A Gazdasági Világfórum szeptember 7-i ülésén Ven Csia-Pao kínai vezető kijelentette, hogy országa komoly erőfeszítéseket kíván tenni az innováció alapú gazdasági modell meghonosítása érdekében. De miért kellene Amerikának aggódnia emiatt? Vagy amiatt, hogy Kína mellett Brazíliában, Nagy-Britanniában, Kanadában, Dániában, Indiában, Izraelben, Koreában és számos más országban hasonló átalakulásban gondolkodnak. Hiszen végül is a Google, a Facebook, az iPod, sőt az új Boeing 787 Dreamliner is mind „Made in America”. Az Egyesült Államoknak megvan a maga szilíciumvölgye, míg a világ más országainak nincs.

Ami azt illeti, ez így nem igaz, legalábbis erre mutat rá John Kao új könyve, az Innovation Nation. Véleménye szerint ugyanis az Egyesült Államok e téren egykor tapasztalt óriási előnye mára minimálisra zsugorodott. Az innováció földrajza megváltozott. A 20. század folyamán a világ tudásának legnagyobb része az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában halmozódott fel. Ázsia felemelkedésével azonban az egyenlőtlenség eltűnőben van. Hogy mi játszott közre e változásban? Kao számos érvet említ könyvében:

– A tehetség ma már mindenütt jelen van. Ebben nagy szerepet játszanak Ázsia folyamatosan fejlődő egyetemei. Ráadásul ezen egyetemek felemelkedését sok esetben a tudósok visszatelepülése, de legalábbis otthon tartásuk esélyeinek növekedése kísér.

– A működőtőke ma már mindenütt ott van Európában és Ázsiában. Szinte nincs olyan nagyváros a feltörekvő piacokon, ahol ne találnánk meg a kockázatitőke-befektetések valamelyik jeles képviselőjét. Kínában például 2007-ben a cégek tőzsdei bejegyzéseinek összértéke eléri a 41 milliárd dollárt.

– A Szilícium-völgyhöz hasonló innovációs központok is megtalálhatók mindenfelé a világon, ugyanis az ezt életre hívó társadalmi és gazdasági környezet a Föld számos más pontján is kitermelte azokat. Ilyen például az indiai Bangalore, a szingapúri Biopolisz vagy a finn Otaniemi technológiai központ.

– Mára a hadi kiadások magas szintje sem csupán az Egyesült Államokat jellemzi. A katonai fejlesztések globális térhódítását jól példázza a Védelmi Minisztérium 2006-os felmérése, mely szerint a világ 42 legmarkánsabb katonai technikai fejlesztési programjából 20 nem az Egyesült Államokban, vagy annak irányítása alatt zajlik.

Kao érvelésében egyvalaminek rendkívül kis teret engedett: a transznacionális vállalatok szerepére az innováció földrajzának átalakításában, és ennek következményeinek. Kétségtelen, hogy a globális vállalatok nagyot szakítanak az átalakulásból. Épp ahogyan a vasfüggöny leomlásából: ez is, az is komoly szakképzett munkaerőbázist teremtett és teremt számukra.

De az amerikaiak az álalakulásból korántsem profitálnak annyit, mint a világ más részei, így az Egyesült Államoknak mindenképpen foglalkoznia kell az új kihívással. Igaz, továbbra is itt fordítják a világon a legnagyobb összeget egy gyermek oktatására, viszont Kao szerint a módszeren változtatni kell. Véleménye szerint 20 innovációs központot kellene kialakítani az országban, melyek felfejlesztése során San Diegót vennék alapul. E város alig 15 év alatt a haditengerészet központjából a biotechnika amerikai fellegvárává nőtte ki magát. Így centrumok alakulhatnának a fenntartható energiaszolgáltatás köre (pl. Detroitban), a digitális média köre (New Yorkban) vagy az egészségügy köre (Nashvilleben). Nem a központi állami programok, hanem sokkal inkább a helyi kezdeményezések teszik majd mindezt lehetővé – véli Kao. Washingtonnak annyi lenne a feladata, hogy biztosítsa az innováció kabineten belüli elsődleges fontosságát, és gondoskodjon a programok felső koordinációjáról, mondjuk egy nemzetbiztonsági tanácsadóhoz hasonlatos nemzeti gazdasági tanácsadón keresztül.