Pol­gá­ri Szem­le, 13. évf. 1–3. szám, 2017, 41–50., DOI: 10.24307/psz.2017.0905

Össze­fog­la­lás

Be­csey Zsolt elem­zé­sé­ben rö­vi­den be­mu­tat­ja, hogy miért sta­bi­labb a mos­ta­ni ma­gyar mak­ro­gaz­da­sá­gi és pénz­ügyi hely­zet, mint a 2009 előt­ti vagy akár a 2011-es hely­zet. Ugyan­ak­kor arra is fel­hív­ja a fi­gyel­met, hogy a ha­son­ló­an el­adó­so­dott nyu­gat-eu­ró­pai ál­la­mok­hoz ké­pest ná­lunk miért tö­ré­ke­nyebb a hely­zet, és arra is, hogy ez a ré­gi­ós ver­seny­tár­sak vi­szo­nyá­ban is gond lehet. Hang­sú­lyoz­va a je­len­le­gi kor­mány­ko­a­lí­ció pénz­ügyi sta­bi­li­tás terén elért ered­mé­nye­i­nek fon­tos­sá­gát, a szer­ző ja­va­sol­ja, hogy a kö­vet­ke­ző két évben az uniós for­rá­sok ter­ve­zett kon­cent­rált el­köl­té­sé­nél ha­zánk a ver­seny­ké­pes­sé­ge ja­ví­tá­sa mel­lett is fó­kusz­ál­jon a je­len­tős adós­ság­csök­ken­tés­re, mely nem­csak szin­te azon­nal meg­té­rü­lő lépés a ka­mat­csök­ke­nés miatt, hanem a be­ru­há­zás­ösz­tön­zés se­gí­té­se miatt biz­ton­sá­gi kér­dés is.

Jour­nal of Eco­no­mic Li­te­ra­tu­re (JEL) kódok: E22, E23, E27, E43, E44
Kulcs­sza­vak: ver­seny­ké­pes­ség, adós­ság­csök­ken­tés, uniós for­rá­sok, be­ru­há­zá­sok

Mac­ro­e­co­no­mic Data in Light of the Re­ports of the Euro­pe­an Com­mis­si­on

Sum­ma­ry

In his analy­sis, Zsolt Be­csey bri­efl pre­sents the rea­son why Hun­gary's cur­rent mac­ro­e­co­no­mic and fi­nan­cial po­sit­i­on is more stab­le than it was be­fo­re 2009 or even in 2011. Si­mul­ta­ne­o­usly, he draws the at­tent­ion to the rea­son why Hun­gary is more fra­gi­le than the si­mil­arly indeb­ted Wes­tern Euro­pe­an sta­tes or even its re­gi­o­nal com­pe­ti­tors. With due emp­ha­sis on the sig­ni­fi­cance of the succ­es­ses achi­eved by the in­cum­bent govern­ment co­a­lit­ion in the field of fi­nan­cial sta­bi­lity, he pro­pos­es that while cons­ider­ing the al­lo­ca­ti­on of EU funds du­ring the next two years, in ad­di­ti­on to imp­ro­ving the count­ry's com­pe­ti­ti­ve­ness, the Govern­ment sho­uld focus on a cons­ide­rab­le debt cut, as in­te­rest cuts are promptly re­ward­ing, while in­vestments are bo­os­ted due to inc­re­as­ed sa­fety.

Jour­nal of Eco­no­mic Li­te­ra­tu­re (JEL) codes: E22, E23, E27, E43, E44
Key­words: com­pe­ti­ti­ve­ness, debt re­duc­ti­on, EU funds, in­vestments

Az utób­bi idő­ben sok fe­lü­le­ten je­len­tek meg – össze­ha­son­lí­tó jel­leg­gel, nem­zet­kö­zi in­té­ze­tek idé­zé­sé­vel – elem­zé­sek arról, ho­gyan áll ha­zánk a vi­lág­ban gaz­da­sá­gi fej­lő­dé­sét és pá­lyá­ját te­kint­ve.¹ Ezért egy rövid elem­ző cikk­ben sze­ret­ném fel­vá­zol­ni azo­kat a szem­pon­to­kat, me­lye­ket magam – mint volt ma­gyar uniós dip­lo­ma­ta és eu­ró­pai par­la­men­ti kép­vi­se­lő – fon­tos­nak tar­tok ahhoz, hogy ne napi po­li­ti­kai ér­zel­mek­től fű­töt­ten néz­zük a brüssze­li tük­röt, hanem egy­sé­ges és el­fo­ga­dott for­rá­sok­ból. Így az Eu­ró­pai Bi­zott­ság több mint egy év­ti­ze­de min­ket is elem­ző elő­re­jel­zé­sei se­gít­sé­gé­vel, de szám­cu­na­mi nél­kül te­kin­tem át, mikor és hová ju­tot­tunk. Ezért itt, ter­je­del­mi okok­ból, nem is kí­vá­nok fel­hasz­nál­ni más elem­ző anya­go­kat, így töb­bek kö­zött ver­seny­ké­pes­sé­gi vagy át­lát­ha­tó­sá­gi² stb. szem­pon­to­kat sem.

Mit néz­zünk iga­zán?

