Hét évvel ezelőtt az Európai Bizottság egy európai kutatási térség kialakítását tűzte ki célul, amelyben a kutatók, a technológiák és az ismeretek szabadon áramlanak. Az e téren kialakult elmaradás olyan méreteket ölt, hogy a bizottság megkondította a vészharangot, és nagyobb erőfeszítésekre szólította fel a tagállamokat. Napjaink tudásalapú gazdaságában a növekedés kulcsa a kutatás és az innováció, s ebben Európa korántsem azt a teljesítményt nyújtja, amire képes lehetne. Jelenleg a kutatás-fejlesztésre fordított kiadások a GDP 1,8%-át érik el, szemben a 2010-re kitűzött 3%-os céllal. Ennek eléréséhez pedig a tudás belső piacának, az áruk, a tőke, a szolgáltatások és a személyek szabad áramlása utáni „ötödik szabadságnak” a megteremtése elengedhetetlen, vélik a bizottságnál.

Európa legnagyobb gondja a nemzeti széttöredezettség, ami megakadályozza a kutatók és a tudás határokon átívelő áramlását. A kutatók és tudósok többsége az intézményi és nemzeti határok korlátaival, középszerű munkakörülményekkel és gyenge előmeneteli lehetőségekkel kénytelen szembesülni. Az egyetemi állásokat főleg nemzeti keretek között töltik fel, a nemzetközi verseny inkább a szabály alóli kivétel, s nagyon kevés példát találni a határon átívelő mobilitásra vagy az egyetemek és vállalatok közötti együttműködésre. Ahhoz, hogy Európa sikeres lehessen, véget kell vetni ennek a széttöredezettségnek, s ehhez az európai intézmények, a tagállamok és a nemzeti kutatóintézetek és egyetemek együttes erőfeszítésére van szükség. Ma az európai kutatás helyzete jónak mondható, de korántsem világszínvonalúnak. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, nemzetközileg is versenyképes „kiválósági központokat” kell felállítani, s erős és tartós kötelékeket kialakítani az egyetemi és a vállalati szféra között.