Pol­gá­ri Szem­le, 13. évf. 1–3. szám, 2017, 385–391., DOI: 10.24307/psz.2017.0932

Össze­fog­la­lás

Az írás azon prob­lé­mák egyi­ké­vel fog­lal­ko­zik, ame­lye­ket az eu­ró­pai tár­sa­dal­mak­ban a 20. szá­zad ele­jén meg­in­dult s je­len­leg is zajló mig­rá­ció, va­la­mint a 20. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben hang­súlyt ka­pott in­teg­rá­ció kér­dé­sei ve­tet­tek fel. Ne­ve­ze­te­sen azzal, hogy a kü­lön­bö­ző kul­tu­rá­lis és nem­ze­ti hát­tér­rel ren­del­ke­ző cso­por­tok együtt­élé­se ese­tén a kü­lön­bö­ző tár­sa­dal­mak és ál­la­mok mi­ként ke­ze­lik a ki­ala­ku­ló nyíl­tan xen­o­fób cse­lek­mé­nye­ket. Ennek ke­re­té­ben el­ső­sor­ban Ma­gyar­or­szág és Né­met­or­szág vo­nat­ko­zá­sá­ban át­te­kin­tést ad az ide­gen­el­le­nes je­len­sé­gek­ről, ki­vál­tó oka­ik­ról és le­het­sé­ges ke­ze­lés­mód­ja­ik elem­zé­sé­ről. Mi­köz­ben össze­fog­lal­ja a ma­gyar és német szak­iro­dal­mat, egy ké­sőb­bi ku­ta­tás ki­in­du­ló­pont­ja­it is meg­fo­gal­maz­za, kitér az ún. „gyű­lö­let-bűn­cse­lek­mé­nyek” és „gyű­lö­le­tin­ci­den­sek” prob­lé­má­já­ra is.

Kulcs­sza­vak: mig­rá­ció, ide­gen­el­le­nes­ség, szél­ső­jobb­ol­da­li­ság, jog­al­ko­tás

Hun­ga­ri­an and Ger­man Ex­pe­ri­en­ces in Xe­nop­ho­bia

Sum­ma­ry

The ar­tic­le deals with one of the prob­lems raised by the mig­ra­ti­on that star­ted in Euro­pe­an so­ci­eti­es in the early 20th cent­ury and is still on­go­ing, and by in­te­gra­ti­on, emp­has­i­zed in the se­cond half of the 20th cent­ury. The quest­ion how dif­fe­rent so­ci­eti­es and sta­tes hand­le the evol­ving openly xe­nop­ho­bic acts in the case of a co­e­xis­ten­ce of gro­ups with dif­fe­rent cul­t­u­ral and na­ti­o­nal backg­rounds is add­res­sed. In this con­text, the ar­tic­le pro­vi­des an over­view of xe­nop­ho­bic phe­no­me­na, their ca­us­es, and an analy­sis of the pos­sib­le met­hods of hand­ling them, with par­ti­cu­lar at­tent­ion to Hun­gary and Ger­many. While it sum­ma­ri­zes the re­le­vant Hun­ga­ri­an and Ger­man li­te­ra­tu­re, it also drafts the start­ing points of a fu­tu­re re­se­arch, and also dis­cus­ses the prob­lem of “hate cri­mes” and “hate in­ci­dents”.