Szak­mai kö­rök­ben úgy gon­dol­ják, hogy a gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dést kell iga­zán te­kin­tet­be venni, még ha ez sem tö­ké­le­tes mu­ta­tó. Per­sze, az ér­té­ke­sí­tett meg­ter­melt javak össze­gét jelző GDP ha­gyo­má­nyos fej­lő­dé­si mu­ta­tó­ja va­ló­ban fon­tos lehet. 2016-ban ha­zánk az Eu­ros­tat becs­lé­sei sze­rint 2%-kal bő­vült (Euro­pe­an Com­mis­si­on, 2017), maga az EU 1,9%-kal. Ez azt je­len­ti, hogy a 2017 jú­ni­u­sá­ban meg­je­lent, 2016-os tag­ál­la­mi fel­zár­kó­zá­si mu­ta­tók terén³ most vál­to­zott Ma­gyar­or­szág hely­ze­te, vagy­is 67%-os egy főre jutó re­ál-GDP-szin­ten va­gyunk a ta­va­lyi tel­je­sít­mé­nyünk alap­ján az EU-hoz ké­pest.⁴ Ezzel az éves nö­ve­ke­dé­si ütem­mel a jelek sze­rint a rend­szer­vál­tó és pe­ri­fé­ria-tag­or­szá­gok⁵ közül ta­valy csak az eddig nagy­be­teg Gö­rög­or­szá­got és a vá­rat­la­nul le­las­sult Észt­or­szá­got tud­tuk tar­ta­ni, vagy­is velük pár­hu­za­mo­san fel­zár­kó­zást (–1 szá­za­lék­pont) mu­tat­ni az EU-hoz ké­pest. (A bal­ti­ak­tól drá­mai mun­ka­erő-el­ván­dor­lás tör­tént az utób­bi idő­szak­ban: ez érez­te­ti ha­tá­sát ko­ráb­bi lát­vá­nyos nö­ve­ke­dé­si tel­je­sít­mé­nyük las­su­lá­sán is, ami ta­nul­sá­gos szá­munk­ra is.) Saj­nos a mun­ka­erő ter­me­lé­keny­sé­ge ta­valy Ma­gyar­or­szá­gon nem nőtt (–0,2%) – a ro­má­nok­nál 5,8%-kal, de más ver­seny­tár­sak­nál⁶ is ja­vult –, vagy­is csak az egyre kor­lá­to­zot­tabb számú mun­ka­erő ex­ten­zív be­vo­ná­sá­val tud­tunk gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dést el­ér­ni.

Po­zi­tív vi­szont, hogy úgy tud­tunk nö­ve­ked­ni, hogy az előző évek­hez ké­pest 2016-ban nem volt iga­zán je­len­tős uniós kül­ső­for­rás-be­vo­nás a gaz­da­ság­ba, bár azt is látni lehet, hogy a fo­gyasz­tás­sal in­dí­tott nö­ve­ke­dés – a nettó ex­port­nö­ve­ke­dés is ki­ful­ladt 2017-re – nem tart­ha­tó so­ká­ig. Vagy­is a be­ru­há­zás erő­sí­té­se nél­kül nem lesz könnyű ki­bon­ta­koz­ni. Bár most már itt­hon is ked­ve­ző ka­ma­to­zá­sú­ak a köl­csö­nök, mégis az EU-for­rá­sok fel­hasz­ná­lá­sá­nak csúcs­évé­ben (2015) is, 22% alatt volt a be­ru­há­zá­si ráta, és ez 2016-ban a vár­ha­tó becs­lé­sek sze­rint (vég­le­ges ered­mény csak ősszel vár­ha­tó) messze 20% alatt lesz.

Mind­ez azt jelzi, hogy nincs ak­ko­ra ma­gán­tő­ke-be­ru­há­zá­si haj­lan­dó­ság, amely szük­sé­ges lenne egy saját lábon álló sta­bil nö­ve­ke­dés­hez. Ezért az el­kö­vet­ke­ző idő­szak­ban olyan szel­lem­ben kell fel­hasz­nál­ni az EU-for­rá­so­kat, hogy be­in­dul­jon a ma­gán­be­ru­há­zá­sok mo­tor­ja, és ne csak a köz­pon­ti for­rá­sok­ból fej­lesszünk. Ezen a téren főleg a ro­má­nok­hoz ké­pest ma­rad­tunk el. Mit je­lent ez a fej­lő­dé­si üte­me­ket te­kint­ve? Nagy va­ló­szí­nű­ség­gel Len­gyel­or­szág 2016-ban re­la­tív fej­lett­ség­ben újabb 1 szá­za­lék­pont­tal elő­zött meg min­ket (69%-a volt az EU-át­lag­nak), és a ro­má­nok is 2 szá­za­lék­pont­tal jut­nak hoz­zánk kö­ze­lebb – 59%-os EU-szint­re –, ami a két or­szág kö­zött az el­múlt 150 évben nem volt meg­fi­gyel­he­tő.⁷ (A mos­ta­ni tren­de­ket ki­ve­tít­ve, nagy­já­ból 6-7 múlva utol­ér­nek min­ket.) A len­gye­lek sem vol­tak tör­té­nel­mi­leg soha fej­let­teb­bek ná­lunk, úgy tűnik, ezt tar­tó­san meg kell szok­nunk. A ben­nün­ket már egy év­ti­ze­de meg­elő­ző szlo­vá­kok is egyre job­ban tá­vo­lod­nak tő­lünk, ta­valy a cse­hek is jó tel­je­sít­mé­nye­ket mu­tat­tak. Úgy tűnik, hogy a re­la­tív fej­lett­ség­ben és ütem­ben a let­tek­kel meg a hor­vá­tok­kal tart­juk a szin­tet, és csor­gunk a vál­ság­ban ver­gő­dő, de még eddig előt­tünk lévő gö­rö­gök elé. A re­gi­o­ná­lis fel­zár­kó­zás terén a hét ma­gyar nagy­ré­gi­ó­ból (NUTS 2) négy van az uniós átlag 50%-a alatt, ami ará­nya­i­ban rosszabb, mint a len­gyel mu­ta­tó, ahol a 16 ré­gi­ó­ból már csak öt ta­lál­ha­tó ezen a szin­ten.⁸

