Bremerhaven, az Északi-tenger partján fekvő német kikötőváros dokkjain keresztül annak idején csaknem 7 millióan – köztük németek, oroszok, Skandinávia lakói – hagyták el a kontinenst egy új, szebb jövő reményében. A 19. századi tömeges kivándorlás emlékére múzeumot is alapítottak a városban. Egészen mostanáig a múlt homályába veszett jelenségként tekintettek a lakosság tömeges elvándorlására Németországban. Az ország sokáig vonzotta mágnesként a bevándorlókat. Az utóbbi évtizedekben vendégmunkások milliói érkeztek, jelentős részük Törökországból. Ezt csak megfejelte a berlini fal leomlása után megindult belső migráció.

A trend mostanában megfordulni látszik. A Németországba érkezők száma komolyan visszaesett az elmúlt években, miközben egyre több német hagyja el szülőföldjét. Hivatalos számuk 2004 folyamán elérte a 150 000-et, ami 1884 óta a legmagasabb adat. A valóságban az adatok még ennél is magasabbak. Németország, Európa gazdaságának egykori motorja közeledik afelé, hogy a nettó kivándorlás aktívumot mutasson. A felszínen ez a kijelentés túlzásnak tűnik, mivel 2006. első félévi adatok alapján 69 000 német hagyta el otthonát, miközben 47 000-en visszatértek. A félév végén kimutatott 22 000 fős nettó kivándorlás pedig eltörpül az ország 82 millió fős lakossága mellett.

A folyamat két okból is aggasztó. Egyrészt amiatt, hogy – mint ahogyan azt Simone Eick, a bremenhaveni múzeum igazgatója is véli – ez esetben hosszú távú trendről van szó, másrészt pedig a kivándorlás ténye mögött álló jelenség, a braindrain (agyelszívás) okán. E vonatkozásban konkrét adatok nem állnak rendelkezésre, de szemmel látható, hogy több magasabb végzettségű szakember hagyja el Németországot, mint amennyi érkezik. Egy német orvosi szervezet adatai szerint jelenleg csaknem 12 000 német orvos dolgozik külföldön, elsősorban Nagy-Britanniában, Svájcban, de egyre többen mennek Ausztriába is. Ez részben a globalizáció természetes velejárója. A német egyetemi hallgatók nagy része tanulmányai alatt hosszabb időt is tölt külföldön, sok esetben folyékonyan beszél valamilyen második nyelvet, így számukra nem jelent különbséget, hogy Berlinben, Münchenben, Londonban vagy New Yorkban dolgoznak-e. Mélyebb folyamatok is megbújnak a háttérben. A 10 százalék feletti munkanélküliség és az EU átlagtól hosszú ideje lemaradó növekedési ütem mellett számos német fiatal véli úgy, hogy országa nem tud eleget nyújtani számára. E közhangulat minden bizonnyal javulni fog, ha a német gazdaság fellendülése tartósnak bizonyul. Az országnak fel kell ismernie, hogyan képes a képzett (és mobil) munkaerőt ismét magához csábítani, legyen az német vagy külföldi.

A jelenség már Németország szomszédai szemszögéből is kiemelt fontossággal bír. Svájcban egyre több orvos panaszkodik arról, hogy a német kollégáik elviszik előlük a legjobb állásokat. Ausztriában pedig kvótát határoztak meg a beérkező külföldi diákok számát korlátozandó, mivel a Németországból érkezettek szinte kiszorítják a helyieket az osztrák orvosi egyetemekről. Ha nem figyelnek oda, hamarosan a németekből lehetnek a jövő nemkívánatos „vendégmunkásai”.