Key­words: mig­ra­ti­on, xe­nop­ho­bia, ext­re­me right­ness, leg­i­sla­ti­on

A 20. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben Eu­ró­pa né­pes­sé­ge sok­szí­nű­vé vált: rész­ben a ha­gyo­má­nyo­san eu­ró­pa­i­nak te­kin­tett nem­ze­tek és népek ke­ve­red­tek egy­más­sal az eu­ró­pai in­teg­rá­ció köz­is­mert vi­szo­nyai kö­zött, de kü­lön­bö­ző okok­ból, nagy szám­ban meg­je­len­tek és tar­tó­san le­te­le­ped­tek itt az Eu­ró­pán kí­vü­li népek, et­ni­ku­mok és cso­por­tok is. A szá­zad utol­só év­ti­ze­de­i­re ki­de­rült, hogy az utób­bi cso­por­tok in­teg­rá­ci­ó­ja ál­la­mi tá­mo­ga­tás­sal sem va­ló­sult meg tel­je­sen, mi­köz­ben a glo­ba­li­zá­ció által oko­zott és a vi­lág­po­li­ti­kai-nagy­ha­tal­mi össze­füg­gé­sek ke­re­té­ben ke­let­ke­zett prob­lé­mák okán elő­állt be­ván­dor­lás miatt to­váb­bi in­teg­rá­ci­ós fe­szült­sé­gek ke­let­kez­tek.

Bár­hogy is fog­lal­junk ál­lást a mul­ti­kul­t­u­ra­liz­mus és a né­pes­ség­moz­gás vi­ta­tott kér­dé­se­i­ben, tény, hogy a 20. szá­zad ele­jén a glo­ba­li­zá­ció és más vi­lág­po­li­ti­kai össze­füg­gé­sek miatt meg­in­dult és más okok miatt ma is tartó mig­rá­ció, va­la­mint a 20. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben teret nyerő in­teg­rá­ció az eu­ró­pai tár­sa­dal­mak­ban több prob­lé­má­hoz is ve­ze­tett.² Ezek egyi­ke az ide­gen­el­le­nes­ség, mely szá­mos or­szág­ban – így Fran­cia­or­szág­ban, Nor­vé­gi­á­ban, Dá­ni­á­ban, Né­met­or­szág­ban, Auszt­ri­á­ban, Ma­gyar­or­szá­gon stb. – kü­lön­bö­ző de­vi­an­ci­ák­hoz ve­ze­tett. A xen­o­fó­bia a kü­lön­bö­ző tár­sa­dal­mak­ban kü­lön­bö­ző módon nyil­vá­nul meg, de mára már-már meg­szo­kot­tá vál­tak azok a hír­adá­sok, ame­lyek az eu­ró­pai or­szá­gok­ban el­kö­ve­tett nyíl­tan xen­o­fób, rend­sze­rint jog­el­le­nes cse­lek­mé­nyek­ről tá­jé­koz­tat­nak. Eze­ket a 2015/16-os év be­ván­dor­lá­si hul­lá­ma csak fel­erő­sí­tet­te, és spo­ra­di­kus jel­leg­gel köl­csö­nös­sé tette. Ez utób­bi for­du­lat azt je­len­ti, hogy az „ide­ge­nek­kel” és a be­ván­dor­lók­kal szem­be­ni xen­o­fób cse­le­ke­de­tek­re al­kal­mi­lag a be­ván­dor­lók is ha­son­ló, a béke és az erő­szak ha­tá­rán mozgó jog­el­le­nes cse­lek­mé­nyek­kel vá­la­szol­nak . Bár a xen­o­fó­bia nem­zet­kö­zi je­len­ség, Ma­gyar­or­szág és Né­met­or­szág e te­kin­tet­ben szá­mos egye­di sa­já­tos­ság­gal ren­del­ke­zik.

Egy ennél konk­ré­tabb meg­ál­la­pí­tás­hoz min­de­nek­előtt olyan ku­ta­tást kell le­foly­tat­ni, amely­nek célja – ál­ta­lá­ban – a nyíl­tan xen­o­fób je­len­sé­gek, ki­vál­tó okaik, le­het­sé­ges ke­ze­lés­mód­ja­ik elem­zé­se, ezek mig­rá­ci­ó­val való össze­füg­gé­sé­nek vizs­gá­la­ta eu­ró­pai kon­tex­tus­ban; konk­rét célja pedig a német ta­pasz­ta­la­tok össze­gyűj­té­se, va­la­mint az ál­la­mi és köz­igaz­ga­tá­si prob­lé­ma­ke­ze­lés német és ma­gyar esz­köz­rend­sze­ré­nek össze­ha­son­lí­tá­sa. Ez rész­ben adat­gyűj­tést je­len­te­ne, rész­ben pedig a fo­lya­ma­tok elem­zé­sét, a vál­to­zá­sok meg­ál­la­pí­tá­sát, va­la­mint az ide­gen­gyű­lö­let­tel kap­cso­la­tos tár­sa­dal­mi és ál­la­mi re­ak­ci­ók össze­ha­son­lí­tá­sát igény­li a két ál­la­mon belül.

