Pol­gá­ri Szem­le, 13. évf. 1–3. szám, 2017, 420–426., DOI: 10.24307/psz.2017.0936

Össze­fog­la­lás

E re­cen­zió célja, hogy be­mu­tas­sa és eré­nye­it ki­emel­je a Polt Péter által szer­kesz­tett VIII kö­te­tes Új Btk. kom­men­tárt. A kom­men­tár az új bün­te­tő­jo­gi kódex el­fo­ga­dá­sát és ha­tály­ba­lé­pé­sét kö­ve­tő­en, 2013-ban je­lent meg, ugyan­ak­kor 2014­ben köz­re­ad­tak egy fris­sí­té­se­ket is tar­tal­ma­zó kö­te­tet, mely végül tel­jes­sé tette a mun­kát.

Kulcs­sza­vak: kom­men­tár, ma­gyar bün­te­tő­jog, re­cen­zió, új ma­gyar bün­te­tő tör­vény­könyv

New Com­men­tary on Cri­mi­nal Code vol. I–VIII (with up­dates)

Sum­ma­ry

The aim of this re­view is to emp­has­i­ze and pre­sent the vir­tue of New Com­men­tary on Cri­mi­nal Code vol. I–VIII (with up­dates), edi­ted by Péter Polt. After adopt­ion and en­tery into force of the new Hun­ga­ri­an Cri­mi­nal Code the com­men­tary was pub­lis­hed in 2013, howe­ver in 2014 a vo­lu­me with up­dates has been pub­lis­hed to comp­le­te the work.

Key­words: com­men­tary, Hun­ga­ri­an cri­mi­nal law, new Hun­ga­ri­an Penal Code, re­view

Prof. Dr. habil. Polt Péter PhD, leg­főbb ügyész, 2017-től az NKE RTK Bün­te­tő­jo­gi Tan­szé­ké­nek tan­szék­ve­ze­tő egye­te­mi ta­ná­ra fő­szer­kesz­té­sé­ben lá­tott nap­vi­lá­got még a 2013-as év fo­lya­mán az Új Btk. kom­men­tár (a to­váb­bi­ak­ban: Kom­men­tár) első ki­adá­sa, ame­lyet az új­don­sá­go­kat be­mu­ta­tó külön kötet tett tel­jes­sé 2014 fo­lya­mán. A mo­nu­men­tá­lis művet szer­ző­i­nek al­ko­tó­kö­zös­sé­ge hozta létre.¹ A szer­zők so­ra­i­ban neves el­mé­le­ti szak­em­be­rek mel­lett a bün­te­tő­jo­gi jog­gya­kor­lat va­la­mennyi ága kép­vi­sel­te­ti magát jeles al­ko­tók ké­pé­ben.

A re­cen­zió szer­ző­i­nek nyil­ván nem lehet re­á­lis cél­ki­tű­zé­se az, hogy va­la­mennyi kö­tet­ről mély elem­zést ad­ja­nak, hi­szen ez a ter­je­del­mi ke­re­te­ket szét­fe­szí­te­né. Mint ahogy az ál­ta­lá­nos részi I. kötet elő­sza­vá­ban a fő­szer­kesz­tő meg­ál­la­pít­ja, 2013. jú­li­us 1-jén lé­pett ha­tály­ba 2012. évi C. tör­vény néven Ma­gyar­or­szág ne­gye­dik, tel­jes bün­te­tő tör­vény­köny­ve. Nyil­ván­va­ló­an a ter­je­del­mes vál­lal­ko­zás célja, hogy a fenti tör­vény ma­gya­rá­zá­sa, klasszi­kus wer­bő­czyá­nus ki­fe­je­zés­sel élve „fej­te­ge­té­se” (legem com­men­ta­rii , a tör­vényt fej­te­get­ni). A Kom­men­tár szer­kesz­té­se során a fő­szer­kesz­tő és a szer­zői al­ko­tó­kö­zös­ség arra tö­re­ke­dett, hogy az egyes tör­vé­nyi sza­bá­lyo­kat il­le­tő­en olyan ma­gya­rá­za­tok­kal szol­gál­jon, amely vi­lá­gos, egy­ér­tel­mű, irány­adó bí­ró­sá­gi dön­té­sek­kel van alá­tá­maszt­va. Emel­lett ter­mé­szet­sze­rű­leg az egyes bün­te­tő­jo­gi jog­in­téz­mé­nyek tör­té­ne­ti be­mu­ta­tá­sá­tól sem tar­tóz­kod­nak a szer­zők.

