Pol­gá­ri Szem­le, 13. évf., 4–6. szám, 2017, 15–27., DOI: 10.24307/psz.2017.1203

Össze­fog­la­lás

A világ 2017-ben ün­nep­li a re­for­má­ció 500. év­for­du­ló­ját, ez al­ka­lom­ból szám­ta­lan ren­dez­vény és pub­li­ká­ció mél­tat­ta e tör­té­nel­mi ese­mény je­len­tő­sé­gét, így Lu­ther Már­ton mun­kás­sá­gát, és ter­mé­sze­te­sen Kál­vin Já­no­sét is. De nem hang­sú­lyoz­zák elég­gé a kál­vi­niz­mus gaz­da­sá­gi vo­nat­ko­zá­sa­it, jól­le­het ezzel a nem­zet­gaz­da­sá­gi iro­da­lom, más szem­pont­ból pedig a hit-, ál­lam- és tör­té­ne­lem­tu­do­mány is több mint egy év­szá­za­da el­lent­mon­dá­so­san fog­lal­ko­zik. A ta­nul­mány ennek a hi­ány­nak a pót­lá­sá­ra tö­rek­szik a ju­bi­le­u­mi évben. Teszi ezt a két szél­ső­sé­ges ál­lás­pont üt­köz­te­té­sé­vel, mi­sze­rint Kál­vin­nak nem volt ha­tá­sa a gaz­da­ság­ra, il­let­ve éppen el­len­ke­ző­leg, az ö né­ze­te­i­ben lát­ják a ka­pi­ta­liz­mus elő­fu­tá­rát. Míg ez utób­bi ugyan­csak el­ter­jedt fel­fo­gás tel­jes­sé­gé­ben túlzó, mivel Kál­vin a leg­ke­vés­bé sem azo­no­sít­ha­tó az ún. „ka­lan­dor ka­pi­ta­liz­mus” kez­de­tek­től nap­ja­in­kig meg­ha­tá­ro­zó gya­kor­la­tá­val, leg­fel­jebb az erős val­lá­si kö­tő­dé­sű, pu­ri­tán ka­pi­ta­liz­mus­sal, addig a kál­vi­niz­mus ha­tá­sa jól ki­mu­tat­ha­tó a mo­dern gaz­da­ság ki­ala­ku­lá­sá­ra. Azon­ban nem­csak a li­be­rá­lis, klasszi­kus­nak is ne­ve­zett gaz­da­sá­gi rend­szer­re gya­ko­rolt ha­tást, de min­den idők leg­si­ke­re­sebb gaz­da­sá­gi rend­jé­re, a szo­ci­á­lis pi­ac­gaz­da­ság­ra, va­la­mint az ezt to­vább­fej­lesz­tő ma­gyar gaz­da­ság­po­li­ti­ká­ra is, me­lyet a szer­ző fo­gal­mi­lag nem „unor­to­dox­nak”, hanem új szo­li­dá­ris gaz­da­sá­gi rend­nek nevez. Kál­vin ha­tá­sa nap­ja­in­kig tet­ten ér­he­tő: a tisz­tes­sé­ges kamat meg­ha­tá­ro­zá­sá­tól egé­szen az át­fo­gó mun­ka­e­tho­szá­ig, mely ma­gá­ban fog­lal olyan kor­sze­rű in­téz­ke­dé­se­ket, mint a „se­gély he­lyett mun­kát” prog­ra­mot vagy a vál­lal­ko­zás­ala­pí­tás tá­mo­ga­tá­sát.

Jour­nal of Eco­no­mic Li­te­ra­tu­re (JEL) kódok: B11, B12, P1
Kulcs­sza­vak: kál­vi­niz­mus, mer­kan­ti­liz­mus, ka­pi­ta­liz­mus, Ószö­vet­ség, ka­mat­fi­ze­tés

The Role of Cal­vin­ism in the De­ve­lop­ment of Mo­dern Eco­nomy

Sum­ma­ry

The world ce­le­b­ra­tes the re­for­mati­on’s 500th an­ni­ver­sary so for this oc­cas­ion in­nu­me­rous event and pub­li­ca­ti­on has app­re­cia­ted the his­to­ri­cal sig­ni­fi­cance of this oc­cur­ren­ce inc­lu­ding Mar­ton Lu­ther’s and John Cal­vin’s her­i­tage. Sur­pri­singly, there were a few words about Cal­vin­ism’s inf­lu­en­ce on eco­no­mics alt­ho­ugh this mat­ter has been cont­ro­ver­si­ally dis­cus­sed in the li­te­ra­tu­re of eco­no­mics and with dif­fe­rent points of views in the sci­en­ti­fic world, so in theo­logy, po­li­ti­cal sci­en­ces and his­to­ry for more than a cent­ury. The study tries to rep­lace the mis­sing pi­e­ces in this ju­bi­lee year by conf­ront­ing two ext­re­me po­sit­ions with respect to Cal­vin’s im­pact on new eco­no­mic sys­tems. On the one hand, it has been sad that he did not have any inf­lu­en­ce at all, on the other hand he was seen as a for­e­run­ner of ca­pi­tal­ism. While the last one is rat­her wi­des­pre­ad in the last cent­ury in Ger­man and Ang­lo-Sa­xon area it is to­tal­ly hy­per­bo­li­cal be­ca­u­se Cal­vin can­not be iden­ti­fi­ed with the “ad­vent­urer ca­pi­tal­ism” ne­it­her in his time nor with no­wa­days prac­ti­ces. At most with the strong re­li­gi­o­us, pu­ri­tan ca­pi­tal­ism. In op­po­site, the last­ing ef­fect on mo­dern eco­nomy by John Cal­vin can be ve­ri­fi­ed even in cur­rent time. It inc­lu­des not only mar­ket eco­nomy based on Cal­vi­nist- pu­ri­tan va­lues but also the most succ­ess­ful eco­no­mic order ever in his­to­ry, the Ger­man type So­ci­al Mar­ket Eco­nomy and the Hun­ga­ri­an govern­ment’s eco­no­mic po­li­cy, which is being called the New Eco­no­mic Order in So­li­da­rity by the aut­hor in place of “unort­ho­dox”. Cal­vin’s imp­r­es­si­on from the fair in­te­rest rates to the ex­ten­sive work-ethos in­cor­pora­tes such mo­dern so­und­ing ac­tions like the “ins­tead of aid, have a work” prog­ramm or the sup­port for start­ing en­ter­pri­ses is still a li­ving con­cept­ion in our days.

Jour­nal of Eco­no­mic Li­te­ra­tu­re (JEL) codes: B11, B12, P1
Key­words: cal­vin­ism, mer­can­ti­l­ism, ca­pi­tal­ism, Old Tes­ta­ment, in­te­rest pay­ment

A gaz­da­ság kö­zép­pont­já­ban az ember áll
– nem me­cha­ni­kus tör­té­né­sek

Elöl­já­ró­ban tisz­táz­ni kell, mit ér­tünk a „mo­dern” gaz­da­ság fo­gal­mán. A li­be­rá­lis köz­gaz­dá­szok szá­má­ra vi­lág­szer­te egy­ér­tel­mű, hogy ennek szü­le­té­se Adam Smith híres és kor­szak­al­ko­tó mű­vé­nek, a We­alth of Na­tionsnek 1776-os meg­je­le­né­sé­hez köt­he­tő (Smith, 1776). Ez az idő­pont-meg­ha­tá­ro­zás ter­mé­sze­te­sen tel­je­sen ön­ké­nyes, és nem fedi a gaz­da­ság­tör­té­ne­ti fej­lő­dés hosszú fo­lya­ma­tát. Jóval Adam Smith előtt, az 1500-as évek­ben már mű­kö­dött egy na­gyon is jól át­gon­dolt, el­mé­le­ti­leg is meg­ala­po­zott, a gya­kor­la­ti élet­ben pedig igen ered­mé­nyes gaz­da­sá­gi rend­szer, mely­nek egyes ele­mei még ko­runk nem­zet­gaz­da­sá­gi fo­lya­ma­ta­i­ban is fel­lel­he­tő­ek. Ennek meg­ne­ve­zé­sé­re éppen Adam Smith al­kot­ta meg a máig hasz­nált fo­gal­mat, a mer­kan­ti­liz­must, me­lyet a ke­res­ke­de­lem is­te­né­nek ne­vé­ből, Mer­kú­ré­ból ve­ze­tett le, mivel e gaz­da­sá­gi irány­zat kü­lö­nös hang­súlyt fek­te­tett a kül­ke­res­ke­de­lem­re és annak sza­bá­lyo­zá­sá­ra.

