„Franciaország visszatért Európába. Esküszöm európai partnereimnek, hogy meghallom azok hangját, akik védelemre szorulnak. Esküszöm, hogy nem maradok süket a népek haragja előtt.” E szavak május 6-án, Nicolas Sarkozy elnökké választásának estéjén hangzottak el a győztes szájából, és minden bizonnyal még sokáig találgatják majd jelentésüket az európai fővárosokban. Egy lehetséges értelmezés szerint tipikusan francia megszólalásról van szó, melyre nem kell sokat adni. Jacques Chirac és Lionel Jospin is tettek megjegyzéseket Európa vakságáról és az emberektől való eltávolodásáról, mégsem változott semmi. Az emberek szeretik vezetőiket hallgatni, amint védelmet ígérnek nekik a liberalizmus térhódítása ellen, így Sarkozy bejelentése „belső fogyasztásra” szánt üzenetként is értelmezhető. Sőt, az is megeshet, hogy míg belül liberális reformokba kezd az új elnök, annál keményebben lép fel kívül a szociális jogok védelme érdekében.

Egy másik értelmezés szerint viszont Sarkozy komolyan gondolja, amit mond, és Franciaország valóban „visszatér” Európába. De mit is jelent ez? Mindenekelőtt azt, hogy az angolszász dominancia visszaszorítása mellett egy „franciább” Európa létrejöttét kívánja, melyben az új elnök elképzelései megvalósulhatnak, mint az európai termékek előnyben részesítése a kereskedelem terén, az európai vállalatok ellenséges felvásárlása ellen védő közösségi szabályozás, a fiskális dömping megszüntetése, vagy a francia elképzelések szerint módosított európai monetáris politika. Franciaország politikai súlya és érdekérvényesítő ereje valóban meggyengült az utóbbi években, de ennek oka részben épp abban keresendő, hogy az EU működésére vonatkozó francia elképzelések nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Még saját házuk táján sem, hogy várhatnák tehát, hogy Európa életbe léptesse őket? Az új francia elnöknek nem elég hangosabban kiabálni és azt várni, hogy Brüsszel akkor majd jobban meghallja. Életképes, mások számára is elfogadható és előremutató elképzelésekkel kell előállni, s így meggyőzni a tagállamokat.

Ehhez azonban fel kell hagyni azzal a diskurzussal, mely a „népek Európáját” szembeállítja a „piacok Európájával”. A szembeállítás értelmetlen és félrevezető, hiszen Európa sem népek, sem piacok nélkül nem értelmezhető. A szociális kérdéseket nem a kevesebb, hanem a jobban működő piacok tudják csak megoldani.