Fon­tos szer­kesz­té­si elv volt, hogy a meg­fo­gal­ma­zá­sok tö­mö­rek és egy­ér­tel­mű­ek le­gye­nek. Fő­ként azért, hogy a jog­ke­re­ső nagy­kö­zön­ség is meg­ért­se a ma­gya­rá­za­to­kat, de nyil­ván na­gyon fon­tos meg­ál­la­pí­tás, hogy a kö­te­tek el­ső­sor­ban a jog­al­kal­ma­zók­nak szól­nak. Ezen túl­me­nő­en a fő­szer­kesz­tőt és a szer­zői al­ko­tó­kö­zös­sé­get az a szán­dék ve­zet­te, hogy a jogi ok­ta­tás és to­vább­kép­zés is tan­anyag­ként hasz­nál­has­sa eze­ket a kö­te­te­ket. A Kom­men­tár meg­szív­le­len­dő mód­szer­tan­nal pró­bál­ta az egyes olyan szer­zői és más szak­mai vé­le­mé­nye­ket össze­egyez­tet­ni, me­lyek vi­ta­tot­tak vagy vi­tat­ha­tó­ak. Ilyen­kor a me­tó­dus az volt, hogy az egy­más­sal el­len­té­tes né­ze­te­ket azo­nos módon tö­re­ked­tek be­mu­tat­ni, azon­ban az ál­lás­fog­la­lá­so­kat ak­kép­pen ala­kí­tot­ták ki, hogy azok a leg­na­gyobb mér­ték­ben meg­fe­lel­je­nek a jog­al­ko­tó szán­dé­ká­nak, a jog­al­ko­tói szán­dé­kot ala­kí­tó jog­po­li­ti­ká­nak és annak a dog­ma­ti­kai rend­szer­nek, amely­ben a ha­tá­lyos Btk. fo­gant, il­let­ve amely által meg­va­ló­sul.

Ha­zánk első ko­di­fi­kált bün­te­tő tör­vény­köny­ve az 1878. évi V. tör­vény­cikk, köz­is­mert nevén a Cse­me­gi-kó­dex volt, amely va­la­mennyi ko­ra­be­li szak­mai igényt ki­elé­gí­tett. Az első hazai anya­gi bün­te­tő­jo­gi kódex nevét Cse­me­gi Ká­roly jog­tu­dós és ál­lam­tit­kár után kapta (Nagy, 2014:33–35). Cse­me­gi Ká­roly­nak a ma­gyar ju­di­ka­tú­ra tör­vény­ja­vas­la­tok sorát kö­szön­he­ti, mégis az örök em­lé­ke­ze­tet szá­má­ra az első ko­di­fi­kált ma­gyar bün­te­tő tör­vény­könyv biz­to­sít­ja. Is­me­re­tes vele kap­cso­lat­ban, hogy a jog­tu­do­má­nyi viták során az ide­gen nyel­vű for­rá­so­kat is hossza­san és fej­ből tudta idéz­ni. Könyv­tá­ra pol­ca­in német, fran­cia, angol és olasz jog­tu­do­má­nyi művek áll­tak, me­lye­ket a jeles jog­tu­dós na­pon­ta for­ga­tott (Se­bes­tyén, 2006:41–58). Két­ség­te­len, hogy ez a tu­do­má­nyos ala­po­zá­sú jog­al­ko­tói szán­dék nap­ja­ink ko­di­fi­ká­to­rai előtt is példa volt. A bün­te­tő­jo­gá­szok közül ha­son­ló mi­nő­sé­gű élet­mű­vet talán csak An­gyal Pál mond­ha­tott ma­gá­é­nak (elég ezzel kap­cso­la­to­san azóta sem fe­lül­múlt 21 kö­te­tes Btk. nagy­kom­men­tár­já­ra utal­ni) (An­gyal, 1927–1943). A Cse­me­gi-kó­dex­szel kap­cso­lat­ban szük­sé­ges meg­je­gyez­ni, hogy e nagy ma­gyar jo­gá­szi al­ko­tás ál­ta­lá­nos része te­kin­te­té­ben 1950-ig, kü­lö­nös része te­kin­te­té­ben pedig 1962-ig szol­gál­ta a ma­gyar bün­te­tő­jog-al­kal­ma­zást.

