Pol­gá­ri Szem­le, 13. évf. 1–3. szám, 2017, 148–164., DOI: 10.24307/psz.2017.0913

Össze­fog­la­lás

A gaz­da­ság­fej­lesz­tés­nek alap­ve­tő­en két útja is­me­re­tes. Az első eset­ben úgy pró­bál­juk fo­koz­ni egy tér­ség ver­seny­ké­pes­sé­gét, ha­té­kony­sá­gát, hogy külső tá­mo­ga­tó­kat, be­fek­te­tő­ket vo­nunk be, akik­nek a já­ték­sza­bá­lya­i­hoz al­kal­maz­kod­nunk is kell. A má­so­dik meg­ol­dás sze­rint a helyi erő­for­rá­sok­ra tá­masz­ko­dunk, a kö­zös­ség tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi tő­ké­jé­re épít­jük a gaz­da­sá­got. Ez utób­bi szük­sé­ges­sé teszi a helyi sze­rep­lők erő­tel­jes be­vo­ná­sát, amit ter­mé­sze­te­sen ők el­kö­te­le­ző­dé­sük­kel, lo­ká­lis be­ágya­zott­ság­gal há­lál­nak meg. A gaz­da­ság­fej­lesz­tés má­so­dik, helyi tő­ké­re építő meg­ol­dá­sa azon­ban el­ér­he­tet­len marad a közös eti­kai nor­mák meg­lé­te, foly­to­nos­sá­ga és al­kal­ma­zá­sa nél­kül. A gaz­da­ság­fej­lesz­tés eti­kai irány­el­ve­it jelen pub­li­ká­ció az eu­ró­pai er­köl­csi­sé­get meg­ha­tá­ro­zó zsi­dó-ke­resz­tény örök­ség alap­ján bon­ta­koz­tat­ja ki, majd a ha­son­ló elvek men­tén gon­dol­ko­dó, nap­ja­ink közös ér­ték­te­rem­té­se felé for­dul. Mind­ezt a szak­iro­dal­mak össze­ha­son­lí­tá­sá­val és eset­ta­nul­má­nyok elem­zé­sé­vel szem­lél­te­ti.

Jour­nal of Eco­no­mic Li­te­ra­tu­re (JEL) kódok: B11, D63, M14, Z12
Kulcs­sza­vak: helyi gaz­da­ság­fej­lesz­tés, tisz­tes­sé­ges ver­seny, tár­sa­dal­mi igaz­sá­gos­ság, közös ér­ték­te­rem­tés

Ef­fi­ci­ent Local Eco­no­mic De­ve­lop­ment Based on the Bible and Today

Sum­ma­ry

Eco­no­mic de­ve­lop­ment shows two de­ter­mi­ned ways. The first app­ro­ach tries to imp­ro­ve local com­pe­ti­ti­ve­ness and ef­fec­ti­ve­ness th­ro­ugh ex­ter­nal sup­port, but it must adapt to hi­e­rar­chi­cal re­gu­la­tions. From anot­her view eco­no­mic de­ve­lop­ment re­li­es on local re­sour­ces, the so­ci­al and busi­ness ca­p­ital of the exa­mi­ned com­mu­nity. The lat­ter so­lu­ti­on needs to in­vol­ve local sta­ke­hold­ers ac­ti­vely, who will im­plan­ted to the so­ci­ety in a long run. Achi­eving the ment­ion­ed bot­tom-up de­ve­lop­ment is im­pos­sib­le when there is no mu­tu­al ethi­cal norms to apply. This pub­li­ca­ti­on high­lights the ethi­cal int­struc­tions of the Je­wish-Ch­ris­ti­an her­i­tage as a de­ter­mi­ning fac­tor for Euro­pe­an mo­ra­lity, and the­re­af­ter points to the mo­dern app­li­ca­ti­on of Creat­ing Sha­red Value met­ho­do­logy. The study rep­re­sents this by com­pa­ring given the­o­re­ti­cal bases and analy­zing case stu­di­es.

Jour­nal of Eco­no­mic Li­te­ra­tu­re (JEL) codes: B11, D63, M14, Z12
Key­words: local eco­no­mic de­ve­lop­ment, fair com­pe­tit­ion, so­ci­al jus­ti­ce, Creat­ing Sha­red Value

Be­ve­ze­tés

Nap­ja­ink mo­dern, jól szer­ve­zett tár­sa­dal­má­ban sok­szor ma­gá­tól ér­te­tő­dő­nek tart­juk azo­kat az in­téz­mé­nye­sült for­má­kat, ke­re­te­ket, ame­lyek­ben hét­köz­nap­ja­in­kat bo­nyo­lít­juk. Meg­szok­tuk, hogy rend­je és módja van a vál­lal­ko­zás­ala­pí­tás­nak, kü­lön­fé­le adó­kat fi­ze­tünk az ál­lam­nak, amely a jö­ve­de­lem­el­osz­tás révén gon­dos­ko­dik azok­ról a hon­fi­tár­sa­ink­ról is, akik pil­la­nat­nyi­lag rá­szo­rul­nak. Az időn­ként túl­zás­ba hajló bü­rok­ra­tiz­mus­ról, az állam jó szán­dé­kú, de ese­ten­ként meg­kér­dő­je­lez­he­tő ha­té­kony­sá­gú gaz­da­sá­gi sze­rep­vál­la­lá­sá­ról szá­mos kri­ti­kai ész­re­vé­telt ta­lá­lunk, kor­mány­za­ti ku­dar­cok vagy govern­ment fa­i­lu­res néven (Bod, 2006). Ugyan­ak­kor vi­tat­ha­tat­lan, hogy az egyes pénz­ügyi krí­zi­sek si­ke­res me­ne­dzse­lé­sé­re (Lent­ner, 2014) és annak helyi szin­ten gya­ko­rolt ked­ve­ző ha­tá­sa­i­ra is ta­lá­lunk pél­dá­kat (Lent­ner, 2015).

A kor­mány­za­ti ku­dar­cok mégis in­do­kolt­tá te­szik, hogy a kö­zös­sé­gi, alul­ról jövő, nem hi­e­rar­chi­ku­san irá­nyí­tott gaz­da­ság­fej­lesz­tés felé for­dul­junk, ettől vár­juk a kre­a­ti­vi­tás és újító szán­dék átütő ere­jét. Ami­kor az állam sze­rep­vál­la­lá­sá­ról be­szé­lünk, gyak­ran el­kö­vet­jük azt a hibát, hogy a ben­nün­ket il­le­tő ter­hek, sza­bá­lyok csök­ken­té­sét áhít­juk – ilyen­kor egy mi­ni­ma­lis­ta ál­lam­ban gon­dol­ko­dunk –, a jó­lé­ti in­téz­ke­dé­sek te­kin­te­té­ben vi­szont to­vább­ra is a kor­mány­zat­tól vár­juk a meg­ol­dá­so­kat. A kettő együtt azon­ban nem megy. Az írás elő­ször a tra­di­ci­o­ná­lis gaz­dál­ko­dás ke­re­te­it vizs­gál­ja, le­bont­va a mo­dern tár­sa­da­lom­szer­ve­zés jól meg­szo­kott ré­te­ge­it, egy már-már ide­a­lisz­ti­kus, de vé­le­mé­nyem sze­rint a helyi gaz­da­ság­fej­lesz­tés is­ko­la­pél­dá­ja­ként szol­gá­ló mo­dell felé for­dul­va. A Bib­lia gaz­da­sá­gi ta­ní­tá­sá­nak sum­má­zá­sát kö­ve­tő­en olyan mo­dern üz­le­ti meg­ol­dá­so­kat keres, ame­lyek a vál­la­la­tok ki­zá­ró­la­gos hasz­nán túl az azt kö­rül­ve­vő kö­zös­ség, helyi gaz­da­ság és tár­sa­da­lom szá­má­ra is ál­dást je­len­te­nek.

