MÁRER GYÖRGY, NEW YORK
Felbillen a pálya

A rómaiak szerint változnak az idők, s mi velük együtt változunk. Talán ez jellemezné legékesebben Hillary Rodham Clinton még nem hivatalos, de már javában folyó választási hadjáratát. Az ország első asszonya úgynevezett „hallgató-körutat” tesz New York államban. Ezzel azt akarja aláhúzni, hogy idegen állambeli létére szeretné megismerni a helyiek problémáit és véleményét, amilyen gyorsan csak lehet. Kirándulására az Amerikai Légierő egyik repülőgépe hozta, ami természetesen annyit jelent, hogy az ország adófizetőinek pénzén utazott.

Megtehette volna ezt egy ellenlábas jelölt? Nyilvánvalóan nem. A dolog érdekessége persze nem csak ez. Hozzávetőleg öt hónappal ezelőtt, amikor Mrs. Clinton még nem volt biztos abban, hogy benevez a versenybe New York szenátori címének elnyeréséért, fennhangon és büszkén hirdette, hogy ő bizony szívvel-lélekkel támogatja a független palesztin állam megalapítását. A baj csupán az volt, hogy jó néhány szemöldök felhúzódott erre a kijelentésre. Most, hogy már Clinton asszony jelöltszámba megy, valahogy ki kellett köszörülnie a csorbát, annál is inkább, mert New York államban több zsidó él, mint Izraelben, és bizony egy szenátorjelölt számára elengedhetetlenül szükséges ennek a rétegnek a szavazata.
Most aztán azzal kísérelte meg a bírálók kiengesztelését, hogy az Amerikai Ortodox Zsidók Gyülekezetének írt levelében leszögezte: „A magam részéről Jeruzsálemet Izrael örök és oszthatatlan fővárosának tartom... Amennyiben a New York-iak engem választanak szenátoruknak, avagy ha az elkövetkező évek során bármely hivatalba kerülök, biztosíthatom önöket, tevékeny, elkötelezett támogatója leszek az erős és biztonságos Izraelnek, hogy békében élhessen szomszédaival, valamint az Egyesült Államok nagykövetsége annak fővárosában, Jeruzsálemben székeljen.” Mea culpa, mea maxima culpa... A politikusok ilyetén változásait persze nagy általánosságban köpönyegforgatásként szokták jellemezni...
A The New York Times naponta hosszú cikkeket közöl Hillary Clinton minden egyes megmozdulásáról. Ellenfele, aki minden valószínűség szerint Rudolph Giuliani, New York polgármestere lesz, egyelőre még be sem jelentette szándékát, hogy részt kíván venni a vetélkedésben, de ha ezt meg is tette volna, nyilvánvalóan nem kapna negyedennyi hírverést sem, hacsak nem költene rá sok millió dollárt. Ez indíthatta a republikánusokat arra, hogy a First Lady nem feltétlenül sikeres szenátorjelöltségét ellensúlyozva országos pénzgyűjtési kampányba kezdjenek ennek a politikai kalandnak a meghiúsítására. A végső lökést talán az adta meg, hogy Clinton asszony „széles körű szélsőjobboldali összeesküvésnek” minősítette a Monica Lewinsky ügyben folytatott nyomozást. A megmozdulás célja nem is annyira egy republikánus jelölt győzelemre juttatása, mint inkább csak az, hogy Hillaryt távol tartsa az amerikai fővárostól, illetve a szenátorságtól.
Joseph Bruno, New York állam szenátusának többségi vezetője így érvelt: „Senki sem tudja biztosan, mi is valójában Hillary Clinton politikája. Sohasem választották meg semmiféle közhivatalba, nem is New York-i, és semmiféle kapcsolata nincs az állammal, illetve annak lakosságával. A New York-i választópolgároknak még sokat kell megtudniuk egy olyan személyről, aki Illinois, valamint Arkansas államokban és Washingtonban töltötte az életét, majd ripsz-ropsz azt állítja, hogy mindig is szerette New Yorkot.”