A Cse­me­gi-kó­dex után fo­gad­ták el az 1961. évi V. tör­vényt, me­lyet már 1978­ban fel­vál­tott az az 1978. évi IV. tör­vény, amely 2013. jú­li­us 1-jé­ig volt ha­tály­ban. Ez utób­bi bün­te­tő tör­vény­könyv vál­to­zott leg­töb­bet va­la­mennyi hazai bün­te­tő tör­vény­könyv közül, mivel közel száz­húsz al­ka­lom­mal mó­do­sí­tot­ták 1979 óta, és a mó­do­sí­tá­sok közül száz a rend­szer­vál­tás utáni idő­szak­ra esett. A rend­szer­vál­tás, az Eu­ró­pai Uni­ó­hoz tör­té­nő csat­la­ko­zás, va­la­mint a bün­te­tő­po­li­ti­ka gyö­ke­res vál­to­zá­sa, il­let­ve az élet­vi­szo­nyok alap­ve­tő vál­to­zá­sai el­ke­rül­he­tet­len­né tet­ték, hogy az egyre ne­he­zeb­ben al­kal­maz­ha­tó ko­he­ren­cia­za­va­rok­kal küzdő régi Btk.-t egy mo­dern bün­te­tő tör­vény­könyv vált­sa fel. A jog­biz­ton­ság kö­ve­tel­mé­nye, a fo­lya­ma­to­san vál­to­zó kör­nye­zet, a tár­sa­dal­mi fo­lya­ma­tok sok­ré­tű­sé­ge, a tu­do­má­nyos-tech­ni­kai fej­lő­dés ci­zel­lált­sá­ga meg­kí­ván­ta, hogy az új tör­vény­könyv tük­röz­ze az ezek­re a ki­hí­vá­sok­ra adott bün­te­tő­jo­gi vá­la­szo­kat. Ennek során a jog­al­ko­tó kö­vet­ke­ze­te­sen ér­vé­nye­sí­tet­te az ál­ta­lá­nos és el­is­mert bün­te­tő­jo­gi el­ve­ket, és ezzel pár­hu­za­mo­san az új tár­sa­dal­mi je­len­sé­ge­ket ko­he­ren­sen be­il­lesz­tet­te a tör­vény­könyv sza­bá­lyai közé. Vég­ered­mé­nyül egy egy­sé­ges bün­te­tő­jo­gi dog­ma­ti­ka kör­vo­na­la­zó­dott.

A bün­te­tő tör­vény­könyv ál­ta­lá­nos része a nyolc­kö­te­tes és egy pót­kö­te­tet tar­tal­ma­zó vál­lal­ko­zás első két kö­te­tét fog­lal­ja ma­gá­ban, il­let­ve a fris­sí­té­se­ket tar­tal­ma­zó ki­egé­szí­tő könyv har­minc­nyolc fe­je­ze­te közül az első ti­zen­két fe­je­zet tar­to­zik az ál­ta­lá­nos rész kö­ré­be.

