Néhány hónappal ezelőtt az európaiak még azzal biztatták magukat, hogy hála a magas szintű és folyamatosan bővülő ázsiai exportnak, gazdasági térségük elszigetelt az amerikai hitelpiaci válság melodrámája és az általa előrevetített recesszió elől. Itt az ideje mindezt jobban megvizsgálni. Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet attól tart, hogy az euró erősödése és az olaj világpiaci árának növekedése érzékelhető módon vissza fogja majd a kontinens gazdasági fejlődését. A gazdasági elemzők pedig Európa-szerte lefelé módosítják növekedési előrejelzéseiket. Mindez azt mutatja, hogy az amerikai és európai gazdaság közötti kapcsok teljes eltűnését valló elmélet csak részben igaz. Kétségtelen, hogy az Egyesült Államok gravitációs ereje némiképp csökkent az elmúlt években. Az európai exportnak mindössze 13 százaléka megy Amerikába, ami 3 százalékponttal kevesebb, mint 1999-ben volt. Ugyanezen időszak alatt pedig az ázsiai feltörekvő piacok felé menő szállítmányok európai exporton belüli aránya 21 százalékról 26 százalékra növekedett.

Az Egyesült Államok gazdasági állapotával kapcsolatos percepciók óriási hatással vannak az egész világ gazdasági hangulatára. Így például a Standard & Poor’s European 350 index – Európa 350 vezető vállalatának részvényét lefedő index – a hitelpiaci válság idején végigkövette a Dow Jones ingadozását. És habár az európai jelzáloghitelezők kevesebbet szenvedtek, mint amerikai társaik, a veszteségek hatására mégis jelentősen csökkent az európai pénzintézetekbe vetett bizalom, és beszűkültek a bankközi hitelpiacok. „Előbb vagy utóbb minden amerikai fejlemény hatása érzékelhető lesz Európában” – mondja Ulf Schneider, az orvosi műszereket gyártó piacvezető Fresenius vezérigazgatója. Az elmúlt években az eurózóna növekedési adatai rendkívül kedvezőek voltak, ami nagyban segítette a munkanélküliség csökkentését vagy a tagállami költségvetés hiányának visszaszorítását. A legtöbb közgazdász most úgy véli, hogy e növekedés jövőre 2 százalék alá csökken, amit egy amerikai gazdasági válság csak még inkább visszavetne. A közösség Trichettől nem várhat sok segítséget: az inflációt felhajtó olajárak láttán az Európai Központi Bank biztos, hogy nem csökkenti az irányadó kamatlábat.

Mindez pedig nem kis elkeseredettséget okoz az európai kormányfők számára, akik az elmúlt évtizedet annak szentelték, hogy egy önfenntartó gazdasági térséget hozzanak létre Európában, mely függetleníteni tudja magát az amerikai gazdaság ingadozásaitól. 2004 óta az Unió népessége a felvett új tizenkét tagállam lakosaival csaknem megduplázódott. Az európai gyártók a valutakockázat csökkentésével igyekeztek növelni versenyképességüket azáltal, hogy termelési folyamataik egy részét az Egyesült Államokba, illetve Ázsiába helyezték ki. De ugyanezek a vállalatok sokat fáradoztak azon is, hogy csökkentsék az amerikai piactól való függőségüket. A Bulgari például ékszereinek és órainak 40 százalékát Ázsiában értékesíti, míg az amerikai piacokon a forgalomnak csak 14 százaléka bonyolódik. A német gépipari vállalatok oroszországi és kínai exportjuknak köszönhetően úgy is kétszámjegyű exportnövekedést tudhattak magukénak, hogy amerikai eladásaik csak 1,4 százalékkal bővültek. Számos közgazdász óv attól a közvetett hatástól, hogy ha csökken a kínai áruk amerikai fogyasztása, annak következményeként Kínában is kevesebb német berendezést vásárolnak majd. Jacques Cailloux, a Royal Bank of Scotland közgazdásza szerint pedig „e közvetett hatások számottevőek”.