A digitális fizetőeszközt sokáig a fejlődés téves útjának tartották. A 90-es évek közepén, az internet globális elterjedésének időszakában azonban logikusnak tűnt az ötlet, hogy a problémás és költséges papírpénzt digitálissal váltsák fel. Szakértők azonban a magánvállalkozásként kibocsátott digitális pénznem buktatóit hangoztatták: eredete lenyomozhatatlan, kívül esik a nemzeti bankok fennhatósága alól, és a pénzmosók, valamint az adóelkerülők ezreit vonzaná magához. De leginkább attól tartottak, hogy túlzott elterjedése aláásná a nemzeti bankok azon képességét, hogy a monetáris politika alakításával szabályozhassák a gazdasági folyamatokat.

Az új vívmány elterjedésének első hulláma kudarcot vallott. 1998-ban a leginnovatívabb és legszélesebb körben elterjedt pénzforma, a DigiCash mondott csődöt, majd 2001-ben legnagyobb riválisa, a CyberCash is összeomlott. Ugyanebben az évben két további vállalkozás, a Beenz és a Flooz is csődbe jutott. Így az elmúlt évtizedben a hitelkártya, mint elektronikus fizetőeszköz helyettesítette a digitális pénzt, főleg azóta, hogy a személyes adatok védelme ily magas fokra emelkedett. „Épp ezt nem tudták biztosítani a pénzforgalmat forradalmasítani digitális pénznemek” – emeli ki Anita Ramasastry, a University of Washington Law School professzora, a digitális pénzeszközöket szabályzó jogterület szakértője.

Az e-gold azonban más, mint elődei – sikere pedig nagyban ennek köszönhető. Az anonimitás mellett – melyet már elődei is felkínáltak – a pénznem aranyalaphoz való kötése a fogyasztók szemében kellően szilárd alapot biztosított számára. Használói úgy vélik, hogy az új pénznem így ki tudja védeni a jegybankok által kibocsátott pénz esetében fennálló infláció és a valutaárfolyamok ingadozása által keltett bizonytalanságot.

Még ha a digitális valuták hosszú életűnek is mutatkoznak, biztos, hogy nem szorítják ki a hitelkártyákat a forgalomból. Hiszen senki nem fog e-goldért újságot vásárolni. A kiskereskedelmi forgalomban a jövő sokkal inkább az olyan smart cardoké, mint az Octopus, melyet a Hong Kong-i tömegközlekedési rendszerben alkalmaznak, vagy a mobiltelefonokba épített fizető moduloké, mint a Japánban használt Edy rendszer. E megoldások ugyanis nem olyan bizonytalanok, mint a magánvállalkozásként működő e-gold rendszer, ugyanis köztiszteletben álló vállalatok állnak mögöttük fedezetként.

Az internet ily mértékű elterjedése mellett nem csoda, hogy az állami szerveket aggasztja a digitális fizetőeszközök újbóli felfutása. Aggodalmuk azonban kicsit korai. Pénzünk ugyanis még nem ért el erre a fejlettségi szintre, de nem is hinnénk, hogy milyen közel áll hozzá.