A tra­di­ci­o­ná­lis gaz­dál­ko­dás bib­li­ai ke­re­tei

A Bib­lia ugyan két nagy szö­veg­gyűj­te­mény­ből, az Ó- és Új­szö­vet­ség­ből áll, alap­ve­tő üze­ne­te mégis egy­sé­ges: „Sze­resd az Urat, a te Is­te­ne­det… és fe­le­ba­rá­to­dat, mint ön­ma­ga­dat” (Lk 10,27). A tár­sa­dal­mi együtt­élés sza­bá­lya­it a mó­ze­si tör­vény fek­tet­te le, amely első rá­né­zés­re ri­go­ró­zus pa­rancs­gyűj­te­mény­nek hat, azon­ban egy­más és a ter­mé­szet ki­zsák­má­nyo­lá­sát gá­tol­ja. A két tes­ta­men­tum üze­ne­té­nek el­té­rő súly­pont­ja a köny­vek ke­let­ke­zé­sé­nek ide­jé­re is vissza­ve­zet­he­tő. Amed­dig az előb­bi egy több­nyi­re sza­bad, tör­zsi, ké­sőbb ki­rá­lyi ura­lom alatt álló zsidó nép tör­té­ne­tét és a nekik szóló út­mu­ta­tá­so­kat rög­zí­ti, addig a ná­zá­re­ti cso­da­rab­bi, Jézus sza­vai egy el­nyo­más­ban, római pro­vin­ci­a­ként mű­kö­dő, hi­e­rar­chi­zált tár­sa­da­lom tag­ja­i­hoz szól­nak. Az el­kü­lö­ní­tés te­kin­te­té­ben el­ső­sor­ban az ószö­vet­sé­gi szö­veg­ré­szek al­kal­ma­sak a helyi, alul­ról jövő gaz­da­ság­fej­lesz­tés mo­del­le­zé­sé­re, eti­kai ke­re­te­i­nek meg­ha­tá­ro­zá­sá­ra. Ezért a pub­li­ká­ció az Ótes­ta­men­tum gaz­da­sá­gi ta­ní­tá­sát veszi ala­pul, fi­gye­lem­be véve a helyi kö­zös­ség­fej­lesz­tés­hez kap­cso­ló­dó eti­kai nor­má­kat.

Az ókori zsi­dó­ság éle­té­ben köz­pon­ti sze­re­pet ját­szott a Tóra² és a Ta­nakh³ ta­ní­tá­sa, me­lyek szö­ve­ge tör­té­nel­mük meg­is­me­ré­sé­nek is – sok eset­ben ré­gé­sze­ti­leg iga­zolt – el­sőd­le­ges for­rá­sa. A gyűj­te­mé­nyes mű­vek­ből meg­tud­hat­juk a zsidó nép ke­let­ke­zé­sé­nek és ki­vá­lasz­tá­sá­nak tör­té­ne­tét, nép­ván­dor­lá­sa­it, le­te­le­pe­dé­sét és köz­igaz­ga­tá­si jel­le­gét. A Szent­föld­ről tör­té­nő szét­szó­ró­dás előt­ti idő­sza­kot (i. e. kb. 2400 – i. sz. 135) kro­no­ló­gi­a­i­lag 7 sza­kasz­ra bont­hat­juk:

1. A Ter­mé­keny fél­hold fel­osz­tá­sa, az első vá­ro­sok ki­ala­ku­lá­sa

2. Áb­ra­hám ki­vá­lasz­tá­sa és le­te­le­pe­dé­se (i. e. 2200–1900)

3. Egyip­to­mi évek és exo­dus (i. e. 1876–1406) – pá­ria­nép

4. Hon­fog­la­lás, bírák kora (i. e. 1400–1050)

5. Ki­rály­ság kora (i. e. 1050–586)

6. Fog­ság és hely­re­ál­lí­tás (i. e. 722–538)

7. Ide­gen fenn­ha­tó­ság (i. e. 538 – i. sz. 135) – benne a ná­zá­re­ti Jézus szín­re­lé­pé­se

A fel­so­rolt sza­ka­szok közül jelen pub­li­ká­ci­ó­ban a 4–6. sza­ka­szok­ra kon­cent­rá­lunk, ezek közül is fő­ként a Mó­zes­sel kö­tött szö­vet­ség­től a ki­rá­lyok ko­rá­ig ér­de­mes vizs­gá­lód­nunk. A Te­rem­tés köny­vé­nek be­szá­mo­ló­ja sze­rint Ur vá­ro­sá­ból hívta ki Isten a zsi­dó­ság ős­aty­ját, az első pát­ri­ár­kát. Ez­ál­tal Ábrám és csa­lád­ja a többi nép­cso­port­tól és törzs­től el­kü­lö­nül­ten élő ún. pá­ria­nép­pé vált, „a kör­nye­ző tár­sa­dal­mi vi­lág­tól ri­tu­á­li­san, for­má­li­san vagy tény­le­ge­sen el­kü­lö­nült ven­dég­nép” lett be­lő­le (Weber, 2007:448), egé­szen a saját föld­jén való le­te­le­pe­dé­sig.

Kor­mány­za­ti mo­del­lek az Ószö­vet­ség ide­jén

I. e. 1400 tá­jé­kán az iz­ra­e­li­ták be­vo­nul­tak Ká­na­án és Pa­lesz­ti­na te­rü­le­té­re. A nép­cso­port ős­aty­já­nak tar­tott Áb­ra­há­mot hé­ber­ként je­lö­lik az írá­sok, ezzel az el­ne­ve­zés­sel il­le­tik a sé­m­ita (Noé fi­á­tól, Sém­től szár­maz­ta­tott) et­ni­ku­mot. A pon­tos meg­fo­gal­ma­zást az ókor­tör­té­nész Grüll Ti­bor­tól köl­csön­zöm: „ma a népet zsi­dó­nak, val­lá­sát ju­da­iz­mus­nak, nyel­vét hé­ber­nek, or­szá­gát pedig Iz­ra­el­nek” ne­vez­zük (Grüll, 2013:98–99). Jákob ti­zen­két fia meg­ala­pí­tot­ta Iz­ra­el ti­zen­két tör­zsét, ők ér­kez­tek meg Ká­na­án föld­jé­re.

A Sí­nai-he­gyi szö­vet­ség­kö­tést kö­ve­tő­en Iz­ra­el ál­lam­for­má­ja te­ok­rá­cia, vagy­is is­ten­ura­lom lett, mely­ben a leg­főbb ural­ko­dó transz­cen­dens lény, az adott kul­tú­ra Is­te­ne, kinek földi kép­vi­se­lői elő­ször a bírák, majd a ki­rá­lyok vol­tak. Az ál­la­mi be­ren­dez­ke­dés alap­ját a mó­ze­si tör­vé­nyek al­kot­ták, mind­össze­sen 613 pa­ran­cso­lat, amely a min­den­na­pi együtt­élést és az is­ten­tisz­te­let rend­jét sza­bá­lyoz­ta.

A tör­zsek szu­ve­re­ni­tá­sa meg­ma­radt, az igaz­ga­tá­si fel­ada­to­kat tör­zsen­ként lát­ták el, csu­pán az Is­ten­nel kö­tött szö­vet­ség és annak pa­ran­cso­la­tai hoz­ták közös ne­ve­ző­re a te­rü­le­ti en­ti­tá­so­kat. „Iz­ra­el­ben a ki­rály­sá­got meg­elő­ző­en bár­mi­lyen szo­kás­jog és val­lá­si jel­le­gű jogi in­téz­mény csu­pán a ti­zen­két törzs közös szö­vet­sé­gén belül ala­kul­ha­tott ki, amely jog­al­kal­ma­zás te­kin­te­té­ben egy­sé­ges jel­le­get öl­tött” (To­kics, 2011:90). Ugyan­azért a hely­te­len cse­le­ke­de­tért tehát azo­nos jog­hát­rány érte az el­kö­ve­tőt, bár­me­lyik törzs te­rü­le­tén is moz­gott. A tör­zsek ilyen jel­le­gű szö­vet­sé­gé­nek élén annak fel­ügye­lői, a bírák áll­tak, akik „az igaz­ság­szol­gál­ta­tás, a pol­gá­ri élet irá­nyí­tá­sa és a ka­to­nai ve­ze­tés fel­ada­ta­in túl, egy­faj­ta nép­ve­zé­rek, val­lá­si re­for­me­rek, Isten kö­ve­tei és köz­ve­tí­tői is vol­tak. Alap­ve­tő­en Isten tör­vé­nyét, a mó­ze­si tör­vé­nye­ket kí­ván­ták be­tar­tat­ni Iz­ra­el fi­a­i­val” (Sola Scrip­tu­ra, 2012).

