Megvallom, kissé bizalmatlanul vettem kezembe a világhírű kínai zongoraművésznő, Yuja Wang legújabb albumát: éreztem ugyanis, hogy nehezen fogok megszabadulni attól az előítélettől, melyet a borító - egy hatalmas, magenta „Yuja" felirat és a színben ezzel tökéletesen harmonizáló, hasat szabadon hagyó, falatnyi felsőben pózoló zongorista - váltott ki bennem. A felvétellel ismerkedve azonban be kellett látnom, hogy a hangzó anyag távolról sem korrelál a borító által közvetített értékrenddel. A műsorválasztás átgondolt, és a személyes vonatkozást sem nélkülözi: a lemezen Ravel két zongoraversenye Fauré Fisz-dúr balladájának eredeti, szóló zongorára írt verzióját fogja közre - ez utóbbinak az átdolgozott változatához kötődik Wang életének első zenekari kíséretes fellépése. Nemcsak a tanár-tanítvány egymás mellé helyezése, hanem a két, egymással kevés rokonságot mutató versenymű szembeállítása is remek ötletnek bizonyul. Az albumon a művésznő életében szintén meghatározó szerepet betöltő Tonhalle-Orchester Zürich működik közre Lionel Bringuier vezényletével - Wang ezzel az együttessel debütált 2003-ban Európában.

Míg a G-dúr zongoraverseny szélső tételeinek a lendületes, a megszokottnál frissebb tempó kifejezetten jól áll, addig a lassú tétel - enyhe hajszoltsága miatt - az érzékeny és színgazdag megformálás ellenére kissé tárgyilagos marad. Úgy tűnik, mintha az előadók szándékosan, a szentimentális hangvételnek még a látszatát is kerülve, inkább a kívülálló, objektív szemlélő szerepébe helyezkednének: az átvezető rész politonalitásában semmi szívszorító nincs, a visszatérés előtti nagy crescendo is mértéktartó marad, az angolkürtön felcsendülő témához csatlakozó, rajzos, díszített zongoraellenpont pedig etűdszerű benyomást kelt. A két gyors tételben Yuja Wang telt, ugyanakkor rendkívül differenciált zongorahangja mellett a zenekar produkciója mintha némileg jelentéktelenebb és tagolatlanabb lenne: az együttes időnként elmosódott, masszaszerű hangzást produkál, a zenekari szólók olykor igen vérszegényre sikerednek - különösen néhány fontos fagott-téma és a hárfa szólisztikusabb megnyilatkozásai tűnnek kevésnek.

A bal kézre komponált D-dúr zongoraverseny - amellett, hogy zenei szókészletében, szerkezetében és hangulatában is nagyon különbözik a G-dúrtól - magát az interpretációt tekintve is más: sokkal kiegyenlítettebb és meggyőzőbb. A pianista és a zenekari szólókat játszó zenészek közötti összhang sokkal nyilvánvalóbb, mint a másik versenyműben. Wang és a Bringuier vezette zürichi zenekar nemcsak adarab sötét tónusú, rejtélyes atmoszféráját ragadja meg kiválóan, hanem a műre jellemző szélsőségeket - a lassú részek tűnődő hangvétele és a gyorsabb, középső szakasz féktelen száguldása közti éles kontrasztot - is nagyszerűen érzékelteti. A két zongoraverseny között felcsendülő, Saint-Saënsnak dedikált Fauré-műben Wang - végleg megszabadítva korábbi előítéleteimtől - egyrészt igazolja, hogy ajátékára jellemző rendkívüli virtuozitás művészetének csupán egyik komponense, másrészt arról is meggyőz, hogy a Ballada eredeti verzióját érdemtelenül szorította háttérbe a zenekari változat. A nagyszabású, részleteiben is gazdagon kidolgozott és az előadót komoly technikai kihívások elé állító kompozíciót a kínai zongoraművész bámulatos természetességgel, könnyedséggel és poézissel játssza. Az előadásban azapró momentumok - a lírai dallamrészletek összefüggő ívvé formálása, a játékos hinta-téma bája, a leheletfinom futamok és a szenvedélytől fűtött akkordmenetek kontrasztja, a különlegesen árnyalt dinamika - kerek egésszé állnak össze, és az interpretáció a művet a chopini balladák nívójára emeli. }

Ravel: Zongoraversenyek

Fauré: Ballada, op. 19

Yuja Wang (zongora)

Tonhalle-Orchester Zürich

vezényel Lionel Bringuier

Deutsche Grammophon 2015