Az elemzők többsége egyetért: az évtized utolsó uniós bővítése zajlott le Románia és Bulgária január 1-jei felvételével. Az európai politikai vezetők a mostani lépést még a 2004-es, 10 államra kiterjedő, „történelmi jelentőségű ötödik” csatlakozási körhöz sorolják, s egy tekintetben mindenképpen igazuk van: a két újabb kelet-európai országgal az EU-tagok immár csaknem fele számít posztkommunista államnak. E megközelítésben a románok és a bolgárok csatlakozása sokkal jelentősebb tény, mint gazdasági vonatkozásban: bár a két ország mintegy 30 millió fővel növeli az Unió lakosságát, gazdasági össztermeléséhez csupán 1%-ot ad hozzá.

Mivel a 2004-es bővítési forduló és a jelenlegi román–bolgár csatakozás is széles körű munkaerő-piaci és belbiztonsági-bűnüldözési félelmeket keltett az Unió meghatározó régi tagországaiban, így az újabb bővülés paradox módon egyúttal féket is jelenthet az integráció további horizontális szélesítésének. Ráadásul a hatályos döntéshozatali rendszer sem alkalmas a 27 után újabb tagállamok befogadására, így a jugoszláv utódállamok és Törökország és a reméltnél sokkal hosszabb várakozási időre számíthat Brüsszeltől. Az legújabb jövevények addig is közel 53 milliárd dollárnyi strukturális támogatásra jogosultak, amelyet infrastruktúrájuk, termelőkapacitásuk fejlesztésére és az Európa nyugati feléhez való jóléti felzárkóztatás elősegítésére kell fordítaniuk.

Bár az Európai Unió minden korábbinál erőteljesebb szankciókat helyezett kilátásba arra az esetre, ha Románia és Bulgária nem orvosolná a korrupció, illetve a szervezet bűnözés elleni fellépés területein kimutatott, a kontinensen példátlannak tetsző hiányosságokat, mindkét új tagállam lakossága lehetőséget kap rá, hogy a hazájukat övező nyugat-európai üzleti és társadalmi bizalmatlanság oldódni kezdjen, s ezáltal a román és a bolgár vállalkozói réteg jobb pozícióból vegye fel a versenyt uniós konkurenciájával.