Van valami sorsszerű abban, hogy a Daimler-Chrysler leányvállalatát, a Chryslert, épp a Cerberus Capital Management-nek kényszerül eladni – mely a pokol kapuját őrző mitikus háromfejű kutyáról kapta a nevét –, mivel ha pokolian rossz ügyletekről van szó, akkor ez az első helyen szerepel a listán. A Daimler-Benz (ami most DaimlerChrysler néven fut, de hamarosan visszatér a régi Daimler elnevezéshez) 1998-ban 36 milliárd dollárért vette meg a Chryslert. Most viszont fizetnie kell azért, hogy a Cerberus elvigye tőle a korábban kecsegtető befektetésnek tűnő vállalatrészt. „Ez mindenképp helyet érdemel a világ legszörnyűbb üzleteinek sorában” – véli Robert Bruner, a Virginiai Egyetemen működő Darden School of Business professzora, a vállalati katasztrófák avatott szakértője. Sajnos nincs lista, amely alapján össze lehetne hasonlítani a kudarcokat, de nem sok cégfelvásárlásról mondható el, hogy eredményeként csökkent a vállalati érték, eltűnt a korábban élvezett stratégiai előny, és ráadásul még a márkanév is sokat vesztett renoméjából.

De mindez hogyan is fest a számok tükrében? A Daimler 1998-ban 36 milliárd dollárért vette meg a Chryslert. Tegnap pedig bejelentette, hogy magszabadult tőle, úgy, hogy összességében több pénzt tesz bele, mint amennyit kap érte. A Cerberus ugyanis mindössze 7,4 milliárd dollárt fizet a részvények 80,1 százalékáért. Ebből sem sok jut el a Daimlerhez. Miért is? A Cerberus 7,4 milliárdot fektet be, amiből 1,35-öt kap a Daimler. Továbbá a megállapodás részét képezi, hogy a Daimler 2,5 milliárd dollárt tesz a Chryslerbe, és ezen felül 400 milliót kölcsönöz neki. Tehát a Daimler mintegy 1,5 milliárd dollárt veszít az ügyleten. Igaz marad még 19,9 százaléknyi kisebbségi részesedése, de nem hiszem, hogy ez érne 1,5 milliárd dollárt. Az ilyen feltételek melletti eladás mögött az áll, hogy a Daimler megszabaduljon a munkavállalóknak és a nyugdíjazottaknak a Chryslernél nyújtott egészségbiztosítás költségeinek terhétől, melyek kilenc évvel ezelőtt, a Chrysler szárnyalásának korszakában még elviselhetőnek tűntek. Nem csoda, hogy a Daimler vezetői akkor még úgy gondolkodtak, hogy az egyesülésnek köszönhetően egy transznacionális vállalatba olvaszthatják a német felsőkategóriás és az amerikai középkategóriás autók gyártását. A helyzet azonban megváltozott, a Chrysler kezdett veszteségessé válni, amivel párhuzamosan egyre nyomasztóbbak lettek az egészségbiztosítási terhek is. Világossá vált a Daimler vezetősége számára, hogy nincs miért megtartani a vállalatot, így kilenc év leforgása alatt a mennyeinek hitt megállapodásból pokolban köttetett ügy lett.