Kál­vin János szü­le­té­se­kor ha­zá­já­ban, Fran­cia­or­szág­ban már ki­ala­ku­ló­ban volt az a gaz­da­sá­gi fo­lya­mat, mely az ural­ko­dó, il­le­tő­leg az állam gaz­dag­sá­gát és di­cső­sé­gét szol­gál­ni kí­vá­nó ál­lam­esz­me ré­sze­ként je­lent meg. E célt a gaz­da­ság erő­tel­jes fej­lesz­té­sé­vel, köz­pon­ti­lag tá­mo­ga­tott, nagy több­le­tet ter­me­lő kül­ke­res­ke­de­lem­mel kí­ván­ta el­ér­ni. A már va­ló­já­ban mű­kö­dő rend­szer első máig is­mert, je­len­tős kép­vi­se­lő­je volt Jean Bodin, az ál­lam­el­mé­let ki­ma­gas­ló sze­mé­lyi­sé­ge (Bodin, 1756). (Vele kerül vi­tá­ba ké­sőbb Kál­vin János a köz­tár­sa­sá­gi eszme – „res pub­li­ca” – felé hajló né­ze­te­i­vel.) Az irány­zat je­len­tő­sen ha­tott a gaz­da­ság­tör­té­net ké­sőb­bi sza­ka­sza­i­ban is, sőt mind­má­ig hat, és nagy­ban hoz­zá­já­rult az úgy­ne­ve­zett „mo­dern”, azaz kor­sze­rű gaz­da­sá­gi el­kép­ze­lé­sek, főleg pedig a gya­kor­la­tok, így a nem­zet­kö­zi gaz­da­ság fej­lő­dé­sé­hez is – jóval a li­be­rá­li­sok smit­hi szín­re lé­pé­se előtt. Leg­hí­re­sebb kép­vi­se­lő­je, Jean Bap­tist Col­bert,¹ XIV. Lajos, „a Nap­ki­rály”² pénz­ügy­mi­nisz­te­re után col­ber­t­iz­mus­nak is ne­vez­ték az irány­za­tot. A hazai li­be­rá­li­sok a kor­mány­za­ti in­téz­ke­dé­sek egyik el­mé­le­ti alap­já­nak te­kin­tik, és ezért be­szél­nek el­íté­lő­leg „új mer­kan­ti­lis­ta gaz­da­ság­po­li­ti­ká­ról”. Ezzel pár­hu­za­mo­san egy másik gaz­da­sá­gi irány­zat is ki­ala­kult a 16. szá­zad­ban, Kál­vin ko­rá­ban, me­lyet ké­sőbb ka­pi­ta­liz­mus­nak ne­vez­tek el,³ vagy leg­alább­is korai ka­pi­ta­liz­mus­nak.

De mit is ér­tünk gaz­da­ság alatt? Leg­in­kább két meg­ha­tá­ro­zás tűnik ál­ta­lá­no­san el­fo­ga­dott­nak. Az első így hang­zik: „A gaz­da­ság mind­azon te­vé­keny­sé­gek összes­sé­ge, ame­lyek a vég­te­len em­be­ri szük­ség­le­te­ket a véges ja­vak­kal igye­kez­nek egyen­súly­ba hozni.” Ez a „klasszi­kus” li­be­ra­liz­mus­sal szin­te egy­idős de­fi­ní­ció ve­ze­tett előbb az ún. fej­lett vi­lág­ban, ké­sőbb már szin­te az egész vi­lá­gon a fe­le­lőt­len kör­nye­zet­pusz­tí­tás­hoz. A javak fo­gal­mát ugyan­is össze­kö­töt­ték ál­lí­tó­la­gos ér­té­kük­kel (Smith, 1776; Dobb, 1977), mely a li­be­rá­lis tan ér­tel­mé­ben a piaci árban fe­je­ző­dik ki. A kor­lát­la­nul ren­del­ke­zés­re álló ja­vak­nak nin­csen áruk, tehát ér­té­kük sem. A fel­fo­gást, mi­sze­rint a javak ér­té­ke ob­jek­tí­ven meg­ha­tá­roz­ha­tó az elő­ál­lí­tá­suk­ra fel­hasz­nált ter­me­lé­si esz­kö­zök költ­sé­gé­ből, és az árban szám­sze­rű­sít­he­tő, Mar­xot kö­vet­ve, a szo­ci­a­lis­ták is át­vet­ték (Marx, 1859; 1905). A múlt szá­zad 50-es és 60-as éve­i­ben mind a túl­nyo­mó több­sé­gük­ben a gaz­da­sá­gi li­be­ra­liz­mus ta­na­it ok­ta­tó nyu­ga­ti egye­te­mek és fő­is­ko­lák gaz­da­sá­gi tan­szé­ke­in, mind az ún. „szo­ci­a­lis­ta tá­bo­ré­i­ban” pél­dá­ul a le­ve­gőt a kor­lát­la­nul ren­del­ke­zés­re álló javak közé so­rol­ták. E közös fel­fo­gás alap­ján le­he­tett a ter­mé­sze­tet a ka­pi­ta­lis­ta or­szá­gok­ban épp­úgy, mint a szo­ci­a­lis­ták­ban, hat­ha­tós tör­vé­nyi kor­lá­to­zás nél­kül rom­bol­ni.

A másik gya­ko­ri meg­fo­gal­ma­zás sze­rint: „A gaz­da­ság a tár­sa­dal­mi ter­me­lés rend­sze­re, a gaz­da­sá­gi te­vé­keny­sé­gek, fo­lya­ma­tok összes­sé­ge”. Mind­két meg­ha­tá­ro­zás közös vo­ná­sa, hogy a gaz­da­sá­got te­vé­keny­sé­gek, tár­gyi szük­ség­le­tek, ter­me­lé­si rend­sze­rek, fo­lya­ma­tok összes­sé­gé­nek, azaz me­cha­ni­kus, tör­vény­sze­rű mű­kö­dé­sek meg­je­le­ní­tő­jé­nek te­kin­tik. Ezek ké­pe­zik a gaz­da­ság tár­gyát, míg ala­nya az ember.

A gaz­da­ság ala­nya va­ló­ban az ember, de egy­ben tár­gya is. A gaz­da­ság nem ter­me­lé­si esz­kö­zök­ről, fo­lya­ma­tok­ról, mu­ta­tók­ról, me­cha­niz­mu­sok­ról, „piaci tör­vé­nyek­ről” szól, hanem az em­ber­ről hár­mas meg­nyil­vá­nu­lá­sá­ban: aka­ra­tá­ban, ér­té­ke­lé­sé­ben, vá­lasz­tá­sá­ban. Ezek tár­gyi­la­go­san nem meg­ha­tá­roz­ha­tók, az ész­sze­rű­ség, ér­te­lem­sze­rű­ség (ra­ci­o­na­liz­mus⁴) prin­cí­pi­u­má­nak, ve­zér­esz­mé­jé­nek csak kis rész­ben alá­ren­del­he­tők. Nem lé­te­zik a li­be­rá­li­sok „homo oe­co­no­mi­cu­sa”, a gaz­da­sá­gi ember, aki csak a leg­na­gyobb ered­ményt akar­ja el­ér­ni a leg­ki­sebb költ­ség­gel, aki a gaz­da­sá­gi me­cha­niz­mu­sok­nak, tör­vé­nyek­nek alá­ve­tett tár­gya (Smith, 1776).

