Valamikor 2008-ban, valószínűleg egy kicsi, dinamikusan növekvő afrikai vagy ázsiai városkában megszületik majd a gyermek, akinek világra jöttével a városban élő földlakók száma összesítve meghaladja a vidékiekét, először a történelemben. Jó esély van rá, hogy a szimbolikus eseményre a világ valamely nyomornegyedében kerül majd sor.

Az ENSZ népességügyi nyilvántartó hivatala (UN Population Fund) várakozásai szerint Afrika és Ázsia városainak lakossága 2000 és 2030 között megduplázódik. A világ szegényei egyre nagyobb arányban települnek városokba: a nyomornegyedek lakossága az 1990-es 715 milliós szintről mára 1 milliárdra duzzadt, és 2020-ra elérheti az 1,4 milliárd főt. Amikor a városi élet földönfutóira gondolunk, egyre kevésbé a magas épületek tövében kéregető koldusok kell, hogy eszünkbe jussanak; sokkal inkább az önálló világot jelentő nyomornegyedek lakói. A városi szegénység koncentráltabbá és láthatóbbá válik.

A jelenség megítélése korántsem egyszerű. A városokba vándorlás a szegény országokban éppenhogy csökkenti a szegénységet. Brazíliában például a városba költözők 66%-a több pénzhez jut, mint amennyit vidéken keresett, mutatta ki egy nem rég készült tanulmány. Az alacsonyan képzett munkaerőre jobb állások és magasabb fizetés vár a városokban. Az ENSZ szerint a szegénységnek a fejlődő országokban 1990 óta regisztrált csökkenése legalább 10%-ban a városiasodásnak köszönhető. Szakértők megállapítják: „az első ipari forradalom óta egyetlen ország sem tudott anélkül gazdaggá válni, hogy ne ment volna keresztül tömeges városiasodáson”.

Bár a média legtöbbször csak a hatalmas metropoliszok (az akár 10 millió fölötti népességű városok) világa iránt érdeklődik, az igazán jelentős tendenciák a ma még kisebb városoknál rajzolódnak ki. A világ városlakóinak több mint fele 500 000 fő alatti népességű városokban lakik, és a ma legdinamikusabban növekvő városok 1 és 5 millió közötti népességűek. Itt ugyanis még átlátható az infrastruktúra, jó a közlekedés és szabadabb tér nyílik az üzleti tevékenységnek; a közepes méretű városok nagyobb sikerrel tudnak bekapcsolódni a globális gazdasági folyamatokba, miközben az óriásvárosokban sokszor az alapszolgáltatások nyújtása is gondot okoz.

Az ENSZ szerint ebben a helyzetben a kormányok feladata, hogy elfogadják a városiasodás folyamatát, és minél több figyelmet fordítsanak előrelátó tervezésre és fejlesztésre. Így a folyamat kézben tartható és ellenőrizhető marad, ami nem csupán közigazgatásilag,

de társadalmilag is kívánatos lehet.