Mi a külső kör­nye­ze­tünk szem­pont­já­ból hasz­nos hely­zet? Nö­ve­ke­dé­sün­ket se­gí­ti az, hogy a ha­tal­mas füg­gő­sé­gün­ket⁹ je­len­tő EU-pi­a­con kon­szo­li­dá­ló­dik a hely­zet. Nem­csak ta­valy, hanem az idén és jö­vő­re is vár­ha­tó egy közel 2%-os nö­ve­ke­dés, a tag­ál­la­mok mind­egyi­ke – az EU-ból ki­fe­lé tartó bri­tek és a sta­bi­li­zá­ló­dó spa­nyo­lok ki­vé­te­lé­vel – 3% alá szo­rí­tot­ta a költ­ség­ve­té­si hi­á­nyát, és ennek kö­vet­kez­té­ben nagy ré­szük­nél el­kez­dő­dött az adós­ság­rá­ta (brut­tó adós­ság/GDP) csök­ke­né­se. Az euró is sta­bil­nak mond­ha­tó a főbb nem­zet­kö­zi va­lu­ták­hoz ké­pest. Több tag­ál­lam kö­ve­ti a német pél­dát, vagy­is ki­hasz­nál­va a „jó idő­ket”, egyen­súly­ban tart­ja a költ­ség­ve­té­sét, így a dánok, cse­hek, bol­gá­rok, bal­ti­ak, hol­lan­dok, írek vagy a své­dek.¹⁰

Ma­gyar (és hor­vát, va­la­mint szlo­vén) ol­dal­ról ez azért ér­de­kes, mert a sok­kal jobb fi­nan­szí­ro­zá­si adott­sá­gok­kal ren­del­ke­ző nyu­ga­ti ál­la­mok vagy a ki­sebb el­adó­so­dott­ság­gal ren­del­ke­ző, több tér­ség­be­li állam egy eset­le­ges újabb pénz­ügyi vál­ság­ra már ki­sebb sé­rü­lé­keny­ség­gel tud vá­la­szol­ni. Az a nagy­sze­rű tény, hogy a három an­gol­szász mi­nő­sí­tő­nél ki­ke­rül­tünk a spe­ku­la­tív ka­te­gó­ri­á­ból az ala­cso­nyabb be­fek­te­té­si be­so­ro­lás­ba, még nem ga­ran­cia egy magas adós­ság­rá­ta ese­tén a kí­vül­ről jövő, hir­te­len fel­buk­ka­nó gon­dok ki­vé­dé­sé­re. 2011 előtt is a gyen­gébb be­fek­te­té­si ka­te­gó­ri­ák­ban vol­tunk, a vál­ság ide­jén még­sem tud­tuk el­ad­ni a ma­gyar pa­pí­ro­kat a kül­föl­di be­fek­te­tők­nek. Sze­ren­csés vi­szont, hogy a tel­jes pa­pír­ál­lo­mány­ban egyre ke­ve­sebb a de­vi­zá­ban fenn­ál­ló adós­ság ará­nya (sőt a jó külső fi­nan­szí­ro­zá­si hely­zet miatt né­hány éven belül ezt lé­nye­gé­ben ki is nőjük), és a la­kos­ság is egyre na­gyobb há­nyad­ban vesz ál­lam­pa­pí­ro­kat,¹¹ de ez utób­bi a meg­ta­ka­rí­tá­sok kü­lönb­sé­ge miatt nem lehet olyan do­mi­náns, mint mond­juk Bel­gi­um­ban.

Miért fon­tos az adós­ság­rá­ta, és miért fon­to­sabb még ennél is a ka­mat­tör­lesz­tés mér­té­ke?

Saj­nos a fel­tö­rek­vő ke­le­ti pi­a­co­kon min­dig na­gyobb ki­szol­gál­ta­tott­sá­got je­lent az adós­ság fi­nan­szí­ro­zá­sa, hi­szen itt nincs ak­ko­ra (nem csak nyug­dí­jas) hazai ál­lam­pa­pírt vá­sár­ló réteg, mint több nyu­ga­ti ál­lam­ban. Minél ma­ga­sabb az adós­ság­rá­ta egy or­szág­ban a ré­gi­ónk­ban, annál na­gyobb fel­ár­ral kell el­ad­ni a pa­pí­ro­kat. Bár ha­zánk­ban az ár­fo­lyam­koc­ká­za­tot a de­vi­za­há­nyad miatt lé­nye­gé­ben si­ke­rült le­épí­te­ni,¹² és a költ­ség­ve­té­si hi­ányt is kor­dá­ban tart­juk – ennyi­ben el­té­rő a hely­zet 2008-hoz, de még 2011-hez ké­pest is –, de ha­zánk­ban nő az adós­ság össze­ge addig, amíg nincs költ­ség­ve­té­si egyen­súly. Emel­lett ná­lunk az adós­ság re­gi­o­ná­li­san magas össze­ge mel­lett egy fel­zár­kó­zó or­szág­hoz ké­pest kicsi a ter­mé­sze­tes be­ru­há­zá­si ráta.