Az ember tel­jes­sé­gé­ben, há­rom­sí­kú­sá­gá­ban, mint gon­dol­ko­dó, érző és akar­ni képes te­remt­mény, tár­gya a gaz­da­ság­nak. Ma­te­ma­ti­kai kép­le­tek­be nem szo­rít­ha­tó, vi­sel­ke­dé­sé­ben, meg­nyil­vá­nu­lá­sa­i­ban előre nem ki­szá­mít­ha­tó. Nagy tisz­te­let­tel meg­ha­jol­va a cso­dá­la­tos öko­no­met­ri­ai mo­del­lek, a komp­li­kált mát­rix­szá­mí­tá­sok, a bo­nyo­lult és mégis oly se­bez­he­tő al­go­rit­mu­sok (lásd sze­re­pü­ket a 2008-as vál­ság el­mé­lyí­té­sé­ben) előtt, a gaz­da­ság­tu­do­mány nem „eg­zakt” tu­do­mány. Kü­lö­nö­sen akkor nem, ami­kor a ko­ráb­ban klasszi­kus eg­zakt tu­do­má­nyok­nak ne­ve­zet­tek leg­jobb­jai tu­do­mány­águk szub­jek­ti­vi­tá­sá­ra hív­ják fel a fi­gyel­met, mi­köz­ben több alá­zat­ra és sze­rény­ség­re intik a tu­do­mány min­den­ha­tó­sá­gá­ban hívő kol­lé­gá­i­kat.⁵ Ez a kö­ve­te­lés kü­lö­nö­sen vo­nat­ko­zik a gaz­da­ság­tu­do­mány mű­ve­lő­i­re. Em­ber­köz­pon­tú­sá­ga miatt, a ma­te­ma­ti­kai fel­ké­szült­ség fon­tos­sá­gá­nak el­is­me­ré­se mel­lett, ismét na­gyobb teret kell biz­to­sí­ta­ni a fi­lo­zó­fi­ai, teo­ló­gi­ai és pszi­cho­ló­gi­ai ala­pok­nak. Csak így ke­rül­he­tők el az egyre gya­ko­ribb és egyre mé­lyebb, a hibás el­mé­le­tek és azok gya­kor­la­ti al­kal­ma­zá­sa által oko­zott krí­zi­sek. Ezért olyan fon­tos a hit és a val­lás gaz­da­ság­ra gya­ko­rolt ha­tá­sá­val fog­lal­koz­ni. Az Arisz­to­te­lész⁶ által a sko­lasz­ti­kán,⁷ a re­for­má­ci­ón – azon belül is hang­sú­lyo­san a kál­vi­niz­mu­son⁸ – át a ke­resz­tény tár­sa­dal­mi ta­ní­tá­sig⁹ ki­fej­lesz­tett em­ber­kép mutat utat az em­ber­köz­pon­tú gaz­da­sá­gi rend ki­fej­lesz­té­sé­hez. Az ember egyé­ni lény (ens in­di­vi­du­a­lis), kö­zös­sé­gi lény (ens col­le­gi­a­lis) és nyi­tott, transz­cen­dens lény, azaz ön­ma­gán túl­lép­ve nyi­tott az e vi­lá­gin tú­li­ra, Is­ten­re.

Kál­vin éle­té­nek gaz­da­sá­gi kör­nye­ze­te:
mer­kan­ti­liz­mus és ka­pi­ta­liz­mus

E fel­is­me­rés fé­nyé­ben té­rünk vissza a Kál­vin éle­té­ben egyre erő­sö­dő gaz­da­sá­gi irány­zat­hoz, a ka­pi­ta­liz­mus­hoz, mely­nek egy­sí­kú, csak az egyén­re össz­pon­to­sí­tó em­ber­ké­pe gyö­ke­re­sen kü­lön­bö­zik Kál­vi­né­tól.¹⁰ A ka­pi­ta­liz­mus főleg abban kü­lön­bö­zik más gaz­da­sá­gi irány­za­tok­tól, hogy a ter­me­lő­esz­kö­zök ki­vé­tel nél­kül ma­gán­tu­laj­don­ban van­nak, és a gaz­da­ság­irá­nyí­tás ki­zá­ró­lag a piac által tör­té­nik. Mind­két jel­lem­ző éle­sen el­kü­lö­ní­ti a ka­pi­ta­liz­must az e kor­ban Fran­cia­or­szág­ban ural­ko­dó mer­kan­ti­liz­mus­tól, ahol a ter­me­lő­esz­kö­zök nagy­részt maga a ki­rály, il­let­ve „ke­gyel­mé­nek” kö­szön­he­tő­en az ud­va­ron­cok ke­zé­ben vol­tak. A gaz­da­ság­irá­nyí­tás pedig a ki­rály mi­nisz­te­rei útján, köz­pon­ti­lag tör­tént. A szá­muk­ban egyre nö­vek­vő és je­len­tő­sé­gük­ben gyor­san gya­ra­po­dó ma­nu­fak­tú­rák, me­lyek­ből majd idő­vel ki­nő­nek a tőkés nagy­vál­la­la­tok, ál­la­mi tu­laj­dont ké­pez­tek.

A ka­pi­ta­lis­ta gaz­dál­ko­dás célja, egy­ben a piac irá­nyí­tó, ve­zér­lő moz­za­na­ta a nye­re­ség, mely az egyes tő­ké­se­ké, és nem az ural­ko­dóé, az ál­la­mé. Ezek a fő jel­lem­zők a ka­pi­ta­liz­must a ké­sőb­bi gaz­da­sá­gi irány­za­tok­tól, így pél­dá­ul a szo­ci­a­liz­mus­tól meg­kü­lön­böz­te­tik. Ebben a gaz­da­sá­gi kör­nye­zet­ben élt Kál­vin János;¹¹ ha­zá­já­ban, Fran­cia­or­szág­ban a mer­kan­ti­liz­mus ural­ko­dott. Kál­vin I. Fe­renc ki­rályt¹² nem­csak el­is­mer­te ural­ko­dó­já­nak, de ke­gye­it ke­res­te, hogy meg­is­mer­tet­hes­se vele és leg­be­fo­lyá­so­sabb ud­va­ron­ca­i­val az ál­ta­la kö­zép­pont­ba ál­lí­tott ere­de­ti Szent­írás-be­li ta­no­kat. Azt re­mél­te, hogy így meg tudja győz­ni ural­ko­dó­ját arról, hogy igaz­ság­ta­la­nul ül­dö­zik eze­ket a ta­no­kat és kö­ve­tő­i­ket (vö. Hu­szár, 2011), és a re­for­má­ció nem irá­nyul a ha­tal­ma és az egy­ház meg­dön­té­sé­re. Kál­vin ezért nagy műve, az Ins­ti­tu­tio Ch­ris­ti­a­nae re­li­gi­o­nis¹³ első bá­ze­li ki­adá­sát fel­kent ki­rá­lyá­nak aján­lot­ta. Tö­rek­vé­se ku­darc­ba ful­ladt, a ki­rály ha­rag­ját nem tudta le­csil­la­pí­ta­ni, és me­ne­kül­nie kel­lett.

Kál­vin Pá­rizs­ból Ly­o­non át Genf érin­té­sé­vel Stras­bourg­ba igye­ke­zett. Genf­ben 1536-ban Guil­la­u­me Farel¹⁴ hossza­san kér­lel­te a ma­ra­dás­ra, sőt átok­kal is fe­nye­get­te, ha igaz ta­na­i­nak hir­de­té­sét meg­ta­gad­ja a genfi pol­gá­rok­tól, és nem segít a város éle­tét ebben a szel­lem­ben meg­szer­vez­ni. Genf­ben elő­ző­leg si­ke­rült le­ráz­ni a Sa­voyai her­ceg ural­mát, a püs­pö­köt el­ül­döz­ték, és a gaz­dag pol­gár­ság vette ke­zé­be a város irá­nyí­tá­sát. Gaz­da­sá­gi téren immár min­den tu­laj­don az ő ke­zük­be ke­rült, és ter­mé­sze­te­sen az ebből szár­ma­zó je­len­tős ha­szon is. Tud­tu­kon kívül ők va­ló­sí­tot­ták meg elő­ször, la­bo­ra­tó­ri­u­mi tisz­ta­ság­gal, a ka­pi­ta­liz­must.

