A lengyel- német viszony témái 1989-ig a volt Hitler-ellenes koalíciót megosztó hidegháborús viszonyok között más-más feltételrendszerbe illeszkedtek Nyugat-, illetve Kelet-Németország irányában. A lengyelországi német háborús bűnök, majd a német kapituláció után ugyanott a németellenes bosszúhadjárat, valamint a németek lakta területek felé eltolt nyugati határ (Odera-Neisse vonal) mögötti (és más lengyel vidékeken honos) német lakosság kitelepítése körüli indulatok lengyel- nyugat-német viszonylatban keltek életre. A szovjet tömbbe integrált kelet-német állam a " szocialista testvériség" jegyében kívül maradt a vitán, vagy a lengyelek mellett szólalt fel, noha a kitelepítettek eredetileg zömmel a szovjet zónában kötöttek ki mint " újtelepesek" . Az Odera-Neisse-határ kapcsán, amely Lengyelország területi " kárpótlását" jelképezte a Molotov- Ribbentrop paktumban már kijelölt keleti országrészek szovjet elcsatolásáért, Moszkva is magára hagyta Lengyelországot a vitában, eltolva magától a társtettesi felelősséget az ütközőállam háborús sorsáért. Az NDK a későbbiekben egyébként nemcsak színlelt szolidaritásáról biztosította keleti szomszédját, hanem a maga vélt csatlós-biztonsága okán már a lengyel blokk-fegyelem legfőbb őrének szerepét játszotta. Így hangos negatív kampánnyal élt az 1980-as lengyel forrongással kapcsolatban, amellyel a közvéleményt is befolyásolta. Ennek emléke azóta is folt a " jószomszédi" viszonyokon. Az Odera-Neisse-határ 1970-es nyugat-német elismerése a baloldali érában ezzel szemben nagymértékben felértékelte a lengyel szuverenitást Moszkva és Kelet-Berlin képmutató gyámkodása ellenében. Más oldalról az NSZK politikai stratégiája nem vállalt nyílt közösséget a Szolidaritás-mozgalommal, hogy keleti politikáját egészében ne veszélyeztesse.

A lengyel rendszerváltozás alapjaiban rendezte át Lengyelország és az NDK beolvasztásával újra eggyé vált Németország kapcsolatait. Lengyelország súlya jelentősen megnőtt: újra teljes szuverenitású, NATO- és EU-társulásra kész és időközben társult állam lépett a színre, amely önállóan alakítja szomszédság politikáját és önállóan artikulálja legsajátabb érdekeit. Német vonatkozásban a rendszerváltozás során felcsillantak a német- francia viszonyhoz hasonló, legszorosabb együttműködésben folytatódó, visszafordíthatatlan megbékélés távlatai. Ennek jeleként lehetett értékelni a határok elismerésének megerősítésére, valamint a jószomszédi és baráti együttműködésre vonatkozó szerződések szinte azonnali megkötését 1990-ben. A szomszédság-politika tekintetében azonban továbbra is a kiindulópontot jelenti Német- és Oroszország közötti geopolitikai elhelyezkedése. Németországhoz való viszonyát ennek megfelelően alapvetően az egyensúlyra való törekvés határozza meg, ami a gazdasági szférára is kihat. Ez az egyensúly viszont sérül a német kapcsolatpolitika időnként megjelenő orosz prioritásai révén. A lengyel- német- orosz trilaterális viszonyrendszer különböző buktatókat rejt, mint azt a lengyel szárazföldet kikerülő északi-tengeri gázvezeték tervét övező vita mutatja. Hasonló differenciák mutatkoznak a NATO keleti stratégiájára vonatkozó felfogásbeli különbségekre - ezeket illetően Lengyelország általában az USA-val tart Németországgal szemben. Lengyelországot német szomszédjával kapcsolatban az elégítené ki, ha együtt és egyenlő súllyal vennének részt mind a NATO, mind pedig az EU keleti politikájának formálásában.

Az újkeletű, egyebek között az EU-együttműködés területein is megjelenő, erőteljes lengyel érdekérvényesítési politika német részről - kommentár-szinten - olykor kihívja maga ellen a nacionalizmus vádját, éspedig nemcsak a Kaczynski-éra populista túlhajtásaival. Márpedig a lengyelek a nacionalizmus emlegetésére hihetetlenül érzékenyek, hiszen annak idején a náci Németország is a lengyel nacionalizmust nevezte meg Lengyelország elleni fellépésének ürügyeként. Németország újraegyesülése az első pillanatban egyébként bizonyos félelmekkel töltötte el a lengyeleket. Ezzel visszajutunk a lengyel- német kölcsönös történelmi sérelmek és a két nép egymás iráni érzelmei témaköréhez. Ezek súlypontjában változatlanul egyik oldalon a náci Németország viselt dolgai, a másikon a németek elűzése áll. Lengyelország kész a megbékélésre. Azonban az az egyenlősítő törekvés, amely német részről különböző szinteken egy mérlegre teszi a németellenes bosszúhadjárat, valamint az " elűzés" fogalma alá vont kitelepítések témáját az ország elleni pusztító és gyilkos hitleri hadjárattal, lengyel oldalról elfogadhatatlan. Ilyen beállítások máig jelentkeznek, akár az iskolai oktatási segédlet szintjén is. A kitelepítettek kárpótlását felvető elgondolásokat legutóbb maga Merkel kancellárasszony parancsolta le a napirendről. Továbbra is napirenden van ugyanakkor az " elűzöttek emlékezetének" szentelendő berlini központ terve, amit a lengyel közvélemény és a politika egyaránt heves tiltakozással fogad. Mindeközben a lengyel-német kölcsönös szimpátia-hányados, úgy tűnik, lassan, de biztosan javuló tendenciát mutat, és felgyorsítása talán csak a szélesebb körű ismeretek elmélyítésén múlik mindkét oldalon.

A lengyel- német viszony aktuális tartalmában tulajdonképp bonyolultabb, mint a történelem folyamán bármikor. Az együttműködés lehetőségei rendkívül tág körűek, a gyakorlata egyelőre azonban messze elmarad a lehetőségektől, és a két ország között megindult közeledés, úgy tűnik, leállt. A folytatáshoz és a lehetőségek megragadásához mindkét oldalon a jelenleginél nagyobb empátia és több igyekezet kellene.

Komáromi Sándor