A té­má­ra vo­nat­ko­zó német elem­zé­sek kö­ré­ből min­de­nek­előtt Her­mann Kurt­hen, Wer­ner Berg­mann és Rainer Erb el­mé­le­te tűnik hasz­nos­nak.³ Meg­jegy­zen­dő ugyan­ak­kor, hogy mind Né­met­or­szág­ban, mind Ma­gyar­or­szá­gon eddig szá­mos rész­elem­zés szü­le­tett, a szó­ban forgó cse­lek­mé­nye­ket azon­ban komp­lex módon még senki nem dol­goz­ta fel, s így össze­ha­son­lí­tás sem szü­let­he­tett. (Ennek egyik vél­he­tő oka az lehet, hogy az ilyen jel­le­gű ma­gyar­or­szá­gi cse­lek­mé­nyek­ről nincs tel­jes adat­bá­zis, sok ilyen tett­ről nem is ér­te­sül a ha­tó­ság, to­váb­bá a jog­al­ko­tá­si és jog­al­kal­ma­zá­si ano­má­li­ák­ból ki­fo­lyó­lag re­giszt­rá­lá­suk sem tör­té­nik meg.) Vagy­is eddig nem tör­tént a té­má­ban tu­do­má­nyos össze­ha­son­lí­tás sem­mi­lyen szin­ten a két or­szág te­kin­te­té­ben,⁴ ami azért is saj­ná­la­tos, mert Né­met­or­szág az 1990-es évet kö­ve­tő át­ala­ku­lás fo­lya­mán (az új­ra­egye­sí­tés­nek kö­szön­he­tő­en) ma­gá­ban hor­doz­ta a poszt­kom­mu­nis­ta or­szá­gok­ra jel­lem­ző ne­héz­sé­ge­ket, de egy­út­tal a fej­lett nyu­ga­ti or­szá­gok jel­lem­ző­it is. Szin­te egy­szer­re ha­son­lít­hat­juk össze Ma­gyar­or­szá­got egy poszt­kom­mu­nis­ta és egy fej­lett ál­lam­mal.

A téma a rasszis­ta mo­ti­vá­ció és az ide­gen­gyű­lö­let kér­dé­se­i­vel függ össze, és érin­ti az ún. „gyű­lö­let-bűn­cse­lek­mé­nyek” prob­lé­má­it is.

Egy ré­geb­bi elem­zés­ben Ruud Ko­op­mans ki­mu­tat­ta: a xen­o­fó­bi­át il­le­tő­en Nyu­ga­tE­u­ró­pá­ban sem arról van szó, hogy az et­ni­kai ki­sebb­sé­gek­hez tar­to­zók vagy a be­ván­dor­lók száma egye­nes arány­ban áll az ide­gen­el­le­nes erő­szak nö­ve­ke­dé­sé­vel (Ko­op­mans, 1995). Az ef­fé­le erő­sza­kot in­kább a po­li­ti­kai elit nyi­tott­sá­ga vagy zárt­sá­ga, az et­ni­kai ki­sebb­sé­gek diszk­ri­mi­ná­ci­ó­já­nak prob­lé­má­ja irán­ti ér­zé­keny­sé­ge, va­la­mint a szél­ső­jobb­ol­dal po­li­ti­kai szer­ve­ze­te­i­nek el­fo­ga­dott­sá­ga és/vagy si­ke­rei be­fo­lyá­sol­ják. A po­li­ti­kai­le­he­tő­ség-struk­tú­rák meg­ha­tá­ro­zott sze­re­pe még in­kább jel­lem­ző a poszt­kom­mu­nis­ta tár­sa­dal­mak­ban. Né­met­or­szág­ban – amint arra több elem­zés is fel­hív­ta a fi­gyel­met⁵ − a 20. szá­zad vé­gé­re vál­tak akut­tá a tö­rök-mu­zul­mán né­pes­ség in­teg­rá­ci­ó­já­val kap­cso­la­tos prob­lé­mák is.