Va­ló­já­ban éppen ezek a gaz­da­sá­gi okok áll­tak ko­ráb­bi uraik el­le­ni lá­za­dá­suk hát­te­ré­ben, és nem a re­for­má­ció ta­na­i­ért való bátor ki­ál­lás; csu­pán annak kül­ső­sé­ge­it vet­ték fel. Genf­ben tehát meg­va­ló­sul­tak a ka­pi­ta­lis­ta fej­lő­dés fel­té­te­lei, de nem va­ló­sul­tak meg az egy­ház­szer­ve­zet­nek a re­for­má­ció ta­ní­tá­sá­ra tör­té­nő fel­épí­té­se. Farel ehhez kérte Kál­vin se­gít­sé­gét. Genfi tar­tóz­ko­dá­sa ku­darc­ba ful­ladt,¹⁵ a derék genfi pol­gá­rok – leg­alább­is a hang­adók – meg­elé­ged­tek a re­for­má­ció ne­vé­ben ki­ví­vott tel­jes füg­get­len­sé­gük­kel és az így meg­szer­zett je­len­tős gaz­da­sá­gi elő­nyök­kel, de nem kér­tek Kál­vin­nak a re­for­má­ci­ó­ból fa­ka­dó szi­go­rú egy­ház­szer­ve­ze­ti in­téz­ke­dé­se­i­ből.

Kál­vin gya­kor­la­ti­as, gaz­da­sá­gi vo­nat­ko­zá­sú ta­ná­csai

El­űze­té­se után 1541-ben Kál­vin, most már az egész város ké­ré­sé­re, vég­leg vissza­tért Genf­be.¹⁶ A város pré­di­ká­to­ra­ként, az ál­ta­la élet­re hí­vott ta­nács­ko­zó és dön­tés­ho­zó tes­tü­le­tek köz­re­mű­kö­dé­sé­vel, meg­ha­tá­ro­zó ha­tás­kör­rel bírt nem­csak val­lá­si, de vi­lá­gi ügyek­ben is.

Az ál­ta­la el­is­mert négy hi­va­tá­son belül a di­a­kó­nu­sok fog­lal­koz­tak a be­te­gek és sze­gé­nyek se­gí­té­sé­vel, és ke­zel­ték az egy­há­zi ja­va­kat. A sze­gé­nyek se­gí­té­se terén olyan gon­do­la­to­kat fo­gal­ma­zott meg, és azok gya­kor­la­ti meg­va­ló­sí­tá­sá­ra buz­dí­tott, me­lyek ma is ér­vé­nyes­nek és köz­vet­le­nül hoz­zánk szó­ló­nak tűn­nek. A vádat el­ke­rü­len­dő, hogy nem­zet­gaz­dá­szi szem­szög­ből vizs­gál­va Kál­vin mun­kás­sá­gát, eről­te­tett szö­veg­ma­gya­rá­zói ér­tel­me­zé­sek­kel tá­masz­ta­nám alá a gaz­da­ság­ra gya­ko­rolt ha­tá­sát, egy tá­mad­ha­tat­lan te­kin­tély­re hi­vat­ko­zom, dr. Hu­szár Pál pro­fesszor­ra, a ma­gyar re­for­má­tus egy­ház zsi­na­tá­nak vi­lá­gi el­nö­ké­re: „Köz­tu­dott róla [Kál­vin­ról], hogy el­le­nez­te a kol­du­lást”. Ké­sőbb így foly­tat­ja: „Vi­tat­ha­tat­lan er­köl­csi te­kin­té­lyé­vel azt igye­ke­zett el­ér­ni Genf város ma­giszt­rá­tu­sá­nál, hogy az anya­gi­ak­ban szük­sé­get szen­ve­dő­ket hely­zet­be hozza, mun­ká­hoz és tisz­tes jö­ve­de­lem­hez, em­ber­hez méltó meg­él­he­tés­hez jut­tas­sa a kö­zös­ség”. Mi­lyen is­me­rős­nek tűn­nek ezek a mon­da­tok a ma Ma­gyar­or­szá­gán! De még meg­le­pőbb a foly­ta­tás: „Szor­gal­maz­ta pél­dá­ul, hogy a város akár hi­tel­lel is se­gít­se talp­ra ál­lá­su­kat, tisz­tes vál­lal­ko­zás meg­in­dí­tá­sá­hoz, eset­leg új­ra­kez­dés­hez te­remt­sen le­he­tő­sé­get szá­muk­ra” (Hu­szár, 2011).

Ezen a pon­ton szin­te már fe­les­le­ges­nek tűn­het a to­váb­bi vizs­gá­ló­dás arról, hogy van-e, és amennyi­ben igen, akkor miben nyil­vá­nul meg a kál­vi­niz­mus be­fo­lyá­sa a „mo­dern” gaz­da­ság­ra. Mint­ha a ma­gyar kor­mány gaz­da­ság­po­li­ti­kai prog­ram­ja csen­ge­ne vissza: se­gély he­lyett mun­kát (köz­mun­ka) és tisz­tes jö­ve­del­met, em­ber­hez méltó meg­él­he­tést, vál­lal­ko­zás meg­in­dí­tá­sá­hoz hi­telt nyújt, mint azt Kál­vin kö­ve­tel­te majd 500 évvel ez­előtt.¹⁷ A kor­mány ter­mé­sze­te­sen az öku­me­né szel­le­mé­ben te­vé­keny­ke­dik, de gaz­da­sá­gi és tár­sa­da­lom­po­li­ti­kai ve­zé­rel­ve, mely a mun­ka­ala­pú tár­sa­dal­mat kí­ván­ja lét­re­hoz­ni, na­gyon is kál­vi­ni ih­le­té­sű!

Az előző gon­do­la­tok kor­sze­rű­sé­ge meg­le­pő lehet, az azon­ban nem, hogy Kál­vin be­ha­tó­an és rész­le­te­sen fog­lal­ko­zik a hi­tel­ka­ma­tok kér­dé­sé­vel is. Ő, aki fel­szó­lí­tott a Bib­li­á­hoz való vissza­té­rés­re, és csak azt is­mer­te el a ke­resz­tény hit alap­já­ul – sola Scrip­tu­ra, egye­dül az írás! –, a leg­ki­sebb rész­le­te­kig fog­lal­ko­zott az Ótes­ta­men­tum­mal is. Isten vá­lasz­tott népe tud a kamat pusz­tí­tó ha­tá­sá­ról, ezért til­tott a zsi­dók szá­má­ra a ka­mat­sze­dés egy­más közt: „Ha te, egyik a né­pem­ből pénzt adsz köl­csönt egy sze­gény­nek a kö­ze­led­ben, ne úgy se­gíts neki, mint va­la­mi uzso­rás, nem sza­bad rá ka­ma­tot róni” (2Móz 22,25). Mózes e pa­ran­csot más he­lyen is meg­erő­sí­ti: „A te atyád­fi­á­tól ne végy ka­ma­tot: se pénz­nek, se ele­ség­nek ka­mat­ját, se semmi egyéb­nek ka­mat­ját, a mit szo­kás adni” (5Móz 23,19). Ez azon­ban nem vo­nat­ko­zik más népek tag­ja­i­ra: „Az ide­gen­től ve­hetsz ka­ma­tot, de a te atyád­fi­á­tól ne végy ka­ma­tot, hogy meg­áld­jon téged az Úr a Te Is­te­ned” (5Móz 23,20). A ka­mat­sze­dés ti­lal­ma ha­tal­mi elv: nem pusz­tán arról van szó, hogy a kamat által ne le­hes­sen sa­nyar­gat­ni a sze­gé­nye­ket, rá­szo­ru­ló­kat, de ne jö­hes­sen létre a pénz (Mam­mon) ural­ma sem.¹⁸ Ez a több mint három év­ez­re­de fel­is­mert, nap­ja­ik­ban is fe­nye­ge­tő ve­szély kü­lö­nö­sen idő­sze­rű­en hang­zik!¹⁹ Mivel a kamat ha­ta­lom­hoz jut­tat, az Ószö­vet­ség né­pé­nek tag­jai, val­lá­si elő­írá­suk (a ha­lák­ha) sze­rint, kö­te­le­sek ka­mat­ra köl­csönt adni más né­pek­nek, hogy ural­kod­has­sa­nak raj­tuk, és ne azok ural­kod­ja­nak őraj­tuk. „Mert az Úr, a te Is­te­ned meg­áld téged, a mi­kép­pen meg­mon­dot­ta néked; és sok nép­nek adsz zá­lo­gos köl­csönt, te pedig nem kérsz köl­csönt, és sok népen fogsz ural­kod­ni, és te­raj­tad nem ural­kod­nak”(5Móz 15,6).

