Meddig tartható fenn az a helyzet, hogy az Egyesült Államok adóssága évi több százmilliárd dollárral nő? Erre a kérdésre már évek óta egyre többen azt válaszolják: nem sokáig. Az érvelés egyszerű: ha egy állam adóssága évről évre növekszik a GDP-hez viszonyítva, akkor szükségszerűen el kell érnie egy pontot, amikor ez már nem tartható fenn. Egész egyszerűen azért, mert a külföldi hitelezők bizalma megrendül, s nem mutatnak további hajlandóságot az adósság finanszírozására, vagy egyenesen visszakövetelik a pénzüket. A valóság ennél természetesen mindig bonyolultabb, s ezért bizonyultak téves riasztásoknak azok a hírek, melyek az ezredforduló után az amerikai gazdaság összeomlásával riogattak.

A nemzetközi gazdasági és pénzügyi rendszer az elmúlt negyedszázad alatt hatalmas változáson esett át, s a globalizáció újabb és újabb finanszírozási lehetőségeket teremtett. A 80-as évek eleje óta a fejlett országok jelentős külföldi pénzeket vonzottak különböző aktíváik (részvények, külföldi befektetések stb.) révén, ezzel párhuzamosan azonban természetesen ennek megfelelő tartozást halmoztak fel a külfölddel szemben. Az aktívák és passzívák mérlege az Egyesült Államokban a 80-as évek óta megötszöröződött. A hihetetlen eladósodás ellenére az USA 2002 és 2006 között mégis csökkentette nettó külföldi adósságát. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy az Egyesült Államok külfölddel szembeni tartozása főleg dollárban, míg a külföld Egyesült Államokkal szembeni tartozása jelentős részben más valutákban állt fenn. S mivel a dollár 2001 óta mintegy 20%-ot veszített értékéből, a nettó amerikai adósság is visszaszorult. Ezen felül az USA – mint egy jól működő bank – kevesebbet fizet a nála elhelyezett pénzekért, mint amennyi jövedelmet húz a kihelyezett tőkéből.

Ez a helyzet sokakat a korábbi túlzott pesszimizmusból hirtelen túlzott optimizmusba lendített át, mivel azt a téves következtetést vonták le, hogy az amerikai eladósodás kizárólag a külföld finanszírozási hajlandóságától függ. A valóságban az eladósodás korlátait nem külföldön, hanem az Egyesült Államokban kell keresni. Érdemes megvizsgálni, mi hajtja az amerikai adósság növekedését! Az állam? Nem, hiszen immár húsz éve megszűnt az ikerdeficit (azaz az államháztartás és a folyó fizetési mérleg együttes hiánya), s az államadósság évek óta csökkenőben van. A vállalatok? Ezek sem, az utóbbi évek növekvő profitja ugyanis az amerikai vállalati szektor számára is lehetővé tette, hogy beruházási igényeit saját forrásból fedezze, s ne szoruljon hitelekre. Az amerikai eladósodás hátterében sokkal inkább a háztartások túlköltekezése áll, akik az alacsony kamatlábak miatt immár több mint egy évtizede megállíthatatlanul veszik fel a hiteleket. Az így hajtott belső kereslet tette mellesleg lehetővé, hogy az amerikai gazdaság különösebb gondok nélkül átvészelje a különböző válságokat: az 1998-as délkelet-ázsiai pénzügyi válságot, a tőzsdei buborék kipukkanását, a 2001. szeptember 11-i támadást, az olajárak emelkedését. Az adatok elemzéséből kitűnik, hogy az amerikai fizetési mérleg hiányának hátterében tulajdonképpen mindig a háztartások hitelfelvétele állt, s éppen ez a tényező is szab korlátot az eladósodásnak.

2004 óta a Fed növelte a kamatlábakat, hogy visszafogja a háztartások költekezési kedvét. A háztartások azonban lassan reagáltak, s a növekvő kamatterhek ellenére folytatódott a hitelfelvétel. Ebben a különböző pénzügyi szereplők is közrejátszottak, hiszen nem kevés találékonysággal és olykor óvatlansággal akkor is hitelhez juttatták a kérelmezőket, amikor annak visszafizetése bizonytalan volt. Ennek folyományaként 2005–2006-ban egyre több háztartás jelentette be fizetésképtelenségét. A háztartások eladósodásának mérséklődése gátat szabhat a külső adósság növekedésének. Az elkövetkező évek központi kérdése ezért nem az lesz, honnan teremthető elő az amerikai adósságot tápláló külföldi tőke, hanem sokkal inkább az, mi történik, ha erre a pénzre már nem lesz szükség.