Azok a ma­gya­rá­za­tok, ame­lyek az erő­szak-al­kal­ma­zás esé­lyét la­tol­gat­ják a tár­sa­da­lom­ban, végső soron a tár­sa­dal­mi struk­tú­rá­hoz ve­zet­nek vissza, a cso­port­vi­szo­nyok komp­lex há­ló­za­tá­nak köz­ve­tí­té­sé­vel. Ma­gyar­or­szág ese­té­ben a kom­mu­nis­ta rend­szer utáni át­me­net struk­tú­rá­i­ról van szó, ami­kor gyors és ra­di­ká­lis fo­lya­ma­tok ren­de­zik át a cso­por­tok ko­ráb­bi stá­tusz­vi­szo­nya­it, új nor­mák és le­gi­ti­má­ci­ós min­ták je­len­nek meg, ame­lyek pró­bá­ra te­szik a ko­ráb­bi tár­sa­dal­mi és kul­tu­rá­lis iden­ti­tá­so­kat. A stá­tu­suk re­la­tív csök­ke­né­sét ér­zé­ke­lő iden­ti­tá­su­kat vesz­tett, avagy nem meg­fe­le­lő­en ki­ala­kí­tott cso­por­tok szá­má­ra a rasszis­ta mo­ti­vá­ci­ó­jú kol­lek­tív erő­szak­ban való rész­vé­tel va­la­mi­fé­le új kol­lek­tív iden­ti­tás meg­erő­sí­té­sét szol­gál­hat­ja az ano­nim tár­sa­dal­mi fo­lya­ma­tok okoz­ta fruszt­rá­ci­ók és anó­mia meg­ol­dá­sa­ként. Kér­dés, hogy ha­son­ló fo­lya­ma­tok hat­nak-e Né­met­or­szág­ban? Mint aho­gyan egy ma­gyar po­li­to­ló­gus, Szabó Máté rá­mu­tat: Ma­gyar­or­szá­gon azért gya­na­kod­ha­tunk e té­nye­zők­re, vagy­is arra, hogy ezek vált­ják ki a rasszis­ta mo­ti­vá­ci­ó­jú erő­sza­kot, mert a roma nép­cso­port ko­ráb­ban is, sőt év­szá­za­dok óta jelen volt az or­szág­ban, és a be­ván­dor­lók száma még min­dig el­ha­nya­gol­ha­tó­nak mond­ha­tó, mégis erő­sza­kos xen­o­fób cse­le­ke­de­tek­kel ta­lál­koz­ha­tunk (Szabó, 1997). A rasszis­ta mo­ti­vá­ci­ó­jú erő­szak­cse­lek­mé­nyek vizs­gá­la­ta során fon­tos el­kü­lö­ní­te­ni a kö­zös­ség el­le­ni iz­ga­tás, a kö­zös­ség tagja el­le­ni erő­szak és a ki­fe­je­zet­ten gyű­lö­let ve­zé­rel­te bűn­cse­lek­mé­nyek sza­bá­lyo­zá­sát és ese­te­it. A ma­gyar szak­iro­da­lom­ban ezt töb­ben is tár­gyal­ják,⁶ az ezzel kap­cso­la­tos német szak­iro­dal­mat azon­ban itt­hon még nem dol­goz­ták fel. A fenti té­má­jú ku­ta­tás­hoz azon­ban azt is meg kell vizs­gál­ni, hogy mi­ként dol­goz­za ki a német és a ma­gyar állam a xen­o­fób erő­sza­kot tiltó jog­sza­bá­lyo­kat, s mi­ként ül­tet­te át jog­rend­sze­ré­be az eu­ró­pai és nem­zet­kö­zi jogi irány­el­ve­ket? Tör­tén­te­ke köz­igaz­ga­tás-szer­ve­zé­si, il­le­tő­leg -át­szer­ve­zé­si in­téz­ke­dé­sek, akár a xen­o­fó­bi­á­val össze­füg­gés­ben, akár a mig­rá­ci­ó­hoz tár­su­ló in­teg­rá­ci­ós tö­rek­vé­sek­kel össze­füg­gés­ben, lét­re­hoz­tak-e új ál­la­mi szer­ve­ket a prob­lé­ma ke­ze­lé­sé­re, il­le­tő­leg mó­do­sí­tot­ták-e a lé­te­ző szer­ve­zet­rend­szer ha­tás­kö­re­it mind­er­re te­kin­tet­tel?