Iz­ra­el szá­má­ra ez val­lá­si tör­vény (micva), amely­nek nem­tel­je­sí­té­se is­te­ni átkot von maga után, és nem elsők lesz­nek, hanem utol­sók. „Ha pedig nem hall­gatsz az Úrnak, a te Is­te­ned­nek sza­vá­ra... reád jön­nek... átkok” (5Móz 28,15). A foly­ta­tás így hang­zik: „A jö­ve­vény, aki kö­zöt­ted van, fel­jebb-fel­jebb emel­ke­dik fe­let­ted, te pedig alább-alább szállsz. Ő fog néked köl­csönt adni, és nem te köl­csön­zöl néki; ő fej lesz, te pedig farok le­szel” (5Móz 28,43–44). A ka­mat­sze­dés ti­lal­má­hoz egy to­váb­bi, igen bölcs pa­rancs pá­ro­sult, a sabb­át évé­ben tör­té­nő el­en­ge­dé­sé,²⁰ vagy­is az addig fel­gyü­lem­lett adós­sá­go­kat min­den he­te­dik évben el kel­lett en­ged­ni.²¹ Ha nem is tel­jes mér­té­ké­ben, leg­alább rész­le­ge­sen út­mu­ta­tást ad­hat­na ez a sza­bá­lyo­zás nap­ja­ink né­mely égető prob­lé­má­já­ra, gon­dol­junk csak az ún. sváj­cif­rank-ala­pú, az ügy­fe­le­ket sú­lyo­san meg­ká­ro­sí­tó „hi­tel­konst­ruk­ci­ó­ra”.

A tisz­tes­sé­ges kamat Kál­vin fel­fo­gá­sá­ban
és az „arany bank­sza­bály”

Kál­vin, az Ótes­ta­men­tum leg­el­is­mer­tebb tu­dó­sa eze­ket a mó­ze­si pa­ran­cso­kat nem tudta és nem is akar­ta ma­gá­é­vá tenni. Az Iz­ra­el szá­má­ra kö­te­le­ző tör­vé­nyek nem vol­tak al­kal­maz­ha­tó­ak a 16. szá­zad­ra, a mer­kan­ti­liz­mus ko­rá­ra a genfi kö­rül­mé­nyek kö­zött, ahol egyre in­kább tel­je­sen a ka­pi­ta­lis­ta rend­szer ural­ko­dott. Kál­vin ha­tal­mas bib­li­ai és teo­ló­gi­ai fel­ké­szült­sé­gé­vel kü­lönb­sé­get tu­dott tenni a va­ló­di is­te­ni ki­nyi­lat­koz­ta­tás, mint ami­lyen a Tíz­pa­ran­cso­lat, a bib­li­ai pró­fé­ták írá­sa­i­ban meg­je­le­nő is­te­ni su­gal­la­tok és a kor­hoz szóló, ál­ta­lá­nos igaz­sá­go­kat tar­tal­ma­zó, de a vál­to­zó idők­ben nem min­den rész­le­tük­ben kö­ve­ten­dő út­mu­ta­tá­sok kö­zött. Ezek közé tar­to­zott a ka­mat­ta­ní­tás mel­lett a más nem­ze­tek fe­let­ti ural­ko­dás is, mely az adott idő­szak­be­li vá­lasz volt az Iz­ra­elt fe­nye­ge­tő ve­szély­re az erő­sebb népek gyű­rű­jé­ben. Kál­vin tehát ezek­ben az ese­tek­ben az Új­tes­ta­men­tum­ban, Jézus ta­ní­tá­sá­ban is­mer­te fel Isten sza­vát. A ta­len­tu­mok­ról szóló pél­da­be­szé­det nem­csak úgy ér­tel­mez­te, mint a pa­ran­csot, hogy Is­ten­től ka­pott ta­len­tu­ma­ink­kal – te­het­sé­günk­kel, adott­sá­ga­ink­kal, ké­pes­sé­ge­ink­kel – kö­te­les­sé­günk jól sá­fár­kod­ni, és azok­ról maj­dan szá­mot adni. Az át­vitt ér­te­lem mel­lett szó sze­rint kö­vet­te az Úr Jézus Krisz­tus sza­va­it. Így, el­len­tét­ben az Ószö­vet­ség rész­le­ges ka­mat­ti­lal­má­val, Kál­vin azt bi­zo­nyos kö­rül­mé­nyek és ke­re­tek kö­zött meg­en­ged­he­tő­nek tar­tot­ta. A kamat mér­té­két sze­mé­lyi köl­csö­nök ese­té­ben leg­fel­jebb három, üz­le­ti köl­csö­nök­nél pedig öt szá­za­lé­kig el­fo­gad­ha­tó­nak ta­lál­ta. De vajon miért éppen három, il­let­ve öt szá­za­lék­ban?²²

A szám­misz­ti­ka je­len­tős sze­re­pet ját­szik az Ótes­ta­men­tum­ban: a betűk egy­ben szá­mo­kat is je­len­te­nek. A 3 és az 5 ki­emelt he­lyet fog­lal el a szám­misz­ti­ká­ban. A 3, a „ghi­mel” betű töb­bek kö­zött jel­ké­pe­zi az Is­ten­ség em­be­rek­nek szánt ado­má­nya­it, to­váb­bá az ir­gal­mas ember ado­má­nya­it, me­lye­ket az Is­ten­ség irán­ti sze­re­tet­ből oszt ki. Ma­te­ma­ti­kai nyel­ven szól­va, jó cse­le­ke­de­tet je­lent, mivel a három szá­za­lék sok­kal ala­cso­nyabb az ak­ko­ri­ban ál­ta­lá­no­san kö­ve­telt ka­ma­tok­nál, és mél­tá­nyos el­len­ér­té­ke a ren­del­ke­zés­re bo­csá­tott köl­csön­nek. Az 5-ös szám, egy­ben a „che” betű, el­ső­sor­ban nyí­lást je­lent. Ebben az eset­ben azon­ban nem e szám­be­tű nagy fon­tos­sá­gú jel­ké­pes je­len­té­se áll az elő­tér­ben, hanem egy na­gyon is e vi­lá­gi, a kö­zép­kor­ban igen el­ter­jedt gya­kor­lat, mely sze­rint az öt szá­za­lé­kot meg­ha­la­dó ka­ma­tot fel­szá­mí­tó tő­ke­pén­zest vagy ke­res­ke­dőt jog­sze­rű­en nyil­vá­no­san le­fe­jez­ték.

Még az 1960-as évek nem egy­ol­da­lú­an a li­be­rá­lis dog­mák­nak el­kö­te­le­zett nyu­gat-eu­ró­pai egye­te­me­in, pénz­ügy­tan­órán ta­ní­tot­ták, hogy a kál­vi­ni út­mu­ta­tás­ból ki­fej­lő­dött ún. „arany bank­sza­bály” sze­rint a két és fél, leg­fel­jebb három szá­za­lék az a tisz­tes­sé­ges kamat, amit a ban­kok, ban­ká­rok a „jó ke­res­ke­dő gon­dos­sá­gá­val el­jár­va” a ki­he­lye­zett köl­csö­nö­kért éves szin­ten fel­szá­mít­hat­nak. Ez a gya­kor­lat előbb a pro­tes­táns or­szá­gok bank­ja­i­ban, majd pedig a bank­vi­lág nagy ré­szé­ben el­ter­jedt­té és el­fo­ga­dot­tá vált. A sza­bá­lyo­zás né­hány or­szág­ban tör­vé­nyi szin­ten is meg­je­lent, így Auszt­ri­á­ban és Né­met­or­szág­ban (Ge­setz­buch, 1853; BGB, 1899).

