Hogy miben hasonlít Gisele Bündchen brazil szupermodell és a Kínai Népköztársaság? Abban, hogy egyikőjük sem bízik a dollárban. A modell menedzsere nemrégiben jelentette be, hogy Bündchen kisasszony, ha teheti, inkább euróban veszi fel fizetését, nem dollárban. Ezzel szinte egyszerre látott napvilágot a kínai központi bank azon előrejelzése is, mely szerint a dollár hamarosan elveszítheti vezető státusát a világgazdaságban. A szupermodell preferenciái természetesen egy marginális kérdésnél is marginálisabbak, Kínáé azonban már teljesen más lapra tartozik. A keleti sárkány ugyanis könnyen átharaphatja az Egyesült Államok torkát. Amerika számára már nem Nagy-Britannia, Németország, Szaúd-Arábia vagy Irak a legfontosabb ország. E kitüntető cím Kínát illeti meg, mivel ez az az ország, mely nélkül Washington aligha lehet meg egykönnyen. Ha Kína nem mutatna gyakorlatilag csillapíthatatlan étvágyat az amerikai államkötvényekre, nem beszélhetnénk amerikai költekezési csodáról. Költekezés nélkül pedig nincs gazdasági növekedés. Más szóval Kína nélkül az amerikai szuperhatalom gazdasági dimenziója komoly veszteségeket szenvedne.

Mind ez idáig Kína úgy viselkedett, mint egy jóindulatú kereskedő, aki egyre nagyobb hitelkeretet bocsát vásárlói rendelkezésére. Televíziók, játékok, ruhaneműk mérhetetlen tömegei kerülnek Kínából Amerikába, melyekért cserébe nem érkeznek hasonló szállítmányok. E külkereskedelmi deficit hetente 5 milliárd dollárra rúg. A kínaiak eddig megelégedtek az amerikai államkötvények vásárlásával, hiszen ezáltal biztosíthatják legfontosabb kereskedelmi partnerük fizetőképességét, így a kínai központi bank napjainkban is 1,4 billió dollárt tart tartalékban. Pekingben türelmesen nyugtázták, hogy partnerük képtelen a kapott cikkeket megfelelő árukkal viszonozni. A dollár értéktelenedését már ők sem képesek tétlenül nézni, hiszen ez csak valutatartalékaikat értékteleníti el.

Ha Kína dollárba vetett bizalma végleg meginogna, az az Egyesült Államok számára egy újabb Pearl Harborral érne fel, ezúttal azonban háború nélkül. A világ legnagyobb gazdaságát kihívás érné a világ leggyorsabb ütemben fejlődő gazdasága felől. Emberek millióinak életkörülményei esnének vissza, Amerika magabiztossága pedig még nagyobb sebet kapna. Az Egyesült Államok hazai pályán, a gazdaság frontján szenvedne súlyos csapást. Mindezt úgy, hogy Kínát nem okolhatja semmiért. A kínaiak ugyanis nem kamikaze-politikát folytatnak, nem szövögetnek titkos terveket a dollár aláaknázására. Az előkészületek teljes nyilvánosság mellett zajlanak.

Az elmúlt évtizedek során az amerikai gazdaságot egyik csapás a másik után érte. Egy történelmi trend fordult visszájára Ázsia nagygazdaságainak – Japánnak, Kínának és most Indiának – a felemelkedésével. Az Egyesült Államok, az egykori büszke exportőr nemzet a világ legnagyobb importőre lett. Ezt jól példázza, hogy mindössze 15 év alatt, 1992 és 2007 között az amerikai külkereskedelmi mérleg hiánya 84 milliárd dollárról 700 milliárd dollárra növekedett. Alig egy generációnyi idő leforgása alatt a világ legnagyobb kölcsönfolyósítójából a világ legnagyobb hitelfelvevője lett, mely ellen az Egyesült Államok nem sokat tett. Washington jellegzetes reakciója minderre csak az volt, hogy „habár a dollár a mi valutánk, a problémái inkább benneteket érintenek”.

Az Egyesült Államok exportkapacitása erősítésért kiált, az ezt lehetővé tévő ipari bázis így revitalizálásra szorul. A kormányzati és lakossági kiadásokat pedig sürgősen vissza kellene fogni, hiszen azok jelen helyzetben csak felélik az ország jövőjét. Habár a növekedés valamelyest lassulna, annak szintje legalább fenntartható lenne. A pekingi központi bank múlt heti bejelentését inkább figyelmeztetetésként kellene értékelni, mint fenyegetésnek venni. Kínának ugyanis nincs más választása. Valahogyan felelnie kell a dollár folyamatos leértékelődésére. Így a közeljövő legkönnyebben megjósolható eseménye az amerikai gazdaságot érő támadás lenne. Ráadásul a támadó lépést Kína teljes joggal indokolhatná az önvédelemmel.

Hogy miben különbözik a mai helyzet attól, mint amivel Washingtonnak 1941-ben kellett szembesülnie? Talán semmiben. A Pearl Harborban állomásozó amerikai csendes-óceáni flottát érő japán támadás egyszerűen elképzelhetetlennek tűnt, habár az amerikai titkosszolgálat rendelkezett információval arról, hogy az bekövetkezhet. Washington azonban biztos volt abban, hogy Japán nem merne egy ilyen mérvű akcióba bocsátkozni 5000 mérföldre saját partjaitól, és ha mégis, győzelemre akkor sem lenne esélyük. Így nem meglepő, hogy a japán bombázók alvás közben találták az amerikai hajók legénységét.