Ezért lenne na­gyon fon­tos Ma­gyar­or­szág szá­má­ra is, ki­egyen­sú­lyo­zott költ­ség­ve­tés mel­lett, évi 3-4 szá­za­lék­pont­tal csök­ken­te­ni az adós­ság­rá­tát (ami egyen­súly­kö­ze­li költ­ség­ve­tést je­lent), mert jö­het­nek rosszabb idők, és pénz­ügyi vál­sá­gok ese­tén ér­zé­ke­nyek ma­rad­ha­tunk még akkor is, ha a gond nem is ná­lunk ke­let­ke­zik.

Di­ák­ja­im­nak vagy elő­adá­sa­i­mon gyak­ran el­mon­dom, hogy nem a költ­ség­ve­té­si hiány vagy az adós­ság­rá­ta a leg­fon­to­sabb mu­ta­tó, azok csak egyre fon­to­sabb ál­lo­má­sok a fő teher, a ka­mat­fi­ze­tés felé. Ez az a pénz, ami­ért fi­nan­szí­roz­zuk ma­gun­kat, és cse­ré­be el­fo­lyik. De ezt azok­nak kell ki­fi­zet­ni, akik a rövid – vagy egyre hosszabb – le­já­ra­tú fi­nan­szí­ro­zá­sun­kat meg­old­ják, hi­szen nagy­részt ezt nyílt li­cit­tel tesszük. A kamat nagy része azon­ban, az ál­lo­mány tu­laj­do­no­si szer­ke­ze­te miatt, nem ma­gyar tő­ke­tu­laj­do­no­sok ke­zé­be kerül.¹³ Az utób­bi idő­kig, a na­gyon magas alap­ka­ma­ta­ink és a felár miatt, ez a teher ná­lunk szin­te uzso­ra­ma­gas­ság­ban volt. Most, a ma­gyar alap­ka­mat le­szo­rí­tá­sa után – ami nagy bá­tor­ság és bra­vúr volt a jegy­bank ré­szé­ről –, a kamat mér­té­ke vi­szony­lag ala­csony, de még je­len­tős ma­gyar koc­ká­za­ti felár ma­radt.¹⁴ Erre nem­rég még a GDP több mint 4%-át fi­zet­tük ki, ta­valy már csak 3,2%-ot, és ettől az évtől – a brüssze­li re­mé­nyek sze­rint – ez, elő­ször az el­múlt 30 évben, csök­ken­het 3 szá­za­lék alá. De nem sza­bad el­fe­lej­te­ni, hogy a ve­tély­tár­sa­ink­nál ez 1-1,5 szá­za­lék lesz az idén! A ré­gi­ót te­kint­ve csu­pán a görög és a hor­vát éves ka­mat­te­her ak­ko­ra, mint a miénk, és az egész Eu­ró­pai Uni­ó­ból csak a por­tu­gá­lok és az ola­szok fi­zet­nek GDP-ará­nyo­san jóval na­gyobb ka­mat­ter­het, mint mi. (A gö­rö­gök a troj­ka fog­sá­gá­ban lé­nye­gé­ben in­téz­mé­nyi fi­nan­szí­ro­zá­son van­nak, nem a pi­a­con. De így le­het­sé­ges az, hogy ka­taszt­ro­fá­lis adós­mi­nő­sí­té­si be­so­ro­lás és a közel 180%-os GDP-ará­nyos el­adó­so­dott­ság mel­lett is csak alig fi­zet­nek 3%/GDP-nél na­gyobb ka­ma­tot; ke­ve­seb­bet, mint a por­tu­gá­lok.)

Mind­ez az ér­tel­mes be­ru­há­zá­sok­tól vagy ki­adá­sok­tól veszi el az állam pén­zét, ezért ná­lunk az adós­ság nagy­sá­gán és koc­ká­za­tán ja­ví­ta­ni kell, me­lyet azon­nal vissza­nye­rünk a ka­mat­ol­da­lon. (Hiába van Bel­gi­um­nak na­gyobb re­la­tív adós­ság­ter­he – és itt Bel­gi­u­mot he­lyet­te­sí­te­ni le­het­ne Fran­cia­or­szág­gal, Spa­nyol­or­szág­gal, az Egye­sült Ki­rály­ság­gal stb. –, sok­kal jobb adó­sok­nak szá­mí­ta­nak ná­lunk, és ezért ki­sebb a ka­mat­ter­hük.) A csök­ken­tés lé­nye­gé­ben al­kot­má­nyos kö­te­le­zett­sé­günk is, de a tűz­zel ját­szunk, ha ezt nem ér­zé­kel­he­tő ütem­ben tesszük. Va­ló­szí­nű­leg meg­ússzuk újabb glo­bá­lis pénz­ügyi vál­ság ese­tén, de ha még­sem, akkor megint egy év­ti­zed­re vissza­es­het a tel­je­sít­mé­nyünk.