Ezzel szem­ben né­hány éve nagy kül­föl­di ban­kok ma­gyar­or­szá­gi le­ány­vál­la­la­ta­i­nak han­gos til­ta­ko­zá­sá­val volt tele a média, ami­kor az ellen pro­tes­tál­tak, hogy a ne­vé­hez ismét mél­tó­vá vált, Ma­tolcsy György ve­zet­te Ma­gyar Nem­ze­ti Bank nulla szá­za­lé­kért bo­csá­tott lik­vi­di­tást, for­rást szá­muk­ra hi­te­le­zé­si te­vé­keny­sé­gü­ket ser­ken­ten­dő, azzal a ki­kö­tés­sel, hogy „csak” 2,5%-os ka­mat­tal ad­hat­ták to­vább ma­gyar vál­la­la­tok­nak. Az „arany bank­sza­bály” tehát még ko­runk­ban is al­kal­maz­ha­tó, nem kell hozzá más, csak át­fo­gó pénz­ügy­po­li­ti­kai kon­cep­ció és meg­fe­le­lő aka­rat annak meg­va­ló­sí­tá­sá­ra. Ezzel szem­ben áll egyes Ma­gyar­or­szá­gon mű­kö­dő kül­föl­di pénz­in­té­ze­tek mér­he­tet­len mo­hó­sá­ga, amely meg­nyil­vá­nult a saját ha­zá­juk­ban be­til­tott ál­lí­tó­la­gos sváj­cif­rank-ala­pú „hi­tel­konst­ruk­ci­ó­ban”, vagy abban, hogy ami­kor az inf­lá­ció alig nulla szá­za­lék fö­lött moz­gott, rek­lám­had­já­ra­ta­ik­ban még a 11,5%-os sze­mé­lyi köl­csönt is mint egye­dül­ál­ló­an „ked­ve­ző szol­gál­ta­tást” kí­nál­ták. Ma ehhez 9,7%-ért is hozzá lehet jutni, 2%-os inf­lá­ci­ó­nál az ún. „arany bank­sza­bály” 2,5%-os ka­mat­szint­jé­nek há­rom­szo­ro­sá­ért!

Kál­vin uni­ver­zá­lis szel­le­mé­nek ki­su­gár­zá­sa a „mo­dern” világ fej­lő­dé­sé­re

Miért szállt szem­be Kál­vin János úgy az Ótes­ta­men­tum mó­ze­si pa­ran­csá­val, mint a ká­non­jog­gal a ka­mat­sze­dés kér­dé­sé­ben? Ő, aki az or­lé­ans-i egye­te­men jog­ból bac­ca­la­u­rea­tust, majd li­cen­ci­a­tust, végül pedig dok­to­rá­tust szer­zett, és ta­nul­má­nyai során, a kor szo­ká­sá­nak meg­fe­le­lő­en, egy­ház­jog­gal fog­lal­ko­zott a leg­be­ha­tób­ban? A ká­non­jo­gi tel­jes ka­mat­ti­la­lom a sko­lasz­ti­ka er­kölcs­ta­ná­ból kö­vet­ke­zik,²³ mely Au­gus­ti­nu­son át egé­szen Arisz­to­te­lé­szig nyú­lik vissza.²⁴ Ennek ka­mat­ta­ní­tá­sa két pil­lé­ren nyu­go­dott: egy­részt köl­csönt főleg alap­ve­tő sze­mé­lyi szük­ség­le­tek ki­elé­gí­té­sé­re vet­tek fel az arra rá­szo­ru­lók, azaz a köl­csönt egy ín­sé­ges ál­la­pot át­hi­da­lá­sá­ra kér­ték. Mások ín­sé­gé­ből hasz­not húzni er­kölcs­te­len cse­le­ke­det! Más­részt a kamat idő­kü­lönb­ség­hez kö­tő­dik, már­pe­dig az idő Isten aján­dé­ka. Isten aján­dé­ká­ból nye­re­ség­re szert tenni er­köl­csi­leg el­fo­gad­ha­tat­lan! Kál­vin jo­gász­ként nem, hit­tu­dós­ként pedig még ke­vés­bé vonja két­ség­be eze­ket az er­kölcs­ta­ni ér­ve­ket. Ő azon­ban az ún. új­kor­ban élt, Genf­ben, gaz­dag pol­gá­rok vá­ro­sá­ban, ahol nagy nye­re­ség­gel ke­cseg­te­tő üz­le­tek­hez szük­sé­gelt hi­te­lek áll­tak az elő­tér­ben. Kál­vin az ilyen üz­le­ti célú köl­csön­fel­vé­tel­lel szü­lő­ha­zá­já­ban, a mer­kan­ti­liz­mus fel­leg­vá­rá­ban, a vi­rág­zó ke­res­ke­de­lem, azon belül is a min­den esz­köz­zel tá­mo­ga­tott kül­ke­res­ke­de­lem or­szá­gá­ban na­pon­ta ta­lál­ko­zott. Me­ne­kü­lé­se után pedig olyan kör­nye­zet­be ke­rült, ahol a szeme lát­tá­ra ala­kult ki a pénz­tő­ké­re épülő új gaz­da­sá­gi rend­szer.

Kál­vin arra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tott, hogy az üz­le­ti cé­lok­ra meg­fe­le­lő nye­re­ség­el­vá­rás­sal fel­vett köl­csön­re el­fo­gad­ha­tó a pénz­tő­ke tu­laj­do­no­sá­nak ka­ma­tot kö­ve­tel­ni. Ugyan­ak­kor tö­re­ke­dett arra, hogy a gaz­da­ság ro­ha­mos fej­lő­dé­sé­vel, azzal egy idő­ben és az­ál­tal oko­zott, egyre na­gyobb számú szük­sé­get szen­ve­dők el­ér­he­tő „áron”, azaz még meg­fi­zet­he­tő ka­ma­tok­kal jut­has­sa­nak át­hi­da­ló köl­csön­höz. Kál­vin ezért re­mél­te el­ér­he­tő­nek ilyen ese­tek­ben a leg­fel­jebb 3%-os ka­ma­tot. Az üz­le­ti hi­te­lek ese­té­ben pedig az 5%-os felső ha­tárt tar­tot­ta fon­tos­nak, kö­vet­ve a szá­za­dok­kal ko­ráb­bi, kö­zép­ko­ri vi­lá­gi ha­tó­sá­gok gya­kor­la­tát a szé­les kör­ben el­ter­jedt uzso­ra le­küz­dé­se ér­de­ké­ben (Kál­vin, 1559).

A kál­vi­ni, nem­csak jogos ér­ve­ket mér­le­ge­lő, de kora va­ló­sá­gát, az egyre erő­sö­dő pol­gár­ság el­fo­gad­ha­tó ér­de­ke­it is fi­gye­lem­be vevő ka­mat­fel­fo­gás gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi ha­tá­sa igen je­len­tős volt. A kö­zép­kor­ban a ká­no­ni ka­mat­ti­la­lom kö­vet­kez­té­ben ke­resz­tény ember pénz­ügyek­kel nem fog­lal­koz­ha­tott, annak meg­sze­gé­sé­re sú­lyos bün­te­tést szab­tak ki. Ugyan­ak­kor az ural­ko­dók, az ud­va­ron­cok és nem utol­só­sor­ban éppen az egy­ház ha­tal­mi tö­rek­vé­se­i­hez nem vol­tak ele­gen­dő­ek a még­oly ha­tal­mas be­vé­te­lek sem. Egyre nö­vek­vő mér­ték­ben volt szük­ség hi­tel­re. Ezért en­ged­ni kel­lett a vi­lá­gi ha­tó­sá­gok­nak és – nem is annyi­ra a hát­tér­ben – az egy­ház­nak, hogy bi­zo­nyos em­be­rek fog­lal­koz­za­nak a ke­resz­té­nyek­nek til­tott és a leg­szé­le­sebb tár­sa­dal­mi kö­rök­ben mély­sé­ge­sen le­né­zett pénz­ügyek­kel. Ezek el­ső­sor­ban arab isz­lám­hí­vők vol­tak, aki­ket a kö­zép­kor­ban iz­ma­e­li­ták­nak ne­vez­tek,²⁵ il­let­ve ha­ma­ro­san ki­vet­ték ré­szü­ket ebből az üz­let­ág­ból az iz­ra­e­li­ták is. A köl­csön­ügy­le­te­ket in­té­ző zsi­dók­ra a né­pes­ség döntő része mély meg­ve­tés­sel te­kin­tett, mely ál­ta­lá­nos je­len­ség kü­lö­nö­sen erős volt Lu­ther ko­rá­ban. Erre ve­zet­he­tő vissza Lu­ther Már­ton több, a zsi­dó­sá­got el­íté­lő meg­nyil­vá­nu­lá­sa.²⁶ Kál­vin írá­sa­i­ban ilyen meg­nyi­lat­ko­zá­sok nem ta­lál­ha­tó­ak.