To­váb­bi kér­dés a köz­igaz­ga­tá­si in­téz­mény­rend­szer ala­ku­lá­sa és a sza­bá­lyo­zás prob­lé­má­ja, hi­szen a ma­gyar jog­al­ko­tás és jog­gya­kor­lat köz­is­mer­ten min­ta­kö­ve­tő, de – az első ko­mo­lyabb elem­zé­se­ken túl⁷ – nem tisz­tá­zott, hogy mi­lyen min­tá­kat követ, vagy kel­le­ne kö­vet­nie. Az el­múlt két év­ti­zed­ben ugyan­is a min­den­ko­ri ma­gyar tör­vény­ho­zó és vég­re­haj­tó ha­ta­lom, a kor­mány és a köz­igaz­ga­tás, va­la­mint a po­li­ti­kai elit in­kább a kon­ti­nen­tá­lis-eu­ró­pai, azon belül pedig a német jog­fel­fo­gást és a német min­tá­kat kö­vet­te, amely sok­kal tá­gab­ban fo­gal­maz­za meg a gyű­lö­let­be­széd és a gyű­lö­let-bűn­cse­lek­mény jogi de­fi­ní­ci­ó­ját, to­váb­bá szi­go­rú bün­te­té­sek ki­lá­tás­ba he­lye­zé­sé­vel tilt­ja őket. Ezzel szem­ben az Al­kot­mány­bí­ró­ság be­ve­zet­te és kö­vet­ke­ze­te­sen al­kal­maz­za az an­gol­szász jog­fel­fo­gás­ban ki­ala­kult és meg­ho­no­so­dott „clear and pre­sent dang­er” elvét, amely a min­den­na­pi bí­ró­sá­gi gya­kor­lat­ba is be­szi­vár­gott, szűk ke­re­tek közé szo­rít­va az ilyen jel­le­gű tet­tek bün­tet­he­tő­sé­gét.⁸ Le­egy­sze­rű­sít­ve: a ma­gyar po­li­ti­ka túl­nyo­mó­részt bün­te­tő­jo­gi kér­dés­ként ke­ze­li az ide­gen­el­le­nes­sé­get, míg az Al­kot­mány­bí­ró­ság a bün­te­tő­jog kor­lá­to­zott al­kal­ma­zá­sa mel­lett po­li­ti­kai kon­szen­zus ki­ala­kí­tá­sát és kon­zek­vens ér­vé­nye­sí­té­sét ja­va­sol­ta. A ma­gyar­or­szá­gi bí­ró­sá­gok gya­kor­la­tá­ból jól lát­ha­tó „ered­mény” az, hogy ez a két, el­len­té­tes fel­fo­gás nem je­lent meg­ol­dást.