Az iz­ra­e­li­ták tehát i. e. 1050-ig a már is­mer­te­tett de­cent­ra­li­zált tár­sa­da­lom­ban éltek – a bírák köz­igaz­ga­tá­si és a papok, va­la­mint pró­fé­ták szel­le­mi ve­ze­té­se mel­lett –, de a kör­nye­ző népek ál­lam­for­má­ja jel­lem­ző­en ki­rály­ság volt. Sá­mu­el pró­fé­ta kor­rupt fiait látva, a nép ma­gá­nak is ab­szo­lút ve­ze­tőt, ki­rályt kö­ve­telt, a vo­nat­ko­zó bib­li­ai sza­ka­szok­ból azon­ban ki­de­rül a könyv szer­ző­jé­nek vé­le­mé­nye a hi­e­rar­chi­kus irá­nyí­tás­ról (1Sám 8,11–18). A pró­fé­ta olyan gaz­da­sá­gi ese­mé­nye­ket említ a hi­e­rar­chi­kus ál­lam­szer­ve­ző­dés hát­rá­nya­ként, mint a ma­gán­va­gyon ál­la­mo­sí­tá­sa, a kö­te­le­ző mun­ka­szol­gá­lat, a magas adó­ter­hek, a had­kö­te­le­zett­ség; sőt a kor­rup­ció kü­lön­bö­ző vál­fa­ja­it ( jo­go­su­lat­lan gaz­da­sá­gi előny szer­zé­se, ne­po­tiz­mus, be­fo­lyás­sal való üzér­ke­dés) is ide­so­rol­ja.

A nép ké­ré­sé­re végül Sá­mu­el pró­fé­ta fel­ken­te Sault, Iz­ra­el első ki­rá­lyát, de a tör­zsek va­ló­di egy­sé­gét csak az őt kö­ve­tő Dávid te­rem­tet­te meg. Dávid ki­rály ural­ko­dá­sa alatt Iz­ra­el el­ér­te leg­na­gyobb ki­ter­je­dé­sét, a Ní­lus­tól az Euf­rá­te­szig te­rült el, de ke­res­ke­del­mi kap­cso­la­tai még to­vább nyúl­tak. Dávid leg­na­gyobb ér­de­me az egy­sé­ges, ka­to­na­i­lag is szá­mot­te­vő erő­vel bíró nagy­ha­ta­lom lét­re­ho­zá­sa volt, amit aztán fia, Sa­la­mon tett a tér­ség nem­zet­kö­zi rangú köz­pont­já­vá. Sa­la­mon ko­rá­ban a bü­rok­ra­ti­kus in­téz­mény­rend­szer is meg­erő­sö­dött.

A kor­mány­za­ti mo­del­lek át­te­kin­té­se során lát­hat­tuk, hogy Iz­ra­el jog­rend­sze­ré­nek alap­ját a mó­ze­si tör­vé­nyek al­kot­ták, amely az állam al­kot­má­nyos be­ren­dez­ke­dé­sét is meg­ha­tá­roz­ta. A törzs­szö­vet­sé­gi rend­szer ide­jén ki­zá­ró­lag a jogi hát­tér volt egy­sé­ges és bírák által fel­ügyelt, a hét­köz­na­pi élet ap­ró-csep­rő ügye­i­be nem szólt bele fe­let­tes ha­ta­lom. A ki­rály­ság ide­jén a ko­ráb­bi füg­get­len­sé­get fel­szá­mol­ták, és habár a te­rü­le­ti egy­ség jogi és eti­kai ren­del­ke­zé­sei ugyan­úgy a Tórán nyu­god­tak, a min­den­na­pi élet bü­rok­ra­ti­ku­sab­bá, fe­lül­ről szer­ve­zet­té vált. A két mo­dell is­me­re­té­ben for­du­lunk most azon ószö­vet­sé­gi pa­ran­cso­la­tok felé, ame­lyek sza­bá­lyoz­ták az együtt­élés gaz­da­sá­gi fel­té­te­le­it.

A helyi gaz­da­ság­fej­lesz­tés ószö­vet­sé­gi út­mu­ta­tá­sai

Az ószö­vet­sé­gi gaz­dál­ko­dás alap­egy­sé­ge a csa­lád, a ma­gán­tu­laj­don­hoz való jog is ehhez az in­téz­mény­hez kap­cso­ló­dik. Fon­tos be­lát­ni, hogy a csa­lád egy­sé­gé­nek és tu­laj­do­ná­nak foly­to­nos­sá­gá­hoz a Bib­lia képes kor­lá­toz­ni mind az egyé­nek, mind az állam ha­tal­mát (North, 1973). Az ószö­vet­sé­gi tör­vé­nyek 19. szá­za­di teo­ló­gia­pro­fesszo­ra, Oeh­ler így ér­tel­me­zi a te­ok­rá­cia és a ma­gán­jog ér­vé­nye­sü­lé­sét: „Mi­vel­hogy min­den csa­lád a te­ok­rá­cia egy­sé­ges ré­szét ké­pez­te, Isten örök­sé­gi for­má­ban biz­to­sí­tot­ta meg­él­he­té­sü­ket.” Örök­le­tes hű­bé­ri bir­to­kot kép­zel­jünk el, amely­hez a csa­lá­do­kat el­ide­ge­nít­he­tet­len jog fűzi (Oeh­ler, 1883:235). A tör­zsek te­rü­le­té­nek meg­ha­tá­ro­zá­sá­val az ahhoz tar­to­zó csa­lá­dok he­lyét is ki­je­löl­ték ( Józs 13,1–33). Egye­dül a pap­sá­got biz­to­sí­tó Lévi tör­zse nem ka­pott föld­te­rü­le­tet, ők a többi törzs ado­má­nya­i­ból (tized) ré­sze­sül­tek, és a szá­muk­ra ki­je­lölt le­vi­ta vá­ro­sok­ban éltek.

A tel­jes tör­vény üze­ne­te össze­fog­lal­ha­tó a két nagy pa­ran­cso­lat­ban: „Jézus pedig monda neki: Sze­resd az Urat, a te Is­te­ne­det tel­jes szí­ved­ből, tel­jes lel­ked­ből és tel­jes el­méd­ből. Ez az első és nagy pa­ran­cso­lat. A má­so­dik pedig ha­son­la­tos ehhez: Sze­resd fe­le­ba­rá­to­dat, mint ma­ga­dat. E két pa­ran­cso­lat­tól függ az egész tör­vény és a pró­fé­ták” (Mt 22,37–40). A két nagy pa­ran­cso­lat rész­le­te­zé­se a tíz­pa­ran­cso­lat is, amely­nek első négy pa­ran­cso­la­ta Is­ten­hez, a má­so­dik kő­táb­lán ta­lál­ha­tó ren­del­ke­zé­sek pedig az em­ber­tár­sak­hoz fű­ző­dő vi­szonyt har­mo­ni­zál­ják. Mind a tíz pa­ran­cso­lat­ból ki­bont­ha­tó gaz­da­sá­gi út­mu­ta­tás, amely­nek egy­sze­rű át­lá­tá­sát szol­gál­ja az 1. ábra.

Az Ószö­vet­ség gaz­da­sá­gi ta­ní­tá­sa alap­ve­tő­en két nagy pil­lé­ren áll: az adós­sá­gok el­ke­rü­lé­sén (sza­bad­ság meg­őr­zé­se), va­la­mint a tár­sa­dal­mi igaz­sá­gos­ság biz­to­sí­tá­sán. Eze­ken túl­me­nő­en vi­szony­lag nagy gya­ko­ri­ság­gal ta­lá­lunk a tisz­tes­sé­ges ver­seny­kör­nye­zet ki­ala­kí­tá­sá­ra vo­nat­ko­zó sza­bá­lyo­kat, il­let­ve fair trade-del, he­lyes fo­gyasz­tói ma­ga­tar­tás­sal is fog­lal­koz­nak az írá­sok. A kö­vet­ke­ző al­fe­je­ze­tek az adós­sá­gok el­ke­rü­lé­sé­vel, a tár­sa­dal­mi igaz­sá­gos­ság és a tisz­tes­sé­ges ver­seny fel­té­te­le­i­nek meg­te­rem­té­sé­vel, mint a helyi gaz­da­ság­fej­lesz­tés alap­kri­té­ri­u­ma­i­val fog­lal­koz­nak.

Az adós­sá­gok el­ke­rü­lé­se és el­en­ge­dé­se

Az Ószö­vet­ség gaz­da­sá­gi ta­ní­tá­sá­nak je­len­tős há­nya­da a köl­csön­nel, zá­log­gal és adós­sá­gok­kal kap­cso­la­tos. Az Új­szö­vet­ség­hez ké­pest itt jóval mar­kán­sab­ban je­le­nik meg ez a tí­pu­sú üze­net, és mond­hat­juk, hogy a Tóra gaz­da­sá­gi pa­ran­csai leg­in­kább a sza­bad­ság és füg­get­len­ség meg­őr­zé­sé­re vo­nat­koz­nak. Egy­részt óvta a népet attól, hogy bárki is hét évnél hosszabb fu­tam­idő­re ve­gyen fel sze­mé­lyi köl­csönt – a Tóra sze­rint ennél hosszabb időre nem vál­lal­ha­tunk ga­ran­ci­át –, más­részt fel­hív­ja a fi­gyel­met arra, hogy a köl­csön­ve­vő füg­gő­sé­gi vi­szony­ba kerül a hi­te­le­ző­től (Péld 22,7). Ha­son­ló elv vo­nat­ko­zott a rab­szol­gák­ra is, ugyan­is azo­kat, akik nem vol­tak ké­pe­sek vissza­fi­zet­ni az adós­sá­got, kény­szer­mun­ká­ra bír­hat­ták, leg­fel­jebb hét évre.

