Oroszország és Franciaország 2005-ben több fegyvert adott el a fejlődő országoknak, mint az Egyesült Államok – erre a következtetésre jutott az Amerikai Kongresszus éves jelentése. Az összes fegyvereladási szerződésből az amerikai rész 20,5%-ra esett vissza, az egy évvel korábbi 35,4% után. Vagyis 2004-ben a 9,4 milliárdért, 2005-ben már csak 6,2 milliárdért adtak el fegyvert. Moszkva 7 milliárdért adott el Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában, azaz 1,6 milliárddal többért, mint 2004-ben, amivel Oroszország a fejlődő országokat felfegyverzők élére került. Franciaország a második, a maga 6,3 milliárdjával, ami nem semmi, hiszen 2004-ben egymilliárdért sikerült csak fegyvert eladni. A jelentés a francia fejlődést az Indiával aláírt 3,5 milliárd dolláros szerződéssel magyarázza. Ennyi pénzért India hat darab támadásra képes tengeralattjáróval gazdagodhatott. A franciák teljesítménye amerikai érdekekkel ütközhet, hívta rá föl a figyelmet Richard Grimmet, nemzetbiztonsági szakértő, a jelentés fő szerzője.
Oroszország első helyét főleg az Indiával és Kínával kötött szerződéseknek köszönheti, továbbá a sokat vitatott Iránnak, melynek vásárlási kapacitása az olaj árának emelkedésével nőtt meg. Múlt évben Oroszország 24 db SA-19-es légvédelmi rendszert adott el Indiának 400 millió dollárért, illetve néhány Smerch rakétakilövő rendszert 500 millióért. Kínának 30 db IL-76TD katonai szállító repülőt és 8 élelmiszer-utánpótlási gépet adott el több, mint egymilliárd dollárért, továbbá katonai repülőmotorokat 1,2 milliárdért. Irán a nukleáris tevékenységei miatt indítandó esetleges támadásoktól való félelmében vásárolt 29 db SA-15-ös Gauntlet légvédelmi rakétát 700 millió dollárért. Oroszország Iránnal múlt évben újfajta SU 24-es és MIG 29-es katonai repülők, illetve T-72-es tankok vásárlásáról is aláírt szerződéseket. Az Egyesült Államok azért maradt le e téren, mert 2005-ben az Egyesült Arab Emírségekkel kötött Apache AH-64A 740 millió dolláros helikoptermodernizációs szerződés óta nem kötött többet.