Angela Merkel német kancellár, az EU soros elnöke és George W. Bush amerikai elnök egyik legmegbízhatóbb európai szövetségese minden bizonnyal üres kézzel tér majd haza a Washingtonban tartandó amerikai –európai csúcsról, amelyen a globális felmelegedés kérdése kerül terítékre. A globális felmelegedés egyik legfőbb okozójának tartott üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozásáról ugyanis az Egyesült Államok a mostani formában hallani sem akar, így lehetetlennek tűnik egy transzatlanti tengely kialakítása a környezetvédelem területén. Az amerikai álláspont persze már korábbról is ismert volt, Európa mégis azt hihette, hogy az utóbbi időben végbement folyamatok és ismertté vált tények módosították Bush elnök hozzáállását, s így lehetséges volna egy közös nyilatkozat elfogadása. Számításaik azonban nem jöttek be.
Pedig az Egyesült Államok számos kérdésben egyetért európai partnereivel: elismeri a probléma létét s azt, hogy ennek hátterében alapvetően az ember áll, valamint olyan új technológiák kialakításának szükségességét, melyek a szennyezés visszaszorítását lehetővé teszik. Ugyanakkor az amerikaiak hangsúlyozzák, hogy az éghajlatváltozás, az energiabiztonság és a gazdasági növekedés kérdését nem lehet szétválasztani egymástól, ezeket együttesen kell kezelni. Bush elnök a kiotói jegyzőkönyv mintájára épülő nemzetközi megállapodásokkal szemben is ellenérzéseket táplál, mivel minden olyan egyezményt értelmetlennek tart, amiben Kína és India nem vesz részt. E két feltörekvő gazdaság nemcsak a világ legnagyobb szennyezői közé tartozik, de az Egyesült Államok gazdasági vetélytársa is, így az ő kimaradásuk azt eredményezné, hogy a környezetszennyezés terén tett amerikai erőfeszítéseket Kína és India növekvő károsanyag-kibocsátása semlegesítené, s még további versenyelőnyre tennének szert. E tények ismeretében is joggal lehetnek csalódottak az európaiak, hiszen a probléma létezésének elismerése még önmagában nem vezet annak megoldásához. Pedig az Egyesült Államokban nagy előrelépés történt a környezettudatos szemlélet elterjedése terén. Mára az amerikaiak 80%-a tartja problémának a környezetszennyezést, s az ipari vállalatok is követelik a központi kormánytól, hogy vezessen be környezetvédelmi normákat. Kaliforniában komoly korlátozásokat vezettek be az autógyártókra, és a Kongresszus előtt féltucatnyi, míg a tagállamok törvényhozásai előtt mintegy 300 törvényjavaslat fekszik e témakörben. A Bush-adminisztráció egyelőre ellenáll.