A bün­te­tő tör­vény­könyv­ről szóló 2012. évi C. tör­vény ha­zánk első olyan bün­te­tő kó­de­xe, amely pre­am­bu­lu­mot tar­tal­maz, éppen ezért már csak az új­don­ság okán is szük­sé­ges, hogy ezen pre­am­bu­lu­mot a re­cen­zió is job­ban meg­vizs­gál­ja. Va­ló­já­ban azt kell mon­da­nunk, hogy a jog­al­ko­tó a pre­am­bu­lum meg­al­ko­tá­sá­val a bün­te­tő tör­vény­könyv je­len­tő­sé­gét is­me­ri el, nyil­ván­va­ló­vá téve azt a je­len­tős he­lyet, amely ezen ki­emel­ke­dő kó­de­xet a leg­fon­to­sabb tör­vény­köny­vek so­rá­ban meg­il­le­ti (Alap­tör­vény, Btk., Be., Ptk., Pp., Ket.). A pre­am­bu­lu­mok ren­del­te­té­se az, hogy meg­is­mer­he­tő­vé te­gyék a sza­bá­lyo­zás előz­mé­nyét, in­do­kát és cél­ját, to­váb­bá ki­se­gí­tő jel­leg­gel rög­zít­he­tők olyan elvi té­te­lek, ame­lye­ket a jog­sza­bály sza­ka­sza­i­ban az adott tétel nor­ma­tív tar­tal­má­nak hi­á­nya miatt nem le­het­sé­ges ren­dez­ni. A ha­tá­lyos Btk. pre­am­bu­lu­ma fel­so­rol­ja azo­kat a vé­den­dő alap­ve­tő ér­té­ke­ket, ame­lye­ket a Btk. ol­tal­maz­ni kíván. Ezek az aláb­bi­ak: az ember sért­he­tet­len és el­ide­ge­nít­he­tet­len alap­jai; az or­szág füg­get­len­sé­ge; az or­szág te­rü­le­ti ép­sé­ge (ter­ri­to­ri­á­lis in­teg­ri­tás); az or­szág gaz­da­sá­ga és a nem­ze­ti va­gyon. A pre­am­bu­lum ma­gá­ban fog­lal­ja, hogy ha­zánk­ban a Btk. a nem­zet­kö­zi jogi és az uniós jog­ból eredő kö­te­le­zett­sé­gek fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel nyert el­fo­ga­dást. A pre­am­bu­lum ki­fe­je­zés­re jut­tat­ja azt is, hogy a Btk. meg­al­ko­tá­sá­ra az állam ki­zá­ró­la­gos bün­te­tő­ha­tal­ma ér­vé­nye­sí­té­se cél­já­ból ke­rült sor. Az 1978-as ko­ráb­bi Btk.-hoz ké­pest az új kódex in­do­ko­lá­sa szá­mos új, a bün­te­tő­po­li­ti­ka szá­má­ra is fon­tos té­nye­ző meg­je­le­né­sé­re utal. Ilyen­nek te­kin­ten­dő kü­lö­nö­sen az Eu­ró­pai Uni­ó­hoz való csat­la­ko­zás, a fel­gyor­sult tu­do­má­nyos fej­lő­dés fi­gye­lem­be­vé­te­le, il­le­tő­leg a szer­ve­zett bű­nö­zés el­le­ni ha­té­ko­nyabb fel­lé­pés szük­sé­ges­sé­ge, va­la­mint a bün­te­té­sek szi­go­rí­tá­sá­nak igé­nye, amely a bű­nö­zés szer­ke­ze­té­ben be­kö­vet­ke­zett vál­to­zá­sok­ra te­kin­tet­tel me­rült fel. Mind­ezek mel­lett az új Kom­men­tár is utal rá, hogy a po­li­ti­kai do­ku­men­tu­mok közül, a nem­ze­ti együtt­mű­kö­dés prog­ram­ja is hang­sú­lyoz­za, hogy a jog­sza­bály szi­go­ra, a bün­te­té­si té­te­lek nö­ve­lé­se, az élet­fogy­tig tartó sza­bad­ság­vesz­tés több­szö­ri al­kal­ma­zá­sa, va­la­mint az ál­do­zat­vé­de­lem al­kal­mas a bűn­el­kö­ve­tők meg­re­gu­lá­zá­sá­ra; és vi­lá­gos­sá teszi, hogy a bün­te­tő tör­vény­könyv egyik leg­fon­to­sabb kö­ve­tel­mé­nye a szi­go­rú­ság, azon­ban ez nem ma­ni­fesz­tá­lód­hat csu­pán a bün­te­té­si té­tel­ke­re­tek eme­lé­sé­ben, hanem ki­emelt je­len­tő­sé­gű a tett­ará­nyos bün­te­tő­jo­gi szem­lé­let ar­ti­ku­lá­lá­sa. Azaz az új Btk. egyik leg­je­len­tő­sebb – az ál­ta­lá­nos­ság szint­jén is ki­mond­ha­tó fel­ada­ta – a tár­sa­da­lom vé­del­me. (Ér­de­mes ehhez ta­nul­má­nyoz­ni a fran­cia Marc Ancel és az olasz Fi­lip­po Gra­ma­ti­ca ta­na­it.) Az alap­ta­nok ki­fej­té­se során Polt Péter fő­szer­kesz­tő a Btk. alap­el­vei közül külön is ki­eme­li a tör­vé­nyes­ség elvét, amely a ma­gyar bün­te­tő­kó­dex­ben elő­ször nyert meg­fo­gal­ma­zást oly módon, hogy ez az alap­té­tel a nul­lum cri­men sine lege, va­la­mint a nulla poena sine lege elvét is ma­gá­ban fog­lal­ja.