Egy to­váb­bi össze­ha­son­lí­tá­si szem­pont a kö­vet­ke­ző: Né­met­or­szág­ban rész­le­tes és ki­ter­jedt sta­tisz­ti­kát ve­zet­nek a gyű­lö­let-bűn­cse­lek­mé­nyek­ről (töb­bek kö­zött ezt is meg­tud­hat­juk a ma­gyar­or­szá­gi gyű­lö­let-bűn­cse­lek­mé­nyek adat­bá­zis-épí­té­sét meg­cél­zó Athe­na In­té­zet mun­ká­já­ból), és ál­la­mi­lag – rend­sze­re­sen és pon­to­san – je­len­tést kül­de­nek az EBESZ felé is. Ezzel több dol­got is el­ér­nek: jel­zik, hogy az állam ki­emel­ke­dő he­lyen ke­ze­li a leg­ki­szol­gál­ta­tot­tabb la­ko­sa­i­nak vé­del­mét, min­den esz­köz­zel küz­de­nek a ne­ga­tív je­len­sé­gek ellen, és nem akar­ják el­ken­dőz­ni azok lé­te­zé­sét. Azaz: sta­bil kon­szen­zus képét mu­tat­ják mind a pol­gá­ra­ik, mind a többi eu­ró­pai állam felé ezen a te­rü­le­ten, ami egy­ben jel­zés a szél­ső­sé­ge­sek­nek: erő­sza­kos­sá­guk­kal szem­ben nem lesz el­né­ző a ha­ta­lom. Ma­gyar­or­szá­gon ezzel szem­ben a leg­na­gyobb prob­lé­ma a gyű­lö­let­bűn­cse­lek­mé­nyek­kel kap­cso­lat­ban az, hogy sok ilyen tett­ről nem is ér­te­sül a ha­tó­ság (lá­ten­cia), il­let­ve ha a tu­do­má­sá­ra jut is, nem al­kal­maz­zák a meg­lé­vő jog­sza­bá­lyo­kat. A téma kap­csán az elem­zé­sek­ben ter­mé­sze­te­sen jelen van a jobb­ol­da­li szél­ső­ség prob­lé­má­ja is. De ho­gyan nyil­vá­nul meg ez konk­ré­tan? Mi­lyen ma­gya­rá­za­tok van­nak a jobb­ol­da­li szél­ső­sé­ges­ség meg­je­le­né­sé­re? A té­má­ban eu­ró­pai vo­nat­ko­zás­ban a hazai pub­li­cisz­ti­ká­ban igen rész­le­tes elem­zé­se­ket is­mer­he­tünk meg fran­cia, görög és hol­land eset­ta­nul­má­nyok kap­csán ( Ju­hász–Krekó, 2012:17–22). A téma ala­po­sabb el­mé­le­ti elem­zé­sét Sa­mu­el Salz­born nyújt­ja. Salz­born mun­ká­ja nem­csak a jobb­ol­da­li szél­ső­sé­ges­ség ku­ta­tá­sá­nak köz­pon­ti vi­tá­it te­kin­ti át, de be­mu­tat­ja ennek a vi­lág­né­ze­tét és ideo­ló­gi­á­ját, va­la­mint fej­lő­dé­si irá­nya­it Né­met­or­szág­ban és Eu­ró­pá­ban, va­la­mint a szél­ső­sé­ges­ség meg­nyil­vá­nu­lá­si for­má­it is (Salz­born, 2015).

