Ez a tanulmány a fejlett és fejlődő piacgazdaságokban tapasztalható nyugdíjalapberuházásokat hivatott vizsgálni. Azt az ágazatot, amely az elmúlt évtizedben mind a fejlett, mind a fejlődő gazdaságokban rohamos növekedést produkált. Példaként említhetjük, hogy a G-7 csoport tagállamaiban az 1991 és 2001 között eltelt időszakban az ágazat GDP-arányos növekedése 29%-ról 45%-ra emelkedett. A fejlett országokban ennek a folyamatnak a fő kiváltó oka természetesen a demográfiai változás, amely hosszú távon a lakosság elöregedését vetíti előre – amely előmozdította az országos nyugdíjtakarék- rendszerek kialakulását.

Ezekben az államokban a folyamatok arra ösztökélik a kormányzatokat, hogy kutassanak új, alternatív megoldások után. Az eleddig leginkább favorizált megközelítés szerint az eddig működő hagyományos megtakarítási rendszereket fokozatosan fel kell váltani ún. teljes befektetési rendszerekkel (fully funded systems), azaz egy olyan megoldással, amelyben a nyugdíj teljes összegét a befizetők korábbi befektetéséből fizetnék. Ennek az új megközelítésnek a bevezetése az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban a kontinentális európai országoknál jóval határozottabban folyik.

Ugyanakkor Latin-Amerikában és Kelet- Európában már történtek határozott lépések a folyamat elindítására. Ugyanakkor ezen országok magas költségvetési egyensúlytalanságai talán az optimálisnál némileg korábban kényszerítették bele a kormányzatokat a nyugdíjreform keresztülvitelébe. Ázsia esetében szintén elmondható, hogy a rendszer reformja még születő stádiumában jár, azonban az ázsiai országok esetében egy, a latinamerikainál és kelet-európainál nagyobb tudatosság figyelhető meg a nyugdíjrendszer megreformálásának irányában. A problémát itt az állam ma is jelentékeny és stabil részvétele jelenti a nyugdíjellátásban.

Kutatásaink alapján három olyan potenciális tényezőt állapítottunk meg, amely növelni képes a fejlődő országok nyugdíjalapokba juttatott támogatását. Mindenekelőtt jelen van egy trend, amely az eddig alulfinanszírozott rendszerek megreformálását tűzte ki célul olyan tervek alapján, amelyekben figyelembe veszik a kollektív előny elsődlegességét. Ennek eredményeképpen a nyugdíjalapok anyagi működtetői a beruházási kockázatot folyamatosan az alkalmazottakra terhelik át. A piaci alapokra helyezett rendszerben így egyre nagyobb fontosságot nyer a beruházási stratégia, mint a kockázatminimalizálás eszköze. Egy másik tényező az Európában és Japánban tradicionális megtakarítási rendszerek kényszer alá kerülése, amelynek okai a termékenység csökkenése és az átlagos élettartam emelkedése. Ez elodázhatatlanná teszi a nyugdíjrendszerek reformjait. Végül a harmadik tényező: a piaci nyugdíjtakarék- rendszerek képesek betömni a hagyományos rendszereken tátongó réseket, melyeket a 90-es évek második felének rövidlátó politikái eredményeztek.