Meg kell je­gyez­ni, hogy Ma­gyar­or­szág nagy bra­vúrt ért el az el­múlt tíz évben a köz­fi­nan­szí­ro­zás te­rü­le­tén. Már a Gyur­csány-kor­mány is nagy sta­bi­li­zá­ci­ót haj­tott végre a költ­ség­ve­tés el­sőd­le­ges egyen­le­gé­nek ja­ví­tá­sá­val 2007–2008-ban – gya­kor­la­ti­lag már akkor el­ér­tük a közel nul­la­szá­za­lé­kos szin­tet a ka­mat­ki­adá­sok nél­kül –, és ebben az idő­szak­ban kez­dett el ja­vul­ni a folyó fi­ze­té­si mér­leg­ben a kül­ke­res­ke­del­mi egyen­leg is, ami a külső fi­nan­szí­ro­zás szem­pont­já­ból je­len­tett elő­re­lé­pést a sta­bi­li­zá­ció felé. De az előző évek fe­le­lőt­len­sé­gei miatt ez már késő volt, a vál­ság ha­zán­kat túl ala­csony de­vi­za­tar­ta­lék­kal és így fi­ze­té­si ne­héz­sé­gek­kel érte el; gya­kor­la­ti­lag pi­a­con kí­vü­li in­téz­mé­nyi hi­telt kény­sze­rül­tünk fel­ven­ni 2008 végén.

Ez a GDP nagy­já­ból 16%-ára rúgó összeg újra el­adó­sí­tot­ta az or­szá­got, vagy­is 2010 előtt elő­ször fo­ko­za­to­san, majd gyor­san nőtt az adós­ság ki­fe­lé, és a 2009-es gaz­da­sá­gi vissza­esés miatt be­fe­lé is. Az Or­bán-kor­mány el­ér­te, hogy csak a pi­ac­ról fel­vett új hi­te­lek­kel – 2010 nya­rán és azóta sem kért és ka­pott új hi­telt sem az IMF-től, sem az EU-tól, bár 2011 végén ezt újra ki­lá­tás­ba he­lyez­te – és a görög pél­dá­tól el­té­rő­en, adós­ság el­en­ge­dé­se nél­kül sta­bi­li­zál­ta az or­szá­got.

Ma­gyar­or­szág magas re­gi­o­ná­lis adós­ság­hely­ze­te ma­gya­ráz­za azt is, hogy miért nem lehet job­ban el­en­ged­ni az adós­sá­got a nö­ve­ke­dés ér­de­ké­ben, il­let­ve hogy miért nem kö­vet­het­jük ebben a román/len­gyel vagy időn­ként a balti/cseh pél­dát. A ro­má­nok és a len­gye­lek ugyan­is lé­nye­gé­ben kis adós­ság­rá­tá­val kezd­ték a rend­szer­vál­tást. Is­mert az, hogy a ro­má­nok­nál a kon­du­ká­tor a füg­get­len­ség ér­de­ké­ben lé­nye­gé­ben vissza­fi­zet­te az adós­sá­got, a bal­ti­ak ezt a szov­jet ál­lam­utód­lás­nál át­ad­ták az oro­szok­nak, a len­gye­lek pedig 1991-ben le­ír­ták az adós­sá­ga­ik te­kin­té­lyes há­nya­dát, és lé­nye­gé­ben 30%-os adós­ság­rá­tá­val in­dí­tot­ták el a pi­ac­gaz­da­ság ki­épí­té­sét. Ma­gyar­or­szág­nál ez a ráta 1993-ban 90% volt (Deb­re­ce­ni, 2003). Ugyan­ezt a vo­na­lat kö­ve­ti most a pénz­ügyi meg­roggya­ná­sa után, a magas költ­ség­ve­té­si de­fi­cit és 100% kö­rü­li adós­ság­rá­ta mel­lett (ka­mat­fi­ze­té­se a GDP 2,8%-a volt ta­valy) is jól nö­vek­vő Spa­nyol­or­szág is. Ma­gyar­or­szág ezt kü­lön­bö­ző okok­ból nem tette meg. Sőt, nem él­tünk az év­ti­zed ele­jén a görög pél­dá­val sem; nem is volt re­á­lis, ahol a ma­gán­adós­sá­gok egy ré­szé­nek el­en­ge­dé­se is sze­re­pelt a fi­nan­szí­ro­zá­si cso­ma­gok komp­ro­misszu­mai kö­zött. Mit tesz­nek a ro­má­nok és a len­gye­lek? A gaz­da­sá­gi fel­zár­kó­zás és a lé­leg­zet­vé­tel cél­já­ból en­ge­dik az adós­ság­rá­tát el­men­ni, mind­két állam 3% kö­rü­li éves hi­ánnyal az EU „élén” jár, mert a kö­vet­ke­ző két évben még ma­radt tar­ta­lék­juk ehhez a gyor­sí­tott nö­ve­ke­dés­hez.¹⁵ Ne­künk nincs.