A téma to­váb­bi vizs­gá­la­ta során el­ső­sor­ban a nyílt ide­gen­el­le­nes­ség for­má­i­ra cél­sze­rű kon­cent­rál­ni. Aho­gyan Krekó Péter és Hu­nya­di Bul­csú is meg­ál­la­pít­ja: e téren Né­met­or­szá­got és Ma­gyar­or­szá­got egy cso­port­ba so­rol­ják a hét­köz­na­pok­ban a szél­ső­sé­ge­sek je­len­tet­te ve­szély szem­pont­já­ból. Fel­té­te­lez­he­tő ugyan­ak­kor, hogy „a kü­lönb­sé­gek je­len­tő­sek”, s ami még in­kább szem­be­tű­nő: „el­té­rő a szél­ső­sé­ges­ség­re adott tár­sa­dal­mi és ál­la­mi re­ak­ció” is. „Né­met­or­szág­ban egyre fon­to­sab­bak a szél­ső­jobb­ol­da­li­ak ki­ug­rá­sát és tár­sa­dal­mi re­in­teg­rá­ci­ó­ját célzó kez­de­mé­nye­zé­sek. Ma­gyar­or­szá­gon haj­la­mo­sak va­gyunk azt gon­dol­ni, hogy a szél­ső­jobb­ol­dal­lal kap­cso­la­tos min­den prob­lé­ma ná­lunk a leg­sú­lyo­sabb, ám ez közel sincs így. Né­met­or­szág­ban pél­dá­ul, ahol az erős szél­ső­jobb­ol­da­li párt a vi­lág­há­bo­rú óta ér­dem­ben nem tu­dott meg­ka­pasz­kod­ni a po­li­ti­kai élet­ben, ki­fe­je­zet­ten aktív és ve­szé­lyes, erő­sza­kos szél­ső­jobb­ol­da­li szín­tér mű­kö­dik, kö­rül­be­lül hu­szon­öt­ezer fő aktív rész­vé­te­lé­vel. A német bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um nem­rég pub­li­kált je­len­té­se sze­rint min­den má­so­dik ext­re­mis­ta cso­port­ban mű­kö­dő ak­ti­vis­ta kész tett­leg is erő­sza­kot el­kö­vet­ni az ál­ta­la kép­vi­selt célok ér­de­ké­ben. 2013-ban 473 rasszis­ta és 45 an­ti­sze­mi­ta bűn­cse­lek­ményt re­giszt­rál­tak, ez pedig hús­szá­za­lé­kos emel­ke­dés az előző évi­hez ké­pest” (Krekó–Hu­nya­di, 2014). Több pub­li­cisz­ti­kai írás arra kö­vet­kez­tet, hogy Ma­gyar­or­szá­gon a szél­ső­jobb­ol­dal in­kább (párt)po­li­ti­kai prob­lé­ma, Né­met­or­szág­ban pedig in­kább ez az erő­sza­kos szél­ső­jobb­ol­dal je­len­ti a fe­nye­ge­tést. A hír­mor­zsák­ból azt sem lehet egy­ér­tel­mű­en meg­ál­la­pí­ta­ni, pedig ezt rend­sze­rint fel­té­te­lez­zük, hogy a ha­tó­sá­gok min­den szem­pont­ból job­ban ke­zel­nék a hely­ze­tet, mint pél­dá­ul Ma­gyar­or­szá­gon.⁹

Hi­po­té­zi­sem mind­ezek mel­lett az, hogy az ide­gen­el­le­nes cse­lek­mé­nyek struk­tu­rá­lis össze­ha­son­lí­tá­sa olyan ered­ményt hoz, amely ta­nul­sá­gos lehet a té­má­ban az ál­la­mi be­avat­ko­zás­ra és sze­rep­vál­la­lás­ra nézve. Az e te­rü­le­ten vég­zett elem­zé­sek fel­te­he­tő­leg hasz­no­sít­ha­tók a ma­gyar köz­igaz­ga­tás szá­má­ra is, mind az ide­gen­el­le­nes­ség, mind a be­ván­dor­lá­si kér­dés ke­ze­lé­se, az eset­le­ges in­teg­rá­ci­ós in­téz­ke­dé­sek kap­csán is. A mig­rá­ció mel­lett ki kell térni a prob­lé­ma tör­té­ne­ti elő­ké­pe­i­re és na­gyobb tör­té­ne­ti ívű ke­ze­lé­sé­re is. Ugyan­is azt nem­csak fel­té­te­lez­het­jük, hanem tény­ként ál­lít­hat­juk, hogy amíg Ma­gyar­or­szá­gon nem tör­tént meg a 20. szá­zad egyik leg­na­gyobb xen­o­fób cse­le­ke­de­té­nek, a ho­lo­kauszt­nak a fel­dol­go­zá­sa, addig Né­met­or­szág ennek min­ta­pél­dá­já­vá vált, fel­té­te­le­zé­sem sze­rint az ehhez ve­ze­tő út az állam – jog­al­ko­tás és jog­al­kal­ma­zás, tör­vény­ho­zás és köz­igaz­ga­tás – he­lyes fel­lé­pé­sé­ben és a tár­sa­dal­mi prob­lé­má­ra adott he­lyes re­ak­ci­ó­já­ban rej­lik.