A he­te­dik évben azon­ban fel kel­lett sza­ba­dí­ta­ni a rab­szol­gá­kat, el­tö­röl­ni az adós­sá­got, füg­get­le­nül attól, hogy le­szol­gál­ta-e az il­le­tő a tar­to­zá­sát, vagy sem. „A he­te­dik esz­ten­dő végén el­en­ge­dést mű­velj. Ez pedig az el­en­ge­dés­nek módja: Min­den köl­csön­adó ember en­ged­je el, amit köl­csön­adott az ő fe­le­ba­rát­já­nak; ne hajt­sa be az ő fe­le­ba­rát­ján és aty­ja­fi­án; mert el­en­ge­dés hir­det­te­tett az Úrért” – mond­ja ki a szom­bat­év (smítá) tör­vé­nye (5Móz 15,1–2). A ké­sőb­bi in­dok­lás­ból ki­ol­vas­ha­tó, hogy minden­nek célja az, hogy meg­tör­je az adós­sá­gok fel­hal­mo­zó­dá­sát, el­tö­röl­je a szo­ci­á­lis nél­kü­lö­zést. A szom­bat­év­re egy másik elő­írás is vo­nat­ko­zott, amit a hat­na­pos te­rem­tés­sel és az azt kö­ve­tő pi­he­nő­nap­pal hoz össze­füg­gés­be az írás. Hat éven át le­he­tett vetni egy adott szán­tó­te­rü­le­ten, a he­te­dik évben azon­ban uga­rol­tat­ni kel­lett. Ami a he­te­dik évben ma­gá­tól meg­ter­mett a föl­dön, azt nem volt sza­bad le­arat­ni, sem ke­res­ked­ni vele, csu­pán a ház­tar­tás szük­ség­le­te­it elé­gít­het­te ki (3Móz 25,1–7). A mo­no­te­is­ta val­lás­ban ez a meg­nyug­vás az is­te­ni gond­vi­se­lés­be ve­tett bi­zal­mat hi­va­tott erő­sí­te­ni.

Ennél is ér­de­ke­sebb az adós­sá­gok el­en­ge­dé­sé­nek másik módja, amit a hét szom­ba­té­vet kö­ve­tő öt­ve­ne­dik év tör­vé­nye tar­tal­maz. A ju­bi­le­um (vagy kür­tö­lés) évé­nek meg­tar­tá­sát öt­ven­éven­ként írta elő a tör­vény, ami­kor nem­csak a pénz­be­li adós­sá­go­kat és a rab­szol­gá­kat kel­lett el­en­ged­ni, va­la­mint a szán­tó­föl­det uga­rol­tat­ni, hanem az el­zá­lo­go­sí­tott in­gat­la­no­kat, bir­to­kot is vissza kel­lett szol­gál­tat­ni az ere­de­ti tu­laj­do­nos­nak (3Móz 25,8–23). Az adós­sá­gok el­tör­lé­sé­vel min­den in­gat­lan a ko­ráb­bi bir­to­ko­sok ke­zé­hez ju­tott, ami meg­va­ló­sít­ha­tó volt, hisz a hon­fog­la­lás­kor a tör­zsek és csa­lá­dok meg­ha­tá­ro­zott föld­te­rü­le­tet kap­tak. Mind­ez meg­gá­tol­ta, hogy az adós­sá­gok ge­ne­rá­ci­ó­ról ge­ne­rá­ci­ó­ra fel­hal­mo­zód­ja­nak, így a szü­lők téves dön­té­sei után a le­szár­ma­zot­tak tisz­ta lap­pal, új le­he­tő­sé­gek­kel in­dul­hat­tak (Cahn, 2014).

A ju­bi­le­u­mi évhez kap­cso­ló­dó­an sok ku­ta­tó azt fej­te­ge­ti (North, 1973; Hack 2014; Bo­hács, 2015), hogy a Bib­lia által pre­fe­rált gaz­da­sá­gi rend­szer se nem kom­mu­nis­ta (hi­szen a kö­zös­sé­gi tu­laj­don­lást nem pár­tol­ja), se nem ka­pi­ta­lis­ta, ugyan­is nagy­já­ból Kondra­tyev-cik­lus­nyi idő­tá­von­ként (kb. 50 év) ki­iga­zít­ja a jö­ve­de­lem­kü­lönb­sé­ge­ket. Egy ilyen rend­szer tény­le­ge­sen gá­tol­ja a vég­le­te­sen nagy va­gyo­ni egyen­lőt­len­ség lét­re­jöt­tét, el­len­tét­ben ko­runk­kal, ami­kor a tör­té­ne­lem talán leg­na­gyobb arány­ta­lan­sá­ga­it éljük meg. A tár­sa­dal­mi igaz­sá­gos­ság je­gyé­ben Tomas Sed­la­cek is ki­fej­ti, hogy a gaz­da­ság­po­li­ti­ku­sok fel­ada­ta nem fel­tét­le­nül a gaz­da­ság tel­je­sít­mé­nyé­nek nö­ve­lé­se, hanem a ki­len­gé­sek (ex­pan­zió és re­cesszió) mér­sék­lé­se, a gaz­da­sá­gi sta­bi­li­tás biz­to­sí­tá­sa (Sed­la­cek, 2012).

Ce­da­ka, vagy­is tár­sa­dal­mi igaz­sá­gos­ság

Az egyen­lő­ség­re és igaz­sá­gos­ság­ra való tö­rek­vés a zsidó tár­sa­da­lom­eti­ka alap­ja – fo­gal­maz­za meg Há­ber­man (2013). A 613 tórai pa­ran­cso­la­tot a rab­bik és pró­fé­ták egyet­len pa­ran­cso­lat­ban, a ce­da­ka pa­ran­csá­ban fog­lal­ták össze. Há­ber­man ki­eme­li, hogy az ál­ta­lá­nos vé­le­ke­dés­sel el­len­tét­ben a ce­da­ka nem csu­pán per­se­lye­zést, ada­ko­zást, jó­té­kony­ko­dást je­lent, hanem a közjó elő­moz­dí­tá­sá­ért ho­zott erő­fe­szí­té­se­ket. Habár a mo­dern tár­sa­dal­mak­ban szin­te ki­zá­ró­lag ál­la­mi fel­adat­nak te­kint­jük a tár­sa­dal­mi igaz­sá­gos­ság meg­te­rem­té­sét és a szo­ci­á­lis háló fenn­tar­tá­sát, az ókori és fe­u­dá­lis – össze­fog­la­ló­an pre­mo­dern – tár­sa­dal­mak­ban ezt a funk­ci­ót a csa­lá­dok és az egy­ház látta el.

A tár­sa­dal­mi igaz­sá­gos­ság el­éré­se nyil­ván­va­ló­an az erő­for­rá­sok szű­kös­sé­gé­ből indul ki, az azok irán­ti szük­ség­le­te­ket sze­ret­né min­den­ki szá­má­ra ki­elé­gít­he­tő­vé tenni (5Móz 8,9). Van­nak olyan tár­sa­dal­mi cso­por­tok, ame­lyek po­ten­ci­á­li­san az el­sze­gé­nye­dés, szű­köl­kö­dés út­já­ra lép­het­nek, éppen ezért kü­lön­le­ges fi­gyel­met szen­tel­nek az írá­sok e cso­por­tok­nak. Így pél­dá­ul szám­ta­lan fel­szó­lí­tást ta­lá­lunk az árvák és öz­ve­gyek tá­mo­ga­tá­sá­ra (össze­sen 42 uta­lás, töb­bek kö­zött: 2Móz 22,22). Az írás fel­szó­lít­ja a mun­ka­ké­pes né­pes­sé­get, hogy gon­dos­kod­jon a rá­szo­ru­lók táp­lá­lá­sá­ról és ru­ház­ko­dá­sá­ról (ha­son­ló­an a mo­dern sze­re­tet­szol­gá­la­tok­hoz), in­gat­lan­hoz és jö­ve­de­lem­hez való hoz­zá­fé­ré­sé­ről, adó­men­tes­sé­gé­ről. Ezek a cso­por­tok ado­mány­ból – a ti­zed­ként be­fi­ze­tett rész­ből – ré­sze­sül­tek a papok mel­lett. Néhol ugyan­eb­be a cso­port­ba so­rol­ja a Tóra a jö­ve­vé­nye­ket is, azo­kat a be­ván­dor­ló­kat, akik a kö­zös­ség tag­ja­i­vá sze­ret­né­nek válni, in­teg­rá­lód­ni (nem ren­del­kez­nek föld­tu­laj­don­nal és biz­tos eg­zisz­ten­ci­á­val). Össze­fog­la­ló­an, a tár­sa­da­lom mind­ezen tag­jai ön­hi­bá­ju­kon kívül, hely­ze­tük­nél fogva anya­gi ki­lá­tás­ta­lan­ság­ban élnek, ezért a Tóra a ma­gán­sze­mé­lyek szá­má­ra szin­te kö­te­le­ző ér­vé­nyű­vé teszi a tá­mo­ga­tá­su­kat.

