A legtöbb országban már minden bizonnyal rég eltávolítottak volna a hatalomból egy botrányoktól oly mértékben terhelt elnökölt, mint Vlagyimir Putyin. Ilyen botrány volt a moszkvai és a beszláni túszdrámák során tanúsított kétbalkezessége, az ukrán választásokat megelőző magatartása, vagy a Jukosz elnöke, Mihail Hodorkovszkij ellen indított hajtóvadászat. E skandallumok sorában pedig a legfrissebb az egykori KGB-ügynök, Alekszander Litvinyenkó meggyilkolása, mely mérgezés megrendelése mögött szintén az orosz elnököt sejtik. Azonban Oroszországban Putyin továbbra is hősnek számít. Népszerűségi indexe éppen hogy 80 százalék alatt van, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az ország gazdasági növekedése oly mértékű, melyről a válságok sújtotta 90-es évek folyamán az oroszok álmodni sem mertek. Elnöksége alatt a bruttó hazai össztermék éves növekedési üteme átlagosan 7 százalékos, melyet átlagosan évi 8 százalékos reálbér-növekedés kísért.
A tőzsdei forgalom megtízszereződése azt mutatja, hogy Putyin nemcsak az állampolgárok, hanem a külföldi befektetők körében is nagy népszerűségnek örvendhetett. Ráadásul 2006-ban mintegy 17 milliárd dollárnyi külföldi működőtőke érkezett az országba, melynek – a gazdaság diverzifikálódását jelezve – csaknem 75 százaléka az olaj- és gázszektoron kívüli ágazatokat gazdagította. Új telephelyekkel jelent meg az országban a holland söripari óriás, a Heineken, és a svéd bútoripari vállalat, az IKEA. Több mint egy tucat autógyártó vállalat húzott fel Oroszországban összeszerelő üzemeket, így a Ford, a General Motors és a Toyota is, miközben a Citibank 2006 folyamán megkétszerezte orosz érdekeltségeit.
E beruházásoknak közös a fókusza: mind az orosz középosztályt vették célba. A moszkvai székhelyű piackutató intézet, az Expert szerint e társadalmi réteg 55 millió állampolgárárával – a 2000-es 8 milliós szinthez képest – a lakosság 37 százalékát teszi ki. Ez pedig jelentős mértékben átalakította az oroszok közhangulatát is. Azon oroszok aránya, akik úgy vélik, hogy az életkörülményeik „nem rosszak”, az 1999-es 7 százalékról mára 23 százalékra növekedett, miközben azok aránya, akik „elviselhetetlennek” tartják életkörülményeiket, ugyanezen időszak alatt 53 százalékról 29 százalékra esett vissza.
A megvaskosodott középosztály tagjai pedig lelkes fogyasztói a nyugatról importált használati cikkeknek, mindennapos vendégek a sorra nyíló bevásárlóközpontok üzleteiben és kávézóiban. A Zara, a Nike, a Body Shop, és még számos nagy nyugati márka érdeklődése válik egyre intenzívebbé az orosz piacok iránt. „Várakozásaink szerint a [moszkvai] üzleteink forgalma csaknem azonnal el fogja érni a londoni vagy New York-i üzleteinkét” – véli Ian Zilberkweit, a Le Pain Quotidien, egy belga székhelyű franchise kávéházlánc újonnan létesített moszkvai leányvállalatának vezetője. A prosperitás nem mindenkinek jutott osztályrészül. Egy átlag orosz állampolgár havi 330 dolláros jövedelemből kell hogy megéljen, ami alig éri el az amerikai átlagkeresetek 10 százalékát. A háztartások alig egyharmada rendelkezik saját autóval, főleg az idősebb generációk. A társadalom megosztottsága földrajzilag a legnyilvánvalóbb. Habár néhány vidéki nagyváros, mint Szentpétervár vagy Novoszibirszk osztozik Moszkva virágzásában, óriási a szakadék a főváros és a vidék között. „Minél távolabb vagyunk Moszkvától, annál nagyobb az emberek elkeseredettsége” – mondja Garry Kaszparov sakknagymester, aki mellesleg a Kreml rendszeres bírálója.
Mások a fejlődés fenntarthatóságával kapcsolatban fogalmazzák meg aggályaikat. Kétség nem férhet ahhoz, hogy az ország új keletű gazdagodásának elsődleges letéteményese az olaj és más természeti erőforrások. Az OECD szerint a tényezőárak megugrása nélkül az ország éves növekedési üteme az elmúlt három évben 3-4 százalékponttal kisebb lett volna, miközben nem jeleskedik a rekordprofitok megfelelő visszaforgatása terén. Putyin mellett szólnak azok az érvek, hogy ezek nagy részét pénzügyi tartalékok felhalmozására fordította. Így 90 milliárd dolláros (az ország GDP-jének 9 százalékának megfelelő értékű) alapot hoztak létre annak érdekében, hogy megvédjék a gazdaságot az olaj árának csökkenése esetén fellépő sokkhatástól. Továbbra is megszorító fiskális politikát alkalmaznak, melynek eredményeképp 2006-ra a GDP 7 százalékát kitevő államháztartási többlettel számolnak, miközben az ország gazdasági fejlődése jóval meghaladja a többi nyersanyagban gazdag országban tapasztalható tendenciát. A legtöbb közgazdász azonban intő jelnek tekinti, hogy a magas olajbevételek önelégültséget szültek Oroszországban. Az OECD arra hívja fel a figyelmet, hogy a gazdasági reformok üteme évek óta stagnál. A korrupció és a hivatali visszaélés burjánzik, a Transparency International éves korrupciós listáján Oroszország egy csoportba került Gambiával és a Fülöp-szigetekkel.
A legaggasztóbb a kormányzat befolyásának minden szférában történő folyamatos növekedése. Az állam 2004 óta több mint 20 nagyvállalatra tette rá a kezét, többek között a Sibneft olajipari ágára, a Jukoszra, valamint számos bankra és napilapra. A piac felé való nyitást szolgáló sporadikus látszatreformjai mellett az ország állami tulajdonban lévő nagyvállalatai, így a Gazprom és a Rosneft minden téren élvezi az elnök támogatását. A magánszektor részesedése az outputból az elmúlt évben 70 százalékról 65 százalékra esett vissza, miközben a tőzsdepiaci tőkésítések 38 százalékát az állami vállalatok adják, szemben az egy évvel ezelőtti 22 százalékkal. Jelenleg még kevés orosz középosztálybeli hallja meg e hangokat.