Fordító
Ebben a tanulmányban a posztszocialista időszak magyar fogyatékossággal élő vállalkozóinak narratíváit vizsgáljuk. Kutatási kérdésünk arra vonatkozik, hogy hogyan jelenik meg az épségizmus, a fogyatékosság alapján történő hátrányos megkülönböztetés a fogyatékossággal élő vállalkozók életében, valamint a szocializmus utóhatása ennek megélésében. Úgy véljük, hogy az államszocialista múlt olyan módon befolyásolja az fogyatékossággal élő vállalkozók életét és karrierjét, amely egyedülálló a vállalkozói és a fogyatékosságtudományi szakirodalomban. Huszonkilenc magyar vállalkozó beszámolójára támaszkodva, a mikrotörténelem módszertanának segítségével négy olyan mechanizmust azonosítottunk, amely a posztszocialista épségizmust sajátossá teszi: a láthatatlanság, a passzivitás és a jóléti függőség, a fogyatékossági érdekképviselettel foglalkozó szervezetek legitimitása, valamint a gazdasági részvétel korlátai. Kutatásunk azt sugallja, hogy ezek a jelenlegi politikai, társadalmi és gazdasági környezetbe ágyazott hatások csak lassan és hosszú idő alatt változhatnak meg.
Kutató
Az önkéntes egyszerűség olyan mozgalom, amely alternatív életmódot ajánl a válságokkal telített fogyasztói társadalomban. Az önkéntes egyszerűsítők tudatos és személyes döntés eredményeképpen váltanak életstílust, amelyben spirituális, társadalmi igazságossági és ökológiai motivációk is szerepet játszhatnak. Tanulmányomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy vannak-e közép- és kelet-európai sajátosságai az önkéntes egyszerűség mozgalmának az ökológiai fenntarthatóság szempontjából. Ennek megválaszolásához a regionális szakirodalomáttekintés módszerét alkalmazom, a mintámba tizenhét tanulmány került. A közép- és kelet-európai önkéntes egyszerűséggel foglalkozó szakirodalmat két aspektus mentén tekintem át: az önkéntes egyszerűség posztszocialista sajátosságait és az ezen életstílushoz vezető motivációkat vizsgálom. A vizsgált tanulmányok eredményei azt mutatják, hogy az önkéntes egyszerűség olyan életstílus, amely elsődlegesen az egyén életminőségét javítja és mellékhatásként a környezetterhelés csökkentését is magába foglalja, mindez azonban nem kizárólagosan közép- és kelet-európai sajátosság. A szocialista múlt nem akadályozza az önkéntes egyszerűség meghonosodását, viszont az észak-amerikai változatától eltérő módon jelenik meg. A közép- és kelet-európai eredmények afelé mutatnak, hogy elsősorban egyénközpontúan, illetve ideológiai és kollektív motivációkat nélkülözve döntenek az emberek az önkéntes egyszerűség mellett.
Olvasó
A 2025-ös szám olvasószerkesztője Pósvai Adrienn volt.
Szerkesztés lezárva: 2025. november 18.