Van­nak olyan csa­lá­dok, sze­mé­lyek is, akik dön­té­se­ik­ből, kö­rül­mé­nye­ik­ből fa­ka­dó­an sze­gé­nyed­tek el, szá­muk­ra azon­ban nem ígér anya­gi jut­ta­tást a Tóra, hanem a mun­ka­vég­zés­hez és az alap­ve­tő élel­mi­sze­rek­hez való hoz­zá­fé­rést teszi le­he­tő­vé. A ga­bo­na­me­zőn le­ej­tett ké­vé­ket az ara­tók nem szed­het­ték fel, ez a sze­gé­nyek és a ko­ráb­ban em­lí­tett árvák, öz­ve­gyek és jö­ve­vé­nyek joga volt (5Móz 24,19–21). A sze­gé­nyek szá­má­ra tehát nem egy­ol­da­lú transz­fer­jö­ve­del­met biz­to­sí­tott a kö­zös­ség, hanem a gyűj­tö­ge­tés­re való le­he­tő­sé­get adta meg, csak­is munka árán elé­gít­het­ték ki szük­ség­le­te­i­ket. Ezen­kí­vül ka­mat­men­tes hi­telt is kí­nál­tak a sze­gény ré­te­gek szá­má­ra (2Móz 22,25), me­lyen ke­resz­tül meg­ért­het­jük a ka­mat­ti­la­lom tör­vé­nyét. A ka­mat­men­tes köl­csön szin­tén a mun­ka­vég­zés­re való ösz­tön­zés, hi­szen jö­ve­del­mé­ből ké­sőbb vissza­fi­zet­he­tő a ka­pott hitel.

Tisz­tes­sé­ges ver­seny

A vál­la­la­tok egy­más kö­zöt­ti tranz­ak­ci­ó­i­ra is ta­lá­lunk bib­li­ai szank­ci­ó­kat. „Ha pedig el­adsz va­la­mi el­ad­ni valót a te fe­le­ba­rá­tod­nak, vagy vá­sá­rolsz va­la­mit a te fe­le­ba­rá­tod­tól: egy­mást meg ne csal­já­tok” – fi­gyel­mez­tet a Tóra (3Móz 25,14). Ér­de­kes módon a Tal­mud még a le­het­sé­ges pro­fitm­arzs mér­té­két is meg­ha­tá­roz­za: az áru ér­té­ké­nek leg­fel­jebb egy­ha­to­da lehet; ha ennél ma­ga­sabb árat szab­nak, az adás­vé­tel ér­vény­te­len (Baba Mezi'a 50b). Nem­csak a ve­vő­ket, hanem az elő­adó­kat is védi ez a tör­vény, ugyan­is a vá­sár­ló sem hasz­nál­hat­ja ki az eladó tu­dat­lan­sá­gát, amennyi­ben az túl ala­csony árat szab, az eti­kus ma­ga­tar­tás ez eset­ben is a tisz­tes­sé­ges ár meg­fi­ze­té­se. Az em­lí­tett eti­kai kor­lá­to­zá­sok­kal az in­for­má­ci­ós aszim­met­ri­á­ból fa­ka­dó kont­ra­sze­lek­ci­ót gá­tol­ja a tör­vény, így a ter­mé­kek for­gal­ma egyen­súly­ban marad azok va­ló­di ér­té­ké­vel.

A mo­no­po­lisz­ti­kus hely­zet­ben lévő vál­la­lat sem hasz­nál­hat­ja ki ver­seny­elő­nyét a fo­gyasz­tók le­fö­lö­zé­sé­re vagy az al­kal­ma­zot­tak alul­bé­re­zé­sé­re. A vá­sár­lók meg­té­vesz­té­se, a ter­mék jobb szín­ben való fel­tün­te­té­se szin­tén a tör­vény át­há­gá­sát je­len­ti. Kü­lö­nös módon az inf­lá­ció ge­ne­rá­lá­sát leg­alább ak­ko­ra vét­ség­nek tar­tot­ták a tal­mu­di böl­csek, mint az uzso­ra­sze­dést, vagy a sú­lyok­kal és mér­ték­egy­sé­gek­kel való csa­lást (Fried­man, 2000). „Aki bú­zá­ját vissza­tart­ja, át­koz­za azt a nép; annak fején pedig, aki el­ad­ja, áldás [van]” – mond­ja Bölcs Sa­la­mon (Péld 11,26). A ter­mé­kek kész­le­ten tar­tá­sa nyil­ván­va­ló­an csök­ken­ti a pil­la­nat­nyi piaci kí­ná­la­tot, ami alap­ve­tő élel­mi­sze­rek ese­tén nagy­já­ból ál­lan­dó, ezzel túl­ke­res­le­tet ge­ne­rál. Az eladó rövid távú dön­té­se fel­hajt­ja a ter­mény egy­ség­árát, az árut pedig ké­sőbb a már meg­nö­ve­ke­dett áron kí­nál­ja. Az ókori gaz­dák ezzel az egy­sze­rű hú­zás­sal na­gyobb egyé­ni ha­szon­ra te­het­tek szert, az ár­szín­vo­na­lat vi­szont tar­tó­san meg­emel­ték. Az idé­zett pél­da­be­széd ugyan­ak­kor rá­mu­tat az ef­fé­le vi­szo­nyu­lás káros ha­tá­sa­i­ra is: hosszú távon nem lesz ered­mé­nyes az így trük­kö­ző vál­lal­ko­zó, cse­le­ke­de­te rend­kí­vül ne­ga­tí­van hat a hír­ne­vé­re. A tár­sa­dal­mi meg­íté­lés, meg­be­csü­lés fon­tos­sá­gát egyéb­ként is nagy­ra tart­ják a Bib­lia böl­cse­le­ti köny­vei. Rá­mu­tat­nak, hogy az eti­kus gaz­dál­ko­dó jó hír­név­re tesz szert, ami hosszú távon sok­kal töb­bet ér – anya­gi­lag is ki­fi­ze­tő­dőbb –, mint min­den­áron a pro­fit­nö­ve­lés­re kon­cent­rál­ni (Péld 22,1; Préd 7,1).

A Szent­írás vé­le­mé­nye a kö­zös­sé­gi és hi­e­rar­chi­kus gaz­da­ság­fej­lesz­tés­ről

Az ókori Iz­ra­el te­rü­le­tén a gaz­da­sá­gi élet szá­má­ra is adek­vát er­köl­csi ke­ret­rend­szert biz­to­sí­tott a Tóra. A tör­vény­gyűj­te­mény eti­kai ala­pon sza­bá­lyoz­ta a min­den­na­pi adás­vé­te­lek, üz­le­ti tranz­ak­ci­ók ke­re­te­it, ezek több­sé­ge aján­lá­so­kat, út­mu­ta­tá­so­kat fo­gal­maz meg. Van­nak ter­mé­sze­te­sen szi­go­rú szank­ci­ók is, ame­lyek a másik ember (üz­let­társ, be­osz­tott, mun­ka­társ, főnök, hi­te­le­ző, be­szál­lí­tó stb.) éle­té­nek, va­gyo­ná­nak a meg­rö­vi­dí­té­sét gá­tol­ják. A bib­li­ai tör­vé­nyek közül na­gyon sok alap­ja­i­ban fo­gal­maz­ta újra a nyu­ga­ti ci­vi­li­zá­ció mun­ka­vég­zés­hez, meg­gaz­da­go­dás­hoz, hi­te­le­zés­hez való hoz­zá­ál­lá­sát, ahogy ezt Sch­midt (2004) is ki­eme­li.