Kál­vin fel­sza­ba­dí­tot­ta a ke­resz­té­nye­ket a ká­no­ni ka­mat­ti­la­lom alól, ezzel meg­nyit­va az utat szá­muk­ra a tő­ke­kép­zés és -be­fek­te­tés, va­la­mint a pénz­ügyi pá­lyák felé. Kál­vin ter­mé­sze­te­sen nem ebben a táv­lat­ban gon­dol­ko­dott, hanem azt hir­det­te: „Min­den mi Égen s föl­dön van, Isten di­cső­sé­gé­re van te­remt­ve” (Kál­vin, 1559). Jó lel­ki­pász­tor­ként azon­ban kö­rül­te­kin­tő­en tö­rő­dött hívei min­den­na­pi gond­ja­i­val is. Tudta, hogy a szel­le­mi erő­ket fon­tos úgy a hit­élet­re össz­pon­to­sí­ta­ni, hogy ki­egyen­sú­lyo­zott anya­gi kö­rül­mé­nyek biz­to­sít­sák az e vi­lá­gi za­va­ró be­fo­lyá­sok el­há­rí­tá­sát. A genfi kö­zös­ség­ben ki­fej­tett te­vé­keny­sé­gé­nek ha­tá­sa a hit­vi­lá­gon túl, messzi or­szág­ha­tá­rok fe­lett más te­rü­le­tek­re is ki­ter­jedt – így a gaz­da­ság­ra.

Egy másik fon­tos, ezzel össze­füg­gő te­rü­let az ál­ta­la ki­dol­go­zott kor­mány­za­ti rend­szer. Kál­vin Genf­ben el­fo­ga­dott egy­há­zi al­kot­má­nya ki­ha­tott mind a val­lá­si, mind a vi­lá­gi ügyek in­té­zé­sé­re. Mi­köz­ben a gaz­da­ság­ra gya­ko­rolt be­fo­lyá­sa mind­má­ig vi­ta­tott, fe­le­ke­ze­te­ken, nem­ze­te­ken, po­li­ti­kai be­ál­lí­tott­sá­go­kon, tu­do­má­nyos sze­kér­tá­bo­ro­kon át­íve­lő­en egy­ön­te­tű a vé­le­mény, hogy Kál­vin uni­ver­zá­lis szel­le­me je­len­tő­sen hoz­zá­já­rult az ún. „mo­dern” világ fej­lő­dé­sé­hez, je­le­sen az új­ko­ri de­mok­rá­cia ki­ala­ku­lá­sá­hoz (Bi­éler, 1959). Ez pedig na­gyon is vissza­ha­tott a vi­ta­tott te­rü­let­re, a gaz­da­ság­ra. A ka­pi­ta­liz­mus lét­re­jöt­té­nek, meg­erő­sö­dé­sé­nek és nagy­mér­vű föld­raj­zi el­ter­je­dé­sé­nek egyik fon­tos, de nem fel­tét­le­nül és min­den eset­ben el­en­ged­he­tet­len té­nye­ző­je volt a pol­gá­ri de­mok­rá­ci­ák lét­re­jöt­te. Ab­szo­lu­tisz­ti­kus mo­nar­chi­ák­ban sok­kal ké­sőbb és ne­he­zeb­ben ju­tott ér­vény­re e gaz­da­sá­gi irány­zat, mint pél­dá­ul Orosz­or­szág­ban és Ja­pán­ban.

Ebben az össze­füg­gés­ben meg kell em­lí­te­ni az el­len­ál­lá­si jog – más­ként zsar­nok­ö­lé­si el­mé­let – kál­vi­ni új­ra­ér­tel­me­zé­sét. A zsar­nok­ság el­le­ni lá­za­dás­ban „Isten tör­vé­nyes el­hí­vá­sát” (Kál­vin, 1559) látta, a gyil­kos­sá­got azon­ban el­űze­tés­sel akar­ta meg­előz­ni. A 16. szá­za­di né­met­al­föl­di fel­ke­lés, majd a 17. szá­za­di angol for­ra­da­lom ve­ze­tői és a de­rék­ha­dat ké­pe­ző pol­gár­ság e kál­vi­ni esz­mék­re hi­vat­koz­va vív­ták meg har­cu­kat. Nehéz fel­adat lenne tehát a kál­vi­ni ka­mat­fel­sza­ba­dí­tás, a köz­tár­sa­sá­gi gon­do­lat, a „res pub­li­ca” kál­vi­ni ér­tel­me­zé­se és az el­len­ál­lá­si jog gya­kor­lá­sa, va­la­mint az ott vég­be­ment fegy­ve­res fel­ke­lé­sek, ké­sőbb pedig a ka­pi­ta­liz­mus éppen azon or­szá­gok­ban be­kö­vet­ke­zett tel­jes tér­hó­dí­tá­sa kö­zöt­ti össze­füg­gé­se­ket két­ség­be vonni. A kál­vi­niz­mus maga és szá­mos kü­lön­bö­ző, e ta­nok­ból ki­nö­vő, ezek­re hi­vat­ko­zó gyü­le­ke­zet rö­vi­de­sen meg­gyö­ke­re­zett a nyu­ga­ti fél­te­ke je­len­tős ré­szén.

Kál­vin gaz­da­sá­gi rend­sze­re­ken és ren­de­ken át­íve­lő ha­tá­sa

A kál­vi­niz­mus gyors el­ter­je­dé­sé­vel együtt járt, hogy utó­dai kü­lön­bö­ző irány­za­to­kat hoz­tak létre. Nem­zet­gaz­da­sá­gi meg­kö­ze­lí­tés­ből azok ké­pe­zik vizs­gá­ló­dá­sunk tár­gyát, me­lyek ma­gu­kat ki­fe­je­zet­ten Kál­vin kö­ve­tő­i­nek val­lot­ták, vagy reá hi­vat­koz­tak, és két­sé­get ki­zá­ró­lag ha­tás­sal vol­tak a gaz­da­ság­ra. Ide kell so­rol­ni a pu­ri­ta­niz­must, annak pres­bi­te­ri­á­lis, szi­no­dá­lis for­má­já­ban.²⁷ Ennek az irány­nak a kö­ve­tői tar­tot­ták, Kál­vin pa­ran­csá­nak kö­ve­té­sé­ben, leg­ha­tá­ro­zot­tab­ban a sza­ka­dat­lan gaz­da­sá­gi mun­kál­ko­dás lát­ha­tó meg­nyil­vá­nu­lá­si for­má­já­nak, hogy „Isten di­cső­sé­gé­ért há­lá­ból ki kell állni a vi­lág­ban” (Kál­vin, 1559). E pon­ton meg­ke­rül­he­tet­len, hogy Max Weber mun­kás­sá­gá­val fog­lal­koz­zunk (Weber, 1904/1905). Weber híres té­te­le így fog­lal­ha­tó össze: a pro­tes­táns etika – mely alatt el­ső­sor­ban a kál­vi­niz­must és a pu­ri­ta­niz­must érti – e vi­lá­gi asz­ke­ti­kus meg­je­le­né­sé­vel a nyu­ga­ti ra­ci­o­na­liz­must, az észbe ve­tett hitet olyan tar­tó­san és mély­re­ha­tó­an be­fo­lyá­sol­ta, hogy ebből ala­kult ki az a val­lá­sos, lé­nye­gé­ben kál­vi­nis­ta vál­lal­ko­zó pol­gár­ság, mely a ka­pi­ta­lis­ta szel­lem hor­do­zó­já­vá vált. Max Weber hang­sú­lyo­san kü­lönb­sé­get tesz a „ka­lan­dor ka­pi­ta­liz­mus”, a spe­ku­lán­sok ka­pi­ta­liz­mu­sa és az erős val­lá­si kö­tő­dé­sen ala­pu­ló, asz­ke­ti­kus, ra­ci­o­ná­lis üzem­rend­szert és mun­ka­szer­ve­ze­tet lét­re­ho­zó, a kál­vi­ni mun­ka­e­thoszt kö­ve­tő pol­gá­ri ka­pi­ta­liz­mus kö­zött (vö. Weber, 1904/1905). Ez a kü­lönb­ség a leg­éle­seb­ben az ún. „ere­de­ti tő­ke­fel­hal­mo­zás” fo­lya­ma­tá­ban nyil­vá­nul meg. Weber rész­le­te­sen le­ír­ja a „ka­lan­dor ka­pi­ta­lis­ták” mód­sze­re­it, egé­szen a korai kez­de­tek­től, tör­té­nel­mi és föld­raj­zi össze­ha­son­lí­tás­ban (Weber, 1904/1905). Száz év táv­la­tá­ból meg­döb­ben­tő­ek az át­hal­lá­sok a neo­li­be­ra­liz­mus tel­jes át­tö­ré­sé­vel az 1980-as évek vége felé a pénz­vi­lág­ban szin­te kor­lát­lan ha­ta­lom­ra szert tevő spe­ku­lán­sok, „ka­lan­dor ka­pi­ta­lis­ták” ún. üz­le­ti tech­ni­ká­i­val össze­ha­son­lít­va. Ezzel szem­ben áll a hi­té­ben élő vál­lal­ko­zó, aki saját ke­mény mun­ká­val, nagy­fo­kú ön­meg­tar­tóz­ta­tás­sal elért, tisz­tes nye­re­sé­gét újra és újra vissza­for­gat­ja a vál­lal­ko­zá­sá­ba, így ké­pez­vén és egyre gya­ra­pít­ván a tő­ké­jét.

