2001. szeptember 12-én Jean-Marie Colombani, a Le Monde főszerkesztője sokakkal együtt azt írta: „Today we are all Americans”. Manapság, három évvel később mindez „we are all anti-Americans”-nak tetszik. Az egyesült Államokkal kapcsolatos ellenséges érzelem ma mélyebb és szélsőségesebb, mint az elmúlt 50 évben bármikor.

Nyugat-Európa legtöbb állama szembe helyezkedik az Egyesült Államok külpolitikájával, mert nem látja benne a béke és a virágzás eszményeit – de találunk Amerika-ellenességet identitásbeli szinten Törökországban, Indiában és Pakisztánban, azaz kevésbé jómódú, még kevésbé pedig modern és pacifista államokban is. Nagy-Britanniát és Izraelt leszámítva ma nem találunk Amerika-barát többségű országot a Földön.

A hidegháború utáni, poszt-ideologikus korszakban az anti-amerikanizmus erős trend a  nemzetközi politikában, nemcsak erős, de egyúttal a legveszélyesebb is. Az USA hegemóniájának megvannak ugyan a maga problémái, ám a világ, amelyik ezért ösztönösen szembeszegül az Egyesült Államokkal, elveszíti együttműködő-készségét, nyitottságát, stabilitását.

Az anti-amerikanizmus hullám fő okozói között természetesen ott találjuk a jelenlegi Bush-adminisztráció politikáját, s még inkább a stílusát. Az USA támogatása Bush inváziós politikája óta drámai mértékben zuhan. Ám a jelenség gyökerei és jelentősége jóval túlmutat a jelenlegi elnökön. Például a „hyperpower” kifejezést nem Bushra, hanem Bill Clintonra használták először pejoratív értelemben (nem is akárki, hanem a francia külügyminiszter).

Az Egyesült Államok jelenleg nagyobb hatalommal bír, mint bármely birodalom a történelem során, s az összpontosuló mérhetetlen erő szükségszerűen aggodalomra ad okot mások szemében. A történelem során minden esetben egység jött létre a hegemón hatalmakkal szemben a kisebb államok, népek körében. Az utóbbi évtizedekben az Egyesült Államok egyensúlyozó diplomáciát folytatott a hidegháború során, mellyel tiszteletet vívott ki magának szerte a világban. De a hidegháború utáni korszak ideológiai vákuumot hozott létre a világban. A szocializmus és a kapitalizmus ellentéte által gerjesztett politikai párbeszédek és viták elvesztették kiváltó okukat a kapitalizmus győzelmével, s a világ ideológia nélkül maradt.

Márpedig mindig létezik piac az elégedetlenség ideológiájára. Ez pedig szükségszerűen az aktuális domináns hatalommal szemben fogalmazódik meg. Az anti-amerikanizmus egy népszerű lehetőséggé vált az emberek számára, hogy megfogalmazzák gondolataikat a világról és definiálják magukat benne. Ezért válhatott az Egyesült Államokkal szembeni fenntartás sikeres kampánytémává Brazíliában, Németországban, Pakisztánban, Kuvaitban és Spanyolországban is. Sok országban maga a nacionalizmus is az anti-amerikanizmus részeként jelenik meg a politikában. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok vezető szerepe ma is alapvetően nélkülözhetetlen olyan sorskérdésekben, mint az ipar, az AIDS, a nukleáris leszerelés, az ENSZ-reformok.

Az önálló, saját út csábítása a legnagyobb Európa számára. Ez az egyetlen kontinens, mely tradíciókkal és forrásokkal rendelkezik a globális szerep terén az Egyesült Államokon kívül. Ám az európai és az amerikai gondolkodás a világ döntő kérdéseinek jórészében igencsak hasonló. Mindkét hatalom békés és terror nélküli világot szeretne, nyílt piacot, terjeszkedő szabadságot. Európa azonban túlságosan széttagolt ahhoz, hogy önállóan valósítsa meg elképzeléseit e célok érdekében, s Amerika nélkül sikertelenségre van ítélve. A külön út nem fejenként egy-egy sikerhez, hanem egy-egy vereséghez vezet, Európa és az Egyesült Államok számára egyaránt.