A lengyelországi választások eredménye olyan változásokat jelez előre az unió legnagyobb posztkommunista államában, amelyekre már igazán szükség lenne. Hiszen már az egyik szemszögből Lengyelország a „Nyugat” erős szövetségesi bástyájaként, szomszédainak megsegítőjeként és erős demokráciaként tündököl, másrészről ugyanakkor gazdasága és társadalmi viszonyai tartós betegség jeleit mutatják. Növekedési üteme (2,8%) elmarad a hasonló fázisban lévő országokétól, ráadásul lassul. Amíg a lengyel cégek és munkavállalók versenyképessége egyre javul és már ma is vitathatatlan, az országról ugyanez nem mondható el.

A komplex probléma egyik fontos részét éppen a most távozó, posztkommunista kormányzat jelentette, amely képtelen volt gátat szabni a nem hatékony rendszerekbe (adó, tb) történő pénzöntésnek. Ráadásul a költekezés adminisztrációja is egyszerre bizonyult átláthatatlannak és sok helyütt hiányosnak, ami a társadalmi különbségek változatlanságával párhuzamosan növelte a kormány iránti bizalmatlanságot. A költségvetési deficit ma a GDP 6,8%-át teszi ki, a kamatlábak 5,5%-os szintje háromszor magasabb az inflációnál. Mindeközben a munkanélküliség meghaladja a 18%-ot. A szakértők és a gazdasági szereplők egybehangzó véleménye szerint az elmúlt évek során alig történt valami az infrastrukturális fejlesztések területén, márpedig e téren (utak, autópályák, gépjárművek száma és színvonala) Lengyelország szintén versenytársai mögött kullog. Az Európai Unió támogatásainak lehívása és felhasználása e területeken rendkívül lassan halad előre. Egyes vélemények szerint a lengyelek tradicionálisan tartózkodnak a radikálisabb gazdasági reformlépések felvállalásától.

Az elmúlt 15 év során a lengyel belpolitika elvadult, depressziós hangulatba jutott és rövid életű kormányzatok váltották egymást. Nem nehéz kitalálni, miért: lengyelek milliói számára okozott hosszú távú frusztrációt és csalódást, hogy a letűnt totalitárius államrend kiszolgálói nem csupán megmenekültek a felelősségre vonás alól, ám kapcsolathálózatuk felhasználásával még az új viszonyok között is a legsikeresebbek közé kerülhettek. Éppen az ő szívükből szólalt meg a Jog és Igazságosság Párt, amikor a „negyedik köztársaság” megteremtésének igényét állította politikai programjának középpontjába.

Hosszú távon a posztkommunisták politikai elhalálozása – amelyre a lengyel választások alapján mérget vehetünk – igazán üdvözítő hír. Ez megnyitja az utat egy letisztult, modern balközép párt számára, amelynek már nem kell cipelnie a diktatúra örökségének terhét. Ráadásul egy ilyen párt már nem jelent annyira olcsó és könnyű célpontot a mindenkori jobboldali politikai erők számára sem. Az antikommunizmusra épülő szövetségesek között ugyanakkor megnövelheti a szakadás, feldarabolódás esélyét. Jelenleg azonban a Jog és Igazságosság még az elmúlt 15 év veszteseinek akaratából alakíthat kormányt, akik társadalmi igazságot, prosperitást és protekcionista gazdaságpolitikát egyszerre várnak el választott képviseletüktől. A szemükben az ettől liberálisabb megoldást szorgalmazók (például a végül ellenzékben maradt Polgári Platform) a türelmetlen globalizmus megtestesítői. A kormány legfőbb feladata a ma még valóban meghatározó ideológiai harc megnyerését követően immár materiális: biztosítani az állam irányításának folytonosságát és azt, hogy az új kabinet kitölti négyéves ciklusát. Az általuk is előirányzott és széles körben szükségesnek elismert gazdasági reformok megvalósítására ugyanis csak így lehet esély.