- Az EAR Együttes Korunk Zenéje-koncertjén mutatják be Madarász Iván új művét A tolmács címmel, Ulickaja egy regénye alapján alcímmel. Elektroakusztikus kompozícióid sora gyarapodik?

- Nem. A fuvolát, klarinétot, fagottot, harsonát, brácsát, csellót, bőgőt és szoprán szólistát foglalkoztató partitúrában a szintetizátort akusztikus hangszerként használom. Az EAR Együttes már nem először ad elő tőlem nem elektroakusztikus darabot.

- Az énekes mennyiben protagonista?

- Nem az. Az énekhangnak - Skoff Zsuzsanna szólaltatja meg - dramaturgiai szerepe van a 12 perces mű utolsó szakaszában.

- Irodalmi inspiráció nyomán fogtál a komponáláshoz.

- Olvasmány-élmény ihlette a darabot. Ljudmila Ulickaja, a kiváló orosz írónő Daniel Stein, tolmács című regénye számos alakjának mindegyike karakterisztikus, egymást sokszor kizáró világnézetet, szellemi alapállást képvisel. Az írásmű központi alakja, Daniel Stein a - mélyebb értelemben is - tolmács, ő a híd, a közös nevező a regényben kavargó százféle, színes, egymással is küzdő moralitás és mentalitás világában.

- A regény szavai alkotják szövegkönyvedet?

- Nem. A kompozícióban nincsenek szövegrészletek a regényből, sőt, a zenei forma egyes szakaszai sem feleltethetőek meg a regény valamely szereplőjének, a zene nem „ábrázolja" a cselekményt, a regény történéseihez semmilyen módon nem kapcsolódik. A kompozíció a szöveg szellemi sugallatának zenei analógiája.

- Mi ez a sugallat?

- Úgy fogalmazhatnám meg, hogy az egyéni jelleggel bíró, egymással perlekedő világnézetek mindegyike csak töredéke, részlete egy kolosszális, hatalmas Egésznek. Ez a Teljes, Egész, Minden tartalmazza a sokféle, hihetetlenül színes emberi világlátást, magatartást, de ezek - épp mert csak fragmentumok - sohasem jelenthetnek megoldást. Eckhart mester úgy mondja: aminek jellegzetessége van, az tisztítótűzben ég. Vagyis csak az egyéni karakter feladása útján érhető el a teljesség.

- Miként fejezhető ki e filozofikum a hangjaiddal?

- Kompozíciómban a világunkban jelenlévő hitek, filozófiák, világnézetek sokfélesége olyan szólóhangszeres szakaszokban jelenik meg, amelyeknek hangszer-specifikus zenei arculatuk van. Egy-egy formarészben szólisztikus szerepben szólal meg a fuvola, a klarinét, a harsona, a fagott és a cselló. Az egyes hangszerek dominálta szakaszok között olyan zeneanyag uralkodik, amelynek az imént említett teljesség szimbolizálásának a szerepét szántam. Ez a zeneanyag újra és újra megjelenik, s így ritornell formába rendezi a kompozíciót. A ritornell zenei matériája sajátságos utat jár be a darabban. Először mintegy „jellegtelenként" mutatkozik be, de a későbbiekben, további felbukkanásai során maga is metamorfózison megy keresztül, „karaktere születik". Zenei kifejezéssel szólva variációs technikával alakul át. A mű végén ismét az eredeti - Musiltól kölcsönzött parafrázissal - a „tulajdonságok nélküli zene" állapotában foglalja össze a darabot. A kompozíció e végső szakaszában - úgy éreztem - a hangszeres együttest az emberi hanggal, énekkel, szopránnal kell kiegészítenem. Persze tudom, hogy a teljes karakter-nélküliség a maga abszolútumában megvalósíthatatlan, hiszen az emberi képzelet - beidegzett sémái alapján - jellegzetességeket vetít bele, mintegy felruházza tulajdonságokkal, értelmezi. A tulajdonságok nélküli zene inkább csak tendenciát, orientációs pontot jelenthet.

- Darabod címe mintegy továbbgondolja az Ulickaja-regény címét. Miért?

- A címválasztás - a könyv címének átalakításával - arra utal, hogy a regényben megjelenített tolmács alakján túl számomra az orosz írónő, Ulickaja tölti be a magasabb értelemben felfogott tolmács szerepét. Ezért a mű ajánlása is neki szól.

- Amit tulajdonságok nélküli zenének neveztél, mennyiben mutatkozik meg ebben a darabban, s vannak-e terveid ebben az irányban tovább haladni?

- A Musil-allúzió szerinti tulajdonságok nélküliség radikális fokozása foglalkoztat. A zene érzéki elemeit szinte a végletekig vissza kívánom szorítani, noha határt szab ennek, hogy gesztus-értékűvé válhat a gesztustalanság is. A tolmácsban hangzó eseményekben szegény anyagot állítok szembe a mozgékonyabb zenei szakaszokkal. Olyasmire gondolok a tulajdonság-nélküliség tekintetében, amilyen a fehér fény - vagy az elektroakusztikumban a fehér zaj -, amely az összes hallható frekvenciát tartalmazza. A fehérre mondhatjuk, hogy nem szín, s azt is, hogy az összes szín elegye.

- A jelleg visszaszorítása ingerszegény zenét eredményez?

- A hangzó eseményeket minimalizálni igyekszem. Nehezen beszélek ma még erről, mert a mostani darabom erősítette föl ilyen irányú érdeklődésemet, s a jövendő folyamatnak még az elején tartok. Épp csak érlelődik bennem a zenei gondolat megvalósításának egy, a most bemutatandó darabhoz képest radikális továbbfejlesztése.