Fon­tos kér­dés, hogy a rasszis­ta mo­ti­vá­ci­ó­jú erő­szak a tár­sa­da­lom­ban szer­ve­zet­len tö­meg­cse­lek­vés­ként vagy szer­ve­zett moz­gal­mak te­vé­keny­sé­ge­ként, szer­ve­ze­tek (pár­tok) ak­ci­ó­ja­ként je­le­nik-e meg? Ugyan­így: ugyan­az a tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai konf­lik­tus kü­lön­bö­ző szin­te­ken és for­mák­ban egy­ide­jű­leg jelen lehet a tár­sa­da­lom éle­té­ben? Ho­gyan je­le­nik meg egyik és másik ál­lam­ban? Az állam maga is dif­fe­ren­ci­ált in­téz­mény­rend­szer, amely­nek kü­lön­bö­ző szek­to­rai el­té­rő­en vi­szo­nyul­hat­nak a szem­ben álló fe­lek­hez, így egy adott konf­lik­tus­ban meg­je­len­het a kor­mány­zat, egyes szak­mi­nisz­té­ri­u­mok vagy akár a rend­őr­ség „saját” po­li­ti­ká­ja.

A 19. és 20. szá­za­di ál­la­mi po­li­ti­ka szá­mos konf­lik­tus­meg­elő­ző, -ke­ze­lő vagy -meg­ol­dó mód­szert al­kal­ma­zott. A nyílt ide­gen­el­le­nes­ség ér­tel­me­zé­sé­hez igen hasz­nos lehet egy ún. „xen­o­fó­bia­ská­la”, amely­nek egyik vég­pont­ja a „pro­pa­gan­da”, a másik a „nép­ir­tás”. A kettő kö­zöt­ti fo­ko­za­tok – pél­dá­ul gyű­lö­le­tin­ci­dens, gyű­lö­let­be­széd, gyű­lö­let-bűn­cse­lek­mény stb. – rész­le­tes fo­gal­mi ki­dol­go­zás­ra vár­nak. Ugyan­csak ki­dol­go­zás­ra,majd­elem­zés­re­vár­na­ka­zo­ka­fo­gal­mi­kér­dé­sek,ame­lye­ka­mig­rá­ci­ó­va­lés­az in­teg­rá­ci­ó­val járó tár­sa­dal­mi fo­lya­ma­tok­kal és azok ál­la­mi ke­ze­lé­sé­vel kap­cso­la­to­sak, ide­ért­ve egy­fe­lől az asszi­mi­lá­ció, más­fe­lől a szeg­re­gá­ció kér­dé­se­it is. Egy ilyen ku­ta­tás ered­mé­nyei min­den bi­zonnyal jól hasz­no­sít­ha­tók a köz­igaz­ga­tás­ra vo­nat­ko­zó to­váb­bi elem­zé­sek­ben, mind a mig­rá­ció, mind a be­ván­dor­lás, mind pedig az in­teg­rá­ció vo­nat­ko­zá­sá­ban.