Az indiai gyerekek hamarosan a világ legolcsóbb számítógépével rendelkezhetnek, ha hihetünk az indiai fejlesztési és emberi erőforrások minisztériumának. „Már ma is létezik 47 dolláros számítógép, és számításaink szerint ha a széria eléri az egymillió példányt, akkor elérhető a kitűzött 10 dolláros ár” – mondják a minisztériumban.
A részletekről egyelőre nem tudni semmit. Egyfelől azért, mert a fejlesztés még nagyon korai stádiumban van, másrészt nyilvánvaló az ipari titok védelmére való fokozott törekvés. A kormány hat hazai tudományos intézetet bízna meg a fejlesztéssel, és a termelés is Indiában fog zajlani. A számítógép egyetlen darabból áll majd – megtakarítandó az összeszerelési és szervizelési költségeket –, és rendelkezik interneteléréssel is. A kormány tervei szerint az ország összes általános iskolája rendelkezik majd egy szélessávú internetelérést lehetővé tevő számítógéppel, melynek használata a legszegényebbek számára ingyenes, tehetősebb társaik számára pedig fizetős lesz. A koncepció nem új, hiszen a szintén Indiában gyártott 80 dolláros számítógépek is arra az elvre építenek, hogy maga a számítógép elég, ha megfelelő internetkapcsolattal rendelkezik, melyen keresztül a felhasználó igénybe veheti egy szerveren futó egyéb programokat, mint a Word-öt vagy Excelt.
Az indiai tervek mindenesetre alaposan keresztbe tesznek az amerikaiaknak. A bostoni Massachusetts Institute of Technology (MIT) ugyanis nemrégiben azzal az ötlettel rukkolt elő, hogy 100 dollárért hordozható számítógépet állítana össze. Ez az ár nyilván nehezen kelhet versenyre az indiai tervekkel. Egy súlyos probléma mégis alapvető akadályt látszik képezni a 10 dolláros számítógép tömeges sikere előtt: az írni-olvasni tudás hiánya, ami elengedhetetlen a számítógép használatához. Márpedig Indiában a gyerekek negyede nem jár általános iskolába, és az országban 40%-os az írástudatlanok aránya.