Össze­gez­ve: Kál­vin és a kál­vi­niz­mus nagy ha­tás­sal volt a mo­dern gaz­da­ság ki­ala­ku­lá­sá­ra. De ez nem kor­lá­toz­ha­tó egy gaz­da­sá­gi rend­szer­re, nem lehet Kál­vint, „a nagy genfi re­for­má­tort a ka­pi­ta­liz­mus, a pol­gá­ri tár­sa­da­lom elő­hír­nö­ké­nek, netán meg­ala­po­zó­já­nak ki­ki­ál­ta­ni” (Hu­szár, 2011). A kál­vi­ni mun­ka­e­thosz, a nagy­fo­kú ön­meg­tar­tóz­ta­tás, mely a leg­fon­to­sabb alap­ja a tő­ke­fel­hal­mo­zás tisz­tes­sé­ges mód­já­nak, a kö­zös­sé­gért való fe­le­lős­ség­vál­la­lás Kál­vin sze­mé­lyes pél­da­mu­ta­tá­sá­val, a tel­jes ká­no­ni ka­mat­ti­la­lom alóli fel­sza­ba­dí­tás és ezzel a be­fek­te­té­si le­he­tő­sé­gek, va­la­mint a pénz­ügyi pá­lyák meg­nyi­tá­sa a ke­resz­té­nyek előtt – mind­ez je­len­tős mér­ték­ben hoz­zá­já­rult ahhoz, hogy a „ka­lan­dor ka­pi­ta­liz­mus” mel­lett ki­ala­kul­ha­tott egy, a tisz­tes­sé­ges tő­ke­kép­zést, ra­ci­o­ná­lis üzem- és mun­ka­szer­ve­zést meg­va­ló­sí­tó új gaz­da­sá­gi irány­zat.

Kál­vin ha­tá­sa azon­ban még jóval ké­sőbb is kéz­zel­fog­ha­tó az új gaz­da­sá­gi ren­dek lét­re­jöt­té­ben. 385 évvel Kál­vin ha­lá­la után a Német Szö­vet­sé­gi Köz­tár­sa­ság­ban hi­va­ta­lo­san be­ve­zet­ték a szo­ci­á­lis pi­ac­gaz­da­sá­got. Alf­red Mül­ler-Ar­mack kor­szak­al­ko­tó műve (Mül­ler-Ar­mack, 1946) adta meg a há­bo­rú után a német gaz­da­ság alap­ját és irá­nyát. Mül­ler-Ar­mack – akit a szer­ző atyai jó­ba­rát­ként tisz­tel­he­tett – fel­me­női re­for­má­tu­sok vol­tak, de a bis­mar­cki kény­szer­egye­sí­tés²⁸ után evan­gé­li­ku­sok­ká nyil­vá­ní­tot­ták őket. A kál­vi­ni ere­det ugyan­ak­kor élén­ken élt to­vább a csa­lád­ban, és Mül­ler-Ar­mack e ha­gyo­mány je­gyé­ben dol­goz­ta ki el­mé­le­tét, me­lyet, ezzel egy­ál­ta­lán nem el­len­tét­ben, öku­me­ni­kus szel­lem­ben ve­tett pa­pír­ra.²⁹ A szo­ci­á­lis pi­ac­gaz­da­ság si­ke­res öt­vö­ze­te a kál­vi­ni mun­ka­e­thosz­nak és tár­sa­da­lom­szem­lé­let­nek, az ún. evan­gé­li­kus szo­ci­á­lis eti­ká­nak – mely rész­ben szin­tén kál­vi­ni gyö­ke­rű –, va­la­mint a ko­ráb­ban ka­to­li­kus szo­ci­á­lis ta­ní­tás­nak ne­ve­zett tan­rend­szer­nek, me­lyet ma már ke­resz­tény tár­sa­dal­mi ta­ní­tás­ként is­me­rünk az öku­me­né je­gyé­ben. A szo­ci­á­lis pi­ac­gaz­da­ság a gaz­da­ság­tör­té­net leg­si­ke­re­sebb gaz­da­sá­gi rend­je (nem rend­sze­re) (Beth­len, 1978; 2005; 2012). E rend be­ve­ze­té­sét hir­det­te meg az 1990-es vá­lasz­tá­so­kon győz­tes MDF, de a kor­mány­ko­a­lí­ció mégis meg­ha­jolt az IMF dik­tá­tu­ma előtt, és va­ló­já­ban a kö­ve­telt sokk­te­rá­pi­át al­kal­maz­ta.³⁰ Az első Or­bán-kor­mány már a szo­ci­á­lis pi­ac­gaz­da­ság rend­jét te­kin­tet­te irány­mu­ta­tó­nak. A 2010-es vá­lasz­tá­si győ­ze­lem után pedig, kö­vet­ke­ze­te­sen erre épít­ve, de azt mégis meg­ha­lad­va, a Ma­tolcsy György ne­vé­vel fém­jel­zett tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi irá­nyí­tást al­kal­maz­za.³¹ A szer­ző ezt nem „unor­to­dox”-nak ne­ve­zi, hanem mint ön­ál­ló irány­za­tot, „új szo­li­dá­ris gaz­da­sá­gi rend”-nek, mely­nek gaz­da­ság- és szo­ci­ál­po­li­ti­kai in­téz­ke­dé­sei nem kis rész­ben Kál­vin-ih­le­té­sű­ek (Beth­len, 2010; 2014).

500 év táv­la­tá­ból a Kál­vin ta­na­i­val való fog­lal­ko­zás azt üzeni ko­runk­nak, hogy a gaz­da­ság csak egy sze­le­te az e vi­lá­gi élet­nek – és még csak nem is a leg­fon­to­sabb sze­le­te –, mint ahogy azt az ún. „kon­zum­tár­sa­da­lom” hamis pró­fé­tái hir­de­tik. A ne­ve­lés és ok­ta­tás,³² a de­mok­ra­ti­kus tár­sa­da­lom­szer­ve­zés, a köz­élet­ben való rész­vé­tel és fe­le­lős­ség­vál­la­lás, a szo­ci­á­lis el­kö­te­le­zett­ség a rá­szo­ru­lók meg­se­gí­té­sé­ben (a dia­kó­nia) mind olyan te­rü­le­tek, me­lyek a gaz­da­ság­ra gya­ko­rolt, mind­má­ig tartó ha­tá­sa mel­lett, Kál­vin ta­na­i­ban hang­sú­lyo­zot­tan je­len­nek meg.