Ázsia gazdasági növekedése megrémíti a nyugati vezetőket. Igaz, most Kína és India nyűgözi le a világot, nem pedig az egykoron legendás délkelet-ázsiai kistigrisek. A 90-es évek közepén Indonézia, Malaysia, Thaiföld és a két kikötőváros, Szingapúr és Hongkong adták az ázsiai vitalitás motorját, melyeket kínai birodalomépítők felvilágosodott csoportja irányított. Li Ka-shing, Robert Kuok, Stanley Ho és más üzletemberek a világ leggazdagabb emberei között találhatók. De egy régióban, mely telve ilyen nagymenőkkel, miért ír valaki arról, hogy épp e nagymenők csoportja az, amelynek a gazdasági növekedés megtorpanása köszönhető. Joe Strudwell Asian Godfathers (Ázsiai keresztapák) című könyvében megadja a választ. Mert e csoport hatalmas vállalkozásokat irányítva, nem vette át a fenntartható fejlődés zálogát jelentő technikai tudást és termelékenységnövelő vívmányokat.

Studwell szerint az általuk támogatott és fenntartott „bratyi-kapitalizmus” volt az, ami a térség gazdaságait elvezette az ázsiai pénzügyi válsághoz, és úgy véli, hogy a délkelet- ázsiai rendszerek még nem gyógyultak ki e torzulásokból. Könyvében le kívánja rombolni mindazokat a mítoszokat, melyek a térségben e nagyra tartott üzletembereket övezi. Sokan úgy vélik ugyanis, hogy egyedül nekik tudható be a jó gazdasági stratégiai tervezés, vagy a régióban az oly nagyra tartott munkamorál meghonosítása. Érvek, melyet a kistigrisekkel kapcsolatban oly sokat lehetett hallani a 80–90-es években.

Valójában azonban a kínaiak egyike sem befutott üzletemberként érkezett a régióba. Rendkívül színes háttérrel rendelkeztek. Még a 19. század közepén meginduló nagy migráció tagjai voltak, mely során kínaiak, indiaiak, Sri Lanka-iak, zsidók és amerikaiak ezrei települtek le Délkelet-Ázsiában. A jobb élet reményében érkező kínai szerencselovagok hamarosan kiemelkedtek a többiek sorából. Ezt elsősorban annak köszönhették, hogy a második világháború előtt komoly hasznot húztak a gyarmatosítókkal folytatott kereskedelemből, a gyarmatosítók igényeinek kiszolgálásából. A háború utáni japán megszállás alatt is bizonyították ez irányú rátermettségüket.

Az akkor 18 éves Stanley Ho (a mai kaszinómágnás) például egészen a korabeli portugál gyarmatig, az akkoriban a csempészet központjának számító Makaóig követte a gyors meggazdagodással kecsegtető pénz szagát. Ott beállt egy Japán által támogatott kereskedelemi szervezet mögé, mely ruhákért és rizsért cserébe kisebb szállítási eszközökkel és járművekkel látta el a japán hadsereget. Ebből elég vagyont sikerült felhalmoznia ahhoz, hogy megnyissa saját kerozinüzemét, amiből aztán még nagyobb hasznot húzott, amikor az amerikai csapatok a háború során lebombázták a sziget gáztározóit. E kezdeti ügyeskedések, majd a makaói kaszinóipar kézben tartása lett vagyona és sikere fő forrása.

Ez csak egy a könyvben szereplő számos történet közül, mely azokról szól, akik a délkelet-ázsiai országok legnagyobb helyi konszernjeit a kezükben tartják. Habár a felsorakoztatott portrék sok esetben túlontúl egyoldalúak, az Asian Godfathers üzenete megszívlelendő. Ázsia üzleti milliárdosai figyelemre méltó emberek, akik sorsát érdemes követni. De hatalmuk és ténykedésük ellenőrzés nélkül hagyása nem biztos, hogy jót tenne Délkelet-Ázsia gazdaságainak revitalizálása tekintetében.