Bár­mennyi­re is sze­ret­tük volna tom­pí­ta­ni, Ma­gyar­or­szág kül­gaz­da­sá­gi kap­cso­la­ta­i­ban to­vább­ra is az EU-tól függ. Nem­csak az ex­port és tech­no­ló­gia­im­port, de a tu­riz­mus vagy a mű­kö­dő tőke te­rü­le­tén is nagy az eu­ró­pai füg­gő­sé­günk. Ezen a ke­le­ti nyi­tás­sal sem si­ke­rült lé­nye­ge­sen vál­to­zat­ni, leg­fel­jebb csak egy még na­gyobb EU-in­teg­rált­sá­gi füg­gést el­ke­rül­ni. Ennek ob­jek­tív ma­gyar és in­teg­rá­ci­ós el­mé­le­ti okai van­nak. Po­zi­tí­vum­nak te­kint­he­tő, hogy az el­múlt két év­ti­zed­ben a Nyu­gat-Eu­ró­pá­tól való túl­zott ma­gyar füg­gés eny­hült Kö­zép-Eu­ró­pa in­teg­rá­ci­ós fel­jö­ve­te­lé­vel, ami né­mi­leg ki­sebb koc­ká­za­tot je­lent egy-két or­szág (pl. Né­met­or­szág és Auszt­ria) vál­sá­ga ese­tén. De ez a di­ver­zi­fi­ká­ci­ós ke­res­ke­del­mi át­ren­de­ző­dés is lé­nye­gé­ben be­fe­je­ző­dött, bár re­mé­nye­ink sze­rint a tu­riz­mus­ban és a tőke- és tech­no­ló­gia­moz­gá­sok­ban azért még fo­lyik a je­len­le­gi hely­zet­hez ké­pest is kö­zép-eu­ró­pai erő­sö­dés.¹⁶

Ezért a leg­fon­to­sabb té­nye­ző, hogy az EU ma­rad­jon gaz­da­sá­gi­lag sta­bil, a tag­ál­la­mok egyi­ké­ben se le­gyen össze­om­lás, ami a ben­nün­ket is fi­nan­szí­ro­zó pénz­pi­a­co­kat fel­zak­lat­ná. A Bre­xit és a mig­rá­ci­ós vál­ság okoz­ta belső tag­ál­la­mi el­len­té­tek kon­szo­li­dá­lá­sá­ra van szük­sé­günk, gaz­da­sá­gi okok­ból is. Biz­ta­tó, hogy a szá­munk­ra lé­nye­ges nagy tag­ál­la­mok el­kezd­ték csök­ken­te­ni az adós­ság­rá­tá­i­kat, min­den­ki kor­dá­ban tart­ja a hi­ányt. Még a vál­ság­góc­ként funk­ci­o­ná­ló, me­di­ter­rán tágál­la­mo­kat tö­mö­rí­tő ún. Club­med is sta­bi­lan nö­ve­ked­het, leg­alább­is a por­tu­gál és a spa­nyol nö­ve­ke­dés és fis­ká­lis kon­szo­li­dá­ció ezt sej­te­ti. Két jó eu­ró­pai és ma­gyar évvel to­vább csök­ken az össze­om­lás köz­vet­len ve­szé­lye. Sze­ren­csé­re a ko­ráb­ban szin­tén in­téz­mé­nyi köl­csö­nö­kért sor­ban álló írek is na­gyon nagy len­dü­let­tel ke­rül­tek ki a vál­ság­ból, adós­sá­guk a ma­gyar szint­re csök­kent, és magas fej­lett­sé­gi szint­jük­höz ké­pest nagy a gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dé­si üte­mük.

Egye­dül – az olasz bank­vál­ság mel­lett – a for­du­ló­pont­hoz ér­ke­zett görög hely­zet je­lent­het ki­hí­vást. A gö­rö­gök ese­té­ben a bi­zott­sá­gi elő­re­jel­zé­sek nagy be­ru­há­zá­si és GDP-nö­ve­ke­dé­si vissza­pat­ta­nást jó­sol­nak,¹⁷ ahol ál­lam­ház­tar­tá­si egyen­súly­ba kerül – ka­mat­fi­ze­tés­sel – a mes­ter­sé­ge­sen és nem pi­ac­ról táp­lált or­szág. De a har­ma­dik prog­ram­cso­mag­juk után, az or­szág érez­he­tő­en tár­sa­dal­mi ál­do­za­ta­i­ba is be­le­gyen­gült – nem e dol­go­zat té­má­ja, hogy van-e még tar­ta­lé­kuk –, és humán ol­da­lon le­fe­lé tartó spi­rál­ba pör­gött az el­múlt hét év során. Vajon tud-e újabb adós­ság­el­en­ge­dé­se­ket és jobb fel­té­te­lek­kel át­struk­tu­rá­lá­so­kat kérni in­téz­mé­nyi (EU-EKB-IMF) fi­nan­szí­ro­zó­i­tól, és mi­lyen ál­la­pot­ban van az or­szág re­ál­gaz­da­sá­ga? Nem tud­juk bi­zo­nyo­san, de ezzel kap­cso­lat­ban vár­ha­tó még po­li­ti­kai fe­szült­ség. Ér­de­künk a meg­egye­zés 2017-ben, és az, hogy Gö­rög­or­szág a mély­pont­ról fel­fe­lé in­dul­jon, mint annak ide­jén az írek vagy a bal­ti­ak tet­ték, és ne a mély­pon­ton ve­ge­tál­jon. Ter­me­lé­keny­sé­gi és ver­seny­ké­pes­sé­gi ol­da­lon – pl. nőtt az áru­ex­port­ja is – a Bi­zott­ság már bi­za­ko­dó.

