„Szeptember 11. mindent megváltoztatott” Nem, ez nem igaz. A terrortámadás és következményei a nemzetközi kereskedelem és a globalizáció főirányait nagyrészt érintetlenül hagyták. Kína gazdasági felemelkedése folytatódott, ahogyan Ázsia más, nemzetközi jelentőségű problémáira – India és Pakisztán határvitájára, Észak-Korea nukleáris ambícióira vagy az amerikai–japán szövetségre – sem volt hatással. A sokat emlegetett Közel-Kelet is több kontinuitást, mint változást mutat a 2001 szeptembere előtti időkhöz képest. Az iráni iszlamisták országukon, valamint Szírián és Libanonon keresztül továbbra is a térség szellemi meghatározói, a szaúdiak és Egyiptom pedig megmaradt a pragmatizmus útján.

„9/11 győzelem volt az al-Kaida számára”

Csekély mértékben. A terrortámadások ereje inkább teátrális jellegükben voltak meghatározóak, ugyanakkor a támadás következményeként a terrorhálózat elveszítette afganisztáni bázisait és politikai támogatottságát, számos vezetőjüket pedig elfogták. Az Egyesült Államok iraki megszállásából viszont minden bizonnyal profitáltak a terroristák, és üzeneteiket is egyre szélesebb nyilvánossághoz tudják eljuttatni. „

A kisebb, helyi csoportok által elkövetett terror átvette a 9/11 esetében megismert nemzetközi terrorista hadviselés szerepét” Valószínűleg ez így igaz. A 9/11 utáni terrorizmus – a Balin, Madridban vagy Londonban elkövetett támadások – kisebb helyi sejtekhez köthetőek, amelyek maximum csak laza kapcsolatban állnak az al-Kaidának nevezett hálózattal. Az általuk kivitelezhető támadások nemzetközi gazdasági és társadalmi következményei így szerényebbek, ez már nem a klasszikus al-Kaida stílusa.

„9/11 a civilizációk összecsapása volt”

Hamis állítás. A feltevés, mely szerint a muszlimok gyűlölik a Nyugatot annak életmódjáért, egyszerűen nem igaz. Hitelt érdemlő felmérések szerint a muszlim világ népességének csaknem 90%-a a demokráciát tartja a legjobb kormányzati formának, és közel felük biztos benne, hogy ha egy muszlim az Egyesült Államokba emigrál, az élete jobb lesz. Az egyetlen olyan terület, ahol az értékpreferenciákban szilárd különbség mutatkozik, a szexuális szokások, ezen belül is leginkább a homoszexualitás elfogadásának kérdése. Ez mindössze annyit tesz, hogy a muszlimok ugyanúgy idegenkednek a sokat emlegetett „hollywoodi moráltól”, mint például az amerikai konzervatívok. Nem civilizációk, hanem politikai felfogások összecsapásáról van tehát szó: amíg a muszlimok az általuk vágyott demokráciafogalomba beleértik, hogy saját ügyeik külső szereplő által érinthetetlenek, az Egyesült Államok szintén demokratikus szempontok alapján találja legitimnek megelőző csapásos beavatkozását, például Irakban.

„A terrorellenes harcnak sohasem lesz vége”

Valóban ez a terv. A regnáló amerikai adminisztráció többször elismerte, hogy ennek a folyamatnak egyszerűen nem állapítható meg valamiféle végpontja, s mi tagadás, G. W. Bush a jelek szerint élvezi is a háborús elnök szerepkörét. A terror ellen vívott harc kiemelt célterületei földrajzilag és csoportokat tekintve is egyik helyről a másikra tehetők át, miközben a központi ellenfél az al-Kaida problémáját szélesebb látókörbe helyezve az iszlám radikalizmus is lehet. Könnyen elképzelhető tehát, hogy ez a konfliktus uralja majd a következő évtizedeket, miközben az amerikai közvélemény az irakihoz hasonló árat több küldetésért már nem hajlandó megfizetni. Ha csak Amerikát nem éri újabb grandiózus terrortámadás, a nyomás egyre növekszik majd Washingtonon, hogy hanyagolja kandahari, damaszkuszi vagy teheráni vízióit. Nagyon leegyszerűsítve: az amerikai választónak lassan döntenie kell majd Amerika háborúi és a nemzeti egészségügyi ellátás színvonalának emelése között. Csak ez a pont jelentheti egyszer a terror ellen vívott harc végét.

„9/11 radikálisan megváltoztatta az amerikai külpolitikát”

Nem igaz. Az amerikai külpolitika csupán marginális elemeiben változott a terrortámadások óta. Tény, hogy olyan gátlásokat szakított át, amelyek egy agresszívabb fellépéstől éveken át visszatartották a washingtoni elitet, ám a külpolitikai célok és az eszközök korábban is hasonlók voltak. Csak úgy, mint a legfontosabb szövetségesek és ellenfelek, akinek rendszerében szintén nem következett be hirtelen változás, még a Clinton-korszakhoz képest sem.