Felszínes ismereteink alapján talán nem is sejtenénk, hogy egy demokrata metropolisz korábbi polgármestere, a többszörösen elvált, abortuszpárti és melegjogi liberális Rudy Giuliani lehet az amerikai konzervatívok legesélyesebb jelöltje a 2008-as elnökválasztáson. „A politikai tapasztalatokat, az elemzői tudás jó részét sutba kell dobni ahhoz, hogy hasonló jóslatokba bocsátkozzunk” – állítják vezető közéleti kommentátorok az óceán túlpartján. Mindez mégis egyre valószínűbb, miután az egykori városvezető a liberálisokkal szemben leginkább szkeptikus déli államokban – így Dél-Karolinában – is előnyre tett szert karakteresen konzervatív pártbeli riválisaival, elsősorban John McCain szenátorral szemben. Ha Giuliani valóban győzni tud a párt előválasztásain, az szinte minden klasszikus ismeretet felülírhat az amerikai konzervativizmussal kapcsolatban.

Az elemzők többsége egyetért abban, hogy New York korábbi polgármestere helyesen döntött, amikor kampányának első szakaszát a meggyőződéses jobboldali szavazók bizalma megszerzésének szentelte. A párton belüli imázsépítés kezdeteként „Rudy közeledett a Republikánus Párthoz, hogy sikerével később a Republikánus Pártot közelíthesse Rudyhoz”. A konzervatívok klasszikus, keményvonalas iránya a Bush-érával hosszú időre megbukott, és az alapelvek újrafogalmazására van szükség egy széles tömegek számára ismét szerethető alternatíva felépítéséhez. S hogy mit jelenthet Giuliani pontosan a konzervatívoknak? Először is a republikánusok újabb generációi számára az 1960-as évek politikai csapongása, kulturális szükségállapota már történelem: a még mindig ezzel szemben politizáló jobboldali egyházak, prédikátorok és civil szervezetek mára elveszítették meghatározó befolyásukat a konzervatív oldalon.

A fiatalabb nemzedék számára nem az ideológiai, társadalmi, kulturális vagy szexuális témák a leginkább mozgósító kérdéskörök. A republikánus elit jelentős része azt is felismerte, hogy ezek emlegetése politikai szempontból sem kifizetődő, sőt kontraproduktív lehet. Giuliani nem véletlenül törekszik az ideológiai határvonalak jelentőségének csökkentését hangsúlyozni: a konzervatív és a libertariánus gondolat közösségére építeni. Az amerikai választópolgárt sokkal inkább érdeklik a gazdasági növekedésre irányuló kormányzati megoldások, a kreatív és kockázatvállaló, ám ígéretes gazdaságpolitika, amely a polgár számára a korábbinál több területen és szélesebb skálán nyújt választási lehetőségeket a társadalombiztosítástól a gazdasági társaságok adózási lehetőségéig. Nem lehet véletlen, hogy „Rudy” kampányának legnagyobb támogatói között számos olyan üzletembert találunk, aki kockázati tőkebefektetéssel, ígéretes kisvállalkozások felkarolásával, céges hitelezéssel ért el sikereket: ők a gazdasági kockázatvállalás kormányzati támogatásában látnak fantáziát, ebben pedig Giuliani új politikai elvei tökéletesen megfelelnek nekik.

Ezzel a stratégiával Giuliani ott tett szert támogatókra, ahol a legkevésbé várták: a kulturálisan leginkább konzervatív déli államokban – mint Texasban –, melyek egyúttal gazdaságilag a leginkább libertariánusak. Az itteni polgárok (még ha egyébként keményvonalas konzervatívok is) a gazdasági és vezetési kompetenciát keresik: valamit, ami Bush alatt hiányzik az amerikai kormányzat politikájából. Ez nem csupán az extraprofitot termelő és folyamatos adócsökkentésért lobbizó nagyvállalatok elvárása, de a kis- és középjövedelmű egyéneké is, akik egyszerűen csak esélyt szeretnének a boldogulásra. Giuliani polgármesteri teljesítménye e téren jó referencia: regnálása alatt New Yorkban radikálisan csökkent a bűnözés, nőtt az infrastrukturális beruházások mennyisége és minősége és a városban élő polgárok átlagjövedelme is. S ami legalább ennyire számít: a polgármesterről, erőskezű vezetése ellenére nyomokban sem alakult ki autoriter imázs: ellenfeleivel szemben úgy érvel és kritizál, hogy elsősorban hozzáértésben és nem retorikában mutat szembeötlő fölényt.