Ha­son­ló a re­mény Orosz­or­szág ese­té­ben, ahol szin­tén meg­van a kon­szo­li­dált mély­pont, ott nincs ki­fá­ra­dás (pl. az utób­bi nehéz gaz­da­sá­gi évek­ben kor­sze­rű­sí­tet­ték a me­ző­gaz­da­sá­gi ter­me­lé­sük egy ré­szét, és nettó ga­bo­na­ex­por­tő­rök let­tek), de nem lát­juk még a gyors ki­emel­ke­dés je­le­it, és hogy mikor old­ják fel az EU-tag­ál­la­mok a szá­munk­ra is ér­zé­keny orosz em­bar­gót. Idén Uk­raj­na is fel­len­dül. Ebben a ré­gi­ó­ban okunk van az op­ti­miz­mus­ra.¹⁸ Sta­bil a kínai és az ame­ri­kai nö­ve­ke­dés is.

Ér­de­künk tehát, hogy for­ra­dal­mi be­fek­te­té­sek és újabb nagy ál­la­mi prog­ra­mok he­lyett az EU to­vább­ra is erő­sít­se egy­sé­gét, ja­vít­sa fi­nan­szí­ro­zá­si hely­ze­tét és ezzel ver­seny­ké­pes­sé­gét, és leg­alább mér­sé­kelt, de sta­bil nö­ve­ke­dést mu­tas­son.

Mit lehet tenni ebben a hely­zet­ben?

Ko­moly kon­cep­ci­ó­val kell ösz­tö­nöz­ni a nö­ve­ke­dé­sün­ket, és azt ki­hasz­nál­va to­vább kon­szo­li­dál­ni a fi­nan­szí­ro­zá­si hely­ze­tet. Vagy­is nem lehet csak fo­gyasz­tás­sal fenn­tar­ta­ni a je­len­le­gi nö­ve­ke­dést. Rész­ben, ha csu­pán a fi­ze­tés­eme­lé­sek révén megnő az im­port, az ha­té­kony­ság­nö­ve­lés nél­kül ront­ja a ver­seny­ké­pes­sé­get, és a net­tó­ex­port-po­zí­ci­ót is ne­ga­tí­van érin­ti, il­let­ve nem ja­vít­ja a nö­ve­ke­dé­si po­ten­ci­ált. Más­részt a fi­ze­té­sek eme­lé­se csak az alsó jö­ve­del­mi ka­te­gó­ri­ák­ban in­do­kolt, hi­szen ők fo­gyasz­tás­ra (vagy­is a GDP eme­lé­sé­re), a mun­ka­erő-új­ra­ter­me­lés­re – így gyer­me­kek vál­la­lá­sá­ra és ne­ve­lé­sé­re, ta­ní­tá­sá­ra – köz­vet­le­nül hasz­no­sít­ják ezt, ami­vel javul nem­csak a mun­ka­erő­pi­a­ci hely­zet, hanem a gaz­da­ság ki­szá­mít­ha­tó­sá­ga miatt kulcs­fon­tos­sá­gú fi­ze­té­si fe­gye­lem is az or­szág­ban. A de­vi­zá­ban fenn­ál­ló adós­sá­got le kell épí­te­ni, ami nö­ve­li az ár­fo­lyam­sza­bad­sá­got is. Ekkor nem kí­vá­na­tos a fo­rint – és így a fi­ze­té­sek – eu­ró­ban mért mes­ter­sé­ges erő­sí­té­se, de a gyen­gí­tés sem, a je­len­le­gi, a GDP 10%-ára rúgó kül­ke­res­ke­del­mi­mér­leg-ak­tí­vum­nál.

Mivel Ma­gyar­or­szág kapta az uniós fej­lesz­té­si pén­zek egy főre jutó és így GDP-ará­nyo­san egyik leg­na­gyobb ré­szét – erre tár­gya­lá­si ered­mény­ként mél­tán büsz­kék is va­gyunk¹⁹ –, ezt meg kell be­csül­nünk. Csak olyan be­ru­há­zá­sok­ba kell fek­tet­ni, me­lyek utána ön­já­ró fej­lő­dés­ként a ked­vez­mé­nye­zett saját be­ru­há­zá­sa­it is nö­vel­ni tud­ják. Nem is­mer­jük még az EU fel­zár­kóz­ta­tá­si ala­pok­ra vo­nat­ko­zó kon­cep­ci­ó­ját a 2020 utáni idő­szak­ra, de jog­gal él­he­tünk azzal a fel­té­te­le­zés­sel, hogy a kö­vet­ke­ző hét­éves idő­szak­ban nem lesz 25-30 mil­li­árd eurós uniós tő­ke­transz­fer ha­zánk szá­má­ra. 2019 után csak így lehet esé­lyünk az ön­fenn­tar­tó nö­ve­ke­dé­si mo­dell­re, mely után a fenn­tart­ha­tó­ság nem jár külső vagy belső el­adó­so­dott­ság­gal.²⁰ Ez nyil­ván ki­zár­ja olyan gi­gan­ti­kus, főleg ál­la­mi vagy ön­kor­mány­za­ti be­ru­há­zá­sok lét­re­jöt­tét, me­lyek után nem ger­jesz­tünk saját erejű, to­vább pörgő be­ru­há­zást, il­let­ve – ami még rosszabb – nem is tud­juk magát a be­ru­há­zást a piaci be­vé­te­lek­kel fenn­tar­ta­ni. Nem sza­bad a mű­kö­dő tőke csá­bí­tá­sa cél­já­ból a mi szin­tün­kön fe­les­le­ges – most nem ki­hasz­nál­ha­tó – inf­ra­struk­tu­rá­lis be­ru­há­zá­sok­ra köl­te­ni a pén­zün­ket. Ve­tély­tár­sa­ink – el­ső­sor­ban Ro­má­nia és Len­gyel­or­szág – csak annyi­ra fej­lesz­tik inf­ra­struk­tú­rá­ju­kat, amennyi­re a gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés vagy a be­ru­há­zás­po­li­ti­ka éppen meg­kí­ván­ja, tehát azon­nal „be­lak­ják”, amit épí­te­nek. Po­li­ti­kai cél­za­tú, üres gyors­for­gal­mi utak, pár­hu­za­mos el­ke­rü­lő utak, gyen­ge for­gal­mú vas­út­fej­lesz­té­sek, csar­no­kok, uszo­dák, te­le­pek és hidak lé­tük­kel is vi­szik a pénzt. A hi­ány­zó há­ló­za­to­so­dás vi­szont fon­tos elem, nem lehet torzó tí­pu­sú inf­ra­struk­tu­rá­lis fej­lesz­tés.

