Legyen az a csendes-óceáni régió, a Közel-Kelet vagy Latin-Amerika: a nyugati befolyás tűnőben van, a nyugat regulázási céllal induló hadjáratai kudarcba fulladnak, a diktátorok és radikális populisták már nem törődnek Washington vagy Brüsszel véleményével. Egy, az erkölcs cukormázával leöntött, diktátorok és terroristák ellen viselt hadjárat miatt az USA sok ember szemében már eljátszotta az erkölcsökre való hivatkozás jogát. És ahol mi európaiak is vele együtt harcoltunk, ott ugyanúgy mi is veszítünk.

Az USA nemzetközileg nem legitimált bevonulása Irakba azzal az eredménnyel járt, hogy összeomlott a Közel-Kelet biztonsági rendszere. Irak a jövőben már nem hatalmi tényező, azaz az amerikaiak nem Irakot szabadították fel, hanem Iránt szabadították meg fő riválisától. Irak lerohanásával Irán a régió uralkodó hatalmává vált. Másodszor, az állóháború az amerikaiakat is gúzsba kötötte, hiszen belátható időn belül

nem fognak még egy hasonló hadjáratra vállalkozni. Ez mind Iránt, mind a tálibokat, mind pedig Észak-Koreát erősíti. Harmadszor, Amerika a közvetítő szerep státusát is elvesztette, amit mind a Közel-Keleten, mind az 1991-es Irak elleni Golf Hadműveletben, mind pedig Boszniában 1995-ben sikeresen érvényesíteni tudott. Az a hatalom, amely állítólagos szakállas merénylőket kínoz és a félmillió iraki meggyilkolását „felszabadításnak” nevezi, elveszítette hitelét. Ugyanakkor ez nem csupán Amerika problémája, hiszen mind a NATO-ban, Afganisztánban vagy a terror elleni küzdelemben Európa vele együtt süllyed.

Hogyan lehetne a süllyedő Európát és Amerikát megmenteni? Az egyedüli nemzetközi intézmény, mely – a sok kudarc ellenére – még mindig nagy tiszteletnek örvend, az az Egyesült Nemzetek Szövetsége. Bár külső fénye tündöklőbb, mint belső állapota, a növekvő identitásválsággal küzdő Nyugatnak épp ez a fény fontos. Az ENSZ békefenntartóinak, a kéksapkásoknak feladata átlátható: Libanon esetében Izrael védelme, Libanon újjáépítése vagy a Hezbollah lefegyverzése nem feladatuk, csupán a küzdő feleket kell elválasztaniuk egymástól. A békefenntartó csapatok állománya pedig nemzetközileg összetett.

A jövő nagy beavatkozó hadjáratainak tehát – függetlenül attól, hogy nyugati vagy más országok kezdeményezik azokat, három feltételt kell teljesíteniük: ENSZ-hozzájárulás, a hadtest nemzetközi összetétele és lehetőség szerint regionális hatalmak bevonása, akik különben szívesen szabotálják az akciókat. Hogy e feltételek figyelembevételével mily különböző eredmények születhetnek, az idősebb George Bush által 1991-ben és fia által 2003-ban vezetett iraki háborúk is szemléltetik. Az idősebb George Bush mindhárom feltételnek igyekezett megfelelni és hadjárata sikeresnek volt tekinthető. Az ifjabb Bush egyik kritériumot sem teljesítette, melynek eredménye Amerika történetének Vietnam utáni legnagyobb kudarca.