![]() |
Kocsis Tamás
Gyökereink
Örömről és gazdagságról egy világméretű fogyasztói társadalomban
A fogyasztói társadalom hívei szerint demokrácia és szabadság nem más, mint hogy bármit megvásárolhatunk, amit csak akarunk. Hatalmas bevásárlóközpontokban tolonganak az emberek világszerte, s többek szerint még az 1989-es esztendő is a fogyasztói szemlélet terjedésének köszönhetően vált a fordulat évévé Közép- és Kelet-Európában. E felfogás szószólói azt hirdetik, hogy az ember természeténél fogva materialista, s a lelkiség csupán pótszer számára, amelynek szerepe csak szűkös anyagi körülmények között válik hangsúlyossá.
Az efféle eszméket számos nemzetközi vizsgálat cáfolja, ám mindezekről eddig keveset lehetett tudni. A Gyökereink központi kérdése az, milyen szerepet tölt be a pénz és a gazda(g)ság az ember boldogságában. Betekintést nyújt a fogyasztói materializmus mérésének mikéntjébe, felrajzolja a materializmus terjedésének káros társadalmi következményeit. Közelítésmódja lehetővé teszi, hogy a nyugati világ túlzott fogyasztásának társadalmi problémái mellett a természeti környezettel kapcsolatos nehézségek se szoruljanak háttérbe. A fogyasztás állandó növelésére irányuló törekvésről világossá válik, hogy egy bizonyos szint fölött az már nemcsak az ember jóllétét nem szolgálja, hanem - a bioszféra véges eltartóképessége miatt - hosszú távon fenntarthatatlan társadalmi-gazdasági berendezkedéshez vezet.
A Gyökereink áttekinti a világ legnagyobb fogyasztói társadalmában, az Egyesült Államokban terjedő "önkéntes egyszerűség" mozgalmát, ám az irányzat gyakorlati nehézségei láttán rámutat az emberi teljességhez szükséges gyökerek fontos szerepére is. E gyökerek az ember társas, kulturális, természeti és vallási szükségleteit jelentik. Egy ember - vagy közösség - teljességhez szükséges gyökereinek épsége és fogyasztói társadalomba ágyazottsága között alapvetően fordított irányú a kapcsolat, állítja a szerző. S hogy ez valóban így van, azt a kötetben részletesen ismertetett kutatás is igazolja, amely egy anyagiakban szegényebb székelyföldi és egy gazdagabb nyugat-dunántúli régió lakosságának összehasonlítására vállalkozik.
A Gyökereink összegző munka, mely jól hasznosítható tanácsokkal szolgál a gazdasági-politikai döntéshozatal és a személyes életstratégia kialakítása szempontjából.
Kocsis Tamás közgazdász, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszékének munkatársa, a Kovász című folyóirat főszerkesztője.
FEJEZETCÍ MEK
1) A fogyasztói társadalom problémáit tagadó érvek
2) A fogyasztói társadalom problémái
3) Az önkéntes egyszerűség
4) Az önkéntes egyszerűség problémái
5) A materializmus taposómalmától a teljes emberig
6) Gyökereink Kézdiszéken és az Őrségben
7) Porladó gyökereink
A kötet megvásárolható a jobb könyvesboltokban.
Ára: 2600 Ft.
A könyv a Kairosz Kiadónál jelent meg.
A kiadó postaköltség nélkül küld akár egy darab könyvet is bármilyen magyarországi címre.
Telefon: (06-1) 359-9825
Cím: 1134 Budapest, Apály u. 2/b
Drótposta: kairosz@hu.inter.net