A to­váb­bi­ak­ban az I. kötet I. fe­je­ze­te a tör­vé­nyes­ség elvét vizs­gál­ja, kü­lö­nö­sen a ma­gyar Al­kot­mány­bí­ró­ság dön­té­sei, va­la­mint az Em­be­ri Jogok Eu­ró­pai Bí­ró­sá­ga íté­le­tei tük­ré­ben (Vas­ku­ti And­rás). Az I. kötet II. fe­je­ze­te elem­zi a ma­gyar bün­te­tő jog­ha­tó­ság kér­dé­se­it, kü­lö­nös te­kin­tet­tel az idő­be­li ha­tály, va­la­mint a te­rü­le­ti és ter­ri­to­ri­á­lis ha­tály kér­dé­se­i­re (Polt Péter). Ugyan­ezen kötet III. fe­je­ze­te fog­lal­ko­zik a bün­te­tő­jo­gi fe­le­lős­ség kér­dé­sé­vel is (Blas­kó Béla). A IV. fe­je­zet­ben ol­vas­ha­tunk a bün­tet­he­tő­sé­get ki­zá­ró vagy kor­lá­to­zó okok rend­sze­ré­ről. Ilyen­nek mi­nő­sül: a gyer­mek­kor; a kóros el­me­ál­la­pot; a kény­szer és a fe­nye­ge­tés; a té­ve­dés; a jogos vé­de­lem; a vég­szük­ség; a jog­sza­bály en­ge­dé­lye; az elöl­já­ró pa­ran­csa; a tör­vény­ben meg­ha­tá­ro­zott egyéb ok; il­let­ve a bün­te­tő­jo­gi fe­le­lős­ség úgy­ne­ve­zett tör­vény fe­let­ti ki­zá­ró okai (Blas­kó Béla, Laj­tár Ist­ván, Elek Ba­lázs). Az V. fe­je­zet fog­lal­ja ma­gá­ban a bün­tet­he­tő­sé­get meg­szün­te­tő okok rend­sze­rét. Ide­tar­to­zik: az el­kö­ve­tő ha­lá­la; a bün­tet­he­tő­ség el­évü­lé­se; az el­évü­lést fél­be­sza­kí­tó bün­te­tő­el­já­rá­si cse­lek­mé­nyek; a tény­be­li azo­nos­ság; a ke­gye­lem; a te­vé­keny meg­bá­nás; a bün­te­tő jog­sza­bály­ban meg­ha­tá­ro­zott egyéb meg­szün­te­tő okok (Blas­kó Béla, Elek Ba­lázs). A VI. fe­je­zet vizs­gál­ja a bün­te­tő­jo­gi fe­le­lős­ség­re vonás egyéb aka­dá­lya­it. Ez két eset­kört fog­lal ma­gá­ban: a ma­gán­in­dít­vány hi­á­nyát és a fel­je­len­tés hi­á­nyát (Elek Ba­lázs).

A II. kötet által tar­tal­ma­zot­tan is­mer­he­tő meg a bün­te­té­se­ket enu­me­rá­ló VII. fe­je­zet (Gál Ist­ván Lász­ló, Szűcs And­rás). Ennek párd­arab­ja a VIII. fe­je­zet, amely az in­téz­ke­dé­sek­kel fog­lal­ko­zó fe­je­zet (Szűcs And­rás, Laj­tár Ist­ván). A IX. fe­je­zet vizs­gál­ja a bün­te­tés ki­sza­bá­sá­nak kér­dé­se­it (Elek Ba­lázs). A X. fe­je­zet tar­tal­maz­za az el­íté­lés­hez fű­ző­dő hát­rá­nyos jog­kö­vet­kez­mé­nyek és a men­te­sí­tés eset­kö­re­it (Szűcs And­rás). A fi­a­tal­ko­rú­ak­ra vo­nat­ko­zó ren­del­ke­zé­sek sora a XI. fe­je­zet­ben ol­vas­ha­tó (Laj­tár Ist­ván). A XII. fe­je­zet elem­zi a ka­to­nák­ra vo­nat­ko­zó ren­del­ke­zé­sek kér­dé­sét (Blas­kó Béla).

