A drága energia ellenére alkalmazkodnak a termelők. Az energetikai hatékonyság, mint koncepció, gyorsan terjedni kezdett. Lényege a fogyasztandó energia csökkentése egy rendszer segítségével anélkül, hogy a hozzá társított szolgáltatás minősége romlana. Épp időben: az olaj hordója nem megy 60 dollár alá; kimerülőben a fosszilis energiaforrások; India és Kína igénye pedig hatványozva nő. Az új helyzetnek megfelelően az energiakutatók és szolgáltatók nem érhetik be eddigi feladataikkal. Az ügyfelek arra keresnek megoldást, hogyan optimalizálják fogyasztásukat. Az elektromos áram esetében például számos lehetőség adódik a spórolásra, és a hatékonyabb energiafogyasztásra. A Francia Elektromos Művek (EDF – Electricité de France) szakértőinek így nem kevés munkájukba kerül alaposan átvizsgálni a fogyasztók új igényeit, és azoknak megfelelően hatékonyabb szolgáltatást biztosítani.
A vállalatok is azon vannak, hogy működésükben és termékeikben minél hatékonyabb legyen az energiafogyasztás. „A tét egyben környezeti és gazdasági. Minden egyes szektort érint, és egyaránt követel technológiai és szervezeti újításokat”, tárja fel az Oddo Securities egyik tanulmánya. Az ISR (Investissement Socialement Responsable, Szociálisan Felelős Befektetés) kutatás felelőse, Jean-Philippe Desmartin szerint „ez egy kettős megközelítés, egyrészt rendszerbeni (pl. a termelés módjain keresztül), másrészt célzott (az energialánc egyes pontjain keresztül).
Néhány kiemelkedő példa a hatékonyabb energiafogyasztásra:
– Az Alstom szuperkritikus erőművei energetikai hatékonysági szempontból most a legjobbnak számítanak.
– A Michelin gumikerekeinek ellenállása optimalizálja az üzemanyag-fogyasztást.
– A Philips egész termékskálájában (de főleg a világítástechnikában) kevesebb energiafogyasztásra törekszik, mint versenytársai.
– A Schneider Electric szintén, innovatív és elegáns termékkínálatával.
Mindez egyszerűnek hangzik, de a vállalatok minden esetben nagy erőket fektetnek a kutatásba és a fejlesztésbe.