A spanyol kisebbség napjainkban erőteljesebb nyomot hagy az Egyesült Államok politikai életén, mint ez idáig bármikor a történelemben.
Antonio Villaragiosa mobiltelefonja szinte szünet nélkül csörög. Úgy tűnik, mintha az ország összes demokratája gratulálni akarna Los Angeles újonnan választott polgármesterének – az első spanyolnak, aki az elmúlt 133 évben e hivatalba jutott. John Edwards, Howard Dean, Al Gore és Chris Dodd szenátor után John Kerry is gratulációját fejezi ki. Amikor az elmúlt héten e cikk megírása kapcsán interjút kértünk tőle, azzal mentette ki magát arra a napra, hogy éppen Hillary Clintonnal akad halaszthatatlan megbeszélnivalója. Utólag kiderült, Mrs. Clinton csupán férje személyes jókívánságait szerette volna átadni LA új urának.
Korántsem véletlen, hogy Villaragiosa úr ajtaja előtt sorban állnak a prominens demokraták: új reményt ébresztett a párt azon álmának megvalósítására, amely választásról választásra a spanyol ajkú szavazók megszólítására irányul. Megalapozott célról van szó, hiszen a tavalyi elnökválasztásokon George Bush még a hispán szavazatok 40%-át magáénak tudhatta, ami nem mellékesen a 2000-es 35%-hoz és Bob Dole 1996-os 21%-ához képest még komoly előrelépést is jelent a republikánusok számára. A 2000-es választásokon még 6 millió spanyol ajkú szavazót regisztráltak, majd a tavalyi választásoknál már 8 milliót. A tendencia jól jelzi, hogy e kisebbség maga az Eldorádó az amerikai politikai élet szereplői számára. Paul Rivera, John Kerry kampánytanácsadója lapunknak egyenesen úgy fogalmazott: „Ha Kerry hozta volna Nevadát, Arizonát és Mexikót, azaz a jelentős spanyol kisebbséggel rendelkező államokat, akkor ma ő lenne az USA elnöke.” S nem csupán az elnökválasztásról, de a kongresszusi többségről is szó van. Ahogyan Simon Rosenberg, a New Democrat Network feje fogalmaz: „ha a republikánusok képesek megtartani a latin voksoknak az általuk jelenleg birtokolt arányát, akkor sohasem szerezzük vissza tőlük a többséget a Kongresszusban.”
A SZÁMOK BESZÉLNEK
SPANYOLAJKÚ SZAVAZATOK AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN
Az Egyesült Államok-beli spanyol ajkú szavazók 80%-a 10 államban koncentrálódik
Az elnökválasztásokon valló győzelemhez szükséges elektori szavazatok 80%-a ebben a 10 államban összpontosul
A 2004-es elnökválasztásokon a két nagy párt több mint 13 millió dollárt költött spanyol nyelvű televíziós csatornákon futó reklámokra
Az Egyesült Államokban élő spanyol ajkú kisebbség 63%-a származik Mexikóból, 10%-a Puerto Ricoból, 5%-a Dél- Amerikából, 4%-a Kubából, 3-3%-a a Dominikai Köztársaságból és El Salvadorból valamint 4%-a más Közép- Amerikai térségekből
Az Egyesült Államok népességének etnikai megoszlása alapján 68% fehér, 14% spanyol ajkú (ebből 7,7% USAszületésű valamint 6,2% külhoni születésű), 12% fekete, 4% ázsiai és 2% egyéb származású.
1980 óta az Egyesült Államok spanyol ajkú kisebbségének lélekszáma megduplázódott, míg a lakosság teljes növekedési aránya csak 40% volt.
Forrás: New Latino Nation – The Political Landscape; Newsweek International, May 30, 2005.