A III. kö­tet­ben már a bün­te­tő­jog kü­lö­nös részi kér­dé­se­i­vel ta­lál­koz­ha­tunk. Meg­jegy­zen­dő, hogy a ko­ráb­bi tör­vény­hez ké­pest, amely első kü­lö­nös részi fe­je­ze­té­ben az állam el­le­ni bűn­cse­lek­mé­nye­ket he­lyez­te a bün­te­tő tör­vény­könyv ezen ré­szé­nek élére, most kezdő fe­je­zet­ként az em­be­ri­es­ség el­le­ni bűn­cse­lek­mé­nye­ket re­gu­lál­ja a kódex a XIII. fe­je­zet­ben (Gel­lér Ba­lázs Jó­zsef). A XIV. fe­je­zet vizs­gá­ló­dá­si köre a há­bo­rús bűn­cse­lek­mé­nyek­re ter­jed ki (Gel­lér Ba­lázs Jó­zsef). A XV. fe­je­zet a testi épség és az egész­ség el­le­ni bűn­cse­lek­mé­nye­ket vizs­gál­ja (Czencz Zol­tán, Vas­ku­ti And­rás). A XVI. fe­je­zet fog­lal­ko­zik az egész­ség­ügyi be­avat­ko­zás és ku­ta­tás rend­je el­le­ni bűn­cse­lek­mé­nyek tár­gya­lá­sá­val (Vas­ku­ti And­rás). A XVII. fe­je­zet­ben ol­vas­ha­tunk az egész­sé­get ve­szé­lyez­te­tő bűn­cse­lek­mé­nyek kü­lön­fé­le vál­fa­ja­i­ról (Békés Ádám). A XVIII. fe­je­zet az em­be­ri sza­bad­ság el­le­ni bűn­cse­lek­mé­nyek­re vo­nat­ko­zó is­me­re­te­ket tar­tal­maz­za (Gel­lér Ba­lázs Jó­zsef).

A IV. kö­tet­ben a XIX. fe­je­zet a nemi er­kölcs el­le­ni bűn­cse­lek­mé­nyek kü­lön­fé­le ese­te­it tárja elénk (Gál Ist­ván Lász­ló). A XX. fe­je­zet­ben a gyer­me­kek ér­de­két sértő és a csa­lád el­le­ni bűn­cse­lek­mé­nyek ka­te­gó­ri­ái sze­re­pel­nek (Laj­tár Ist­ván). A XXI. fe­je­zet az em­be­ri mél­tó­ság és egyes alap­ve­tő bűn­cse­lek­mé­nyek körét fog­lal­ja ma­gá­ban (Békés Ádám). A XXII. fe­je­zet­ben a köz­le­ke­dé­si bűn­cse­lek­mé­nyek kü­lön­fé­le el­kö­ve­té­si ma­ga­tar­tá­sai je­len­nek meg (Czencz Zol­tán).

Az V. kötet élén álló XXIII. fe­je­zet­ben a kör­nye­zet és a ter­mé­szet el­le­ni bűn­cse­lek­mé­nyek kér­dé­se­i­vel a fő­szer­kesz­tő fog­la­la­tos­ko­dik (Polt Péter). A rend­szer­ta­ni el­he­lye­zés ki­für­kész­he­tet­len rej­té­lyei okán for­dul­hat elő, hogy né­mi­leg stí­lus­tö­rés­ként a kör­nye­zet és ter­mé­szet el­le­ni bűn­cse­lek­mé­nyek után, a XXIV. fe­je­zet­ben azok az állam el­le­ni bűn­cse­lek­mé­nyek kö­vet­kez­nek, ame­lyek dog­ma­ti­kai helye meg­lá­tá­sunk sze­rint a XIII. és XIV. fe­je­zet előtt, kö­zött vagy után kel­le­ne hogy le­gyen (Gál Ist­ván Lász­ló). Ezt a részt kö­ve­ti a mi­nő­sí­tett adat és a nem­ze­ti adat­va­gyon el­le­ni bűn­cse­lek­mé­nyek­kel fog­lal­ko­zó XXV. fe­je­zet (Békés Ádám). A XXVI. fe­je­zet­ben ol­vas­ha­tunk az igaz­ság­szol­gál­ta­tás el­le­ni bűn­cse­lek­mé­nyek­ről (Kő­hal­mi Lász­ló, Csák Zsolt). A je­len­kor­ban nagy fi­gyel­met kapó kor­rup­ci­ós bűn­cse­lek­mé­nye­ket a XXVII. fe­je­zet elem­zi (Gál Ist­ván Lász­ló). A kö­vet­ke­ző­ek­ben vizs­gált cri­menek köre a hi­va­ta­li bűn­cse­lek­mé­nyek sorát fog­lal­ja ma­gá­ban (Kő­hal­mi Lász­ló). Ehhez a kör­höz kap­cso­ló­dik a hi­va­ta­los sze­mé­lyek el­le­ni bűn­cse­lek­mé­nyek kér­dés­kö­re, ame­lyet a XXIX. fe­je­zet tag­lal (Kő­hal­mi Lász­ló).

