István nagyon jól használta fel irásában a szófordulatokat, kibányászta a magyar nyelv kincseit, olyan szóképeket alkotott, hogy becsuktam a szemem és magam előtt láttam nemcsak a Tanítót, de Örzsét, sőt a kopott padot, melyből Kanalasék gyermeke kisztédült, éhsége okán.

Sajnos, manapság itthon, Magyarországon is több családban fordul elő, hogy a gyermekek csak azt eszik, amit a napköziben megkapnak.
Miért is?

Politizálnék?
Nem, csak vádaskodom.
Az ígéretek ellenére, a “Magyarország jobban teljesít” fülemen-szememen kijött mondat ellenére: a nincs munkahelyek miatt.
Jól kifundálták, három hónap után a regisztrált munkanélküli röpül a nyilvántartásból.
Tehát nyomonkövethetően hivatal szerint MÁR nem is munkanélküli. A statisztika szépül, tisztul, sőt ilyen módon piros pontokkal kábítja el azokat, akik el is hiszik a “mesét”. A tények mögé nem látnak, csak szajkóznak, de azt folyamatosan. Tudtató ez be a “falkásításnak”, minél többször hallják, látják a “CSUDASZÉP KIJELENTÉST” – annál inkább elhiszik.
“Ha” elhiszik, akkor skandálják.
(Jómagam nem tartozom az eszement skandálók közé.-G.B.)
*
Mit vesznek el tőlünk?
A jövőt.
A pedagógusok nevelik ki (amennyiben hagyják!) a jövő nemzedékét.
Milyen áron?
Olcsón!
Túlhajszolva és VALÓDI segítség nélkül.
Követelés, ellenőrzés, “tetemre hívás”, azt megkapják. Bemutató eszközöket, laborokat, műhelyeket nem. 🙁 ))
A gyerekeknek könyvből kell megtanulni a kémiai reakciókat is. 🙁
Pedig vizuálisan egyszerűbb és könnyedén megjegyezhetőbb lenne. (Kivétel a kiemelt oktatási intézmények, feltételezhetően a t.képviselők, politikusok, akik gyermekeiket oda járatják).

Úgy, hogy “kedves” Marcsika, az egészségednek is jót tenne a kiérdemelt:)dícséret, a szép szó, amit hittel és meggyőződéssel írnál meg.
De ha nagyon fájdalmas, semmi gond.
Mi többiek, – érdek nélkül! – csak úgy a szívünkre hallgatva, örömmel, könnyedén megtesszük 🙂 ))
helyetted is “kedves”.

Én is a moderálására gondoltam, csak nem voltam ennyire szakavatottan szakszerű. Ebből is láthatja, hogy még jócskán van mit tanulnom! Én vagyok az örök törekvő – de nem törekevő! – tipikus esete.