Vajon mivé lett, hová ve­ze­tett a ki­rá­lyi fenn­ha­tó­ság Iz­ra­el föld­jén? Vajon az újon­nan be­ve­ze­tett hi­e­rar­chi­kus vagy az azt meg­elő­ző tör­zsi, kö­zös­sé­gi gaz­da­ság­fej­lesz­tés bi­zo­nyult si­ke­re­sebb­nek? A vá­laszt is az írá­sok­ban ta­lál­juk. Már a bü­rok­ra­ti­kus ke­re­te­ket ki­ala­kí­tó Sa­la­mon, az egy­sé­ges Iz­ra­el har­ma­dik ki­rá­lya ide­jén el­in­dult az új ál­lam­igaz­ga­tá­si rend­szer ha­nyat­lá­sa. Fia, Ro­bo­ám reg­ná­lá­sa­kor – köz­vet­len okát te­kint­ve adó­eme­lés miatt – ket­té­sza­kadt a ki­rály­sá­ga (Iz­ra­el­re és Jú­d­ára). Né­hány nem­ze­dék el­tel­té­vel pedig, kü­lön­bö­ző párt­üté­se­ket és gyil­kos­sá­go­kat kö­ve­tő­en, már szin­te he­ten­te vál­tot­ták egy­mást az ural­ko­dók.

Iz­ra­el és Júda la­ko­sai ezek­ben a zi­va­ta­ros év­szá­za­dok­ban a mó­ze­si tör­vé­nye­ket sem tar­tot­ták meg ma­ra­dék­ta­la­nul, a pró­fé­tai köny­vek ezzel ma­gya­ráz­zák az asszír, il­let­ve ba­bi­lo­ni fog­ság­ra vi­telt. Töb­bek kö­zött Ámos pró­fé­ta is meg­je­lö­li a szám­űze­tés okát, ami­kor így fo­gal­maz: „Mikor telik már le az új­hold – mond­já­tok –, hogy ga­bo­ná­val ke­res­ked­jünk, meg a szom­bat, hogy ter­ménnyel pi­a­coz­zunk: ki­sebb mé­rő­edénnyel, na­gyobb sú­lyok­kal meg hamis mér­leg­gel csal­junk, hogy pén­zen fel­vá­sá­rol­juk a gyen­gé­ket, a sze­gé­nye­ket meg egy pár sa­ru­ért, és el­ad­juk a hul­la­dék ga­bo­nát!” (Ámos 8,5–6 SZPA for­dí­tás).

Össze­fog­lal­va, azt lát­hat­juk, hogy ön­ma­gá­ban a köz­pon­to­sí­tás, a gaz­da­ság bü­rok­ra­ti­zá­lá­sa nem ve­ze­tett si­ker­tör­té­net­hez az ókori Iz­ra­el te­rü­le­tén, ehe­lyett a Sá­mu­el által meg­jö­ven­dölt bal­jós ese­mé­nye­ket iga­zol­ta. A túl­zott hi­e­rar­chia ugyan­is neg­li­gál­ta a kö­zös­ség er­köl­csi ere­jét, meg­sza­kí­tot­ta a ko­ráb­ban mű­kö­dő szo­ci­á­lis hálót, és nem tu­dott erő­sebb gaz­da­sá­gi alap­za­tot cso­móz­ni be­lő­le. Mind­ezek fé­nyé­ben ki­mond­ha­tó, hogy a Szent­írás alap­ve­tő­en az alul­ról jövő, köz­pon­ti­lag nem túl­zot­tan sza­bá­lyo­zott gaz­da­sá­got pre­fe­rál­ja, amit Sá­mu­el pró­fé­ta a ki­rály­ság in­téz­mé­nyé­nek meg­ala­pí­tá­sa előtt dek­la­rált. A jól mű­kö­dő kö­zös­sé­gi gaz­da­ság­fej­lesz­tés­hez azon­ban er­köl­csi nor­mák, meg­fe­le­lő sza­bály­rend­szer szük­sé­ges, amit a Tör­vény biz­to­sí­tott szá­muk­ra.

A helyi gaz­da­ság­fej­lesz­tés ha­té­kony gya­kor­la­ta nap­ja­ink­ban

Az alul­ról jövő, kö­zös­sé­gi gaz­da­ság­fej­lesz­tés elő­nye­i­re nem csu­pán a Bib­lia, hanem a mo­dern re­gi­o­ná­lis tu­do­mány is rá­mu­tat (Rech­ni­tzer et al., 2016). A helyi ak­to­rok be­vo­ná­sát azért is tart­ja sze­ren­csés­nek a te­ó­ria, mert erő­sí­ti a tér­ség­ben tar­tóz­ko­dó cégek be­ágya­zott­sá­gát ( Józsa, 2017), tá­mo­gat­ja a hosszú távú együtt­mű­kö­dé­sek­ben rejlő fej­lő­dé­si le­he­tő­sé­ge­ket (Filep, 2014; Fe­ke­te, 2015b).

Az alul­ról jövő, ún. bot­tom up gaz­da­ság­fej­lesz­tés si­ke­rét tehát a helyi sze­rep­lők össze­fo­gá­sa adja, me­lyet a Trip­le Helix (Ezt­ko­witz–Leydes­dorff, 1996), újab­ban a Qu­ad­rup­le Helix (Arn­kil et al., 2010) mo­dell pro­pa­gál. A mo­del­lek rá­mu­tat­nak a gaz­da­sá­gi (fő­ként ipari), kor­mány­za­ti, aka­dé­mi­ai és civil sze­rep­lők együtt­mű­kö­dé­si le­he­tő­sé­ge­i­re. A közös gaz­da­ság­fej­lesz­tés cél­ja­it és ha­tá­sát erő­tel­je­sen be­fo­lyá­sol­ja, hogy me­lyik sze­rep­lő do­mi­nál az adott mo­dell­ben. E sze­rint be­szél­he­tünk üz­le­ti cé­lo­kat elő­tér­be he­lye­ző vál­la­la­tok által ve­zé­relt, hi­e­rar­chi­á­ba hajló kor­mány­zat­ve­zé­relt vagy civil köz­pon­tú gaz­da­ság­fej­lesz­tés­ről (Arn­kil et al., 2010). Meg­íté­lé­sem sze­rint a Bib­lia em­lí­tett el­ve­i­vel leg­in­kább össz­hang­ban lévő mo­dell az utób­bi, civil szek­tort kö­zép­pont­ba he­lye­ző meg­ol­dás, hi­szen ez is­me­ri fel és szol­gál­ja leg­in­kább a tár­sa­da­lom ér­de­ke­it.

A ci­vi­le­ket kö­zép­pont­ba ál­lí­tó helyi gaz­da­ság­fej­lesz­tés célja a la­kos­ság/tér­ség igé­nye­i­nek fel­is­me­ré­se, azok ki­elé­gí­té­se. Ez egy alap­ve­tő­en pull tí­pu­sú fej­lesz­tés, amely nem a már meg­lé­vő in­no­vá­ci­ót, ter­mé­ket tolja a fo­gyasz­tók­ra, hanem a szük­ség­le­tek­hez pró­bál al­kal­maz­kod­ni. Az em­lí­tett re­lá­ci­ó­ban meg­je­len­het­nek olyan szük­ség­le­tek is, ame­lye­ket klasszi­ku­san köz­szol­gál­ta­tás­ként, nem ki­fe­je­zet­ten for­pro­fit módon szo­kás ki­elé­gí­te­ni, de az is­mer­te­tett mo­dell képes ezt is a vál­la­la­tok szá­má­ra jö­ve­del­me­ző módon vé­gez­ni. A 2. ábrán leírt gaz­da­ság­fej­lesz­tés elő­nye, hogy csök­ken­ti a la­kos­ság in­no­vá­ci­ó­tól, tech­no­ló­gi­á­tól való fé­lel­mét, hi­szen a saját igé­nye­ik ge­ne­rál­ták az üz­le­ti te­vé­keny­sé­get.