A VI. kötet XXX. fe­je­ze­te a köz­biz­ton­ság el­le­ni bűn­cse­lek­mé­nye­ket elem­zi (Gál Ist­ván Lász­ló). A XXXI. fe­je­zet tárja elénk a nem­zet­kö­zi kö­te­le­zett­sé­gen ala­pu­ló köz­biz­ton­sá­gi célú gaz­da­sá­gi elő­írá­sok el­le­ni bűn­cse­lek­mé­nye­ket (Gál Ist­ván Lász­ló). A XXXII. fe­je­zet írja le a köz­nyu­ga­lom el­le­ni bűn­cse­lek­mé­nyek kü­lön­fé­le for­má­it (Gel­lér Ba­lázs Jó­zsef). A XX­XI­II. fe­je­zet­ben a köz­bi­za­lom el­le­ni bűn­cse­lek­mé­nyek meg­vizs­gá­lá­sá­ra ta­lá­lunk kü­lön­bö­ző pél­dá­kat (Kő­hal­mi Lász­ló). A XXXIV. fe­je­zet a köz­igaz­ga­tás rend­je el­le­ni bűn­cse­lek­mé­nyek vál­to­za­tos for­má­it veszi gór­cső alá (Gel­lér Ba­lázs Jó­zsef).

A VII. kötet XXXV. fe­je­ze­te a va­gyon el­le­ni erő­sza­kos de­lik­tu­mok rend­sze­rét is­mer­te­ti (Vas­ku­ti And­rás). A XXXVI. fe­je­zet az előző fe­je­zet­hez szo­ro­san kap­cso­lód­va a va­gyon el­le­ni bűn­cse­lek­mé­nyek vál­fa­ja­it veszi szám­ba (Csák Zsolt). A XXX­VII. fe­je­zet vizs­gál­ja a szel­le­mi tu­laj­don el­le­ni bűn­cse­lek­mé­nyek kü­lön­bö­ző for­má­it (Békés Ádám). A XXX­VI­II. fe­je­zet a pén­zés bé­lyeg­for­ga­lom biz­ton­sá­ga el­le­ni de­lik­tu­mo­kat mu­tat­ja be (Gál Ist­ván Lász­ló).

A VIII. kötet XXXIX. fe­je­ze­te a költ­ség­ve­tést ká­ro­sí­tó bűn­cse­lek­mé­nye­ket veszi vizs­gá­lat alá (Mis­kolczi Barna). A XL. fe­je­zet a pénz­mo­sás­ra vo­nat­ko­zó bün­te­tő anya­gi jogi prob­lé­má­kat mu­tat­ja be (Gál Ist­ván Lász­ló). A XLI. fe­je­zet a gaz­dál­ko­dás rend­jét sértő bűn­cse­lek­mé­nyek kér­dé­se­i­re ter­jed ki (Gál Ist­ván Lász­ló, Békés Ádám). A fo­gyasz­tók ér­de­ke­it és a gaz­da­sá­gi ver­seny tisz­ta­sá­gát sértő bűn­cse­lek­mé­nye­ket tar­tal­maz­za a XLII. fe­je­zet (Békés Ádám). A til­tott adat­szer­zés és az in­for­má­ci­ós rend­szer el­le­ni de­lik­tu­mok kö­ré­ben fel­me­rü­lő ne­héz­sé­ge­ket tárja fel a XLIII. fe­je­zet (Békés Ádám). A XLIV. fe­je­zet­ben a hon­vé­del­mi kö­te­le­zett­ség el­le­ni bűn­cse­lek­mé­nyek­ről ol­vas­hat­nak az ér­dek­lő­dők (Török Zsolt). Szo­ro­san kap­cso­ló­dik e kér­dés­kör­höz az utol­só kü­lö­nös részi XLV. fe­je­zet, mely a ka­to­nai bűn­cse­lek­mé­nyek­ről szól (Török Zsolt). A Kom­men­tár utol­só fe­je­ze­te a záró rész­ben tar­tal­maz­za a 459. §-ban ta­lál­ha­tó ér­tel­me­ző ren­del­ke­zé­se­ket (Békés Ádám).