A republikánusokat aggodalommal tölti el, hogy pártjuk még mindig nem állt senkinek a háta mögé, hogy belépjen a vetélkedésbe Hillary ellen. Persze még van elegendő idő, de ez mit sem von le abból, hogy az állam kormányzója, a magyar származású George Pataki még mindig nem hajlandó egy követ fújni a párt vezetőivel, és támogatni Rudolph Giulianit a többi lehetséges jelölttel szemben. New York állam feje több ízben hangsúlyozta: nem hisz abban, hogy bárki „felkent jelölt” lehessen. Pataki egyébként a CNN televíziós hálózatnak adott nyilatkozatában „visszatetszőnek” minősítette Clinton asszony jelöltségét, kijelentvén, hogy a First Lady csak azért indul, hogy „országos figyelmet” vonjon magára. Ugyanakkor dicsérte Giulianit - akivel ugyan gyakran összeköti a bajuszt -, hogy „kiváló polgármester, és kiváló szenátor válna belőle”. Leszögezte viszont, hogy a másik két esetleges republikánus jelölt is kitűnő lenne. A kormányzó lépése persze nemcsak zavarba hozta, de haragra is gerjesztette a republikánusokat, hiszen köztudomású, hogy Pataki is pályázik szövetségi hivatalra, esetleg az alelnökjelöltségre.
A republikánusok aggodalommal tekintenek a médiának arra a példa nélkül álló figyelmére, amely Hillary Rodham Clinton múlt héten tett, háromnapos New York-i látogatása felé fordult. Az egyik republikánus vezető így fakadt ki: „A televízió olyan felhajtást csinált, mint annak idején, amikor Teréz anya látogatott New Yorkba.” Ezzel szemben Clinton asszony sajtótitkára, Howard Wolfson úgy nyilatkozott, hogy a republikánusok bírálatai „kicsinyesek és faragatlanok”.
Egy dologban nem lehet kételkedni: a New York-i szenátori címért folyó verseny bővelkedni fog izgalmakban. Bizonyos mértékig jogos a republikánusok elégedetlensége a médiával, hiszen Hillary Clinton jóval több figyelmet kap, mint esetleges ellenfelei, no de ő az elnök felesége, és ez a tény már magában véve is több nyilvánosságra jogosítja, mint valami egyszerű képviselőt, vagy bármely más halandót. Ezt a hendikepet csak úgy lehet leküzdeni, ha az ellenlábas jelöltek magasan jobb programmal állnak elő, valamint közelebbi kapcsolatot képesek teremteni a választópolgársággal. Ágálni lehet, de el kell fogadniuk a tényt, hogy a játék nagy része az ő térfelükön fog lezajlani, amire a fociszurkoló azt mondaná, felbillen a pálya.
Hillary Rodham Clinton nem lesz könnyű ellenfél egyetlen republikánus jelölt számára sem, jóllehet neki is megvannak a gyenge pontjai. A kérdés, hogy ki lesz majd képes jobban kihasználni az adottságokat. A republikánusoknak tudniuk kell, hogy a First Lady rámenős, erőszakos, és minden áron el akarja érni a maga elé kitűzött célt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint egy kis anekdota, amely szájról szájra járt az országban: „A Clinton házaspár szabadidejében gépkocsikirándulást tesz. Egyszerre csak a volán mellett ülő Bill látja, hogy kevés a benzinjük. Megáll a legközelebbi töltőállomásnál. Kiszáll a kocsiból, és az odasiető kútkezelőt utasítja, hogy töltse fel a kocsit. Közben Hillary is kiszáll, és egyszerre csak összeölelkezik az állomás egyik egyenruhás alkalmazottjával. Amikor ismét útnak indulnak, Bill megkérdezi Hillaryt, ki volt az a férfi, akivel olyan bizalmas viszonyban áll. Mire az asszony kijelenti, hogy egy volt osztálytársa, aki egyébként udvarolt is neki. Bill egy kis felsőbbrendűségi érzéssel így válaszol: »Látod, kedvesem, milyen jó, hogy hozzám jöttél feleségül, és nem ahhoz a kútkezelőhöz?« Mire Hillary mosolyogva így fordul hozzá: »Tévedsz, drágám, ha hozzá mentem volna feleségül, most ő ülne a Fehér Házban.«”