Mind­ez fi­lo­zó­fia­vál­tást is kö­ve­tel tő­lünk, hi­szen most már el­ső­sor­ban nem a mul­ti­na­ci­o­ná­lis cé­gek­nek kell mun­ka­erőt kí­nál­nunk, hanem a ma­gyar tu­laj­do­nú­ak­nak. Nem sza­bad en­ged­ni, hogy bár­mi­lyen fe­nye­ge­tett­ség miatt a ma­gyar tu­laj­do­nú és jól fej­lő­dő, nem­zet­kö­zi pi­ac­ra lépő cégek tu­laj­do­no­sai el­ad­ják azo­kat kül­föl­di tő­ke­be­fek­te­tők­nek, és ki­száll­ja­nak az ál­ta­luk jól el­in­dí­tott és fel­fut­ta­tott üz­let­ből. Pél­da­kép az a vál­la­lat lehet, amely uniós vagy már köz­pénz nél­kül is fej­lő­dik, sőt itt­hon és kül­föl­dön is képes ter­jesz­ked­ni. A kor­mány el­kép­ze­lé­se sze­rint erre van két évünk, szán­dé­kai sze­rint az EU-for­rá­sok kon­cent­rált el­köl­té­sé­vel. Sze­ren­csé­re a hely­zet nyu­godt, mert ehhez si­ke­rült az ed­di­gi tűz­ol­tá­sok után le­ve­gő­höz jutni 2019-ig.

Mond­ják sokan: 2016-ban is volt két­szá­za­lé­kos nö­ve­ke­dés lé­nye­gi uniós pén­zek nél­kül, tehát ezt 2019-től is al­kal­maz­ni tud­juk. Va­ló­ban, de ez csak egy-két évig le­het­sé­ges: a belső la­kos­ság­i­fo­gyasz­tás-nö­ve­ke­dés­re – és saj­nos nem ter­me­lői be­ru­há­zás­ra, ha­té­kony­ság­nö­ve­lés­re – épülő mo­dellt éve­kig nem tud­juk fenn­tar­ta­ni. Rá­adá­sul nem tu­dunk al­kot­má­nyos okok­ból el­adó­sod­ni sem, mivel 2019-ben még 60% fe­lett lesz a ma­gyar adós­ság­rá­ta.

Uniós fel­zár­kóz­ta­tá­si pénz híján, főleg ha nincs nö­ve­ke­dést ser­ken­tő be­ru­há­zás, akkor erre a célra to­vább­ra is a kül­föl­di tőke bármi áron való csá­bí­tá­sa marad (Pog­át­sa, 2016), mi­ni­mál­bé­res össze­sze­re­lés­sel, ki­vitt sza­ba­dal­mak­kal és mér­nö­kök­kel, helyi tech­no­ló­gia fej­lesz­té­se nél­kül, transz­fer­árak­kal ha­za­vitt pro­fit­tal. Ez rend­kí­vül ki­szol­gál­ta­tott hely­zet, ame­lyet 2012 (addig ez for­rás­be­vo­ná­si kény­szer volt a mak­ro­gaz­da­sá­gi sta­bi­li­zá­lás miatt) után most ma­gunk mö­gött hagy­ha­tunk. Ma­gyar tu­laj­do­nú vál­la­la­tok tech­no­ló­gia­fej­lesz­té­se, fel­dol­go­zott­ság (hoz­zá­adott érték) nö­ve­lé­se és piaci erő­sö­dé­se saját tő­ke­kép­zés révén: csak ez a kiút. A rend­szer­vál­tás utáni ma­gyar tu­laj­do­nú cégek is tud­ja­nak ha­za­hoz­ni pro­fi­tot kül­föld­ről. Erő­sí­te­ni kel­le­ne, a cseh és szlo­vén pél­dá­hoz ha­son­ló­an, a fel­tö­rek­vő ma­gyar tu­laj­do­nú cégek K+F-fej­lesz­té­sét, az egész GDP-ará­nyos rá­for­dí­tá­sunk (2015-ben ez 1,4%), erre a célra most nagy­ság­ren­dek­kel ke­ve­sebb, mint az előb­bi két re­gi­o­ná­lis sors­tár­sun­ké, ahol ez eléri vagy meg­ha­lad­ja a 2%-ot.²¹ Nincs más kiút 2019 után, de meg tud­juk csi­nál­ni.