Összeg­zés­ként el­mond­ha­tó, hogy az al­ko­tó­kö­zös­ség gyors re­ak­ci­ó­já­nak és pre­ci­zi­tá­sá­nak kö­szön­he­tő­en, az ol­va­só­kö­zön­ség majd egy hó­nap­pal az új Btk. ha­tály­ba­lé­pé­se előtt már for­gat­hat­ta a Kom­men­tárt, mely kellő ala­pos­ság­gal, al­kot­mány­bí­ró­sá­gi ha­tá­ro­za­tok­kal és bírói íté­le­tek­kel tar­kít­va alkot kerek egé­szet. A nap­ra­kész­sé­get szol­gál­ja az is, hogy a 2013-ban meg­je­len­te­tett nyolc­kö­tet­nyi anya­got közel egy évvel a meg­je­le­nés után egy pót­kö­tet tette tel­jes­sé. Az új Btk.-ra vo­nat­ko­zó mó­do­sí­tó ren­del­ke­zé­sek át­ve­ze­té­sét tar­tal­maz­za a fris­sí­té­se­ket ma­gá­ban fog­la­ló kötet, amely tar­tal­maz­za az idő­köz­ben szü­le­tett kú­ri­ai dön­té­se­ket is, olyan módon, hogy mind­ezek az érin­tett Btk. ren­del­ke­zé­si kö­ré­ben je­len­nek meg. Klasszi­kus az elő­szó azon for­du­la­ta, amely sze­rint a nyolc plusz egy kötet nem is egy­sze­rű­en csak kom­men­tár, hanem ha­gyo­má­nyos ér­te­lem­ben vett glossza. Itt a fő­szer­kesz­tő arra utal, hogy míg a glosszá­to­rok és poszt­glosszá­to­rok jegy­ze­te­ket írtak a római bün­te­tő­jog­hoz, addig az úgy­ne­ve­zett prak­ti­ku­sok a római jog, a ko­ra­be­li szo­kás­jog, va­la­mint a ká­non­jog fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel az egyes olasz vá­ro­sok szá­má­ra tudós kom­pi­lá­ci­ó­kat ké­szí­tet­tek, me­lyek által mind a bün­te­tő anya­gi jog, mind pedig a bün­te­tő el­já­rás­jog ön­ál­ló jog­ága­i­nak meg­ala­pí­tó­i­vá, va­la­mint első tu­do­má­nyos mű­ve­lő­i­vé vál­tak. El­mond­ha­tó, hogy vé­le­mé­nyünk sze­rint a könyv­so­ro­zat igen jó szol­gá­la­tot tesz mind a jog­al­kal­ma­zók, mind a jog­ke­re­ső kö­zön­ség, mind a jog­hall­ga­tói kö­zös­ség szé­les kö­re­i­nek, és az itt fel­me­rü­lő prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­ra igen hasz­nos pa­na­cea.

Polt Péter (fő­szerk.): Új Btk. kom­men­tár I– VIII., Nem­ze­ti Köz­szol­gá­la­ti és Tan­könyv Kiadó, Bu­da­pest, 2013, 215., 231., 294., 216., 256., 208., 224., 327. oldal; Polt Péter (fő­szerk.): Új Btk. kom­men­tár – fris­sí­tés az első ki­adás­hoz, Nem­ze­ti Köz­szol­gá­la­ti és Tan­könyv Kiadó, Bu­da­pest, 2014, 379 oldal.