Kína folyamatosan ellenőrzése alatt tartja a környezetében lévő országokat, és habár Peking erre a befolyásra nem alkalmazza a „puha eszközök” kifejezést, mégis magas szinten gyakorolja azt. Egyedül Japán és az Egyesült Államok fejezte ki aggályait ezzel kapcsolatban, és érdeklődött az iránt, milyen valódi szándék is áll a kínai katonai költségvetés növelése, vagy egy saját műhold nemrégiben történt kilövése mögött. Kína szomszédai közömbösek e biztonsági fenyegetésekkel szemben. Legtöbbjük egyedül az ország gazdasági fejlődésére koncentrál, és arra, hogy a kétoldalú kereskedelem intenzitásának növelésével és a kínai tőke becsalogatásával hogyan tudják ezt a saját javukra fordítani. Például Kína folyamatos energia- és nyersanyagéhségét kihasználva az ausztrál gazdaság meredeken felfelé ívelő pályára állt, és mint a régió más fővárosaiban Sidneyben is az a fő érdek, hogy a Kína töretlenül növekedjen tovább.

Peking nemrégiben szabadkereskedelmi egyezményt írt alá az ASEAN-országokkal, melyhez hasonló egyezményt belpolitikai csatározások miatt India és Japán képtelen volt tető alá hozni. Kína sikere e téren annak tudható be, hogy a döntéshozatal stratégiai megfontolásokon alapul, melyek felülemelkednek a hazai versengő érdekcsoportok csatározásain. Peking nem titkolt szándéka, hogy magához kösse az ASEAN-országokat, hogy azok ezáltal táplálják gazdasági növekedését, és fejlődésük a kínai gazdaság fejlődésétől nagymértékben függővé váljon. Kína ennek érdekében számos lépést tett a közelmúltban, amire jó példa Ven Csia-pao tokiói látogatása, ahol rendkívül békülékeny és barátságos hangot ütött meg a japán vezetőkkel. Tokióban és Washingtonban viszont attól tartanak, hogy a katonai kiadások növelése az első lépést jelenti egy agresszívabb külpolitikai kurzus felé. Ezek az aggályok véleményem szerint alaptalanok.

Kína célja sokkal inkább az, hogy modern technológiai nagyhatalommá nője ki magát a század második felére. Ennek érdekében óriási összegeket fektetnek a fiatal generációk oktatásába. Pekingben azonban tudják, hogy e téren messze le vannak maradva az Egyesült Államok mögött, hogy hiányzik az a vállalkozói kultúra, ami a kreatív és dinamikus gazdaság fő mozgatórugója. Így az ázsiai vezetők úgy vélik, hogy Amerika továbbra is a világ vezető gazdasági és technológiai hatalma marad. Ezt a számok világosan tükrözik. Habár az Egyesült Államok lakossága (300 millió) alig egynegyede a kínainak (1,3 milliárd), GDP-je hatszor nagyobb (12,4 billió dollár szemben a 2,2 billióval). De ami még árulkodóbb, az az, hogy a lakossági fogyasztás Amerikában a GDP 70 százalékát, míg Kínában csak 38 százalékát teszi ki. Így nem csoda, hogy Pekingben nem hisznek abban, hogy a hatalmi egyensúly valamikor is át fog billenni Kína javára. Hisznek abban, hogy 2030-ra a kínai lesz a világ legnagyobb gazdasága, így már most el akarják kerülni, hogy a két óriás a későbbiekben összetűzésbe kerülhessen.