Közös ér­ték­te­rem­tés

Az 1970-es évek óta a cégek üz­le­ti eti­kai bot­rá­nyai egyre erő­tel­je­sebb mé­dia­vissz­han­got nyer­nek, így a ci­vi­lek igé­nye meg­nőtt a vál­la­la­tok tár­sa­dal­mi fe­le­lős­ség­vál­la­lá­sa (Cor­pora­te So­ci­al Res­pon­si­bi­lity, CSR) iránt (Csi­szár­ik-Ko­csir, 2016). A CSR klasszi­kus cél­rend­sze­rét (Car­roll, 1979) azon­ban szá­mos kri­ti­ka érte a fe­le­lős­ség­vál­la­lás és a vál­la­la­ti stra­té­gi­á­ban való in­teg­rált­ság ala­csony foka miatt (pl. Geva, 2008). Gyak­ran szem­be­sü­lünk ugyan­is azzal, hogy bi­zo­nyos vál­la­la­tok tár­sa­dal­mi vagy kör­nye­ze­ti szem­pont­ból vi­tat­ha­tó te­vé­keny­sé­gü­ket pa­lás­tol­va, ezt lep­lez­ve jó­té­kony­kod­nak, amely zö­mé­ben a kö­zön­ség­kap­cso­la­tok ja­ví­tá­sát cé­loz­za (Győri, 2012).

A fe­le­lős­ség­vál­la­lás au­ten­ti­ku­sabb meg­ol­dá­sát szor­gal­maz­za Por­ter és Kra­mer közös ér­ték­te­rem­tés (Creat­ing Sha­red Value, CSV) mód­szer­ta­na (Por­ter–Kra­mer, 2011). A szer­zők sze­rint az új stra­té­gia célja a ka­pi­ta­liz­mus új­ra­for­má­lá­sa, a pro­fit­ér­de­kelt vál­lal­ko­zá­sok és a tár­sa­dal­mi szük­sé­gek össze­kap­cso­lá­sa. Az új me­cha­niz­must azóta szá­mos vál­la­lat al­kal­maz­za, a kis mé­re­tű­ek­től a mul­ti­na­ci­o­ná­lis nagy­vál­la­la­to­kig. Az egyik érin­tett vál­la­lat tu­laj­do­no­sa, Jeff Brown frap­pán­san fo­gal­maz­ta meg a mód­szer lé­nye­gét: „Ha hi­szik, ha nem, egy kö­zös­ség prob­lé­má­i­nak a meg­ol­dá­sa pénz­ügyi ol­da­lon is ki­fi­ze­tő­dő” (Tre­u­haft, 2012). A közös ér­ték­te­rem­tés ér­de­me tehát, hogy min­den­kép­pen a gaz­da­sá­gi ha­szon­szer­zés­re tö­rek­szik, mi­köz­ben tár­sa­dal­mi ér­té­ket ge­ne­rál abban a kö­zös­ség­ben, amely­nek szer­ves ré­szét ké­pe­zi (Por­ter–Kra­mer, 2006).

A szak­iro­da­lom három utat ha­tá­roz meg a közös ér­ték­te­rem­tés­re (Por­ter–Kra­mer, 2011):

Az első le­he­tő­ség az addig ki­elé­gí­tet­len tár­sa­dal­mi szük­sé­gek­re, hát­rá­nyos hely­ze­tű kö­zös­sé­gek meg­se­gí­té­sé­re épít. A meg­ol­dás el­ső­re két­sé­ges, hi­szen a for­pro­fit te­vé­keny­sé­gek mé­ret­gaz­da­sá­gos­sá­got, fi­ze­tő­ké­pes ke­res­le­tet igé­nyel­nek, amely első pil­lan­tás­ra hi­á­nyoz­hat a kép­let­ből (Kar­na­ni, 2007). Amint látni fog­juk, szá­mos eset­ta­nul­mány mu­tat­ja, hogy kor­mány­za­ti és non­pro­fit szer­ve­ze­tek be­vo­ná­sá­val, tá­mo­ga­tói klasz­ter lét­re­ho­zá­sá­val ez az út is jár­ha­tó a pro­fit­ér­de­kelt vál­la­la­tok szá­má­ra (Ge­ren­cer–Pres­ton, 2015).

A közös ér­ték­te­rem­tés má­so­dik út­já­nak alap­ja, mi­sze­rint fenn­tart­ha­tó gaz­dál­ko­dás csak az el­lá­tá­si lánc egé­szé­nek be­kap­cso­lá­sá­val foly­tat­ha­tó (Sze­ge­di, 2012). A be­szál­lí­tók vagy a lánc más tag­ja­i­nak tá­mo­ga­tá­sa első rá­né­zés­re költ­ség­több­le­tet je­lent a vál­la­la­tok szá­má­ra, azon­ban a tel­jes ter­me­lé­si és szol­gál­ta­tá­si fo­lya­mat pro­duk­ti­vi­tá­sát nö­ve­li, ami vég­ered­mény­ben a lánc egyes tag­ja­i­nak hasz­nát is emeli (Spit­zeck–Chap­man, 2012). A má­so­dik meg­ol­dás már-már klasszi­kus­nak ne­vez­he­tő pél­dá­ja a Nest­lé (2006) eset­ta­nul­má­nya, amely Por­ter és Kra­mer te­ó­ri­á­ját is meg­ter­mé­ke­nyí­tet­te.

A har­ma­dik szce­ná­rió a helyi gaz­da­ság­fej­lesz­tés ku­ta­tói szá­má­ra már is­me­re­tes, az ipar­ági klasz­te­rek ki­ter­jesz­tett ver­zi­ó­ját ért­jük ez alatt. Lé­nye­gé­ben a Trip­le és Qu­ad­rup­le He­lix-mo­del­lek által leírt me­nedzs­men­tet ér­vé­nye­sí­ti, a vál­lal­ko­zá­sok, kor­mány­za­ti és non­pro­fit ha­tó­sá­gok, helyi tár­sa­da­lom és az ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek be­vo­ná­sá­val. A mo­dell gya­kor­la­ti al­kal­maz­ha­tó­sá­gát szá­mos nem­zet­kö­zi és hazai példa iga­zol­ja, me­lyek zö­mé­ben mul­ti­na­ci­o­ná­lis nagy­vál­la­la­tok kez­de­mé­nye­zé­sé­re tör­tén­nek. Kü­lö­nö­sen re­ne­szán­szu­kat élik a jár­mű­ipa­ri köz­pon­tok­kal kap­cso­la­tos ku­ta­tá­sok, az in­gol­stad­ti (Fe­ke­te, 2014a), to­váb­bá a sind­el­fin­ge­ni és a nec­kar­sul­mi (Fe­ke­te, 2015a) jár­mű­ipa­ri köz­pont gaz­da­ság­fej­lesz­té­si mo­dell­jé­nek fel­tá­rá­sa, to­váb­bá a hazai jó gya­kor­la­tok az Audi győri köz­pont­já­val kap­cso­lat­ban (Czakó, 2014; Fe­ke­te 2014b).

Közös ér­ték­te­rem­tés a gya­kor­lat­ban

A vizs­gált ese­tek­ben a közös ér­ték­te­rem­tés alap­ja zö­mé­ben tár­sa­dal­mi, ki­sebb arány­ban kör­nye­ze­ti szük­ség volt, úgy­mint a ki­la­kol­ta­tás ve­szé­lye, a sze­ni­o­rok jö­ve­de­lem­hi­á­nya, a ru­rá­lis tér­sé­gek ala­csony ener­gia-, bank­há­ló­za­ti és ke­res­ke­del­mi le­fe­dett­sé­ge. A pro­jek­tek ál­ta­lá­nos hasz­na a kez­de­ti szo­ci­á­lis igé­nyek ki­elé­gí­té­se, a helyi gaz­da­ság tel­je­sít­mé­nyé­nek fo­ko­zá­sa, új mun­ka­he­lyek lét­re­ho­zá­sa és a pro­jek­tet kez­de­mé­nye­ző vál­la­lat for­gal­má­nak, nép­sze­rű­sé­gé­nek nö­ve­ke­dé­se volt.

A múlt és a jelen össze­kap­cso­ló­dá­sa

Az el­múlt két év­ti­zed vál­la­la­ti eset­ta­nul­má­nya­it ele­mez­ve né­hány kulcs­ki­fe­je­zést fe­dez­tem fel: bi­za­lom, sá­fár­ság, érin­tet­tek, bot­tom-up, ru­rá­lis fej­lesz­tés és ala­csony jö­ve­del­mű kö­zös­sé­gek. Az újra és újra fel­buk­ka­nó sza­vak ol­va­sá­sa ön­kén­te­le­nül is a Bib­lia gaz­da­sá­gi ta­ní­tá­sát jut­tat­ta eszem­be (1. táb­lá­zat). Aho­gyan a Szent­írás fi­gyel­met for­dít a hát­rá­nyos hely­ze­tű cso­por­tok meg­se­gí­té­sé­re, ugyan­úgy a közös ér­ték­te­rem­tés is gyak­ran éhe­zők­re, haj­lék­ta­la­nok­ra, adós­ság­csap­dá­ban élők­re fó­kusz­ál. Ugyan nem az adós­sá­gok el­en­ge­dé­sé­vel, de a vi­dé­ki tér­sé­gek fel­vi­rá­goz­ta­tá­sá­val a CSV-gya­kor­lat is a va­gyo­ni és jö­ve­del­mi egyen­lőt­len­sé­gek csök­ken­té­sét se­gí­ti.

A le­ír­tak fé­nyé­ben talán nem túlzó azt ál­lí­ta­ni, hogy a Por­ter és Kra­mer által leírt ér­ték­te­rem­té­si mód­szer­tan bi­zo­nyos szin­ten a bib­li­ai elvek mo­dern adap­tá­ci­ó­ja­ként is meg­fe­lel­tet­he­tő, ter­mé­sze­te­sen nap­ja­ink gaz­da­sá­gi erő­vi­szo­nya­i­hoz al­kal­maz­kod­va. Van­nak ugyan­is olyan bib­li­ai elvek, ame­lye­ket ki­zá­ró­lag a Szent­föl­dön, konk­rét fel­té­te­lek tel­je­sü­lé­se mel­lett le­het­ne be­tar­ta­ni – pél­dá­ul a szom­bat­év vagy a ju­bi­le­u­mi év tör­vé­nye –, de azok szel­le­mi­sé­ge fel­fe­dez­he­tő a közös ér­ték­te­rem­tés gya­kor­la­tá­ban. Min­den­eset­re el­mond­ha­tó, hogy a pub­li­ká­ci­ó­ban rész­le­te­zett el­mé­le­tek és prak­ti­kák egy­sé­ge­sen az alul­ról jövő, helyi gaz­da­ság­fej­lesz­tés­re tá­masz­kod­nak, azt pre­fe­rál­ják.

A kö­zép­ko­ri zsidó rabbi, Ma­i­monidész meg­kö­ze­lí­té­sé­ben a tár­sa­dal­mi igaz­sá­gos­ság leg­ma­ga­sabb fokát az a tí­pu­sú jó­té­kony­ko­dás kép­vi­se­li, ami­kor úgy se­gí­tünk va­la­kin, hogy az il­le­tő még nem sze­gé­nye­dett el, nem te­kint­he­tő rá­szo­ru­ló­nak, pél­dá­ul mun­ká­hoz, üz­le­ti le­he­tő­ség­hez jut­tat­juk (Há­ber­man, 2013). A közös ér­ték­te­rem­tés révén a vál­la­la­tok pon­to­san ezt te­szik a helyi kö­zös­ség­ben, ami­kor előny­ben ré­sze­sí­tik a lo­ká­lis be­szál­lí­tó­kat és part­ne­re­ket. A Por­ter és Kra­mer által el­mé­le­ti síkra is át­te­relt CSV ugyan to­váb­bi te­o­re­ti­kus el­mé­lyí­tést és üz­le­ti em­pí­ri­á­kat kíván, gaz­da­ság­eti­kai szem­pont­ból mégis üd­vöz­len­dő a meg­je­le­né­se.

Összeg­zés

Jelen ta­nul­mány meg­kö­ze­lí­té­sé­nek új­sze­rű­sé­gét az adja, hogy az ősi gaz­da­ság­eti­kai és -po­li­ti­kai irány­el­ve­ket a je­len­kor po­zi­tív gaz­da­sá­gi pél­dá­i­val kap­csol­ja össze, kü­lö­nös te­kin­tet­tel a helyi gaz­da­ság­fej­lesz­tés­re. A téma ak­tu­a­li­tá­sát ko­runk szá­mos eti­kai hi­á­nyos­sá­gok­ból fa­ka­dó vál­sá­ga és tár­sa­dal­mi di­lem­má­ja in­do­kol­ja, ér­de­mes ilyen szem­mel ol­vas­ni a sorok kö­zött.

A dol­go­zat vé­gé­hez kö­ze­led­ve fel­ve­tőd­het a kér­dés, hogy mi­lyen gaz­da­ság­po­li­ti­kai ja­vas­la­to­kat, ta­nul­sá­go­kat von­ha­tunk le nap­ja­ink­ra nézve egy ilyen ősi, a val­lá­si iro­da­lom egyik alap­kö­vé­nek szá­mí­tó könyv­ből. A Bib­lia alap­ján a gaz­da­ság tar­tó­pil­lé­re és alap­egy­sé­ge a meg­fe­le­lő jö­ve­del­mi vi­szo­nyok­kal ren­del­ke­ző csa­lád. Gaz­da­ság­po­li­ti­kai szem­pont­ból – meg­íté­lé­sem sze­rint – min­den nem­zet ki­emelt ér­de­ké­vé és cél­já­vá szük­sé­ges tenni a csa­lá­dok tá­mo­ga­tá­sát, meg­él­he­té­sük biz­to­sí­tá­sát. A min­den­ko­ri kor­má­nyok a bib­li­ai el­vek­re tá­masz­kod­va ezt nem egy­ol­da­lú transz­fer­jut­ta­tá­sok­kal biz­to­sít­hat­ják csak, hanem a csa­lá­dok gaz­dál­ko­dá­sát tá­mo­ga­tó jog­rend­szer­rel, ka­mat­men­tes hi­te­lek­kel, amely­re a hazai gya­kor­lat­ból is ta­lá­lunk mű­kö­dő­ké­pes pél­dát.

Ter­mé­sze­te­sen van­nak és min­dig is lesz­nek olyan cso­por­tok, akik job­ban igény­lik a szo­ci­á­lis háló fenn­tar­tó ere­jét, át­me­ne­ti­leg vagy élet­hely­ze­tük­ből fa­ka­dó­an külső tá­mo­ga­tás­ra szo­rul­nak. Szá­muk­ra is el­sőd­le­ge­sen a mun­ká­hoz való ju­tást, az em­ber­hez méltó élet­kö­rül­mé­nyek biz­to­sí­tá­sát kell szem előtt tar­ta­nia a gaz­da­ság­po­li­ti­ká­nak, mely­nek nem cél­ra­ve­ze­tő al­ter­na­tí­vá­ja a meg­gon­do­lat­lan se­gé­lye­zés. A ko­ráb­bi gon­do­lat­hoz vissza­kap­cso­lód­va, az erős és biz­tos meg­él­he­tés­sel bíró csa­lá­dok meg­ala­poz­zák a tár­sa­da­lom anya­gi biz­ton­sá­gát és ter­he­ket vesz­nek le az ál­la­mi szo­ci­á­lis költ­ség­ve­tés­ről. Bib­li­ai el­vek­re tá­masz­kod­va a gyer­me­kek­ről és a nyug­dí­ja­sok­ról való gon­dos­ko­dás is el­sőd­le­ge­sen a csa­lá­dok fel­ada­ta, csak ezt kö­ve­tő­en há­rít­ha­tó fe­le­lős­ség az ál­lam­ra, ugyan­ak­kor ennek elő­fel­té­te­le, hogy a csa­lá­dok biz­tos eg­zisz­ten­ci­á­val ren­del­kez­ze­nek.

A közös ér­ték­te­rem­tés előző fe­je­ze­tek­ben is­mer­te­tett gya­kor­la­ta azért is sze­ren­csés, mert a fenti el­ve­ket szol­gál­ja akkor, ami­kor a helyi kö­zös­sé­gek anya­gi meg­erő­sí­té­sét tűzi ki a zász­la­já­ra. Az ősi és mo­dern üz­le­ti meg­ol­dá­sok fé­nyé­ben a ci­vil-köz­pon­tú Qu­ad­rup­le He­lix-mo­dell al­kal­ma­zá­sát ja­vas­lom a gaz­da­ság­po­li­ti­ka te­rü­le­ti sze­rep­lői szá­má­ra, hi­szen csak­is együtt­mű­kö­dés árán va­ló­sít­ha­tó­ak meg a fent rész­le­te­zett célok. Bi­za­lom hi­á­nyá­ban hosszú távon a vál­la­la­tok hi­tel­ké­pes­sé­ge és a gaz­da­ság ver­seny­ké­pes­sé­ge is in­ga­tag­gá válik, azon­ban a bib­li­ai gaz­da­sá­gi nor­mák al­kal­ma­zá­sa és a közös ér­ték­te­rem­tés vé­le­mé­nyem sze­rint egy­sé­ge­sen az együtt­mű­kö­dés irá­nyá­ba hat­nak.